Déri Anna Mi nem akartunk hazajönni a húgoddal. Jól éreztük magunkat, új embereket is megismertünk, befogadott minket a kocsma, akkor még új érzés volt nekünk ez a fajta szabadság. Tudtunk rólad mindent, ezért amikor átkattant rajtad a gondolat és elindultál hazafelé, szó nélkül követtünk. Taxit hívtunk, az utat én fizettem, sokszor előfordult. Én ültem a sofőr mellett, … Olvass tovább
Tudom, hogy visszajössz, hiszen azért mentél el, hogy örüljünk újra egymás ölelő karjában véget nem érő szerelemnek. Hívott, hagytad, hajtott, s most úttalan kóborolsz, miközben töprengsz azon: mi van és mi nincs. Ugye visszajössz? Várlak. Vagyok.
Azelőtt a reggel előtt talán százszor is megkértem édesanyámat, hogy otthon maradhassak. Hivatkoztam a tömérdek leckére, ami az íróasztalomon várt, a karácsonyi vásárra, ahova a barátaim hívtak, sőt még az esedékes nagytakarítást is felemlegettem. Az ünnepek előtt pont szükséges lenne, csúsztam térden állva anyám előtt, de ő csak huncutul nevetett rajtam. Ugyan hogy is pucolhatna … Olvass tovább
A bátyám olyan jól tanult, hogy könnyen járta végig az iskolát egészen az érettségiig. Kitűnő bizonyítványa lett minden évben. Egyedül a technikusi vizsga volt az, amikor hetekig görnyedezve ült az íróasztala mellett. A kislámpa tudta, mikor kell nyugovóra térni. Amikor későt ütött az óra, pislákolni és zizegni kezdett, mintha többé nem akarná bevilágítani a szobát. … Olvass tovább
Bekúszott a kopott ablakkeret résén néhány rég elszökött szó. Azon az ablakon át, amit te sosem csuktál be, úgy aludtál, ha rajtad múlik, csak úgy zúdultak volna rám, így csupán pár jött, éppen elég. Átfordultam a jobb oldalamra, pedig azon sosem alszom, hátha nem hallom őket, de olyan volt az a susogás, amitől a felső … Olvass tovább
Büdös bérlakások ablakai közt szüntelen neszez a magány. Arcomon csorduló könny, kérdi, ugye gondoltok reám? Ölelő karotokban találom életem legerősebb várát. Áldást osztó szép anyánkon melegedni örökkévalóság. Mondjátok meg nekem, csak akkor jutok eszetekbe, amikor vissza-vissza járok, én, apró virág a családi fánkon?
Váratlanul érkezett. A lelkük mélyén mindig sejtették, és tartottak is a bekövetkeztétől. Nem vettek róla tudomást, azt hitték, Isten sosem mérne rájuk ekkora csapást, eltemették magukban. De a Tisza akkora hévvel érkezett 1879 tavaszán, hogy a halottak koporsóit is kimosta a földből. Életeket nem kímélve tört utat magának. Komló Mihály tizenkettedik életévét töltötte annak a … Olvass tovább
Hazafelé tartottam az egyetemről koszos, csúnya épületek között. Ahogy bámultam magam elé és haladtam egyre beljebb, az utcát lassan magába fogadta a sötétség. Kevés ember volt körülöttem, a jobb oldalamon egy idős ember lépkedett. Olyan rozogák voltak a léptei, hogy hallottam, ahogy belereccsentek a csontok. Egy darabig figyeltem őt, ahogy botjára támaszkodva bandukol, és előnyt … Olvass tovább
Néha úgy unom már a dolgokat, hogy azon kapom magam, semmit sem kívánok jobban ebben a kies-fehér világban. Így vagyok a fogmosással, vagy amikor mezítelen talpaim a Dunába lógatom. Örömömet nem lelem benned, de ha nem látnálak többet, az mély zavartságba kergetne. Tavasszal még mindig várom, hogy az elásott ablakok tükrében újraéledjenek a vágóhidak. Hát … Olvass tovább
Arccal lefelé süllyedő jelen vagyok. Vígan lakmározott belőlem a múlt addig, hogy felfalta az egész jövőt. Ígértem, a bőrömben maradok, nem sajnálok semmit már, és nem is robbantom fel a világot. De ha elfogy körülöttem a szó, sejtjeim csattanva ütköznek. Ha robbanok, magammal viszlek.
Sokszor hittem, hogy csitulni fog. Most, hogy vége lett, jobban izzik, mint amikor ott voltam. Messziről jött, gomolygó fehérség telepedett le, zaklatott lett a front. Újra kellett építenem magamat, az éjszakák segítettek, akkor néha elhalkultak a zajok, egy másik frekvencián dalolt a félelem. Mint egy bosszantó légy: zizegett. A bal kézfejem minden alkalommal viszketett, vakartam … Olvass tovább
Tegnap eljátszottam a gondolattal, hogy elmész és visszajössz, aztán elmész és ott maradsz. Nem tudom, melyik fájna jobban, de a bőröndödet bepakoltam.
Csattog a flaszteren az ujjas papucs, ahogy sétálsz az estébe a nyaralótól, a perzselő napsugarak alatt. Ekkor talál el, mint egy eltévedt, ámde mégis jól célzott golyó. Még próbálod kivédeni, tereled a gondolatokat. Hunyorogva nézel bele a hibátlan alkonyba, szőlősök terülnek el a lábad alatt, le a tóig. Újra meglátod, ahogy a vízbe nézel. Nem … Olvass tovább
Éva 1962-ben született, sokáig azt hitte hiába. Az első emléke, hogy menekülni akar otthonról. Úgy gondolta, hogy az anyja sosem akarta őt a világra. A két nővére nevelte fel. Az idősebb irányított, a másik meg árnyékként utánozta minden mozdulatát. Úgy bántak vele, mint a régóta ámított játékbabával, néha durván. A különös szerep miatt testvérek sosem … Olvass tovább
A hét elején műtétem volt a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán. Billyentyűim egy ideje nem játszották már helyesen a Liszt-rapszódiát. Izgatottan vártam az első fagyokat, hogy meg lehessen ejteni a dolgot. Nejlonzacskóban hoztam magammal a fővárosba. Az orvos a műtét előtti diagnózisnál csak azt írta fel, hogy egy disznóé kell, azt azonban nem, hogy az … Olvass tovább
Úgy surrant be az ablakon, hogy körbe sem nézett. Langymelegen kopogtatott, kért, adjam hírét a népnek. Bőrömről szikra pattant rügyet bontott tőle az akác. Elmosódott pillanatban, hallottam meg a rigó dalát. Tegnap egyedül vacogott idelent minden földi élet, ma édes lánya gyakorol sírt ásni a kies Télnek.
Éjszaka nagy eső érkezett, heves zápor itatta a földeket, de úgy, hogy a vízfalon átlátni sem lehetett. A házak előtti árok színültig telt vízzel, hamarosan alámosta a partoldalt, így az utcákon is egyre gyűlt a csapadék, mindenfelől sár és hordalék érkezett a településre. Száraz, forró nyár volt, egy hónapja már nem esett, sem eső, sem … Olvass tovább
Mindig 9 óra 38 perckor szálltam fel a 7E buszra, ahogyan ők is. Azon a novemberi csípős reggelen erőt vettem magamon és odabotorkáltam a buszsofőrhöz, érdekelt hol vannak. Tisztelettel jelentettem neki, hogy az állandóan összebújó szerelmespár női tagja hiányzik. Két napja nem utazik velünk a sörösdobozt hajigáló férfi, sem a jólfésült, öltönyös úriember. A Vásárcsarnoknál … Olvass tovább
A rakodópartnál lévő szobrod mellett ültem, hittem, hogy előttem is elúszhat egy dinnyehéj. Hátammal a hideg bornzkabátnak dűltem, vártam, hogy kezem alatt újra élj. Akartam, hogy vigyen, messze innen a Duna, mint a Szent Borbálát, egészen a Vaskapuig, s tova. Csecsemőket tettek teherkocsi alá a Nyugatinál, halljuk a hírt, de szemünk sem rebben. A budai … Olvass tovább
Kivételesen nem voltam késében, úgyhogy megpihentem az M4-es metró mozgólépcsőjén lefelé menet. Furcsa módon mindenki ugyanazt a cselekménysort ismételte meg, ahogy rálépett a legelső lépcsőfokra: Fül bedug. Arc takar. Szem lesüt. Szív bezár.