Ősbizalom

Ősbizalom A delta jelzésű konokul fertőz, s te új napot remélsz, bús hajnalon kopott magányban jár a bíbor ősz. Úgy hiszed, a vakcinált tested erőd? Vajon meddig tart az ősbizalom? A delta jelzésű konokul fertőz. Talán néhány harcos sejt fölénnyel győz a kór fölött, a sorsod irgalom. Kopott magányban jár a bíbor ősz, bágyadt arcodon … Olvass tovább

Dézsavers

Ülünk a hegyen nagy nyugalomban, dézsánkban a víz pompásan pezseg. Alant kóbor felhők gyűlnek halomba, bércek rejtekében komor fergeteg. Jó a viharral bújócskát játszni, ha menedéked felettébb kies, Zeusz nyilával a régmúltba látni, az antik világban minden oly míves. Aiolosz a szelek útját zárja, lassan véget ér az égiháború. A bércek ormán a nap táncát … Olvass tovább

Őszidő

Őszidő a nyár avarba roskadt szelíd lombok közt fény bujkál rozsdát karcol aranyló levélre vöröset maszatol árnyas lépcsőkön ereszkedik a fényes vasárnap délután tarka lombszőnyeg alatt macskakő szunnyad kőfülkék mélyén néma fohász harangszó mond imát gyertyát gyújt az emlékezet

Papírhajók

Papírhajók várad csonttorony alattad végtelen folyam az idő reményeidből fényes papírhajókat hajtogatsz úszol az árral kényelmes farvizeken utazol vágyott kikötőkbe térsz sűrűsödik a csend ködkürtök hangját fürkészed valahol a távolban fehérlenek a papírhajók

Royal flush

A Varangy a foteljébe süppedve pöfékel. Hosszan szippant a szivarjából, felfuvalkodott teste lassan nyugalomba süllyed. Jobb, mint egy royal flush, gondolja, miközben kéjesen maga elé fújja a füstöt. Legtöbbször elég egy célzás, a parti máris az övé. A távozó Z után pillant, izgalmában nagyot nyel, szemei egészen kidüllednek. Lám, egy kis kétértelmű megjegyzés X-re, és … Olvass tovább

Együtt: Negyedik történet: Szenvedély

Szenvedély A folyóparton ült, és a köveket nyaldosó hullámokat bámulta. Az arcába sodorta a haját a hajnali szél. Ujjai monoton a ruhája szegélyét morzsolgatták. Megborzongott. A kövek között egy falevél himbálózott, mint egy zátonyok közé szorult apró tutaj, imbolygott fel és alá. A lány szeme a reménytelenül hánykolódó levélkére tévedt. Már csak végtelen fáradtságot érzett. … Olvass tovább

Együtt

Együtt a szivárgó nap fényében állunk szatyrainkban megcsomósodott évek ujjaink közt konok szívvel gondokat pergetünk a bádogdobozok közt guruló időben várjuk a buszt te meg én mosolyod egyre halványabb az ég szövetén

In Memoriam K. P.

In Memoriam K. P. Nálad maradt a tavaszi napsugár, mely egykor bennünket kutatott az iskola ablakán. Elvitted magaddal a tavaszi szelet, a gyermekkorunk felhőtlen játékait, a tiszta felleget, az iskola udvarról a lábaink nyomát, a nyelvtanórák izgalmát, a pápai házfalakat, s mindazt, ami az ódon falak közt maradt. Itt hagytad nekünk az alázatot, és a … Olvass tovább

Szélcsend

Szélcsend cseng-bong a csend eltévedt hangok helyett a fülembe szakadatlan csengőt ültetett az ég mint valami ősi visszhang zsong-bong az agyam peremén az illatok is világgá mentek maradt egy jácintnyi villanás az orgona nyoma csupán egy régi kép tavaszi szellő semmi más helyükbe néha indaként fantomszag kúszik az agyamon átható nehéz fenyőillat ül két fülem … Olvass tovább

nyári-fári

nyári-fári hajnalt bontanak a pipacsok rétszagú nyárban a bodzák ernyői alatt heverünk térdünkkel tartjuk a napot míg a lábbeliden át a bőrödre mézszín virágot tetovál a nyár

Találkozások

Találkozások Szembejövök magammal, lágy szellő dudorász, csak a tavaszt érzem, nem hallom az utcák zaját. Az Astoriánál járok, tudom, hogy mindig ott vagyok, fel alá sétálnak a huszonéves hangulatok. Kakaót isznak a múzeummal szemben, antikváriumokban bújják a könyveket, míg elérhetetlenné válik a cseréphadsereg. Az utca túloldalán laknak a vizsgák, a Trefort kertben bujkál a szerelem, … Olvass tovább

Lélekzet

Lélekzet Lebegek ég és Föld között, lelkem egy felhőre költözött. A tovatűnő idő emlékcsipkékből hálót sző. Az esőcseppeken bűbájt játszik a lenyugvó Nap, az éj sötétje a mélybe ragad. Harmatgyöngyökön hajnalodik, remény a járja át a lélek tornyait. (Dobay Katalin)