Donakondenzcsíkok a légben masnit köt rájuk a szél fodraik hófehérben cafrangjuk rólad mesél arcodat felhőkben láttam szép mosolyodat a tóban ölelésed úgy vártam mint napfényt kis mag a hóban de elborult fent az égbolt sötét viharnak árnya eltakarta mi rég volt maradt a jelen rút szárnya elsöpri vele a szépet megrázza mennyei tollát a tisztát … Olvass tovább
hová mivé lesz egy ember ha az idő eljár mint égen a párafelhő vagy kósza füst elszáll sarabolt fák ágai közt kóborol a lélek megcsonkított sorsok testek eltörölt arcélek szürkeség és ködök által áteresztett szűrt fény szenvedéssel teli nappal haldoklást hozó éj nincs már idő teste sincs már árván száll a lélek itthagyottak bús magánya … Olvass tovább
„a galaxis peremén már csak lábjegyzetek maradtak” az űrhajók a megismert világ széléig haladtak mindent kikutattak felírtak lajstromba vettek nem tudom maradt-e titka a világegyetemnek műholdakkal terhes az égbolt csillag nem látszik a Hold benépesítve a Marson már unokám játszik napelemekkel szívjuk le a Napot munkára fogjuk a Göncöl-szekeret útjára engedni nem fogjuk üstökösök világítanak … Olvass tovább
kifinomult ujjai közt kötögeti köpönyegem a bánat kapucnija is lesz neki könnyes szemem ne lássa senki míg magamra öltve bocskort húzva sietek utánad sűrű sötét erdőbe érve körülvesz a jól tapintható homály nem látok hátra nem látok előre egyre jobban vágyom a fényre lassul lépésem vele szívverésem s egyszercsak megáll honnan indultam hova jutottam hova … Olvass tovább
az időnek gyönyörű szép szakállas feje barna szeme van vállát verdesik a tincsek ősz a szakálla üstöke de szeme fénye régi mint midőn Khronoszként megszületett oroszlán fejének sörényét elkoptatta bika testéből nem maradt mára semmi de az idő hatalmas óceánja az ő markából ömlik földre égre az egész világra ki mindent elragad az ár viszi … Olvass tovább
felhők a napsugarat fényed árnyékodat nyomod a cipőtalpat kergeti évek a pillanatot eső langy harmatot virág az illatot kergeti hullott toll madarat rügyek az ágakat ajkam az ajkadat kergeti nappal az éjszakát gyermek a játékát vízcsepp a páráját kergeti meder a patakot kondulás harangot jókedv a haragot kergeti tudatot értelem bánatot félelem életem életem kergeti … Olvass tovább
az idő hintáján lengek fellegek jönnek mennek fejem fölött elszáll egy madár lendülök előre hátra visszagondolok egy régi szerelmes nyári délutánra cssss…most ne szólj hallgassuk a csöndet hadd higgyem igaz ez a pillanat ne beszélj úgy könnyebb csak tedd kezed kezemre mint régen annak idején mikor estenden kertemben szerelmet kuruttyoltak a békák most is cseng … Olvass tovább
imádom a hársfa mézédes illatát frissen borotvált férfiarcon a szeszt vigyázó ujjal a finom birizgát mi testemre krikszkrakszokat fest imádom a nyári zápor friss porszagát fürdés után száradni a szélben a kökörcsinen libegő bolyhocskát lassú nagy pelyhek hullását a télben bíborvörös nyári naplementét talpam alatt a forró homokot etetőn a csapat széncinegét inni tóra járó … Olvass tovább
1. Levegő vízöntő vagyok elemem a lég az ég az éter repülni szállni felhőkön sétálni születtem nem érdekel a napi szürke középszer míg csodálom a napot a felhőt felettem súlytalan lebegve gyönyörű lázban ég a testem tenyeremből isznak az elfáradt madárkák alkonyatkor az eget vörösre lilára festem hajam a szellők pókfonalakká sodorják velem táncol téli … Olvass tovább
az éjszaka még korom fekete akár kávém alján a sűrű zacc a hold is elbújt valamerre nem indult még a reggeli harc a szél hidegen süvít és karcol csillag lapul mint barlang mélyén a kvarc felhő alól alig egy-egy pislákol fekete vásznon aprócska karc távol az utcán egy ablak világít sötétbe mosolygó sárga arc valaki … Olvass tovább
idő árja egyirányú előre sodorja sajkám valaha rég felszálltam rá kifeszítettem vitorlám most a főárboc letörve vitorlám lóg cafatokban régen nem én irányítom mennyben járok vagy pokolban ez is az is hol így hol úgy viselem mit a sors rám mér mégis jó volna ha egyszer kiállanék már magamér’ mi lenne ha megfordulnék erőmet mind … Olvass tovább
mint a ceruzafaragó a ceruzafát faragom életem fő bútorát faragom életem mester remekét ágyat széket vagy nagyszekrényt mi lesz belőle még nem tudom nem töröm fejem a holnapon szorgosan vések ácsolok bele szeget is kopácsolok szeretném ha szép lenne tartós tiszteletet parancsolós de azért ne büszke rideg kedves emberléptékű meleg amit szívesen hazavinne bárki ne … Olvass tovább
kis kopott kabát félretaposott cipő jobb napokat látott kalap öregecske nő ruházatán évek arcán évtizedek rovátkás ránca ül görnyesztő nyoma életének gerince ívére ráfeszül szánakozó tekintetek súrolják a hátát sose kap hisz nem is kér csekélyke alamizsnát s míg alakja a távolba lassan tovavonszolódik lelkemre a felismerés bántó salakja rakódik én is igen én is … Olvass tovább
de jó lenne visszamenni az időben de jó lenne újra kezdeni új hitekkel ostromolni az eget másért máshol máskor lenni újrafogalmazni igét célokat más kapun csöngetni menni be átállítani váltót óramutatót más síneken más vonatba ülni le ugyanezen kék ég alatt mennyi más táj más vidék új barátok másféle emberek az utak sorsomat máfelé vigyék … Olvass tovább
vajúdik az idő évekkel terhes folyton folydogálja a pillanatokat egyik keserű másik sós némely édes fülembe sugdos kedves titkokat vajúdik az idő nyomják szürke évek hat évtizednek öröme és gondja téblábolok sután aztán visszanézek a fekete magát fehérnek hazudja vajúdik az idő idehallik kínja nincsen messze már a megszületés közeledve látom épül már a hídja … Olvass tovább
érzem a természet tenyerét magamon ahogy végigsimít redős homlokomon mint máskor hegyeken lankákon dombokon fodrozva a tájat érzem a természet csókját az ajkamon ez lett már minden nap reggeli italom lépdelek áztató ártatlan harmaton megtörve a vágyat rügyekben megbúvó tavaszi zamatok pattannak ontanak rám édes illatot madarak éneklik itt vagyok itt vagyok holnapnak és mának … Olvass tovább
nyílnak már a hóvirágok itt-ott tavasz cseppje cseppen bújócskáznak a jázminok nemsokára megszülettem nincsenek már olyan havak amik voltak hajdan akkor mikor hosszú tető alatt vajúdott az anyám egykor nem volt nála szülészorvos szégyellte meg nem engedte hogy más férfi lássa fodros hálóingben – körülötte öreg bába sürgölődött forró vizek tiszta gyolcsok nagyanyám apámmal pörölt … Olvass tovább
lenyesték ollóval a szárnyam minden nap új eleséget kapok de hogy szárnyaim kitárjam megakadályozzák az oszlopok hideg drótkerítés öleli lelkem olyan magas fölöttem az ég itt a porban elheverten vajon meddig bírom ki még felhők buja fodrán elheverni szállni magasabbra ha akarom a napot magamhoz ölelni perzselődni égni szabadon a világmindenséggel eggyé lenni ha magához … Olvass tovább
pattanásig feszül homlokomon az ér a hasas szürke ég szinte a földig ér súlyos terhét lassan lerakodni készül csattan hasad reped s megszületik végül mennydörgésbe rejtett vajúdó kiáltás fájdalom-villámok cikázó nyilallás alvadt vér felhőknek csúnya feketéje vonagló testének fehér fényszegélye gyönyörű keserves fájdalmas szenvedés élőkben megnő a földön a rettegés minden mi értékes kínok közt … Olvass tovább
egész életem egyenesnek tűnő ingoványos sáros út kívülről minden rendben a talaj szilárdnak látszik de ha rálépsz feneketlen elnyel a mélység a magány szélére kiül a társas egyedüllét kavicsa mint a só tengerek leülepedett iszapja lelkemet rágó szélhordta szó szilánkok szaporodnak szememben szívemben a sündisznóhalál érik tova terjed a lelkemben minden szóél minden tüske egy … Olvass tovább