Tamás Dorottya

a lány, ha húsz a lány, ha húsz még instabil lábára egyensúlyozza a tízcentist a lány, ha húsz már nem kér bocsánatot, ha életébe belefér tucatnyi affér lehetne kevesebb, de minek a lány, ha húsz már nem túsz a patriarchátusnak beintve szoknyáját libbentve sétál a nagyvilágban vakmerően a lány, ha húsz még többet sír cigifüsttel … Olvass tovább

Genderőrület A neurózis veszélyes úgy hívják, genderőrület végül is, csak én lennék radikálisan rózsaszín a tükörben az apró, az aszfalton a szín Én nem látok, csak vért, vért, vért mit kiizzadok magamból, hogy te, igen, te, végre megértsd hogy ki vagyok Egy neurotikus, egy lány, egy ellenség neked, biztosan, ennyi elég. De ne tedd a … Olvass tovább

The Girls Who Wanted to Be God Én vagyok a lány, aki megszállottan üldözi a halált, táncolok álmomban, éjszaka ketten vagyunk, a sötétben rálépek lábára, majdnem ki is törik és vége szakad, utána bújócskázunk, csak úgy, mint kislányként, a szekrénybe bújok én, várok, amíg senki sem talál meg, vékony vonalakban kell keresni a halált, hiszen … Olvass tovább

Egy tragédia margójára „To the silent Melpomene, who can express all things with her looks!” Sírnak az emberek, mert nincs Isten „Nincsenek istenek” Melpomené a könnyeit takarva a dráma monológját suttogja. Zeuszt átkozza, miközben a szomszédos templom haragja dobban gyertyák gyúlnak a következő felvonásban és vörös láng kíséri az éj altatóját. Bűntudat Melpomené minden lélegzetében … Olvass tovább

Melpomené novembere Sikít és ropog, meghal, ha ránézek egy rezzenés és megölöm piros levél haldoklik a földön. Eltévedt köd, tükröt állítok a gőzből halott természetet csinálok. Esik, esik, egy könnycsepp hullik a gyertyákra a templom hiába kong néma temetőben sétálok. Halál a deres időre késsel hasba szúrt őszre megtanulom, hogyan leszek agyafúrt. Róka, róka a … Olvass tovább

Pesti istennők ha volt is olyan, pesti mágia rég kikopott már divatja lejárt mítoszokon át mutatom meg magam egy bkv-bérlet takarja identitásomat ha volt is egyszer lángolás kitépett hajamon át távozott mint egy látomás a metró ablakában Esti Kornélia számolja a könnycseppeket újra meg újra ha volt is bennem másvilág megöltem azt, mikor a tükörben … Olvass tovább

Rózsaszín polaroid A fal selymes színe Az impulzív lüktetése lelkemnek Az, hogy minden egyes dobbanással Közelebb kerülök, elveszek – Elvettek magamtól, üres száj Tátja nagyra magát az orvosnál A fogszabályzó színes gumija megpecsételve Ülepedik rajtam. (A jóga utáni meghajlás Alázata életemnek) Rózsaszín levegőt nyelek Kotyogok. Kattogok. Bokámat is majd összetöröm Hogy írjak egy következő sort … Olvass tovább

Teenage Girl\’s Diary Hétfő: Felkenem a sminkem, hogy megfelelő legyek A társadalmi normákba beleilljek Egy szoknya alatt vagyok elrejtve Szerepem a darázsderék és a mellem Kedd: Bizsu ékszereket keresek magamon De ha véletlenül kezembe kerül a tampon Mindenki elriad, tabu szexualitásom miatt Szerda: Barackszínű arccsont mellett Lolita-mosoly Női testemben én vagyok a fogoly Meg kellene … Olvass tovább

(„Én hiszek, és már nem fáj úgy, és ha hivatásomra gondolok, már nem félek az élettől.”) A szobám pszichés metafora Egy pohár vízben vagyok eldugva A baldachin alatt forog velem Állóvízhelyzetem. Piros a takaró, piros bennem az élet Fehér holdfény függönyözni el Az ablakon túli életet. Színésznő vagyok, magamat játszom Egy élettelen, orosz drámában fázom … Olvass tovább

vizet egy csepp a tengerben a száz fokos teavíz üvegben lefolyatva az arcomon a visszaverődő pára a szememben mikor a könnyemet figyelem a tükörben. ma sem sírtam. győzelem vagy vereség? édes némaság mellett fekszik fájó háttal a boldogság ha tehetném, most ugranék – trambulinról vagy hegyről az a másodpercnyi idő amikor eldöntöd hogyan leszel hős. … Olvass tovább

Eltűnt lányok Ha Pán Péter messze száll Wendy előveszi Marlboroját Rúzsfoltos csikkel életét dobálja Csingiling hullája A kezében. Ha Sohaországnak vége van Az iskolapad rakja a következő határt A képzeleted túl messzire szállt. Ne kövesd a hipsztert, a gótot A ribanctól meg óvakodj Ne tedd szíved a vodkanarancsba Ne fulladj bele a töménybe: A költészetbe. … Olvass tovább

Bébiszitterkedés Ülök a házban. Azon a kanapén, amin Három év két szívösszetörése tarkít. Azóta már két gyerek van, nesze neked Élet. A telefon néha cseng, csak a nagypapa az Aggódik unokái miatt. Hallom a kisfiú hangját – De Papa, ma péntek van, tudod…! Csöndesen veszem a levegőt Mikor a gyerekek alszanak. Csöndben sírok Csöndben nyomkodom … Olvass tovább

DNS-vers Néha elfelejtem, milyen fázni (Néha azt is, milyen fájni) A napsütésben csak ember Vagyok. Az idő mindig mindenen változtat Huszadik századi vers lennék Ha tehetném. Vörös körmű szeptember belemart Testembe. Egy órával rövidebb Leszek. Kincseket találok, aranyfonalat A szemkontaktusokban közös Könnyt eresztek. Poros könyv az avaron hajszállal Beleírom DNS-versem vörösen folyó Szavak.

Boszorkányüldözés I./ A buszon ülni mindig veszélyes Ha vasvillával néznek rád az emberek Két szemmel verik ránk bűneinket De mégis, mintha tőlünk félnének.. Az évszázadok mit sem változtak – Ha hangya vagy, az emberek eltaposnak A boszorkákat újabban elektromosan égetik Egy kicsit már mi sem vagyunk a régik. II./ Ez nem a pokol, csak a … Olvass tovább

Összekulcsolt ujjak A törött másodpercben részleteket látok a tükörben Elhagyott szempillarebbenés alatt múltál el De az égő érzés, ahogyan a festék ragad a pillára S hiába dörzsöllek le Te annál jobban fájsz Papírvékony fülledt este van – Talán a legjobb lenne nem is szembe nézni magammal És a szememben a múlttal Nem pislogni, nem szétszedni … Olvass tovább

Tengerszív Púderezz kavicsokon siklanak a hullámok A tenger heves szívdobbanásai Engedelmes tyúk módjára csipegetnek a sirályok Okkersárga csőrükkel felkapják, s viszik az időt Hív a korall-kék messzeség, nincs mitől félni Törtfehér sziklák közt rejtőzködik az ég A Nap és a felhők, a magnézium és az oxigén Alatta sós szél ringatja hullámos hajamat Az édes könny … Olvass tovább

Ím, a tragédia véget ért: A Hold utoljára üti az éjfélt Ophelia haza érkezett, könnyei tóval áztattak Kezei között véres levendulák virágoznak Egyedül ül a papírvékony tó felszínén Benne Hamlet törött szíve, dobog a mélyén A kis herceg története Ophelia lelkében Soha ki nem adja, a verslábakon megtartja Ophelia siratja az utolsó orchideát Fején koszorú, … Olvass tovább

Minden brit tengerpart egyforma – avagy vers a képeslap hátoldaláról a hullámok között gyémántok pattognak, s süllyednek szemcsés, és puha homoktengerben fulladoznak emberek mint a mediterrán fűszerkeverék belsejében az oregánó szemek se veled se nélküled, visszhangzik a sirálykrákogás házsártos feleség vagyok, ti pedig vihogó hiénák most közel vagyok magamhoz, kívülről fogom a szívdobogást forró bőröm … Olvass tovább

idill futnak a parkban az emberek elviszik az emlékeket nem marad a szememnek más csak a kopott fű, úszkáló vadkacsák az arcomba fújt hajszálak visznek tovább egy újabb csendéletet látni a mobil előtt de nincs az a mega-gigabájt mi visszaadná fűzfák bánatát a szökőkútból csobog az átlátszó idő keresem Angliát, de sehol egy felhő csak … Olvass tovább