Dudás Sándor Julinak szeretettel A kisfiú még nem tudta, hogy költő lesz, de az őt körülvevő világról csupa szépeket feltételezve gondolkodott. A gondolkodáshoz szükséges értelem-jelekkel: a szavakkal, a látszatok és minden nehézség ellenére, megfelelő szókinccsel rendelkezett. Csak éppen nem hallotta a hangokat, ezeket a szavakat más módon értette volna meg reálisan, de erre csak hosszú évek múltán … Olvass tovább
Szélcsend. Moccanatlannak tetsző kékeszöld vonulat, a közeli erdő fáinak lombkoronája és az alkony fényei, de a színek szépek. A képhatáron túlról támadó gondolatok. Nincs tőlük menekvés. Nem kellene megírni, elárulni a gondolatokkal vívott lélekharcot. Vártam, ki tudja mióta vártam a csodára, a percre, amely megáll, és az időtlenné vélt térből kilép valaki, aki túlságosan ismerős … Olvass tovább
Hegyi patak Radnai Istvánnak Könyv kiterül: Radnai rét. Fut, rohan a hegyi patak. Tört egészek csillámlanak tükrén, annyi pillanat-év! Madártávlatból az élet, madártorkon átszűrt szavak. Magamba nézve követem: annyi látványból-ötvözet! Üveg-ezüst cseng-csilingel, nem füllel, de mégis hallom, nem szemmel, de mégis látom: miről szólnak Benned-húrok! Kő, kavics, fű, vadvirágok szegélyezik, belelógva, ráhajolva: csemete-nád. Fenékig átlátszó-tiszta. … Olvass tovább
Virágoázis Ma vettem észre, gyakran elidőzök nem-vers témáknál. Vidított a felismerés, mert eddig úgy hittem: örökké a közlésvágy nehézségeivel birkózok több-kevesebb sikerrel. A reggeli bevásárlásból haza tartva, az egyik bérháztömb előtt, a betonjárda és az úttest közötti keskeny, elhanyagolt dudvás-füves sávon körbeásott szalmakalapnyi helyen gyönyörű virágokra lettem figyelmes. A élénkítő látványától hála-félét éreztem az ismeretlen, … Olvass tovább
Festmény-terv Készülök Beethoven koponyáját megfesteni. Fogsora: billentyűi egy zongorának. A zongora tengerben áll, körülötte hullámok csapkodnak. A horizonton fenségesen húz magasba a halhatatlan zene. Alul, víz csapkodta parton széttört, vértanú szalmaszálak, amelyeket foga közé szorított a Mester; a szalmaszál másik vége a zongorahúrokra erősítve, hogy mindazt, amit bent hall, siket fülét megkerülve, valóságra hozza a … Olvass tovább
Kérdések tornya Látod-e a hajnalt hasadni tűzvörösben, arany sárgában? Hallod-e a pacsirta dalát magával húzni, égnek szálltában? Meglátod-e a fűszálat, hangyát, szamárkórót úton-útfélen? Nézed-e a habkönnyű felhők lassú habzását az égen? Észre veszed-e néha: a fák lombkezeikkel intenek? Meghallod-e mikor a tájban a vágyódó öröklét remeg? Megállsz-e olykor, hadd pirosodjon szabadon arcod a széltől? Értesz-e, … Olvass tovább
Kiszámolós Halszagú a hold, holdfényes a víz, ha csak kilencig tudsz nem létezik tíz. Viselős a bánat, csobogós a csönd, két rügyes ág leng fürtjeid fölött. Vélem: e két ág az ég üvegét karcolja, ahogy levegőhöz ér.
A Madárember Böröczki Mihálynak szeretettel Szeretni hűségben – ez lenne a titka? Versvilág ismerők csak úgy hívják: Mityka. Ritka tekintélye e madárlelkűnek: ha hol dala felzeng verebek elülnek. Mindennapunk festi. Hogy a múltat járja, négy sorból is zárt kép kerül keretfára. Tárgyilagos hangot pontos tudás vértez, a mert-et is hozzá- mondja a miérthez. Miként jelzés … Olvass tovább
Rotib Rotib a szomszédom. Hirhedten rossz verselő, de erről képtelen vagyok meggyőzni őt. Nem a kerítés választ el bennünket, csak néhány közösnek-kéne-lenni gondolat. Nem egyszerű eldönteni, vitáink erősségünkből vagy gyengéinkből erednek? Érveink gyakran a földön szétdobált, kicsorbult fegyverek. Tudjuk pedig, lennének illeszkedési pontjaink a kölcsönös megalkuváshoz, de ez, mint komoly lehetőség, egyikünknél sem kerülhet szóba … Olvass tovább
Sorompó Sorompóját leereszti a fény. Fáraszt éberségül szegődött fokozott figyelés. Zaj kellene, hallásnehezék. Padnyi kényelem, elnyújtózva rajta kifújni a mögöttem-utak fáradalmait, teljesen átadva magam magányomnak – mikor erősödik a veszély! Fűszálaktól csillagokig egyetlen árva érint, a szél. Sínek kattogása, szerelvények légnyomása, fülkezaj belőlem jönnek, hozzák-viszik a hangot elhúzó hangtalanságban. Azt hiszem várok.
Misi Egy nap a kocsmában huszonhat korsó sört legurított, ez jut eszembe először a hírre, végigfutva életén gondolatban. Gyerekkori képszakadások, bejátszások: arcvillanás, testbeszéd. Gyors, robbanékony mozdulatok. Sok évvel későbbi találkozás, a kopaszodó, magát bölcsnek álcázó mégiscsak-gyerek. Köszöni, még van, de nem tart már soká. És most a túlélő tudatára nehezülő végleges bizonyosság, ahogy hiánya belengi … Olvass tovább
Aktuális… Most írni a télről verset, hogy tavasz van? Aktuális! (Lám, a sok okos fejecske, olvasva ezt, bólint máris.) Ablakom előtt a barka nemrég még vattás rügyeit nyitogatta… Tévedni, haj, az emberrel is meg esik. Pedig ragyoghatna a Nap, írhatnék tűz forró nyárról. A költő és a természet műveli még a csodákat!
Piliscsév, szilveszter Figyellek. Emlékeket festesz. Szomorúság leng a völgyben. Madárraj örvénylik templomtorony körül. Lábunknál Milka kutyus fark-csóválja szeretetét. Számára ismeretlen félelem szívverésére figyel, mintha tudná miatta jöttünk: éjfélkor tűzijáték, petárdák durrannak. Utcák groteszkje: ágak közül, házaktól takartan szürkekígyóznak. Ágakon pár szem rothadó birs. Diófák csupasz ágai bólintanak. Teraszon pad. Eresz alatt fényes égők díszfüzér: ünnepáldozat. … Olvass tovább
Az élet… Az élet valami más, én csak élő vagyok, végzetem fénytűikkel varrják a csillagok. Emberlétem, rajtad át mutatják meg nekem: velük szemben mit ér majd hatalmad, értelem.
A Nap mutatja A Nagy Folyót gyakran figyeltem: hangzás-nyelven mit locsog. Látszat-évek igazolnak: vízen kacsázó verssorok. Élhettem volna szebben is. Vörös a láthatár. Csillag kelt csillagot, a Nap mutatja, még mi vár.
Mert az idő Volt, hogy a hírnevet kerestem, volt, hogy a hírnév keresett – utóbbi feltételezés. Lényeg: találkánk elkeveredett annyi dolgaid között, élet. Úgy gondolom már: egyre megy sírni, dalolni, csupán a menet a fontos, a völgyre hegy, s újra a síkság. Mindegy az, lábad vagy gondolatod visz! Az idővel tarts, amíg lehet, mert az … Olvass tovább
Terefere Képzeletem parkjában mellém vonlak, olvasol. Kettőzötten egy padon. Mondd el mi bánt. Ha sorsomba kezdek nyugtalan lesz a folyó. Nincs állandó életünk. Ébredéskor kihajtottuk az igazságot. Estefelé hazatalál. Más kérdés jóllakottan-e. Nyitva legyen a kapu. Elég ennyi a teljességhez. Búcsúintés nélkül. Magamba felejtem magam.
Magasles Versidő. Szavak tornyából figyelek Agysejtekben annyi sugárzó hang-atom robbanásra kész! Hallgatom. Erdő. Zöld tenger mereng. Lombok közé a szél befúj, beleng. Valaki olvas: egy arc dereng. Korlátra, csillagokra kikönyökölök. Két öklöm közt kavargó végzetek. Egyre közelebb a veszély! Nem tévedek! Szavak tornyából figyelek. Versidő.
Rövidke Nyár van. A kertben virágok bókolnak, édes szirmukra dongók, méhek szállnak. Fénysötétben: illatok szobrát mintázzák a szárnyak.
Hatalmam Izgulok, nevetek. Szigorúan magamban. BéTé repülni fog! Először szárnyak. Tollak ezrei. Két karján végig. Ragasztva. Monda-minta. Elrugaszkodott! Zihál. Légszomj a légben. Zsigerei remegése. Tempósan kellene. Minimális magasságon. Ő ellenkezőleg. Rutin: zéró, semmi. Alatta Dalföld, Verstenger. Naperő-közel. Csapódni fog! Titok az egész. Senki rajtam kívül. Képzelet. Nevetem.