Nagygyörgy Erzsébet Szárnyad nőtt Szárnyad nőtt a sűrű éjben, s nem látja más, talán csak én. – Hisz itt senki sincsen ébren! Hószín tollad selymes szatén. Szárnyad nőtt most, édes kincsem, repülj föl a mennyig bátran. Könnyeimet szertehintem, csillagcsipkés éj a váram. Lelkem lankadt, szívem piheg, vérem vágtat, fűt a lázam. Csupán engem ráz e hideg? – … Olvass tovább
Varázsidény Mi módon kéne kezdjem, én e szép históriát, hogy meg ne sértsem most a finnyás úri népet, s eközben, tán érdekfeszítő is legyen regém. E kis, mesés történet, úgy kezdődött, egy nyárvégi estelen, hogy hercegünk, ( mert, az sem árt, ha van), szép, fess legény, elindult, asszonykát keresni. A szomszéd ország morc királya, egy … Olvass tovább
Ha lángra gyúl Ha lángra gyúl az éjszaka, szívedbe ég a fény maga. Hiába most minden, futhatsz, de járni sincs erőd, fulladsz. Ha háborog, s megreng a menny, és mellig ér a kosz, a szenny, riadt szemed néz szerteszét, itt nem használ a szentbeszéd. Megindult lent az áradat, nyaldossa fönt a válladat, kiút ma nincs, … Olvass tovább
Nyílik a csend Állok a tájban, arcomra gyöngyöz az éj, s hallom, ahogy nyílik a csend idebent. Várom a hajnalt, de ma lassú az útja, lásd, szerelem kúszik a völgyek ölén.
Feleség a férjnek szegezi a kérdést: – Apus, jön a hideg, mondta az időjós is. – Te felszerelted már a téli gumit az autónkra? A férj unott arccal az asszony felé fordulva magyarázza: – Gizi, már sokadszor teszed ezt a kérdést fel. -Hát nem mondtam ötvenszer neked, hogy egy hónapja fent vannak a kocsin? Szeme … Olvass tovább
A januári szél Ó, ma éjjel oly sivár minden, mily bágyadt tenélküled ma is szívem, lám fagyott világomban, tűhegyű hópelyhek hullanak, elvakítja vén szemem a tél. Csókod emlékét kifújta már lelkemből a januári szél, úgy érzem, nem nézel vissza rám. Én azóta is dédelgetem múlt szerelmünk szép virágait. Jöjj, ha hallod most az énekem, visszavárnak … Olvass tovább
– Hú azt az Északi sarki jégcsapját! Ez a felkiáltás nem akárhonnan és nem akárkitől eredt ám. Egyenest a tetőről hangzott el egy kapálódzó, piros ruhás embertől, aki történetesen a mikulás volt, teljes életnagyságában, de igen méltatlan helyzetben. Fennakadt a háztetőn, a sorban elhelyezkedő napelemek egyikén, aztán lecsúszott a bádogcsatornáig, s himbálózott egy pillanatig, majd … Olvass tovább
Hallod? Hallod a fenyves bús susogását? Gyantakönnyeket hullajt a nyárért. Itt jön az ősz, rőt fodrokon úszva, s csalfa szemében a lét tüze ég. Hallod a szívem hogy dobog érted? Izzik az éjszaka, lüktet a vágy. Halkul a zsongás kinn a mezőkön, lebben az álom, pilled a csend már. Angyali ének leng a vidéken, forrad … Olvass tovább
Az erdőszéli bokorból ázott macskaszag terjengett, fölötte egy fán varjú károgott rá kárörvendően, holott ő is ázott éppen. De ezek a sötét lelkűek már csak ilyenek. A kora őszi eső most senkinek nem jött jól ebben a kissé hűvös, szeles estében. Az árva macsek, mert árva volt, attól a szörnyű pillanattól kezdve, hogy kisgazdája megunta. … Olvass tovább
Angyali dallam leng Százfele bomlik az esteli fény, idereppen egy isteni lény, távoli égfele hív, lágy-puha lelke beszív. Rebben az éj szeme, sóhaja lágy, most csendesen árad a vágy, hű szerelem remegőn vár, tavasz illata jár. Tollpihe álom lebben a tájon, Holdanya fénykeze átfon, angyali dallam leng, szívem is érted eseng.
A kisváros álmosan nyúlt el a hegy lábánál, amerre a szem ellátott mindenütt magaslatok, dombok terültek el, egészen a tengerig. Kevéske lakosa az utcákon mozgott, sétált a szép időben, mások dolgoztak, de többnyire kihalt vidék volt ez, messze a nagyvárosok forgatagától. Gazdálkodásból és ásványok kitermeléséből éltek sokan. Azért akadt pár emeletes ház is errefelé, a … Olvass tovább
2016. ősze volt… A lány Maupassant-t olvasott, ez került a keze ügyébe, anyja fiókjában találta… hmm, talán leköti a figyelmemet – gondolta. Sétálni indult, pedig szeles napnak ígérkezett ez a mai. Sebaj, szvettere majd megvédi és a történet heve… Az ifjú a kalapját megfogta, mert egy hirtelen szélroham alákapott. Veszélyben a méltósága, ha netán giccses … Olvass tovább
Miként a pillanat Miként a pillanat, szitálva száll alá az éj, mikor bolyongó álmaim fent szertefoszlanak. Csupán a Hold lehet ma titkos, néma szemtanúm, ki rendületlen, minden este elkísér feléd. Barangolok smaragdmezőknek bolyhos szőnyegén, hanyatló csendben járom földrögök között utam, ki tudja vársz-e még reám? Szeretsz-e kedvesem? Ne hagyj magamra most, te ringató reménysugár! A … Olvass tovább
Körbetündököl Sáros utcát járva, Isten rám köszön, s körbetündököl a nyári fényözön, báját éjjel is magammal hordozom, nem dobozban tartom, csöppnyi horgonyon. Gerlék hangja tör be csendem ablakán, karjait teríti rám a nagy platán. Most egy régi emlék tép a mély seben, mozdony fojtó füstje csípi bús szemem. Zöldben ring a fenyveseknek ága kint, Napfivér … Olvass tovább
Nincs egyebem Nyúlnak az árnyak, a lelkek sóhaja hallik, angyali hangok ringnak az ég peremén. Orgonaillat kúszik az ablakomon, hűlt szerelemnek a kínja belengi szobám. Fekszem az ágyban, senki se lakja a szívem, látom a múltat, vágy-teli arcod sejlik. Éjjeli pillék lágy neszezését hallom, s nincs egyebem csak az éjszaka málló csendje.
Izzó parazsán Izzó parazsán a nyárnak, meztelen talppal futok én. Hátamon csüngnek a szárnyak, már a lelkem sem oly bohém. Csillagom, s a kecses éjjel sem ül dorombolva mellém, fájdalmas egykedvűséggel nézem üres lelkem, elmém. Beforrnak a sajgó sebek és egyszer tán szárnyra kapok, ha velem szállnak a szelek, ajkamon ringnak még dalok.
A hangár ablakán át nézte, ahogyan odakint a hó szép, csendesen hullott. Szemét kicsit vakította a kinti fehérség és a holdfény, olyannyira tetszett neki, hogy valami különös érzés kerítette hatalmába abban a percben. Milyen szép lenne itt élni… Szárnyai kókadtan csüngtek mellette, de nem vonszolhatta hosszasan, mert az érzékeny bőrredőben a kifeszíthető hártyák kilyukadnának járás … Olvass tovább
A pőre ég alatt Olyan sivár e táj, üvölt a kerge szél, a múltnak árnya jár körül, nekem beszél. Ezüst lámpás a Hold, lyukas fedél az ég, a szívem egy vacak, kopott cserépfazék. Tudom, fölém sosem terülhet oltalom, hisz életem csupán egy üszkös romhalom. E sorscsapás jutott nekem hát, Istenem? A szép, szerelmi tűz hevét … Olvass tovább
Tél hava olvad Hullik a hó rám, sok buta felhőt üldöz a szélvész, késik a rügy most, nem jön az úton szembe a május. Kerget-e vágyat majd ez a szív még, pezsdül-e lelkem? S hordja-e szellő illata selymét kék ibolyának? Csurran a jégcsap, tél hava olvad, Holdanya ringat, dallamot áraszt szét e vidéken, s őrzi … Olvass tovább
Lánghajú nyár Itt csak a jégrianásnak a hangjai zúgnak, jégcsapok orgonasípja szórja szélbe a dalt. Nélküled hiába szól ez az éteri dallam, nélküled hiába hirdeti szívem a vágyát. Szökken-e szárba új tavaszom kéklő virága, lobban-e tűzre még az az édes, lánghajú nyár? Enged-e majd szerelembe esni féktelenül, juthat-e révbe hajóm a szenvedély vizein?