Nagygyörgy Erzsébet A magány lett tanyám Gyermeki szívemben kis tüzek lobognak, nem érzem melegét tenélküled, anyám. Csak én sejtem súlyát e sajgó soroknak, s hogy viseltem ezt el? A magány lett tanyám. Talán az illatod az, ami hiányzik, a hangod selyme. Kint a téli fagy arat, s olykor, mint rettegőt el-elkap a pánik, arcod homályba vész, s … Olvass tovább
Élt egyszer két jó barát a Csámpási erdő legmélyén, Nyúl Benő és Róka Ricsi, általában jól elvoltak, sose vesztek össze semmin. Ám, egy nap hatalmas bank épült az erdő szélén, a Réti Pláza mellett. A szegényebb erdei népnek nemigen futotta ott vásárolni, mert az erdei pénz, (gyümölcsök, termések, magvak), amikkel általánosan fizettek, nehéz munkával gyűjtöttek … Olvass tovább
Fényes tüzek lobognak Szívemben apró, fényes tüzek lobognak, de nem érzem melegét nélküled anyám. Csakis én sejtem súlyát e bús soroknak, s hogy éltem túl hiányod, még ma is talány. Talán az illatod az, ami hiányzik, a hangod selyme, kint a téli fagy arat, ilyenkor, mint rettegőt elfog a pánik, arcod homályba vész, s örökre … Olvass tovább
Már nem álmodom Már nem álmodom nagyokat, szerény képeket pörgetek, s ha az éjjel megkörnyékez, átadom magam a szélnek. Beleborzol dús szárnyamba, de tartom magam, s könnyedén vitorlázom tovább-tovább, ahol még így is, szegényen, árván, fölrepülhetek ma a csillagok alá, s büszkén viselem szürke tollaim, hisz Isten engem is szeret.
Lobban a vágyam Én ma a nyári meleggel töltöm az őszi kabátom, s nézem az égen a bűvös csillagok éteri táncát. Csillan az éj szeme, féltőn őrzi az esteli tájat, nő a remény idebenn, mint árnyak az éji homályban. Éneke zeng ma a szívnek, s messzire száll el a sóhaj. Holdanya szórja a fényét, most … Olvass tovább
Most is volt valami förtelmes, hátborzongató ebben az estében, ki tudja, talán az a furcsa búgó hang lehetett az oka, amit már nagyon jól ismert. Az ismerős hang a zsigereiben visszhangzott… Repülők rémítő hangja keveredett el a szirénák zajával és némi emberi nyögés vegyült a káoszba. Ma időben leért a rejtekhelyre, ajtaja sötéten ásítozott előtte … Olvass tovább
Hogyha itt lennél Úgy feléd húz most a vágy, tétován lobogna még, szívem zegzugos mélyén őrizett szerelmi tűz, s nem lohadna soha már. És nem lenne ily sötét, reszketeg, vad némaság, könnyeimtől áztatott őszi éjszakám egén, hogyha itt volnál velem.
Bizony, nálam biokert van, egyrészt azért, mert drágák a szerek, másrészt azért, hogy egészséges termések legyenek, ha már kínlódok vele. Két éve költöztem ide, az új házba, ami régi, tulajdonképpen csak kipofoztuk, ráment az a bizonyos fehérneműm is… No, de térjünk vissza a kertre, mindig szép virágos kertem volt a régi háznál és a kedves … Olvass tovább
Leszáll az éj Leszáll az éj, nekem regél, eső szitál, s a csend se fáj. Tücsökzenész vonót cserél, a tájba dal vegyül, s a báj. A hegytetőn bolyong a vén időapó, szakálla leng, de jő a Nap, ruhája fény, a fellegek fölött mereng. Az ég kinyílt, virág virít, kereng nyarunk a fák között, hajamba lágy … Olvass tovább
A féreglyuk vége egy fákkal sűrűn benőtt területen tátongott, a ;férfi;, mert férfi testet kapott, ügyetlenül próbált felállni. ;Állnia; kellett, hiszen ezen a planétán a humanoid egyedek ;két végtagjukon, járva; közlekednek. Neki ez igen furcsa lehetett. Náluk a 3457-JK, galaxis, 124.-bolygóján, lebegve jutottak, egyik helyről a másikra, ezért aztán felettébb érdekes volt neki kipróbálni ezt … Olvass tovább
Szeress, ha mersz! Hiszed-e, vagy sem, úgy beléd szerettem, hogy szilaj szívem veszetten viháncol. Még botladozom ebben a szerepben, kissé darabos a szerelmi táncom. Zuhanok, egyre mélyebbre zuhanok, édes bűnébe e szép szerelemnek. Újra és újra elámulok azon, vágyaim mily vad gyümölcsöt teremnek. Lelkem fájáról hullajtom öledbe szenvedélyem nyers varázsát, ha hagyod. Szeress, ha mersz! … Olvass tovább
A Michigan-tónál ez a nyár is varázslatos volt, minden élőlényben élénken keringett a pezsdülő, megújhodott vér. Ami főleg a szerelem kibontakozásának kedvezett. Bódítóan hatott az érzékekre a jázmin illatú szél. Adott volt egy fiú, no meg egy lány, ahogy az már lenni szokott. Azt gyanítottam, hogy hősünk számára e leányzó valami égi tünemény lehetett, mert … Olvass tovább
Nem mondtam elégszer Megfakult emlékeim néma halmazán üldögél az idő, nem tudok már tiltakozni sem, oly nehéz nélküled e teher. Amikor magával húz, sodor a Föld csillagsugaras éje, olyankor érzem hiányodat. S tudatosan, vagy ösztönösen, de felidézem szemed sötét íriszét, s szárba szökken bennem a mézlő illatot árasztó, lelkemet elbódító remény. Talán a sors, aranyló … Olvass tovább
Zabolátlanul Amikor már nem érint meg a vágynak és szerelemnek szívemen át beszivárgó bús, édeskés, vad illata, s holmi színes ködpárától mentesen és tisztán látom a vonzalom, natúr arcát. Akkor tudni fogom, s érzem, veled élném le életem. S engedtessék meg nekem most, hogy szerethesselek csak így, fék nélkül, zabolátlanul.
Üveghegyen (Idézet: Pilinszky János verse.) „Az ágy közös, a párna nem”, az álmaid nem őrizem, lehetne szép a holnapunk, ha karba öltve álmodunk. Mesék varázsa ringat el. Üveghegyen, s ha útra kel a szél, mi szárnyra kaphatunk, az álmos égbe száll dalunk.
Ma már másképpen szeretlek Ma már másképpen szeretlek téged, csendben, zajtalan lobogok érted. Bár izzik a nyár, engem magány vár, súlyos lesz léptem, az idő átjár. Életre kelnek a csüggedt esték, ha szerelembe teveled esnék. Csókomat lágyan feléd lehelem, ragadj el ismét szilaj szerelem! Vágyam rejtelmes, remegő láva, szívem a jövőt fényesnek látja. Én már … Olvass tovább
Mindig tudtam, hogy felemelő érzés, ha velem lélegzik az erdő. Ilyenkor a júniusi Nap ereje, nem eredményez rekkenő hőséget, de szerintem ezért a kedvenc hónapom. Nem elhanyagolható tény az sem, hogy e hónap végén volt szerencsém megszületni, ha nevezhetem szerencsének ezt a balesetet… Az alkotni vágyók pazar paradicsoma az erdő és az itt-ott fellehető tisztások, … Olvass tovább
Anyátlanul A szívemet magány szorítja össze most, a Hold is koromsötétbe rejti fényeit, anyátlanul, s apátlanul peregnek el az éjeim, de mindhiába fohászkodom, szeretteim nem adja vissza senki már.
Az asszony éppen a vizsgálatra várt, külső szemlélő felületesen nézve is azonnal észrevenné tengerkék szemében, rettegése jeleként a sötétlő zafírárnyalást. Még ketten voltak előtte és egyre közelebb került ahhoz, hogy bejusson, kifehéredett ujjaival folyton az arcára gördülő könnycseppeket morzsolgatta el, miközben egy napilapba mélyedt, hátha észrevétlen marad. Mert ő is, ahogyan mindenki, tudta, ismerte a … Olvass tovább
Már megint mentegetődzéssel kezdem a levelem, drága Icám, de most komoly oka volt, hogy ennyit késtem a válaszommal. El se tudod képzelni, mennyi gondom, bajom származott nekem a Bangúrteás esetből. No, de az elejin kezdem, tudod, van nekem két rosszcsont unokám, a Béla, meg a Zolika, hát mióta a fene a számítógépet beette a házba, … Olvass tovább