Mint a mesébe

Mint a mesébe A csendben vánszorgó perceket számolom. Testem forró lázban ölelésedre vár, kínoz a féltés, s szívem eszeveszett dobbanása mint hangrobbanás energiája kísér, lényedet lelkembe zárva. Napjaim nélküled, léggömbként szállnak. Próbállak elérni, de észre sem veszel – nem hagysz remélni, s én vergődök hallgatásod jeges vermében, ajkamon néma vádak. Harcolok érted, új álmokat szőve, … Olvass tovább

Vízi birodalom

Vízi birodalom Fehér vitorlák hasítják a vizet. Villanó sirályszárnyak a kéklő eget. Fénytündérek csillogó táncot járnak, fehér habkoszorút fonnak a nyárnak. Felhő párnán a szél szendereg. Zöld hínár a nádassal cseveg. Sikló síkos testét nyújtóztatva lebeg, szerelmes hattyú párjáért eped. Nyárfák susognak, hullámok csacsognak, kikötött csónakok aljához sodródva a balatoni nyárról dalolnak. Cobblah Ilona

Nyugalom

Nyugalom A lebukó nap aranyhídját felvonta a vízen. Hullámok játékos kedve lassan megpihen. Csapódnak fövenyhez, sziklához, nádszálak közt bújócskázva elcsitulnak, s a vízi világnak altatódalt dúdolnak. Fáradtan lebbenti szárnyát a madár. Sűrű zsombékcsokor vadkacsát dajkál. Zöld béka szeme pislog, mint éji lámpás, míg lassan megérkezik hold fényével a váltás. A parti fák lombját fésüli a … Olvass tovább

Nincs visszaút

Nincs visszaút Lassan becsukja szívem ajtaját a bánat. De mögötte ott maradt, sok megfeszített szó… Elhagytál – mert már nem engedem, hogy világod rám erőszakolva, csak üres, érzelem nélküli vágy legyek karodba. Indulat árja kongatja a vészharangot. Te nem sejtesz mindebből semmit, pedig forrásod vagyok – ki szomjad oltja, s lennék – ki válladon a … Olvass tovább

Már nem várlak

Már nem várlak Mikor egyedül hajtom párnámra fejem – fénytelen arccal ébred a hajnal, hiányzik az égről a kékség, közönyöd fátylán lejt táncot a sötétség. Suhanó gondolat láncai fognak. De nem nyújtod kezed mi oldozhatna, s míg vágyakról suttogó éjszaka neszez – lassan elhalkul a szenvedő lélek szava. Már nem kérdezlek, nem várlak. Csak tudom, … Olvass tovább

A szavak temploma

A szavak temploma Céltáblaként, mikor homlokon csókol a múzsa – nem tudom a poklot járjam, nőjön fekete gonosz szárnyam, vagy írjak ibolyakék ártatlan mesét, melyben holdfény szonáta kíséri hercegét. Szedjem csokorba talán, a rét minden virágát, vagy tiszta szűzies szívek, csókra vágyó – szerelmes vágyát. Pellengérre állíthatom a múlt minden királyát, az arctalan, korrupt világ, … Olvass tovább

Vonzásodban

Vonzásodban Hallod e…? mikor a reggel tiszta kékjében madarak egymást keresik énekükkel. Látod e…? hogy tétován szálló gondolataim arcodat rajzolják szívembe, hogy a távolság hasít lelkemből darabot, mely csatlakozna a tiédhez, míg veled nem vagyok. De nem tudod… hogy árnyék borul napjaimra, s éjszakánként – színüket vesztett álmokban, e vergődő érzelmet a bizonytalanság hálója fogva … Olvass tovább

Amikor nem őszinte

Amikor nem őszinte Neked írom félve… Még vissza-vissza hoz egy régi perc, minden lélegzetem fájdalmas sóhajtás az égre – lehunyt pilláim mögött az emléked bolyong, nem hatol rajta át a napkorong. Elengedlek. Mert nem látom szemedben őszintén ragyogni a lázat, s míg olcsó szerelemről beszélsz – a lelkemben bimbózó érzelem lángoló szirmai lehullnak, az esélytelenség … Olvass tovább

Vallomás

Vallomás Repülök egy másik létbe, mikor karjaid átfonnak… s szenvedélyes – égig szökött, leírhatatlan érzésekből szövött, gyönyör gyöngyszemekből láncot fűzök – mely fogva tart… S e szerelmet teremtő pillanatban, mely szétárad a testben, az agyban, eggyé válunk, mint szivárvány íve, s én halkan vésem a vak éj fölött dobbanó szívbe – veled mindörökre. Cobblah Ilona

Lezárva

Lezárva Mint meder nélküli folyó. Árad-csak árad bennem a fájdalom, a lélek gyötrődése kitörni készül, a megfeneklett értelem nem épít neki gátat, s míg tíz körömmel kapaszkodik belém a bénító érzelem, a tépett arcú csendben lyukat vág a szív robaja- repedezett pitvarának faláról vésett emlékek porladó ikonjai az enyészet urnájába hullnak- örökre lezárva a múltat. … Olvass tovább

Hiába

Hiába hívlak – epedve várlak, mint száraz sivatagban szomjazó homokszem a gyöngyöző esőt, látni – ölelni vágylak, faggatom a fátyolfelhőt, útszélén virágot bontó fákat, a pillangót mely útját járja – keressen, hogy elrejthesselek magamba mélyen, s míg a kétség szorítása lakatot présel ajkamra… a szívet szorító fájdalom lassan szétárad, sikolya visszhangzik agyamba. Cobblah Ilona

Viharzóna

Viharzóna Csak megyek a parton – fejem lehajtom. Szívemben kétség – halott reménység. Felettem száguld, tombol a kékség, felhők közt csattogó elemek ereje, vészjelző hangjaként hasít a lelkembe. Szememben porszem, s lassan egy könnycsepp csordul le szívemig, fájdalom katlanja megnyílik… remegve dobban, gyötrelme robban – lávaként égeti testemet, sejtekig hatolva száguld a múltba – kísért … Olvass tovább

Ha tehetném

Ha tehetném… mennék feléd tárt karokkal, hogy reményeim összetört cserepei ne vagdossák véresre szívemet, de közönyöd küszöbén megtorpanok – hívatlan vendég vagyok? S míg elvetélt álmaim porát felhők segítenek elmosni… párnámon maradt illatodba temetem arcom – csatázik bennem düh, sóvárgás, kárhozat, a szerelmedért koldulónak, csak kicsikart érzelem morzsák hullanak. Cobblah Ilona

Érintésed

Érintésed Jégbe zárt fény vagyok. S ki tudja milyen szirom rejtőzik bennem… Mikor érintésedre – vágyai az érzelmeknek, mint szárba szökkenő virág nyílik, lassan érik színe, mint pillangó – hajlik, rebben, szárnyait nyitogatva, felsejlik szivárvány hídja, izzó parázs – mámoros varázs bársony puha karjai emelnek a fellegekbe – fel a végtelenbe, hol Ámor tündérei igéző … Olvass tovább

Portré

Portré Mint csatorna iszapjában vergődő patkány. Kétségbeesetten rohangálsz az elvesztett esélyek becsapódott ajtaja előtt – rágalmakba, s valósnak vélt látszatba kapaszkodva – görcsösen, mint hínáron a pióca, az emberi mérce legalján lebegve – méltóságod elvesztve. Alattomos elméd mocsarában, kígyó-béka nyálkával gúzsba köt szorongó világod torz képe, s a gyanakvó hisztériából a racionalitás nem enged kiutat, … Olvass tovább

Repedt tükör

Repedt tükör Csak lassan sétálunk a parton. S velünk árnyaival – az érkező alkony. Hallgatunk némán, én belül imát rebegve, üres a szívünk, kezünk – nem simul egybe. Homályos szemembe villannak a fények. Vagy csak a lélek fájdalma vetít ki egy-egy emlékképet… Óperencián innen és túl, múltunk vitorlavászna vízbe hull. Még torkon ragadnak szavak és … Olvass tovább

Lenni vagy nem lenni

Lenni vagy nem lenni A földi létből, én most kimetszem ezt a darabot. Égi búra alján, flörtölve a mindenséggel, farkasszemet nézek egy csepp csillogó fénnyel – lehet felemészt egy szikrázó megsemmisítő tekintet, vagy egy féreglyuk – mely kiégett. A túlzsúfolt sebzett világ, iszonyba rokkant lidércpalotáin, az elmúlás kígyó szövevénye kúszik, s eddigi menedéked talán darabokra … Olvass tovább

Az éji pásztor

Az éji pásztor Háza a végtelen idő. Ruhája fényből és porból gyúrt, olykor sötét felhő mögé bújva – ezüst fátylával burkolva vezeti az égi úton járót. Elemeit csillaggá kovácsolta. Láthatatlan erő szórja szét sugarát, nem számít ha szél szaggatja, vagy ha veri zápor – soha nem vét égi rend ellen, nem vár be senkit az … Olvass tovább

Enni vagy nem enni

Enni vagy nem enni Elgondolkozva ülök az ágyon, várja a menüt a kis családom. Diéta halmaz zavarta álmom, trend ide-oda, fogjon az átkom. Ne egyél csirkét, pulykát és mellét, mert sok a húsba a mellék termék. A sertés csülök neked csak árthat, visszeres lehet tőle a lábad. Ne igyál tejet, ne egyél lángost, mert a … Olvass tovább