A kaktusz virága

A kaktusz virága Ébred a nap – izzó tömbje vérvörösen lángol, tűzgolyó mi életet ad, de heve lehet fájó. Éltet oázist zölden – mint a dzsungel, szárít sivatagot, mi szélviharban vész el. Egyfelől édenkert – élettel telve, másfelől kaktuszok, élettelen kertje. Ilyen a szív is – ha szeret, szinte lángol, ha üres és magányos, elveszett … Olvass tovább

Sarjadás

Sarjadás Most szétszórom a magokat… mert, kínoz – sajog az élet, s harcos szívemért kiállva, a sorssal szembe szállva, dühömben kardot ragadok, nem veszhet el múlt, becsület, törtető gázlók kezén, hogy a magyarnak nem marad már más – csak száraz kenyér. Viaskodik védtelenül. Pedig régen világok gyúltak – mikor az igazsághoz nyúltak, most mégis döngetheted … Olvass tovább

Felszabadulva

Felszabadulva Nem szór már szikrát a napnak fénye. Éji paláston a csillag remeg, tengernek felszínén játszik a hold – s hullámok hátán ezüst gyöngyszemek. Bölcsőként ringó jégvirág szirmok. Ketyegő órán gördül az idő, fátyolos szememben félszeg könnyek, minden csak játék volt, s feledhető. Felszabadulnak árnyak és fények. E parttalan órán zendül a csend, táncra perdül … Olvass tovább

Szabad

Szabad Szabad csendben maradni. Akkor is, ha a sarkából kifordult világ fájdalmában üvölt, s a meghajlított, fénytelen térben, szabad megállítani az időt. Szabad félve kiabálni. Akkor is, ha ujjaid közül az életed hullik szét, s bumerángként arcul csap, a csapongó – kudarcokkal teli lét. Szabad gondolkozva egybeforrni. Akkor is, ha e könyörtelen megosztott világ nem … Olvass tovább

Elfecsérelt idő

Elfecsérelt idő Búcsúzom fájó kétségbeesésem. Valami elmúlt csendben… csak selymes hűvösség lapul itt-ott bennem, mely lassan tovasuhan a végtelenben. Sokáig voltál velem. Mégis tönkre ment annyi szép érzés, pillanat, s az elfecsérelt idő fogaskerekei – – őrlik halványuló árnyadat. De ha nem vagy sehol, a márvány kék égből nem hullik alá a fény, s a … Olvass tovább

Lehetnék

Lehetnék Lehetnék virág — színekkel festett illatos mező, zúgó áradatban, opálfényű erő. Lehetnék mosoly — félelmet elűző, gyengéd simogatás, könnyeket szüntető. Lehetnék válaszút — két elágazás között, sorsodban a remény, mi szívedbe költözött. Lehetnék a szó — a megnyugvást hozó, s kőszikla várad, a biztonságot adó. De lettem letakart kép — emlékeid falán, cél nélküli … Olvass tovább

Ómen

Ómen Nem lehet rácsok, s falak közt élni, kit szelleme repít át fogja törni. Összecsomagolt álmokkal, talán könnyeit issza, de átlép a sorsfalán, s nem vágyik vissza. Az élet súlya, s gyűrt ráncok arcán, vándorbot kezében, túl minden harcán. Felmerül benne, talán nem voltam elég, szívében vakhit s a halovány remény. Léte szakadék szélén – … Olvass tovább

Csalódás

Csalódás Oly messze távolodtál tőlem. Sokáig róttad utad a közönnyel, pedig kitártam újra – bereteszelt szívem kapuját, bizonyosságát adva, hogy észre vedd, örökké tart ez az érzelem veled. Sokszor hajítottad tűzbe a gyengéd perceket. Hamuval betemetve, vágy indákkal gúzsba kötve, agyam labirintusából kiszabadulva hallom sikolyukat – minden hamis, ne higgy, nem őszinte. Foszlányokra szakadt felettem … Olvass tovább

Fricska~firka

Fricska – Firka Jöhet a síp, jöhet a dob, meg a nádból hegedű. nedves tónak – száraz partján, táncolgat a sok betű. Rímlábakon botladozva hexametert bokáznak, üres fejű emberektől mentsd meg uram hazámat. Normálisnak lenni ma már egyre veszedelmesebb… vékony pallón táncolsz babám, hogyha penge az eszed. Sötét fejben, csukott szemmel, nem lógsz ki a … Olvass tovább

A természet esszenciája

A természet esszenciája Zúzmara szitál a tó felett. Utolsót csobban a csacsogó víz, hangjában rekedt akkordokkal, lassan jeges álomba ring. Kopár fák között ólálkodó csend. Vállán áttetsző ködlepel, az alkony dülöngélő árnyaira, a lebukó nap fénycsókot lehel. Forradásos arcát rejti a föld. Gyászruhás varjak az ég hullámhosszán, egy eltévedt madár raj rikoltva mulat, a hólepte … Olvass tovább

Virtuális áradat…

Virtuális áradat… Leállt a facebook, most mi lesz velem, a napi katyvaszt nem érzékelem. Nem tudom hol csap le, hatalmas vihar, vagy melyik állat dönt úgy, hogy most kihal. Mit főz a Mariska Zalában éppen… nyílik e repce a partszegélyen. Szivárvány színéből hova tűnt a lila, Józsi bácsi kezében, miért robbant pipa. Mit csinált a … Olvass tovább

Indián nyár

Indián nyár Add tudtomra, de ne siess. Csak ölelj át lágyan, s engedd, hogy sütkérezzek – szelíd szemed meleg sugarában. Vágyódjak – míg kezed kezemig elér, miközben mindkettőnk múltja, már elenyészett regény. Karolj át csendesen – e hevülő lázban, mert tudni szeretném, hogy lobban még érzés az indián nyárban. Érezzem pulzusod viharát. Utazzunk együtt a … Olvass tovább

Idill

Idill Langymeleg szél suhan – fodrozva az ég fehér fátylát, mindent beborító bíborfényben rezzenve nyújtóznak a nyárfák. Lombkorona hajlik jobbra – balra, piciny fiókát, mint bölcső elringatja. Villám hasított öreg fa – irigykedve nézi, hol van daliás termete, mi a holdat megigézi. Színe hagyott rét felett – madár lebbenti szárnyát, párját keresve a horizont nyeli … Olvass tovább

Esélytelenül

Esélytelenül A múló perceket számolom… S várom, hogy az éjszaka fényre vált, kérem a rezgő csillagot, a felkelő nap aranyát, ne legyen hajléktalan ez az érzés – fogadd be, vidd magaddal egy élten át. Féltéssel vegyes a fájdalom. Felcsapó hullámának cseppjei gördülnek le arcomon, a beteljesült szenvedélyt veled – csak álmodom. Elérhetetlenül messze vagy… soha … Olvass tovább

Vírus

Vírus Az éjt már nem fedi bársony takaró. A derengő hajnaltól menekülnek árnyai, a horizont burkát feltöri a fény, uralkodik a végtelen felett, míg hozzám el nem ér. Lassan szertefoszlik álmom. Tépett fátyla alatt gyötrő láz, karjaidba simulnék lágyan, de vágyam nem olvassza közönyöd jégfalát. Vírusként terjedsz testemben. Eljutottál – ott vagy minden lélegző sejtemben … Olvass tovább

Elveszve

Elveszve Szinte lebegek… Gyémánt iszapból kiemelkedő hold sugarában, elveszve egy mohó, lázas sajgó vágyban, egy összetartozó simulásban – melybe sorsomba robbantál. Gyötrelmes álmokban félénken követlek. Hol a jelenlétnek nincs akadálya… Néma, árnyék rejtekemben a sötétség olykor megbolydul – reményt, s igaz szót keresve… de a könyörtelen való nem változik – másként alakult. Nem fogok folyónak … Olvass tovább

Mint a mesébe

Mint a mesébe A csendben vánszorgó perceket számolom. Testem forró lázban ölelésedre vár, kínoz a féltés, s szívem eszeveszett dobbanása mint hangrobbanás energiája kísér, lényedet lelkembe zárva. Napjaim nélküled, léggömbként szállnak. Próbállak elérni, de észre sem veszel – nem hagysz remélni, s én vergődök hallgatásod jeges vermében, ajkamon néma vádak. Harcolok érted, új álmokat szőve, … Olvass tovább

Vízi birodalom

Vízi birodalom Fehér vitorlák hasítják a vizet. Villanó sirályszárnyak a kéklő eget. Fénytündérek csillogó táncot járnak, fehér habkoszorút fonnak a nyárnak. Felhő párnán a szél szendereg. Zöld hínár a nádassal cseveg. Sikló síkos testét nyújtóztatva lebeg, szerelmes hattyú párjáért eped. Nyárfák susognak, hullámok csacsognak, kikötött csónakok aljához sodródva a balatoni nyárról dalolnak. Cobblah Ilona

Nyugalom

Nyugalom A lebukó nap aranyhídját felvonta a vízen. Hullámok játékos kedve lassan megpihen. Csapódnak fövenyhez, sziklához, nádszálak közt bújócskázva elcsitulnak, s a vízi világnak altatódalt dúdolnak. Fáradtan lebbenti szárnyát a madár. Sűrű zsombékcsokor vadkacsát dajkál. Zöld béka szeme pislog, mint éji lámpás, míg lassan megérkezik hold fényével a váltás. A parti fák lombját fésüli a … Olvass tovább