Albert Mindenki hordoz magában több vagy kevesebb szilánkot a lelke tükréből, amik mélyen a szívébe szúrnak, de ha az ember elfogadja azt, hogy a szilánkdarabokban is képes látni magát, akkor kis részleteket átlátja a mindenséget barátjával, a fejlődéssel, majd ha összerakja a tükröt, az csak azt bizonyítja, hogy minden akadályt legyőz, mert saját magad építetted újjá, … Olvass tovább
Én is hibázok, de őszintén szólva mindenki. Senki sem tökéletes, de ha jobbá akar válni, az már egy égkő a koronája csúcsán, amit élete végéig gyűjt az ember. S ezek mondják meg, milyen is ez az ember!
Kinyitom a szemem, valóság. Becsukom a szemem, mesevilág. E két világ között lebegek én, mint víz tetején a falevél. Legyek tollpihe, mit a szél visz messzire, fel a magaslatba, és onnan tekintsek le a kicsinek tűnő, hatalmas világra, mert ha ott vagyok, a mértékeket már nem is tudom. Csak a felhők fölé akarok szállni, megfejteni, … Olvass tovább
Az éjszakai friss levegő tiszta, mint a hó, az égen a hold, mint darab kristály ragyog sápatag ragyogással. Körülötte csillagok, mint díszes teríték az asztalon, alatta az éjben nyíló virágok szomjaznak a fényre. Gyémántcsillogásuk az angyali élet ereje, összefognak, és áldott szövetség születik, melynek jelképe egy aranygyűrű, mely a vágy lobogó tűzében született. S puha … Olvass tovább
Anyám apámtól virágot kapott, minden nap egyet-egyet. Mit csokorba fűzött, és egy vázába tette. Tizennyolc színes virág volt benne, az összes az idő múltával lassan kiszáradt. Minden nap, minden órában, minden percben, minden másodpercben haldoklott az egyik, és végül elpusztult. Anyám öntözte, de nem tudta megmenteni őket, végül beletörődött a sorsukba. Végignéztem nap mint nap, … Olvass tovább
A lány széken ülve fürkészte a tájat. A naplemente vörösre festette a körülötte lévő felhőket,mintha vér csöppent volna a vízbe. Szeretett ilyenkor kint lenni, mivel ez a jelenség a gyermekkorára emlékeztette. Egyszer csak enyhe rúgást érzett. Mosolyogva hajtotta le a fejét, és karolta át gömbölyű hasát. Kuncogott egy kicsit, de ezt hisztérikus hörgés váltotta fel, … Olvass tovább
A színház aranyszínben úszott. A lemenő nap fénye befestette az épületett. Lassan gyűltek az emberek körülötte kisebb-nagyobb csoportokban, majd megindultak befelé. Ma van a ballagási ünnepség, és a végén a díj átadása. -Egy kis csendet kérnék! – mondta az asszony, miután véget ért az évzáró ünnepség, amire nagyon pozitív visszajelzések érkeztek. – Most következik díjazott … Olvass tovább
Kertben sétálni virágok között, ahol a szél kíséri az édes illatot. Kertben, ahol a virágok színes báli ruhába öltözve táncolnak. Rózsa, liliom, krizantém… és sok más virág, mik az évek során nőttek fel, és immár a bálon is részt vehetnek. Barna kerítés óvja őket, hogy el ne vesszenek. Körülöleli őket, mintha gyermekei lennének. De a … Olvass tovább
Emlékszem, mennyire fájt, amikor ránéztem. A gépek kattogása egyre nyugtalanítóbb lett, pedig csak nemrég jöttem be. Milán állította meg őt, és most csövek fogságában van miattunk. Lassan néztem végig a férfin, aki bénultan feküdt az ágyon. Közben Krisztián lépett közel hozzá, és megfogta a kezét, ám ekkor én könnyes szemmel elviharoztam a szobából. Kiérve úgy … Olvass tovább
Együtt ültünk a sötét szobában, és néztük egymást, hogy kinek van ötlete, mit csináljunk. A villámlás fénye árnyékokat vetett mindenki arcára, és megvilágította a berendezést is, mivel kint vihar tombolt, így nem bírtunk kimenni. – Tudom! – mondta Milán. – Bújócskázzunk, de közben engedjük szabadjára a képzeletünket! – mondta halvány mosolyra húzva a száját. – … Olvass tovább