Valahol még táncolnak

Valahol még akadnak olyanok, Akik megélik a hétköznapot. Valahol még él e rengeteg Nagy tömegben a szeretet, Valahol még keresik Ki néha el-elveszik. Valahol még kézért nyúl Ki a Sorstól úttestre jut. Valahol még élnek az Igazak , Szívvel, tűzzel írnak szavakat. Valahol még ismerik ezt a zenét, Játsszák együtt örök bölcseletét. Hinni szeretnénk ilyen … Olvass tovább

Merengő

Ősz van. Érzem. Kegyetlen szele ráncot fúj a tájra. Félek. Tüdőmbe szökik az elmúlás illata. Lépek. Száraz falevélen megpihen lábam. Nézem. Ahogy lángba borítja a fákat. Kérem. Vigyen el messze, messze magával. Délen. Felragyogtatja fáradt csillagát. Fényben. Állok, és hallgatom a Csend dalát. Légben. Járok, mint oly sok gondtalan madár. Télen. Tudom, majd tovamegy, s … Olvass tovább

Augusztusi ősz

Bennünk járt az Ősz. Tudom, láttam. Felszakítja a szilárd, színes vásznat Mit magára kapott a fiatal Nyár. Nyúl, szorít, sulykol, magyaráz, Szelével borít kabátot a szívekre. Bennük is ott volt, földszínű tekintet Pislogott lelkükből, furcsán ölelő Alakká vált a fán az ág, kérlelő Dalt írt kottára az éj, csendesedő Létalakká válunk, így a nyár után, … Olvass tovább

Ez a vers engem ír

Ez a vers engem ír: téged is és engem is. Magadra ismersz, ha olvasod soraim? Meglehet, a Te lelkedben is olyan tenger kavarog, Mellyel elárasztanánk mindent ugyanazon villamoson. Simítanám a lelked, ha engednéd, sok foltozott sebét, Mellyel megáldott Téged ez a furán elhajló Lét. Csak egy percre pihenj le! Gyere, zongorázok a lelkeden! Felnőtt testedben … Olvass tovább

Valahogy

Álmodó két karodba szuszogva hull a pillanat, Talpunk alatt a hűvös beton simul hallgatag Valahogy kerítjük és zárjuk a percet egyre magukba, Valahogy értelmét kanyarítja a “holnap látlak” részmondat, Valahogy, ahol ütközik a kezünk, összeér a város, Valahogy virul fel a május, lelkemben lángra kapok. Valahogy már nekem csak a “valahogy” maradt, Valahogy horgony-pont lesz, … Olvass tovább

Valahol mégis Itáliában maradtam

Van valami kis állandó csoda abban, Ahogy az emberszív olasz földhöz tapad. Szelve át a szőlőföldet dobog egyre Fel a részlet, mely – ha Itáliára lépek Ölel csak szorosan át – Bennem egész lagúnák Vesznek el, és érzem, Valahogy kötődnékem Kell az anyaghoz, Örökké álló Ókorhoz! Narancsvörös téglák szegte Úton kering valami részeg szeretet Mely … Olvass tovább

Valahogy

Álmodó két karodba szuszogva hull a Pillanat, Talpunk alatt a hűvös betonba simul a Hallgatag. Valahogy kerítjük és zárjuk a percet egyre magukba, Valahogy értelmét kanyarítja a “holnap látlak” részmondat. Valahogy, ahol ütközik a kezünk, összeér a város, Valahogy virul fel a május, lelkemben lángra kapok, Valahogy már nekem csak a valahogy maradt. Valahogy horgony-pont … Olvass tovább

Hazamegyek

Ma máshogyan szép a szürke. Kúszik a Körút kanyaros füstje Fel, egészen a szívemig. Kattogása ma túl szelíd, Egészen addig ez, míg Meg nem követem önmagam, Míg meg nem érkezem Haza. Tömeg vonzza a tömeget, Gyermekkorom földereng Néhány képpel, amiket Szétszórva a minket Ölelő Idő hint szanaszéjjel. Ma már hazamegyek; Szólhatnék úgy erre Hogy: “kicsiny … Olvass tovább

Ketten Egy

Ikerlángom! Ősznek küszöbén, Betoppansz, melengetsz. Remél Fáradt lelkem, Sok régi sebre Gyógyírem lettél. Döntöttél tervet, igét Mely szólt, mely ígért Sok színtelen holnapot. Veled s benned lobogok. Kábán, vakon, részegen, Héten, éven, egy életen Veled, melletted útra kelnék, Míg a horizont tart, mennénk. Ha megírták, hát megőrzöm! Ha csak kaptam; köszönöm! Ezt a kapcsot, mely … Olvass tovább

Hazamegyek

Ma máshogyan szép a szürke. Kúszik a Körút kanyaros füstje Fel, egészen a szívemig. Kattogása ma túl szelíd, Egészen addig ez, míg Meg nem követem önmagam, Míg meg nem érkezem Haza. Tömeg vonzza a tömeget, Gyermekkorom földereng Néhány képpel, amiket Szétszórva a minket Ölelő Idő hint szanaszéjjel. Ma már hazamegyek; Szólhatnék úgy erre Hogy: “kicsiny … Olvass tovább

Otthon

Elvétve ragadok tollat látod; Minden szót Hozzád szánok! Megfontolt szavak ezek, Súlyuk nehéz, meztelen A jelentés. Szemedben Szíveddel állok szemben. Csak egy nézés, de jelentése Egész: maradj meg nekem! Maradj szellő, melyre ébredek; Maradj jövő, melyre fénnyel Töltve lelkemben tekintek. Maradj jelen, állandó, Biztos pont, szállongó Ige, mely lelkemig hatol. Biztos vagy s váró: Otthon … Olvass tovább

Nektek!

Merítek magamból, hogy lényemnek Túrcsorduló, esendő Mindensége Papírba burkolt, örökké való ölelés Legyen Nektek! Ti gyönyörűséges Darabjai szívemnek, kiknek érintését, Nevetését, mindennap-mindenségét Magamba zárva hordom. Miattatok nem gondok A jelenek. A teleket Meleg fényetekbe burkolva Vészelem át. Hogy mondta A Bölcs? “A szeretet végtelen, És tud várni.” Sokszor képtelen, Gyűrődő ráncok húzódnak szívemen, De miattatok, … Olvass tovább

Emlékiratok a Lelkemnek

Sötétben ülsz. Gyenge másoddá folyik össze A testedet ölelő lámpafény-tömeg. Magunk vagyunk, szakadatlan egyre Kettőnk harcának bódítóan van ereje. Szívemmel hegedülsz. Lapos sorokat markol veled a szél Békét kettőnkkel vacogva remél Új napot. Rád nézek, magam látom; Rontatlan lélekkel remélget világot. Felállsz, mellém települsz. Vagyok Te, s Te bennem létezel. Játsszuk ezt, mit lehet Életnek … Olvass tovább

Hazamegyek

Ma máshogyan szép a szürke. Kúszik a Körút kanyaros füstje Fel, egészen a szívemig. Kattogása ma túl szelíd, Egészen addig ez, míg Meg nem követem önmagam, Míg meg nem érkezem Haza. Tömeg vonzza a tömeget, Gyermekkorom földereng Néhány képpel, amiket Szétszórva a minket Ölelő Idő hint szanaszéjjel. Ma már hazamegyek! Szólhatnék úgy erre Hogy: “kicsiny … Olvass tovább

Üzenet a múltba

Üzenet a múltba Magamba mártott tollat tartok kezemben, Vállamon peregnek hetekbe fúlt percek. A számba tett ételnek otthon íze van; Mondatokat füzök lelkemben összevissza. Mit szólna gyermek énem? az, aki Paneltengerbe tévedt utakon járt, aki Felidézhetné nekem egy telefonfülke illatát, Emlékezne ott fémgombok színére, sziklahát Szürkén marnak emlékembe a képek. Visszamenni oda érett fejjel kéne. … Olvass tovább

Emlékiratok a Lelkemnek

Sötétben ülsz. Gyenge másoddá folyik össze A testedet ölelő lámpafény-tömeg. Magunk vagyunk, szakadatlan egyre Kettőnk harcának bódítóan van ereje. Szívemmel hegedülsz. Lapos sorokat markol veled a szél Békét kettőnkkel vacogva remél Új napot. Rád nézek, magam látom; Rontatlan lélekkel remélget világot. Felállsz, mellém települsz. Vagyok Te, s Te bennem létezel. Játsszuk ezt, mit lehet Életnek … Olvass tovább

Történetek közt járok

Történtek közt járok Reggelente – tudjatok – köztetek járok; Arcotok zárt lakat, mégis mindent látok: Történetek ezreivel telik reggel a város Lépések fektetnek a betonhoz, – bár most Köztetek létezni csendben tűnik úgy, Mint rejtőzködő alak, ki színfalakba búj. S látok innen arcokat, tekinteteket, Ezernyi átélt és még remélt történetet Mesél és mesél ez a … Olvass tovább