Ilyés András Zsolt Falusi kérdezgető Hallod-e, te kis Árpád, van-e búzád, árpád? Van, van… learatta Aladár, jóllakhat minden madár. Hallod-e, te kis Vince, teli van-e a nagy pince? Van alma, krumpli, répa, befőttet is készít Éva. Hallod-e, te kis Miska, fog-e tejelni a Riska? Van bőven széna, szalma, reggel-este fejheti Dalma. Hallod-e, te kis Előd, van-e jócskán tüzelőd? … Olvass tovább
Számos falusi embernek szerény mindene egy-egy tehénke, és a belőlük kifejt tej teszi ki a mindennapi élelemszükségletük java részét. No, meg az állat ára sem zsebpénz, hanem egy zseb pénz. Éppen ezért, mifelénk a tehéncsordára a falu vagyonaként tekintenek. Imre, a falu által felfogadott pásztor ügyelt éveken át a hazajáró csordára. Háromgyermekes apaként jól jött … Olvass tovább
Utolsó vers Csak bámulta a fehér ívet ostobán, ahogy ott állt rajta a neve mostohán, sejtette, hogy már minden verset megírt, remegő kezével a pohárért nyúlt megint.
Éjjeliőrségben nehéz az ébredés munkaidőm a végére tart hanyatt fekve bámulok ki a nyitott ablakon lélegzik a fa mély sóhajtásaiba beleremegnek levelei látom az idő surranását karórámon légyzümmögés kíséri a robogó tehervonat zaját az asztalon pálinkásüveg üresen lábam beledagadt munkacipőmbe lelóg a takaróm visszarántva derekamra csavarom tartom a kapcsolatot az égiekkel imádkozom visszaalszom
Vétkeim súlya Megtévesztett kalandregény álcázott szerepei közt, egy rozsdásodó függőhíd közepén, őrzőangyalom hiába kérlelem. Belátom, nincs értelme kiegyezésnek, az ígé(rete)k úgyis beteljesületlenül vesznek el az idő börtönében, és életemet túszul ejtik a tisztázatlan vétkek.
Az öreg bányász Ismerek egy öreg bányászt, aki nyáron kősziklát mász’ a hegyoldalból követ fejt, mert a föld mélye kincset rejt. Télen unokáknak mesél: A bányarém odalent él, királyok aranyát őrzi, a rablókat megfertőzi. Rengeteg tolvajt megevett. Az öreg bányász felnevet: A sok arany mind hiába, én inkább mászok sziklára. Ilyés András Zsolt Rajz: Druta … Olvass tovább
Ezer egy éjszaka Kíváncsi kamasz űzte az ármányt, hogy mártír lehet a földi mennyben, felfedezheti egy éji buja csendben, ezer angyal ölében a szivárványt. Ahogy felnőtté vált a színek fakultak, torkát mardosta az elhalt tüzek füstje, szemében ott csillogott Júdás ezüstje, levegőjét elszívták a végtelen alagutak. Visszhangzott benne a sors végszava, hangfoszlányai sorra mind elnémultak, … Olvass tovább
… én leginkább a nagytatám átélt háborús élményeit, fordulatos eseményeit szerettem hallgatni minduntalan, de érdeklődéssel, mély meghatottsággal vettem figyelembe, jegyeztem le másféle élettörténeteket is. Elhatározásom (volt) az élet(vitelek)et megismertetni a mesélés útján, rávilágítani a múlt embereinek sorsának alakulására. Gyerekkorom óta sokat változott a világ egyben-másban, de nagytatám megmaradt a régi nagyapónak, aki elmesélte unokáinak az … Olvass tovább
Bolyongásaim Haladok… Nyugton nem maradok. Mint szennyes és megunt pólót, hagyom el testem, ha lehúzzák a rolót, csak apró botlás lesz, amikor meghalok, körültáncolnak szűzies angyalok. Enyésző testem már nem kísérti vágy, szemeimnek sem hihetek tovább, nem vezethet meg csalfa látomás, mert vár rám, újabb és újabb állomás. S miért lennék magammal fösvény, a lét … Olvass tovább
Tarisznyás és Harisnyás két különböző személyiség, legalábbis egymás szemszögéből. Régóta ellenségeskednek egymással, bárhol találkoznak, mindig összetűznek valamiért. Följebbvalónak képzelik magukat a másiknál, így minden törekvésük azon alapszik, hogy megalázzák egymást. Ez a beképzeltség arra készteti őket, hogy állandóan harcra készek legyenek, pedig mindkettőjük egy kaptafára készült. Sajnálják egymástól még a lélegzetvételt is. Rendjén való, hogy … Olvass tovább
Maradnak legendák és hiedelmek a múltból, ahonnan a történelem és a szépirodalom gyakran merít ki részleteket. Voltak hőstettek, kiemelkedő alakok és rejtélyes jelenségek, de ez már a múlt titka, hiszen valóságtartalmuk nem minden esetben bizonyítható. Ezek részben segítenek a múlt kiismerésében, felbecsülésében és emlékeinek ápolásában, bár én azzal a szándékkal ragadtam tollat, hogy a jelen … Olvass tovább
Gonosz boszorka Erdő mélyén Nyárittyonban, él egy banya faviskóban. Kegyetlenül elvarázsol, hogyha nála vacsorázol. Vad füvekből készít teát, átváltoztat fiút, leányt. Fiúból lányt, lányból fiút, ebből bizony egy a kiút. Egy szivárványt kell találni, és alatta átsétálni. Ilyés András-Zsolt Fotó: Ilyés András-Zsolt
Szegényesen nevelték Hecserlit a szülei, igyekeztek kedvében járni a nélkülözés ellenére is, s talán ez az elkényeztetés hagyta rajta bélyegét, ami kisgyerek korától átokként kísérte. Az évek múlásával a nemtörődömség, a hanyagság és a meggondolatlanság áldozata lett, amitől felnőtt korától eltekintve óvodásként fogta fel az élet értelmét. Hétszer járta az első osztályt, járta volna nyolcadszor … Olvass tovább
Az első randi Ültem melletted remegve a fapadon, Végig táncolt a holdfény barna hajadon. Erős szerelmi vágyat éreztem irántad, Gyönyörű ajkad ízét, őrülten kívántam. Ereimben a vér, szerelmedért uszít, Sokáig haboztam, amíg kimondtam: ADJ EGY PUSZIT! Játéknak indult, nem bíztál bennem, Úgy éreztem egy világ fordult ellenem. Lázasan hittem, én vagyok, aki téved. Időbe telt, … Olvass tovább
Decemberi-nász Érzem bőrömön a tél románcát, miközben nézem a hópelyhek táncát. Arcomra leheli didergető csókjait, fagyott ablakok őrzik jégvirágos bókjait. A kiskertek alján hóemberek születnek, örömhozó vendégei a díszes ünnepnek. Ilyés András Zsolt
A forgalmas, zajos és túldíszített utcák, a bámulatosan kicicomázott kirakatok karácsony megérkezését jelezték. Az ünnepi hangulatban szorgoskodó, vásárlókedvű emberek tömege alaposan átrajzolta a város megszokott arculatát. Táncoló hópelyhek szálingóztak a levegőben, érkezésük megszabta december jellegzetes pillanatait. A cigarettagyár vezetősége hamarabb haza engedte alkalmazottjait, hogy felkészülhessenek a szeretett ünnepére. A munkások között lépegetett egy kis bajszú … Olvass tovább
Ébredés előtti üzenet Galambok és virágok ékesítik a tájat, Amikor az éj arcáról letépem a fátylat. Galaxis módjára csalogat a távol, Yardok erejéig kilépek a valóságból. Időm kevés, különben végigjárnám, Dereng a hajnal, s fény lepi párnám. Ablakodból, ha kelet felé néznél, Lásd arcomat a felkelő Nap tüzénél. Meleg vércseppeket áraszt a szívkamra, Add csókjaid … Olvass tovább
Tavaszi kilakoltatás Nagyapám a fuvarok árából mindig félredugott néhány lejt. Jogosan tette, hiszen a saját munkája után kapta, megérdemelte, hogy es(e)tenként ellátogasson a kocsmába. Persze, ilyenkor hiába ment volna nagyanyámhoz pénz kérni, mert nem adott, tudva, hogy itókára kell. A téli estéken gyakrabban járt el, megtisztelték egy-két sörrel a gazdák is, akiknek a tüzelőfájukat hazahordta. … Olvass tovább
A délutáni órákban érkeztem ki az állomásra. A peronon várakozó tömeg közül, megvillant néhány ismerős arc, ám fáradságom miatt, jobbnak találtam, ha egyedül utazom. A városból haza igyekező emberek morajából, csak néhány szó hatolt át érthetően a tudatomon, de számomra nem volt jelentőségük. A közelemben állókat néztem. Nem kíváncsiságból, csupán tétlenségből, így ütve agyon az … Olvass tovább
A helyszínt kivéve semmi sem azonos e történetben a Jókai Mór nyomán ismert, a címben szereplő legendával, számunkra mégis majdnem akkora élménynek számított, mint az. Eltérő esetről van szó, itt nem a találgatások alkotják a varázserejű sztorit, hanem a valóság ezerszínű képsora, amit csodálatos véletlen folytán sikerült megnéznünk. Semmi kézzelfogható nem volt az egészben, ám … Olvass tovább