Fedák Anita Egyszer volt, hol nem volt, egy nagyon távoli országban élt egy dúsgazdag ember három daliás fiával. Az apa gyakran volt úton, drága és fontos cikkekkel kereskedett a világban, de minden alkalommal megkérdezte a gyermekeit milyen ajándékot hozzon nekik. Így volt ez most is, amikor egy nagyon hosszú útra készülődött: Magához hívta hát csemetéit és megkérdezte, … Olvass tovább
Hópelyhektől csillogó fekete kabátját az előszobai fogasra akasztotta. Legszívesebben a napi fáradalmakat és megélt pillanatokat is otthagyta volna a kabátzsebekben, de azokat vonszolnia kellett magával. Egy pillanatra megállt a kezének mozdulata a táskája után nyúlva. Vigye magával a magyardolgozatokat a konyhába vagy majd vacsora után üljön neki a 32 füzetnek a dolgozószoba lámpafényénél. Végül magával … Olvass tovább
Humoreszk Az egész szilveszteri kálváriám egy fogfájással, az ebből származó félreértéssel és egy csillagszórós orrba veréssel kezdődött és végződött. Fájt a fogam, de úgy igazán, teljes erejéből. Éppen a nokedli szaggatót tettem be a mosogatóba, mikor akkorát nyílalt a hátsósorban lévő első nagyörlőfogamba, hogy kétséget kizáróan éreztem: fogorvosért kiált. Gyorsan felhívtam az ungvári ügyeletet ahol … Olvass tovább
Bőven elmúltam már harminc mikor szerkesztőségi gyakornokként bővebb betekintést nyerhettem a magyarországi ’56-os eseményekbe. A nagy Szovjetunió iskoláiban tilos volt más országok történelmi eseményeiről tanítani, tanulni, a tankönyvekben is teljesen más megvilágításban szerepelt minden. Bár Munkács mellett egy magyar faluban nőttem fel és végeztem iskolai tanulmányaimat, a magyar történelemről csak apámtól hallottam. Hogy itt, Kárpátalján … Olvass tovább
A köves úton haladva az jutott eszébe, hogy a füvet lenyírhatná már valaki. A falu első embere ott kullogott a háta mögött és mintha belelátott volna a gondolataiba hangosan magyarázkodott. – Holnap első dolgom lesz szólni valamelyik közmunkásnak, hogy kaszálja le a füvet. Belépve az önkormányzat által fenntartott szolgálati lakásba először a penész és a … Olvass tovább
A fiú lélegzetét visszafojtva nézte a magát illegető kis lényt a margaréta szirmai között. Szárnyainak fehér alapszínén némi sárga árnyalat közt fekete csíkok villantak elő. A pillangó hátsó szárnyának szegélyében félhold alakú fekete foltok bukkantak ki, amint a lepke ide-oda mozgatta őket. Tivadar lassan közelített a pille felé. Ha meglátja rajta a vörös udvarú fekete … Olvass tovább
– Nein, nein, nein! – ordította rikácsoló hangján svábul az édesanyja, majd dühének minden erejével úgy rántott egyet a leányán, hogy annak kiesett a pántszalag fényesen leomló barna hajából. – Schauspielerin, überhaupt!* – folytatta még mindig rázva a szerencsétlen lányt, akinek karját az anyja csontos keze olyan erősen markolta, hogy fájdalmában felszisszent. A „színésznő, soha” … Olvass tovább
Az ungvári vártól vezető út ódon macskakövein ballagunk. Ismerősökkel néztük meg az elmúlt ünnepek tárlatait. Egy, a jogi kar irányából beforduló töfögő, pöfögő autó állja utunkat. A kiszálló gépkocsivezető némi cikornyás, ízes szlávmondóka kíséretében szidni kezdi az öreg csotrogányt, a rendszert és azt a benzinkutast, aki nagy valószínűséggel ismét a rosszabbik minőségű benzinből tankolta tele … Olvass tovább
Az utolsó vereckei magyar Bizton állíthatom, alig van a Földünknek olyan szeglete, ahol ne élne magyar. Most lesznek olyanok, akik rávágják: “ De talán a Vlagyivosztok közelében fekvő Szahalin-félszigeten még sincs egyetlen magyar sem”. Nos, tévednek. Bizony oda is vetett a sors egy magyar lányt. Történetesen az én csemetémet. De a történetem mégsem a lányomról … Olvass tovább
Az elhaladó turistacsoport megállt. A társaság ámultan figyelte a furcsa figurát, aki előtt nem volt sem sapka, sem doboz, se üresen tátongó hegedűtok, se semmilyen olyan tárgy, amibe pénzt lehetett volna dobni. Utcazenész, aki csak úgy, ingyen muzsikál a Korzó közepén? Furcsa egy város ez az Ungvár, gondolkodott hangosan az egyik fényképezőgépét kattintgató idős férfi, … Olvass tovább
Egy olyan korban voltam tinédzser, amikor már vagy még tombolt a szovjet–magyar megbonthatatlan barátság. A tévé és rádió jóvoltából, amit édesapám rendszeresen hallgatott, pontosan tudtuk, hogy Kádár János és Brezsnyev elvtárs mikor és hol járt, hol ölelkezett újra össze. Járt az egyetlen magyar újság, melynek betűjét az utolsóig elolvasta. Mindeközben rokonlátogatásra csak nagyritkán mehettünk Magyarországra, … Olvass tovább
Valljuk be, nem mindennapi dolog, hogy valakinek még életében szobrot állítanak. Ráadásul a műalkotás életnagyságú és hű ;másolata; az eredeti személynek, aki személyesen is ott állt a 2010-es avatáson. Mivel érdemelte ki ez az ember, hogy még életében szobrot kapjon? Milyen ;hősies; dolgot vitt véghez, hogy egy ország, sőt még a külföldiek is tisztelettel állnak … Olvass tovább
Lesöpörte az utolsó bejgli-morzsát az asztalterítőről és a süteményes tányért berakta a mosogatóba. Ez a karácsony már más volt, mint a korábbiak. Nemcsak azét, mert egyedül ült le minden étkezéskor az asztalhoz. Hanem mert tudta, ezen túl most már mindig így lesz. Korábban a munkahelyén étkezett, a gyerekekkel együtt, de ennek már vége. Az ünnepek … Olvass tovább
Bevallom, van egy rossz tulajdonságom. Ki nem állhatom, ha reggeli sminkelés közben zavarnak. Ehhez a ;szent; tevékenységhez – ezt kifejezetten a férfinemnek üzenve írom – minden hölgynek nyugalomra és csendre van szüksége. Míg az ember lánya komótosan átkeféli minden egyes szempilláját a szemspirállal úgy, hogy tekintetét csábosra, kacérra formálja, míg… szóval nem részletezem. Ezért is … Olvass tovább
Gyerekkoromban szép emlékű édesapám Marica grófnőnek becézett, de én királylány szerettem volna lenni. Pár évnek el kellett telnie, hogy rájöjjek: ilyen foglalkozás nincs. És a királyfik is csak a mesében léteznek. Pontosabban azért nem egészen csak a mesében. Hiszen „Egyszer egy királyfi” Mikuláskor hozzám is „eljött” és megkérte a kezem. Történt mindez ötévesen a múlt … Olvass tovább
A bejgli íze, a fenyőillat, a furcsa, homályosan is csillogó tekintetek, a bársonyosan meleg szoba, ahogyan körbeveszi a lágy hóesés – mind-mind szép karácsonyi emlék. És persze vésztartalék. Azokra az időkre, azokra a napokra, amikor nélkülöznünk kell a megértést, a szeretetet, a meghittséget. Amikor nehéz problémákat kellene megoldanunk, amikor átlép felettünk az élet. Ilyenkor egy … Olvass tovább
A vonat olyan lomhán cammogott ki a nyíregyházi állomásról, mint a mély álmából felriadt ember, aki vontatottan szomját oltani indul a konyhába. Nehezítette a járat menetét a kemény téli fagy is. A reggeli zúzmara makacsol kapaszkodott a sínekbe, a vonat kerekei barázdát vertek a fehérségbe. Késni fogunk, gondolta az egyik utas, sokat is. Bosszús volt, … Olvass tovább
Különös álmom volt ma délután. Egy idős asszony ült az ágyam szélén. Felém nyújtott kezét bármennyire is szerettem volna megfogni, az álom olyan erősen az ágyhoz kötött, hogy meg sem tudtam mozdulni. Egy hímzett párnát tett az ólom nehéz fejem alá. Egy nefelejcsekkel, bordó tulipánokkal és pünkösdi rózsákkal teli díszpárnát… Naponta simítom végig kezeimmel ezt … Olvass tovább
Olyan az október végi természet, mint az életútja végére ért, hosszú-hosszú pihenésre váró ember. Megfáradtá vált már a mosolya, akárcsak az esztendőtől búcsúzó bágyadt napfényé. Elhullajtja ifjúsága díszeit, mint a fa hajdan harsogóan zöld leveleit. S mint az élettől búcsúzkodó ember könnyei, folynak végig rajta a hideg, őszi esők. Minden az elmúlásról beszél. Az októberi … Olvass tovább
Évekkel ezelőtt egy tudományos könyvtár munkatársa voltam. Délutánonként egy extravagáns figura jelent meg és Konfuciuszt olvasott. A biliárdgolyó-simaságúra borotvált fejű férfi a keleti filozófia iránt mutatott nagy érdeklődést, de kölcsönzött könyvet Arisztotelésztől kezdve egészen Kantig. Ennyi idő után miért pont Pali bácsi ragadt meg az emlékezetemben a többezres olvasótáborból? Nos, amikor az olvasólapját töltöttem, megkérdeztem, … Olvass tovább