Ferencz Vicus 
Igyál egy jó kávét! Minden változik, az emberek körülöttünk, akik voltak, s nincsenek. A mindennapjainkat kísérték, együtt harcoltunk munkában, családban, jóban rosszban, békében háborúban. Így ment évekig, állandóságban, vagy hömpölygő alakulásban, „morfózisban”, ahogy a folyóként áramló idő megkívánta. De az idő kérlelhetetlen, és mintha előrehaladtában szekvenciálisan gyorsulna, bár nem vagyok jó fizikából. Eltűnnek, akik a … Olvass tovább
Második rész — Aztán mi történt Mrs. Ballister? — Hát, besokalltam, ennyi történt. Elégedetlen voltam az életemmel, nem láttam kiutat, olyan volt, mint egy körhinta, amely csak pörög pörög folyamatosan, szédítő gyorsasággal, és nem lehet kiszállni. Mókuskerék, melyet hajtottam előre. Derek végül elhagyott. Bármilyen hihetetlen ő döntött úgy, hogy jobb életre vágyik, méghozzá valaki mással. … Olvass tovább
A nyomozó helyes férfi volt. Olyan nekem való, persze csak ha legalább húsz évvel fiatalabb lettem volna. Meg szebb is. Ha meglenne az összes saját fogam, nem őszülne a hajam, ha még sugárzó lenne a tekintetem, mint a huszonnégy karátos gyémánt. Hm, el is szédülne a pillantásomtól, az biztos. Hát, de nem vagyok harminc éves, … Olvass tovább
A főnixmadár Az élet csupa búcsúzás… Búcsúzunk először a gyerekkorunktól, az óvó néni gondoskodó kezeitől, a rajzoktól, melyeken a Nap mindig a lap felső sarkában, félkörben sárgállott. A salátafőzeléktől, és a homokozóban gyártott sársüteményektől. Kezdődik a búcsúfolyam… Búcsúzunk a kisiskolás élményektől, a tinédzserkori első szerelmektől, a ballagástól, melyet oly sok követ még. Örök búcsúzás, és … Olvass tovább
Könnyű nyári szél cirógatja meg az arcom, ahogy leszállunk az autóbuszról. Andrea Palladio városába, Vicenzába érkeztünk, amely első megállónk a Garda tó felé. Máris magába szippant Olaszország jellegzetes atmoszférája. Idegenvezetőnk, Sylvia magasra emeli a kezét, egyik csuklóján a magyar zászló trikolorja, másikon az olasz szintén piros fehér zöld színkombináció. –Erre a három napra lélekközösséget vállalunk … Olvass tovább
Hát most mit mondjak. Lehet ezen filozofálni, vitázni, pro és kontra, érvek ellenérvek. Az idők végtelenségéig mehet a huzavona, de akkor is jó vagyok. Jó vagyok! Megkérdőjelezhetetlenül, és végérvényesen. Még az is lehet, hogy a legjobb. Ebben nem kételkedhet senki. Sem a feletteseim a cégnél, sem a barátaim, sem az anyám. Rudolf, a főnököm folyton … Olvass tovább
–Csinálj valamit! –Mit tehetnék? Tudod jól, hogy ebbe már nincs beleszólásom! –De.. de… baj lesz, ebből baj lesz… –Igen, tudom! –Akkor… mégiscsak! Próbáld meg! Avatkozz közbe! –Sajnálom. Tehetetlen vagyok. Emlékszel, mondtam neked, hogy előbb utóbb ez be fog következni. Hát most megtörténik. –Én ezt nem bírom nézni… –Hát ne nézd! –Kérlek! Segítsünk rajtuk… valahogy… –Magukat … Olvass tovább
Volt egyszer egy lány… egy naiv, egy makulátlan… egy tiszta szívű… egy ártatlan, jóhiszemű… …volt egyszer valaki, aki elhitette vele, hogy szereti… hogy komolyan, de valóban… hogy örökké tart… … volt egy szerelem, egy bizalom… … volt egyszer egy fiatalság… volt hit, és remény… voltak érzelmek, boldogság, önfeledtség… volt egy barátság… titkokat megosztó, elfogadó, és … Olvass tovább
Ténymegállapítós, lélekfelszabadító írás ( az első, és valószínűleg az egyetlen… ) május első vasárnapja alkalmából visszamenőlegesen március nyolc-ra… Kizárólag egyedülálló NŐK-nek… ….célcsoport: harmincasok, negyvenesek…a XXI.században… A nő, ha egyedül… Régi közhelyek? Mily’ igazak… Mire gondolok? A fő igazságtételre, amelyhez sokan eljutunk egyszer az életben: senkire nem számíthatsz magadon kívül, senkire. Az van, és az lesz, … Olvass tovább
Volt egyszer egy életérzés… hát, az biztos… az volt a javából… Szabadság? Önfeledtség? „Igeeen „Oda mentél, ahova akartál? „Igeeen” Mitől tetted függővé? Az időjárástól? A munkahelyedtől? A családtól? Befolyásolhattad? De be bizony… Jó volt? De milyen jó? Értékelted? Nem igazán… Természetes volt? Hát persze… Tervezhettél? Naná… Tavasszal a nyarat, a tengerpartot, vagy a hegyeket…Télen a … Olvass tovább
Megtörtént események alapján…. Steven Krebs három éve élt egyedül a házban. Maryt elvitte a rák. Petefészek.. és a velejárói. Nem volt könnyű halála. De Steven erős, szívós, inas öregember volt, most is tette amit kell, azóta is, és nem kesergett. Racionális, észérvekre épülő felfogása segítette végig az élete során. Szigorú napirendjét ma is követte, hetvenkét … Olvass tovább
–David, kérlek… próbáld meg elfelejteni a múltat, a sérelmeidet! Édesanyád nincs jól. Te nem vagy hajlandó beszélni Eve-vel, de én hallom a hangján hogy aggódik, és komoly a baj. Számít rád! Dora kétségbe volt esve. Tudta, hogy David konok, makacs, kérlelhetetlen, befolyásolhatatlanul önfejű. És a tüskéket, a régi, mélyen a bőre alá beékelődött tüskéket magával … Olvass tovább
Az öregember csendesen üldögélt az ablaknál, és közömbösen tekintgetett ki az ablakon. Uramisten, milyen egyforma minden nap, minden perc. Unom, annyira rohadtul unom- gondolta, és felsóhajtott. Érezte, hogy megint elég nehezen kap levegőt, szorítja a mellkasát az a nyavalya. Mit is mondott az a doki, mi ez? A franc sem emlékszik már ezekre, de nem … Olvass tovább
Üresek a székek… megannyi üresen álló szék jut eszembe… …üres székek mindenütt… a lelátókon sötétkék műanyag ülések… nem koptatja őket több ezernyi szurkoló farmerbe bújtatott feneke… nem hullanak közéjük popcorn darabkák… nincs hangos GÓÓÓÓL felkiáltás, nincs ujjongó öröm, csak hideg sima elhagyatott felületek… …üres székek a moziban… mélabúsan sorakoznak egymás mögött félkörívben, szürkeségben, nem kapcsolgatják … Olvass tovább
Legszívesebben letépném az összes tükröt. Téglával zúznám szét kíméletlen „arcukat”. Az ellenségem mind. Amerre csak megyek, a lakásban, a munkahelyemen, akár az utcán a kirakat üvege, mindegyik mintha támadólag vizslatna engem. Sziszegő kígyóként nézegetnek, várnak, sőt.. mágikus erővel csábítanak, hogy megnézzem magam. Újra és újra. Higgyék el, rémes dolog! Rabja vagyok a testemnek, a kinézetemnek, … Olvass tovább
Óvatosan tekerték le az arcomról, szememről, homlokomról a kötést, fájt egy kicsit, de nem volt vészes. Halvány fény derengett a gézlapok és kötszerek hálóján keresztül, lehunyt szemhéjam mögött narancssárga háttér előtt apró csillagok ragyogtak. Nem tudom, ki vagyok, nem tudom, hol vagyok. Elveszett az időérzékem, összefolynak a napok, hetek hónapok. Látogatóim állandóan tájékoztatnak az aktuális … Olvass tovább
(2/1) Ültünk a kandallónál, Josefine és én. A két szipirtyó. Josefine közel a kilencvenhez, én valamivel fiatalabban. Agg boszorkák, – így gondoltam magunkra, kedélyes nyugalommal és könnyed derűvel. Ennyi idősen az ember rendelkezhet már öniróniával. Hálát adtam a Jóistennek, hogy nem buggyantam még meg, hogy nem zápult meg az agyam, amire pedig a koromból adódóan … Olvass tovább
–Jöjjön be kérem! Újra itt. Régi, kedvenc páciensem. Hetente egyszer érkezik, kiszámítható ritmusban évek óta. Foglalkozom vele, nagy szakmai kihívás elé állít, de igazából nem jutunk előbbre soha. –Köszönöm doktornő- válaszolja elhalón, és csendesen bekúszik a résnyire nyitott ajtón át. –Ugye Ő is itt van? – kérdi – és automatikusan erősebbre állítom a világítást. — … Olvass tovább
Szülői felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy tanácstalan vagyok. Pályaválasztási, pályaorientációs mítingek, közép és felsőoktatási felvételik időszakát éljük épp. Egyéni képességek, tehetség, ambíciók, jövőkép? Mi akarsz lenni kisfiam/kislányom? Szülői felelősségem teljes tudatában kijelentem, mindig próbáltam a megfelelő döntéseket meghozni a gyerek érdekeit, adottságait és boldogulását figyelembe véve. Már a bölcsődei beiratkozás is döntés volt, hiszen nem … Olvass tovább
Első napom története- ami a decemberi Tollforgatóból kimaradt… Uramisten, mi a franc ez ?? – üvöltenék, de egyelőre hang nem jön ki a torkomon. Csökevényes tudatomba sokk-szerű impulzusok tolulnak, megfagyasztanak, lebénítanak. Nyálkás, nedves bőrömet éles pengeként hasítja a hideg, mint korcsolya a jégpálya felszínét, karcol a levegő. Fáj. Nem látok semmit, csak vakít a fény, … Olvass tovább