Pilládon

Pilládon Pilládon merengve függök, árván. Messze jársz, más világ boldog ölén. Sosem volt utak porában járván mint dobban szíved? Vajh létezem én? Vannak ott fák is, felhők az égen, ágakon alma, kertekben Éden? S azok a felhők, azok az ágak föléd hajolva engem is látnak? Pilládon túlnan, álmok határán, sosem volt utak porában járván mint … Olvass tovább

Idegen

Idegen Lám, csak idegen vagyok. Érzem, tudom, s vállalom. Föld színén, ez ég alatt helyem nem találhatom. Hazátalan szívemnek képzelet a sátora. Vágy-remény, mely tovaszáll, hogyha szél zúg, máshova. Lábaim rögek között, sorsom béklyó nyakamon. Tegnapom még nem ereszt, de már űz a holnapom. Voltam jó, és lettem rossz, s ma már semmi sem vagyok. … Olvass tovább

Jövőkép-telenség

Jövőkép – telenség Mohazöld pázsit, szilánkok rajta. Rideg szilánkok, vörös és barna. Barna a földből, vörös az érben. Fürdik egy emlék halotti vérben. Kihűlt az álom, domborul sírja. Fehér palástban szégyennek pírja. Utolsó szálként lerogyva gyászol homályló árnyék. Körötte jászol. Alatta pázsit, térdében szilánk. Letépett korca, eltiport virág. Haldokló remény kiitta mérgét. Méltóság nélkül várja … Olvass tovább

Hajnalvarázs

Hajnalvarázs Ködtakaró óvja ez alant elfekvő, messzi tájba futó, didergő mezőket. Fények szűrődnek át hullámzó tengerén, s én éber szemekkel hosszan nézem őket. Mint megannyi csillag földre költözötten; életnek fényei, ember járta térnek. Kik ha jő a reggel, hol a köd eloszlik, megbékélt lélekkel nyugovóra térnek. Már derengő égbolt bársonylik felettünk, s álomőrző felhők, akik … Olvass tovább

Menedék

Menedék Álmot szőttem gyönge ködhálóból. Látod, ring még a hajnal levében. Harmatcseppekkel fölékesítve, tündércsodaként lebeg a szélben. Megrezdül olykor, ha szívem dobban, ellopott, örök pillanatokban, s megragad ősi nagy titkokat, miket lelkünk csak vakon tapogat. Ne bántsd a harmatcseppeket, kérlek! Engedd elillanni a fény felé! Mit életre hívott a szép hajnal, ne legyen az a … Olvass tovább

A legtisztább ablak

A legtisztább ablak A költő nem kezével ír, tollát nem inak vezetik. Súlytalan fuvallatként az igazságba kapaszkodik, s ott zengi dalát két világ között, hová lelke önként költözött. S mit ott terem, érett gyümölcs. Ki érte nyúl, lásd, az a bölcs. A költő nem szemével lát. Mert ablaka ő a világnak. Oly tiszta ablak, melyen … Olvass tovább

Lídia győzelme

Lídia érezte a nyár melegét. Érezte a bőrén, s az arcán, amint a langyos szellő alászökött az aluljáró hűvösébe. „Indulni kéne – gondolta. – Indulni kéne már.” S amint fölfelé nézett, megfájdult szeme az erős fénytől. Bizonytalansága újból úrrá lett rajta. Pedig nem volt gyönge akaratú teremtés. Nem volt gyönge, amikor megtudta miféle betegség támadta … Olvass tovább

Tóparton, egyedül

Tóparton, egyedül Egyedül, csak így jó most e szívnek. Hegedül elvásott húrokon. Jut-e vajh egy lélegzetnyi holnap? S vár-e majd, ki lelkemmel rokon? Hova fut a láb alól az út is? Hova jut, ki folyton menekül? Valahogy csak így jó most e szívnek. Valahogy csak így jó egyedül. Szavakat csak firkálnék az égre. Magamat tán … Olvass tovább

Nem vagy itt

Nem vagy itt Csöndes eső ébreszt lágyan, ablakomon bekopog. Elmerengő bús magányban (érzed?) reád gondolok. Nehéz szívem nagyot sóhajt: miért nem vagy itt velem? Szívem hozzád bújni óhajt, gyönyörű szép kedvesem. Üres nélküled e kis ház, s üres vagyok én magam. Koldus vagyok, ha te nem vársz, s árva szívem hontalan. Siess hozzám, szép szerelmem, … Olvass tovább

Szegény ember boldogsága

Szegény ember boldogsága Milyen szép is, hideg télben kicsiny házikó. Kéményéből füst gomolyog, belül lenni jó. Kedvesemnek karjaiban, édes kebelén. Lágy hangjában megfürödni, oda vágyom én. Tűzhely mellett elfeledni sűrű bánatom, forró csókok özönében lelni vigaszom. Fáradt szívem ott pihen meg, szíved melegén. Kicsiny házban, karjaid közt boldog vagyok én.

Bújj hozzám

Bújj hozzám Ölelj meg egy percre, Bújj hozzám, barátom. Erőm el van rejtve, De feléd kitárom Két szerető karom. Érezni akarom, Ahogy elönt a nyugalom. Szelíd arcod mögött Tombol a zivatar. Lelked hajótörött; Révbe jutni akar. Bújj csak ide hozzám, Szégyent sose hoz rám Egy kósza könnyfelhő foszlány. Sóhajts jó mélyeket, Itt más a levegő. … Olvass tovább

Éjjeli bolyongó

Éjjeli bolyongó A szél csitítja lelkemet, fülembe ősi dalt susog. Barátként szólít kedvesen, s belém karolva kódorog sötét éjen át, ázott utakon. Almom keresem. Ébren kutatom. Messzi csillagok fényei lelkembe kúsznak hangtalan, hogy nyirkos, esőillatú utam ne róják hasztalan fáradt lábaim, ázott utakon. Lélek-pirkadat órája vagyon. A szél meséje andalít a nyárfaliget bölcs során, behunyt … Olvass tovább

Nem vagyok rá méltó

Nem vagyok rá méltó Háborgó lélekkel nyújtom ki kezemet, s merengve nézek egy kis szelet kenyeret. Bizsergve érintem meztelen, morzsáló, makulátlan testét. Nem vagyok rá méltó. Behunyom szemeim, bánt a tisztasága. S fejem beleszédül édes illatába. Sós könnyek puhítják piros, cserzett héját. Ne törje föl ajkam hitvány maradékát. Bárcsak énreám is hullna égi áldás! Megszűnne … Olvass tovább

Séta Ónodon

Séta Ónodon Látok egy falut. Roskadó, rozoga. Útjai nem visznek sehova. De egykor itt dicső elődök, büszke ősök jártak. Fiai egy büszke hazának. Lépteik nyomát már elmosta a Sajó, mi százszor kiöntött, s felhordta rothadó iszaphordalékát. Már ő sem a régi. Tiszta volt egykoron. Most hamis utódok, méltatlan fiak járnak a száz éves fák alatt. … Olvass tovább

Egy csöppnyi tisztaság

Egy csöppnyi tisztaság Egy csöppnyi tisztaság odaföntről, égi pázsit hullott le a földre, hogy igaztalan kanyargó lábunk mély nyomait szépen eltörölje. Hová lett a hő gyermeki ábránd? A hóban fürdő, angyalt rajzoló. Nehéz szívünk elfeledte régen, mint vigasztal, gyógyít az égi szó. Üzennek tán olykor odaföntről, küldenek gondos ajándékokat. De meg látjuk-e bennük a csodát, … Olvass tovább

Meleg kabátom

Meleg kabátom Áldott, meleg kabát, szép neved: Szeretet. Akképp ölelsz körül, amint csak teheted. Hálás szívvel hordlak e hűvös világban. Meg is védtél mindig, amerre csak jártam. Ha egymagam volnék, nem lenne kabátom. Dideregve járnék ezen a világon. Vigyázok is reád, s féltőn ápolgatlak. Semmi másért téged én oda nem adlak. Drága szeretteim, s kis … Olvass tovább

Felhő lennék

Felhő lennék Szeretnék felhő lenni a tengernyi égen. Rögektől elszakadva gondolatként szállni. S elvegyülni bárányok tiszta sűrűjében, hogy szem ne legyen képes engem megtalálni. Szeretnék emlék lenni. Az, kit nem bánthatnak. Kit el nem érhet a gőg, s a szenny, amit kohol. Az, kin nincs már ereje vad, gonosz szavaknak. Ki vissza sem néz onnan, … Olvass tovább

A bölcsesség színe

Csöppnyi kis lurkó voltam. Boldog, és gondtalan. S ez azoknak volt érdeme, kiknek oltalmazó kezei körbevettek engem. Hogy mikor volt ez? Egy másik életben. S nem túlzás ezt állítani. Én még akkor voltam gyermek, amikor a világ hagyta rendjén cseperedni a kis emberkéket. Nem sürgetve, s nem erőltetve semmit. S amikor az emberiség azóta egyre … Olvass tovább