FNKrisztina

szájában viszi a magáét s rám vicsorog a vadlibák káromkodva tovaszállnak a lábnyomokat az esővíz csontszárazra marja harmadnapon vércseppeket köpköd a vándor belőle nem szedik ki az igazságot hangszálait megrágták a férgek nyüvek között kincs helyett szívrablókat látott azóta esztelen rója a világot.