Gliba Gabriella Virágokban A villanykörte villódzó fényében árnyak táncolnak: Te és én. Vidáman. Tündérek vagyunk a színes virágokon. A szoknyám egy szirom, lágyan libben, ahogy megforgatsz. A virágpor testünkre hull, hajunkba ragad, de nem bánjuk. Nevetünk. Kezem fogod, testünk egymáshoz ér. Együtt, összefonódva a levegőbe ugrunk, testünkről a virágport a szél a hátára veszi. Beporozta velünk a … Olvass tovább
Textilben Megállt az idő. Megfagytak a percek. Kopognak a párkányon a fagyott esőcseppek. Vörös szemmel az eget kémlelem, már régen volt egy szép reggelem. Felkeltem, s a szőnyegen arcodat láttam. Szemedet rajzolja ki a textil szála. Egy rongy vagy, egy élettelen anyag, semmi máz, színes szalag, lüktetés, vérerek kusza pumpáló köre, nem jár rajtad körbe-körbe. … Olvass tovább
Idegvégződések I. Mikor rád gondolok, csak a sötétség felel. Nem látlak, most is messzire mész el. Érzem, vezekelnem kell át nem élt bűneimért. Érzem, imádkoznom kell a saját lelkemért. Már keresztre feszít a ki nem mondott szó, innom kell, belőled, te szomjat oltó égi látomás. Lényed pátoszát hordom agytekervényeim díszeként. II. Éjszaka, álmomban, üvöltöző rémek … Olvass tovább
Téli képek Lehulltak a levelek. Az őszt már emészti a föld, s magába szívja a teremtő erőt. Csupasz a világ, fázik, nincs mivel takarózzon, s ázik a fehérre mázolt ég alatt. Potyognak az éles jégcsapok az ereszről, eret vágnak a megfagyott reggeleken. A hópelyhek leperegnek az emberekről, ők átlépnek rajtuk, mint a feledni vágyott emlékeken. … Olvass tovább
Ékszerdoboz Kinyitom ékszerdobozom. Zenél. Az élet szépségeiről mesél. Fényes, apró gyöngyök ragyognak a sötét mélységben. Mint milliónyi csillagok a fekete égen. Hosszú láncok, mint emberi sorsok fonódnak össze, ha megfeszülnek a kis gombok elszakadnak, s itt a vége. Aprócska gyémántokat rejt, mint csecsemőt a bölcső, s az idő nem felejt, telik,s a gyermek felnő, csiszolódik … Olvass tovább
Cseppek I. Éjszaka van. A csillagok fénye alatt hintázunk, beborít a ragyogó sötétség. Akarom még, még… A rohanó perceinket megállítani… Veled. II. Csend van, de lelkemben hangos a szó. Cseppenként hullasz rám, lassan, óh, de miért ily későn szeretsz? A magasba emelsz, Te érinthetetlen szerető szív. Hív, az ismeretlen jelen… Engem. III. Körbefon a titok, … Olvass tovább
A Pokol Kapuja Kora hajnalban sikoltásra ébredtem. A szobában émelyítő dohos szag terjengett, mállott a falról a penészes vakolat. Húgom álmában visított, sírva ébredt fel. Odamentem hozzá, megsimogattam a fejét, befeküdtem mellé az ágyba és átölve, a karjaimban aludt el. Hajnal 5 óra, apám és anyám elment ennivalóért. Korán kell menni, állni a bolt előtt … Olvass tovább
Váróterem – Éjféli vonat Csak ülök egymagam, s nézem a rohanó világot. Elrobognak mellettem a vonatok, s fülembe a te nevedet fújják. Belém hasítanak az éles sípok, s az ég felé fordulva nagyot kiáltok. Ordítom a gőzfelhőbe neved, s megpendítem szívem húrját. Nagyot szól, hogy vérem cseppjei a földre hullnak, s kint a virágok a … Olvass tovább
Emlékvihar Sötét az éjszaka. Az álmok elkerülnek. Forgolódom, lelkem adnám a reggelnek, de oly messze még, az éjszaka fénye jár szobámban, majd hirtelen, mint rabló megtámad. Fejem kábultan hull a párnára, s kezeimet lefeszíti, lábaimat fogja, s arcomat meríti mély zubogó víz forgatagába, magával ránt emlékeim viharába. Tombol, mint vad, dühös tenger. Ide-oda dobál, apró … Olvass tovább
Új évre ébredtem Új év szép reménye Mit hoz vajon a jövő? Gondolkodunk rajta oly sokan. Sokszor. Hátunk mögött a múltunk kolompol. Hangos szóval, vagy suttogva üzen, tanácsokat osztogat, majd megpihen, vagy emlékeket görget elénk, melyek fájnak, melyeket felejteni akarunk, s nem kellenek sem a jövőnek, sem a mának. Vagy éppen szebb oldalát mutatja nekünk, … Olvass tovább
Örömtánc Mikor hozzád érek, ujjaim pezsegnek. Mikor rám nézel, arcomon rózsák égnek. Mikor megcsókolsz, újjászületek. Mikor átölelsz, biztonságban leszek. Ha veled vagyok, örömtáncot jár a szívem, lelkem, testem. Kérlek, örökké szeress engem. Ezt a táncot akarom örökké járni, veled élni, majd egy sírban porrá válni.
A számkivetett (Nyári emlék) Forró napsütésben, mikor a nap rám nevetett, pillantottam meg két, gyönyörű szemed. Rám néztél, édes ajkad szavakat suttogott, szívemnek e látvány, csodás hírt hozott. Szeretlek! Elég volt csak látni téged, sivár lelkem, máris újjáéledt. Halk muzsika szól. A boldogság bennem dalra fakadt, Ne hagyj el soha, – énekli -, kérlek maradj! … Olvass tovább
Az utolsó tánc Mint fohász, szállnak az égbe a szavaim. Fejem lehajtom, Kezem imára kulcsolom, Számolom a napjaim. Telnek az évek. Arcunkon mélyül a ránc. Halványulnak a fények, S véget ér a tánc.
A kávéház titka Este elindultam a Szigeti utcán, egyedül. Esőre állt az idő, de nem vittem esernyőt, így hát természetesen elkezdett esni. Nyitva volt egy kis kávéház, az Álmok Hajója, így gyorsan beszaladtam, előtte még sosem jártam ott. Félhomály volt, az asztaloknál párok, s elvétve itt-ott magányos férfiak és nők is ültek. Leültem egy asztalhoz, … Olvass tovább
Téli percek Hófehér világ, szürke felhők, havas utcák, néma csellengők. Koromfekete éjszaka, tompa csillagok, bezárt ablakok, megfagyott hajnalok. Rózsaszín égen, fehér fátyol, szuszogó emberek, rideg távol. Fekete varjak, károgó serege, a levegőben a kémények, kormos szemete. Párás szobák, lelassult idő, a meleg padlón sáros cipő. Megunt életek, hideg kezek, maró széltől könnyes szemek.
Csak a tiéd Tiéd a kéz, mely testemre keresztet vet, mely megetet szerelmed áldott kenyeréből, a feloldozás kehelyéből mámoros borral szomjamat oltja. Csak a tiéd a száj, mely ajkamat édesen csókolja. Tiéd a test, mely az én templomom, hol fejemet imára hajthatom. Tiéd a kar, mely az én otthonom, az ujj, melybe ujjamat kulcsolom. Tiéd … Olvass tovább
Borongós őszi nap volt, mikor kiléptem a ház udvaráról. Kalapomat fejembe húztam és sétáltam a hűvös szélben. A fáról falevelek hullottak le lábam alá, gondolataimat is elfújta fejemből a szél. Mint egy üres, gondoktól, bajoktól, örömtől, bánattól szabad ember lépdeltem a macskaköves úton, majd egy parkhoz értem. A parkban egy szerelmespár ült. Leültem a szomszédos … Olvass tovább
Bezárt szív Szívem rabságban, a börtönödben élek, Ki akarok jönni, de félek. Rázom a rácsot, mely égeti kezemet, Kérdezek, de nem jön felelet. Burjánzanak a bűnös vágyak, Most nem élek a mának. Sóvárgok szerelmed után, Merengek létem múltján. Fáj a rabság, szívemen mázsás bilincs Mely földbe tipor, de oly édes e kín. Vérem csordul, mely … Olvass tovább
Varjú Fekete varjú ül az ágon, csőrében sárga levél, rajta üzenet tőled, hogy elmész, hogy soha többé nem térsz vissza már. Kár, kár. Kezemben fogom a levelet, könnyem rácsöppen, Lemossa vérrel írt szavaidat könnyen, S elmosódik, mint szememben arcod. Annyira fáj. Kár, kár. Gliba Gabriella
Várlak Maradtam a csendben éjjel, egy harang kondult a távolban, s titkokat súgtam félve az űrbe, s a perceket számolva feküdtem az ágyon. Némán tekintettem fel a mennyezetre, szemem előtt alakod sétál, pillantásunk találkozik, s én keseregve nézlek, hogy jaj, vajon merre jársz most, fejedet kinek a párnájára hajtod. A harang elhallgat, de fejemben tovább … Olvass tovább