Szála Gabriella

Téli mesém A hópelyhekben, benne van minden álmom, a téli esték mesékbe szőtt láza, a várakozás fénye, amely mindent átfon, s a megérdemelt sors holnapi varázsa. A hajnali járdák magányos kongása, az illatok, keser-esengő dallama. Imákban a remény végtelen forrása, melyben szelíd táltos a bizakodó ma. Ott van benne minden búcsúzó falevél, a gyökerek emléke … Olvass tovább

Visszatérés Minden kincsem elfér egy apró tenyérben, s a teremtés édes dallama elbűvöl, mint mikor gyermekként a hitem megéltem, s nem féltem vihartól, se víztől, se tűztől. Mikor szépnek láttam az egész világot, s eső hívására kacagva feleltem, csak kíváncsivá tett, amikor villámlott, s a valódi csodát a szemekben leltem. Ma már van, hogy félek … Olvass tovább

Mesékben a sorsunk Megfagyott ágakon, a hamvadó éjjel árnyéka, álmatlan sóhajjal ott kering. Majd fényteli hajnaltól éledve lépdel a percbe varázsolt sors, és fákon ring, mint a remény, s a világ összes meséje, mely lelkeket ébreszt és a fénybe vezet. Meleget hoz az ínséges és zord télbe, és a szívekhez szól, miként szent üzenet. Ajkakon … Olvass tovább

Isten tenyerén A lelkembe ég-selyem szivárványt fonva, halk, puha léptekkel jött el az ébredés. Dallama édenkertnek hűs illatát ontja, és felold a fényben, bánatot, kétkedést. Hajamba szellő túr szív-parázs szavakkal, egy csillag álmot bont szememben, úgy szeret, s csak nevetek, mikor éj után a hajnal csendjében, Isten tenyerén lelek helyet. Szála Gabriella 2016. dec. 30.

Életszerelemben Őrült életszerelem, mondd hát, mit tettél velem? Porba fulladt álmaim életre csiholtad, s most befénylik létezésem, miként a holnap, mely a sarkon túlról vadul integet, kezében minden, mi enyém lehet. Mozdulni sem merek. A lábam alól kicsúszott talaj ugrásra bír, szememben az ég, arcomon pír, nekem zúgja a szél a legszebb dallamot, s most … Olvass tovább

Vagyok aki vagyok… Ma oly fakó s fénytelen sötét az éj, mégis bársonyába burkolózom. Fűszeres illat száll felém, tán fahéj, de szívembe zárni mégsem tudom. Lelkem, mint apró, lángoló égitest, fényeket küld a világ felé, de érzem az elme felelni még rest… …hogy álljak így Isten s magam elé? Célt érnék-e nem tudom, nem is … Olvass tovább

Az ébredés Hűvösen köszönt a mézszemű hajnal, hajkócolós, csuda-álomszavakkal. Majd térdre borulva, sorára várva, mint élénk szemű, aranyhajú árva, odafenn a nap is helyére kerül, az égbolt lassan igaz-kékre derül… …s a fűszagú, fénytől mámoros reggel, örömében ejtett harmatkönnyekkel, egy új csodát tesz a mának kezébe, hogy ledobott hited visszavedd végre, s talpad alatt utad … Olvass tovább

A sors fintora / Paulo Coelho: Veronika meg akar halni című regénye után / Egy bátortalan akkord a zongorán, megfáradt vándor az éghez közel. Sietve megy le a nap és oly korán, s látod, az éj is gyorsan múlik el. Zárd be az ajtót, hogy szűz-sötét legyen, míg őrjöngve nem vágyom a napot. Fogd addig … Olvass tovább

A jó igéje Fakó tekintetekben fényt kereső csend, a szürke égről szétrágott gondok lógnak. Ima nélkül bennünk ezer harang eseng, rongyossá lett immár inge a zok-szónak. Feszes húron megárvult hangok pihegnek, erekben a dallam fohásztalan lüktet. Bár lelkünk mindennap új regényt kezdene, a mindent tudás-kór elérte mindünket… …kitárult a világ s bezártak a szívek, a … Olvass tovább

Kérdések Ködfoszlányba kapaszkodó álomsóhajok, keserv' szavaktól lesznek a semmi könnyei. S amikor magamtól is magam alatt vagyok, a kérdéseit az élet újra felteszi: Mi végre vagy most itt a Földön, érted-e már? Tetted nyomán fényesebbek-e a csillagok? Zöldült-e már reményedtől végtelen határ? Suttogta-e füledbe társad, érted vagyok? Hajoltál-e meg régi ellenfeled előtt, miközben tudtad, igazad … Olvass tovább

Potyautas Mikor potyautasként élem a percet, szememben a holnap szende-halovány, s mint akit száz világ kínkeserve kerget, futok egy távolodó vonat után. Mikor lassít, felugrok, meghúzom magam, tenyerembe rejtem ábránd' arcomat, egy réges-régi dalt mantrázok halkan, a szerelvény és az idő is tolat… …majd fülkékben ténfergek, emlékek között, sok-sok év érvel az élet-asztalnál, s ahogy … Olvass tovább

Fényhíd Elég volt, többé már nem engedhetem, hogy az élet eltolja fohász-kezem. Egyenes háttal feszülök a sorsnak, zsebemben a múlt, szívemben a holnap dala mely táncra buzdítja a fáradt, eltévedt világot, kivénhedt fákat, s örülni hívja mind a madarakat. Nem nyugszom, míg egyetlen perc is akad mely keseríti az élet poharát, amíg szemem egyre tisztábban … Olvass tovább

Hála Szeretnék felhők alatt, fűszálak tövébe vackolva olvadni a szélbe, mint álom az éj-mélybe, tenyér a kézbe, és ahogy a szememből suttogó vágyak fáradtan kullogva végre rád találnak, deres íriszed zenélő lélek-kékje pillantásomba beégne, kérve-kérve új esélyt remélne, háttal a halálnak… …és akkor önként falhoz állna a bánat, nincs bocsánat. S önmagamhoz visszatérve saját akaratom … Olvass tovább

Visszatérés Selyemszőttes álmok szív-meleg fészkében, örömtort ülnek a megfáradt tegnapok. A felhőket tudom soha el nem érem, e játszótéren ahhoz túl kicsi vagyok. A szél olykor felkap és messzire eldob, de megpróbált hitem s őseim emléke, mindegyik sejtembe rég vágyott békét hoz, s szép csendben visszatesz Isten tenyerébe. Szivárvány bölcsőben létmagok pihennek, álmodozó szemmel új … Olvass tovább

Tündérszív A hajnal hűs- remegve jött elő, a bokrokon túlról, kelet felől, s a tündér szárnyán vígan táncoló, fénycseppekről felhőknek suttogó napsugár, a szűz harmatot itta. A csodás lény varázslatos, tiszta nevetésének, arany selymébe kapaszkodó zord világ reménye volt e tündér. Egy haldokló virág, a nyártól megégett kis orgonám, az ég felé emelte ágait. A … Olvass tovább

Fényfehér Lelkemre selyem-csend feszül, és a sóhajba szőtt szavak helyén, ma végre „emberül” teremtett pillanat fakad. Az éj felfedi fényemet, hol benn ragadtak álmaim, s a porból felvett képzelet matat az égnek árnyain. Ma végre önmagam vagyok, bár testem érző kőszobor, lelkemből többet nem adok, kétség immár nem ostromol. Sorsom a létre rásimul, szemembe a … Olvass tovább

Találkozás Istennel Iszom tekinteted, mint érc a kohó tüzét. Elveszni vágyom az érzésben és a sötét öléből kiömlő áldott fénybe mártani, megtépett lelkem összes kiszáradt ágait. Veled ébredni, futni a sorssal az úton, hol meztelen talpam alá simul a múlton elmélázó jövő minden apró kis köve, mit angyali örömből kelő fény vesz körbe. S az … Olvass tovább

Egy nap a világ… Csak egy nap a világ, táncolj hát! A víz mely eddig ölébe zárt, most csodás lényed fényét issza. Bár élet s halál örök titka e mélységnek legalján lapul, az örvény is vinne már vadul. S a vágy kéjbörtönébe fonva, a létezésed csekély volta dacára kitölti életed. A bölcsőd és koporsód is … Olvass tovább

Ébredés Fényselyem palástban érkezik a hajnal, kelet felől szépül, üde csend-szavakkal. Rózsaszínben izzik fel pirkadó háza, karjában a Napot, kedvesként vigyázza. Felhő gyűrte égen kékül a mindenség, sötétből olvadó, lüktető reménység. A hajnali zsongás felkúszik a fákra, parány madár fészkét kedvesen megrázza. A világ a tavasz mámorában ébred, szűz varázsa átjár, mint parázs az ércet. … Olvass tovább