Gyertyafényben

Ma már csupán a gyertyafény, mi halkulón remegve világlik át a múlt ködén, idézve még e körbe, idővel íme, elfogyunk, nem őrzi elme lassan, se győzedelmes háborúnk, se vert hadunk agyunkban. Ma már csupán a gyertyafény, mi éjszakákon égve teríti rá a köntösét a megfagyott igékre, talán felenged egy kicsit, az ajkakon kimondva, belül melenget, … Olvass tovább

A tél elé

Amott a tél figyel, felülről lecsap reánk, ahogy lehet, mikorra már elég az őszből, havat hoz és hideg szelet. Teríti szét fehér subáját, alatta magvak alszanak, fagyott jegén a köd szitál át, recseg-ropog, ha kél a Nap. Ölelkezése ó, be tiszta, megérzed azt, ha átkarol, kijózanít, mikor nyakadba havat sodorva udvarol. Szeretheted jeges varázsát, akárha … Olvass tovább

Igaz se volt

Varázsa szól a lantomon a régi, szép időknek, mikor maroknyi irgalom kijárt a süllyedőnek, de nem taposta akkor el, a mást kigondolókat, se gőg, se indulat, mivel hatalmasok se voltak. A máz, mi arcokon virult, esőben el nem ázott, csibész, ha volt a kis ficsúr, a törzse megbocsátott, nem volt igazmondó, aki jogot kerítve, nyersen, … Olvass tovább

Hóhullám

Amott a hegytetőn a hó fehér subát terít a büszke csúcsra, jelezve azt, hogy újra itt a tél, az ősz nyakát szorítja ujja, előre küldte már fagyos szelét, öreg kabátod ostromolja, lehullt avart kavarva szerteszét a lelkedig hatol karolva. De most havat cipelve érkezik le rád a szürke fellegekből, szikár, fagyott meződön átsüvít, az ablakod … Olvass tovább

Emily Dickinson – „Természet” az, mit nézve…

Emily Dickinson – „Természet” az, mit nézve… „Természet” az, mit nézve a hegy, a délután, mókus, kis árny, a méhek, csodálatos mennyország. Természet, mi fülünkbe fecseg, miként a tenger, mennydörgés, vagy tücsökdal, nem, az egy világnyi koncert. Természet az, mit ismersz, amely kimondhatatlan, rá nem maradt tudásunk, fogalmazhatatlan. Emily Dickinson – “Nature” is what we … Olvass tovább

Maradnék

Mint ócska lanton sír a régi dallam, zokog szívem, nehéz, lehúzza lelkem, mikor születtem, én a pillanatban e szép hazán kies vidékre leltem. Mit adjak én, hogy újra szép reményed öleljen át, ne űzz, kegyelmed óvjon, engedd, hogy megmaradjak és csak érted csatázva rántsam újra ősi kardom. Ne hagyd, hogy más világokon hajózzak, adj nékem … Olvass tovább

Letérdelek

Konok magyar vagyok, de én letérdelek, ha illik, akár a templomom kövén, s le én, ha rózsa nyílik. Letérdelek, ha ajkamon szerelmi vallomás zeng, de térdelek, ha nem hagyom, hogy eltapossanak lenn. Letérdelek, s emellek én, a vállamon cipellek, letérdelek sírod tövén, mikorra eltemetnek. A földemen letérdelek ha burgonyám begyűjtöm, mikor hagymámat elvetem, hogy az … Olvass tovább

John B. Tabb – Fájdalomcsillapítás

John B. Tabb – Fájdalomcsillapítás „Ne fájjon!”, emígy a fog a fogásznak; „Szintúgy,” – szólt az orvos – „neked.” Majd hozzátette: „Kétségtelen, mielőtt kint leszel, a több fájdalmat te szenveded.” John B. Tabb – PAINS-TAKING “TAKE pains,” growled the Tooth to the Dentist; “The same,” said the Dentist, “to you.” Then he added, “No doubt, … Olvass tovább

Elfogyott a morzsa

Fejemben él a régi szép időknek megannyi édes, álomitta képe, eláramoltak és ma visszatértek, leülni még e visszarévedésre. Diákszerelmek álmatag topognak, beengedem sorát ez ámulásba, a lázas évek íme elrobogtak, minő sebes ma létem áradása. Hiszen ma délelőtt mi még feleltünk, kilesve válaszát a dolgozatnak, jövőnk be csábosan repült előttünk, s mi mind utána boldogan, … Olvass tovább

George Gordon Byron – Szépségben jár

George Gordon Byron – Szépségben jár Úgy jár a szépben, mint az éj felhőtlen csillagok között, akár sötét, akárha fény, szemed szemével ütközött, így érte el, hogy menny ködét takarja napvilág mögött. Egy árny, ha merne, bár kevés, mi kellemet kikezdene, sötét haja hullámzik és arcán a fény finom zene, hol eszme árad, oly merész, … Olvass tovább

Tea szürkületben

Ma délután, amint kacatjaimmal időztem épp, fiókomat pakolva, levél akadt kezembe gyöngysorokkal, te írtad azt nekem diákkoromban. Előkerült belőle régi képed, hajad sötét, akár a gesztenyék még, nevetsz, amint remélt jövőnkbe nézel, fejed fölött be tiszta még a kék ég. Azóta már a pápaszemre bízom az olvasást, de most a könnyeimmel viaskodom, nehogy fotódra hulljon, … Olvass tovább

Vigyázz komám!

Megitta már borát szegény, megint lehet kemény legény, de várja őt a mostoha, szerelmesének ostora, a nyelve vág, utána csíp, a hangja szúr, akár a síp, keménykedés hiába már, ezer csapás, mi rája vár. Nehéz a szó, eget verő, övé a tér, s a térerő, a karja csép, a szája jár, szegény legény fejére száll … Olvass tovább

Hajnali dobszó

Hűvös az éjszaka, bújj ide hozzám, megmelegítlek a paplan alatt, csillagodat tenyeredbe lehoznám, még mielőtt ragyogása apad. Vágyaidat remegőn teleszórnám Hold sugarával, amíg lep az éj, tűzbe borulva e mámoros órán, addig ölellek, amíg jön a kéj. És ha a reggel az ablakon átlát, nézi időtlen, amint zakatol szívem a hajnali Nap sugaránál, fellegeken dobol … Olvass tovább