Útban hazafelé

A bűn szövétnekén aligha látok ma át, csupán a béna félelem, mi rút polipkezét szorítva átfog, s tudatja, elrabolja mindenem. Hiába, nincs megállj, a késztetés nagy, hisz ők az új uralkodók ma már, esélyt e förtelem megélni nem hagy, kreálva rá ezernyi új szabály. Vigyorgva fojtogat világuk egyre, a lelkemet törik, de nem lehet, hiszen, … Olvass tovább

William Blake – A liliom

William Blake – A liliom A rózsaszál tövist növeszt, a kürt a juhra ráijeszt; A liliom szerelmesen virít, se kürt, se tüske néki nem segít. William Blake – THE LILY The modest Rose puts forth a thorn, The humble sheep a threat’ning horn: While the Lily white shall in love delight, Nor a thorn nor … Olvass tovább

Láncok

Botor fejünk megint homokba dugtuk, a bűn eközben egyre csak röhög, közös jövőnk sötét ködök felé fut, reményeink világa mind törött. Szavunk, ha volna, elharapjuk azt is, talán titokban álmodunk kicsit, de már csupán maroknyi balga bugris vagyunk, urunk nevetve mondja; csitt! Parányi lázadásaink kicsengnek az általunk emelt komor falon, amely rideg világokat teremtett reánk … Olvass tovább

William Blake – A megtalált fiúcska

William Blake – A megtalált fiúcska Az elveszett fiút a lápban, az égi fény vezette, bár sírt, de Istene közelgett, akár az apja, fehérben. Megcsókolta és kivezette, anyjának elhozta, ki egyre sápadón kereste a kisfiút zokogva. William Blake – THE LITTLE BOY FOUND The little boy lost in the lonely fen, Led by the wandering … Olvass tovább

William Blake – Az elveszett fiúcska

William Blake – Az elveszett fiúcska „Atyám, atyám, ugyan hová mész? Annyira ne siess! Mert tudom, ha hozzám nem beszélsz, azonnal elveszek.” Az éjben az apa messze járt, átázott a gyermek, sírt, elnyelte őt a mély mocsár, s eltűntek a könnyek. William Blake – THE LITTLE BOY LOST “Father, father, where are you going? Oh … Olvass tovább

Válaszokra várva

Hiába vársz a válaszokra, végül a kételyek között magad maradsz, az ajkad elszorulva hogyha kékül, lehull megint eléd a nagy malaszt. Legyintenek feléd a büszke várból, piros biciklidet tovább tolod amint a porkoláb vadul reád szól, igazságérzeted belékorog. Parányi, gyenge lény maradsz szemében, nem érdemelsz csupán erőfölényt, a bősz erény, ha készakarva billen, sietve eltakarja … Olvass tovább

Télűző…

Télűző fénykatlan keltett mély álmomból, öntött rám irdatlan dézsát, aztán így szólt: Kelj fel hát hétalvó, léted bár átalszod, tudd azt, hogy másról szól, így abból nincs hasznod! Lábadj bús álmodból, víg széllel fuss versenyt, nap süt, rád hímport szór, szárnyat sző, felreppent! Elfáradsz végül majd, ímhol lágy ágyad vár, télűző álmot hajt és mélyén … Olvass tovább

William Blake – Szép rózsafám

William Blake – Szép rózsafám Egy virág ajánlkozott nekem, amilyet május nem nevelt még, – Van egy rózsafám. – így szóltam – Nem! és nem fogadtam el szerelmét. Elmentem a szép rózsafámhoz, éjjel és nappal gondoztam én, de ő féltékenyen megvádolt, csupán a tövise lett enyém. William Blake – MY PRETTY ROSE TREE A flower … Olvass tovább

William Blake – Az angyal

William Blake – Az angyal Álmodtam! Mit jelenthet? Királylány lehettem, kit szelíd angyal őrzött, ki bánatán törődött. És sírtam éjjel-nappal, könnyem törölte gonddal, és sírtam nappal, s éjjel, és nem nevettem én fel. Szárnyra kelt, elmenekült, aztán a nap felderült, könnyem száradt, félelmem ellen felfegyverkeztem. Újra eljött angyalom, már hiába, fájt nagyon, az ifjúság elrepült, … Olvass tovább

Egymagam

Maradtam éjre egymagam, fölöttem elfutott a lét, a múlt idő jelén, ha van, szorongatók a dupla ték. Hiszen, ha vége, mind oda, megannyi csók feledve már, nem így akartam én, de ha a sors szerelmet így sem ád, feledni kell az arcod is, ölelkezéseink nyomát, ha már az álmaink hamis, kicsorbuló elégiák. Ha már a … Olvass tovább

William Blake – A bárány

William Blake – A bárány Kis bárány, ki teremtett, tudod-e, ki teremtett, létet és ételt adott, rétet és hűs patakot, gyönyörű ruhát neked, puhát, gyapjast, fényeset, s adta gyengéd hangodat vidulni az ég alatt? Kis bárány, ki teremtett? Tudod-e, ki teremtett? Bárány, elmondom neked, bárány, megmondom neked, neveden szólíttatik, mert báránynak nevezik, mert oly jámbor … Olvass tovább

Barkaféltve

Kinyílt a barka barna fűzvirága, akárha februárba’ mégse fázna, melengve egyre lelkemet tüzelte, kimentem így elé a téli kertbe. Te fűz, ugyan miért e gyors virágzás, talán nem oltja már a szomjadat más, csupán e téli Nap csalóka fénye, vajon nem árt a fagy, ha jő az éjre? De ő naiv szemekkel énreám néz, hiszen … Olvass tovább

Gerincbaj

Hová foszolt megannyi szenvedélyed mivé csitult a büszke gondolat, vagy átutazható kaland az élet, mi még belőle langyosan maradt? Pedig te égve nemzetednek éltél, de mára feldarált a balga sors, a dogma többet ér a józan észnél, ugyan mit ér a jellemed, ha torz? Megalkuvón lebegsz a mord világgal, beteljesítve mind, amit szabott, tucatnyi bűn … Olvass tovább

William Blake – A pásztor

William Blake – A pásztor Mily kellemes a pásztor sorsa, mert hajnaltól estig künn lehet, követheti nyáját egész nap, s osztogatja a dicséretet. Hallja bárányok bégetését, és az anyajuhok válaszát nézi, mint békésen legelnek, mert pásztoruk közelben tudják. William Blake – THE SHEPHERD How sweet is the Shepherd’s sweet lot! From the morn to the … Olvass tovább

Nyűtt mosoly

Hallgat a szád, lelapulsz, felemásan fordul alattad a Föld, nyikorog tengelyetörve a nagy rohanásban, olvadozóban a zord szigorod. Mented a grémiumod, nyavalyásan érzed amint belesülsz magad is, bár hazudod szemeinkbe pofátlan, persze tudod, a szavad be hamis. Bárha a lelkedet érte eladtad, nincs mese, védeni kell konokul, torzul alattad az elv, de miattad áll dacosan, … Olvass tovább

Henry W. Longfellow – A tenger hangja

Henry W. Longfellow – A tenger hangja A tenger éjfélkor ébredt álmából, és a parti kavicsok között neszelt, hallottam hangját, mit a dagály emelt, tódult elő sietve a homályból. Egy hang a mélységes sötét mederből, egy hang, amely titokzatosan terjedt, mintha vízesés zúdulna a hegyen, mintha szél omolna a fák hegyéről. Így jön hozzánk időnként … Olvass tovább

Vödrök

Bolond világ ez, úgy hiszem, hogy az, nem éri el csupán a híg malaszt, amely profán a lelkeinkre dől, akárha volna nagy, lyukas vödör. Beléje önthető akármi szenny, hiszen hiába, messze már a menny, a bűn erényeinken ostromol, nyomán közelg felénk a rút pokol. De hát mi adtuk ép hitünket el, nekünk csupán a csonka … Olvass tovább

Henry W. Longfellow – A várépítő

Henry W. Longfellow – A várépítő Egy szelíd fiú, selymes tincsekkel, nagy, barna szemmel álmodó fiú, fakockát pakolgató kis ember, ki tornyain merészen égbe nyúl. Srác, ki bátran ülve apja térdén, oly lelkesen mesékbe hallgató, ő, ki most gyerekszobája mélyén a hős kalandozókkal álmodó. Más tornyokat emel két kezed majd, és más paripák hátán lovagolsz, … Olvass tovább

Haszonleső

Ahol haszon reménye feldereng, koszos gatyádat ott rakod le, neked hazát e föld nem is jelent, ha égne, az sem érdekelne. Csupán a vélt csekély előny, mi vonz, hiszen, ha voksod adtad érte, nem oly nagy ár, nem is nehéz kolonc hazudni, hogyha arra kérne. Ha kell, te döntöd el közös jövőnk, de bár belőle … Olvass tovább

Henry W. Longfellow – Nem mindig lehet

Henry W. Longfellow – Nem mindig lehet A Nap süt és az ég tiszta, a fecskék lágyan dalolnak és a fákról hallom vissza; kékmadár jövőnk sorolja. Oly kék kanyargó folyója, mintha az égből folyna le, várni kell a szél, hadd fújja terhével el a felleget. Rügy és levél megújhodik, aranyozva szilfa lombját, a régi fészek … Olvass tovább