Robert Burns – Álmomban…

Robert Burns – Álmomban… Álmomban virágok közt feküdtem vígan a napsütésben, pár madár dalolt fölöttem, tiszta hang énekükben. Sötétség borult a tájra, az erdőre forgószél, hajolt a fáknak ága, ó, csak úgy hullámzott belé. Így telt éltem csalárd reggele, ily örömök értek át, ámde délre mindennek vége, szél törte virág szárát. Az ingatag sors megtévesztett, … Olvass tovább

Erőtlenül

Mint aki végül a szörnyetegekre maradt a sötétben, vesztve az angyalait, botorul szakadékba zuhanva tűnt el a lét küszöbén, kilökődve a végtelen űrbe, úgy ragadott el orozva e balga világnak a gyomra. Falta a lelkemet egyre, mohón beletömve magába, falta a testemet is, foga csontjaimat ropogatta, és belehaltam unottan a béna, a néma, a kába … Olvass tovább

Robert Bridges – A hegytetőn…

Robert Bridges – A hegytetőn… A hegytetőn szőnyeg van, lila, arany és zöld, az ég alatt óceán, közte fehér felhők. Fent sirálysereg kavarg, sikolt körülöttem, a fejem fölött az ég, lábam a tengerben. Robert Bridges – THE CLIFF-TOP The cliff-top has a carpet Of lilac, gold and green: The blue sky bounds the ocean The … Olvass tovább

Blazírt idők

Ti, rózsaszínben álmodó vakok, parányi gesztusért szavaztok, mezítelenre tárva ablakot beteljesítetek parancsot, hogy itt az új kenyér milyen legyen, ti büszke-bátoran kiálltok, pedig, ha jut, mi esszük azt, s ha nem, marad nekünk az ősi átok. Ti híreket csupán a harsonán, leszűrve, cenzorálva kaptok, mi itt lazán lenézve, ostobán nyelünk reá kevély malasztot, a lelkeinkre … Olvass tovább

Lidércek

Goromba, rút, gonosz lidércek megittasodva játszanak, nem értik ők, az emberélet, előlük el miért szalad. Gyakorta józan észt kikezdve a rettegést erőltetik, az ördögük belénk lihegne vad orgián, ha volna mit. Remegve, félve ébredünk fel, sarokba nézve, félszegen keressük egyre fél szemünkkel, vajon megint előterem? Vajon reánk lidércek árja a nappalunkra is marad, vagy ennyi … Olvass tovább

Thomas Hall Shastid – Lakatlan város

Thomas Hall Shastid – Lakatlan város A távoli, homályos völgyben, hol mély, sötét folyó folyik, a túlsó parton egy város áll, rajta dagály uralkodik. Felhő lóg a vásártér felett egész álló nap a völgyben, az utcáin az éj fénytelen rajtuk fantomok köröznek. A házakból nem hallatszik hang, néma csend a levegőben. Benne egy élőlény sem … Olvass tovább

Májuséj

Tavaszlik és a lét ölel, amott a májuséj közel teríti édes illatát, körötte lám, az orgonák susogva bújnak össze mind, a Hold kerekdeden tekint, ezüstbe fonva éj ködét teríti lágyan egyre szét. Az éj, az álmok otthona merengve bújik és tova lebeg megannyi homlokon, akárha volna jó rokon, ki féltve őrzi véreit, amint meleg szelet … Olvass tovább

Kárpát-medencei fiúk

Mit adhatok neked reményedül, ha nem tudom szavad mi végre szül egészen új irányt, s az eddigit kidobtad és ma változott a hit. Vajon melyik valód a vélt igaz, lehet, csupán Geréb Dezső maradsz, vagy elhozod nekünk a Kánaánt, ha végre már a gőg igája bánt? Netán csak Ács Feridnek osztod el a grund erőit … Olvass tovább

Thomas Hall Shastid – A békés föld

Thomas Hall Shastid – A békés föld Messze nyugaton van egy békés föld, ahol a naplemente halványul, és amint az alkony árnya jő el, a naplemente éjszakába hull. A fehérlő fellegek oszolnak az aranyszegély mögé bújnak el, ám a szürkület sötét homálya e földön gyorsan mindent átölel. A szellőkre levelek simulnak vágyakozva a naplement után, … Olvass tovább

Nyáréjszakák

Nyár heve dúl odakünn a mezőn, rőt pipacsok feje kókad a tájon, távol az éjszaka, volt szeretőm messzire ment vele el tova fájón. Éget a Nap, de az árnyas alatt lantzene szól a megélt szerelemről, húrjai sírnak a vége miatt, ámde tudom, hogy az éj ma is eljő. Új ölelésnek az illata vár, csókokat oldoz … Olvass tovább

Thomas Hall Shastid – A vihar

Thomas Hall Shastid – A vihar Szürke köd borult a partra, lógva az öböl fölött, láttuk amint a habokra szürkület költözött. Még a szürkületben egyre hallottuk a város zaját, és láttuk amint keringve kúszott az út a dombon át. Ám estére vad szél támadt, hallottuk a hullámokat, a vihar sikongva áradt, amint reánk szakadt. Sajnos … Olvass tovább

Esély az üdvre

Ha nem leszünk, ki mondja el, hogy éltünk, reményeink követve, szertelen, ha angyalunk a messzeségben eltűnt, követtük egyre völgyön és hegyen? Ki mondja el, hogy olykor elhibáztuk az életünk, de újrakezdtük azt, mutatva, hogy ki tű fokán is átjut, megérdemel parányi kis vigaszt? Ki sejti majd, vajon hová temették a testeink, s a lelkeink mivé … Olvass tovább

Thomas Hall Shastid – Esőkoppanás

Thomas Hall Shastid – Esőkoppanás A koppanó eső mögött jön a dörgés az éjben, míg cikáz egén a villám s elkápráztat merészen. Koppannak az esőcseppek, futnak le az ablakon. A tetőn ütemre vernek hangokat lepattanón. Minden csillag elrejtőzött és a félhold messze jár. Mikor jön a Napnak fénye, mint sütött le hajdanán? Ám az eső … Olvass tovább

Mérlegelés után

Ha végül egymagad maradsz, s az óra a láthatár felett feléd közelg, riadva vélsz megannyi buktatóra, de most te is tudod, nem az jön el. Hiszen ma fellegén Diké jön érted, felállsz a mérlegére réveteg, kemény, nem alkuszik, hiába kéred, mutatja mennyit ért az életed. A lelkedet bogozva megtalálja (habár takargatod) a foltokat, hiába állsz … Olvass tovább

Versemet írom

Bárha mulattok, a versemet írom, rímeimen kacarásztok a várban, ám idelent a kaszások a tarlón zengik a rigmusaim csuda bátran. Mert idelent a szavaknak a súlya nem veszik el, de magas hegyetekben oly hamisan foszol el, bicsakolva, szemtelenül, hazugan tovalibben. Még odafent ügyesen magyaráztok, ám idelent a fülek becsukódnak, mert az idő üresen tovaszállott, nincs … Olvass tovább

Thomas Hall Shastid – Az utolsó ital

Thomas Hall Shastid – Az utolsó ital Ősz úr lépett a kocsmába, csak tántorgott részegen, arca kemény, mint a gránit, haja szálas, mint a len. A tulaj lánya lépett be tiszta, fehér ruhában, és oly kedvesnek látszott, amint mosolygott lágyan. Az úr megállt, gondolkodott, saját porontya szenvedett cipő nélküli rongyosan, és neje is éhezett. A … Olvass tovább

Vajon az Úr…

Az új tavasznak édes illatát sodorja szét a szél kerengve, akár a szívmelengető imák, az ég felé sorolnak egyre. Vajon van ott, ki bódulón belé feledkezik, s tekint e tájra, mosolygva néz az új jövő felé, megóvja, féli és csodálja? Vajon lenéz-e még az Úr reánk, szemét a bűneinknek árja, ha nem takarja kárhozat gyanánt, … Olvass tovább

Thomas Hall Shastid – Egy álom

Thomas Hall Shastid – Egy álom Fenn a hegytetőnek ormán a szürkületben álltam, és sokan álltak mellettem a tűnő napsugárban. A csúcsról le két út indult, az egyik fényes, tiszta míg a másik oly sötéten tartott az alvilágba. Sokan a sötétbe mentek, pokolba tartó úton, kevesen a fény felé, ám ők jártak jól nagyon. Habár … Olvass tovább

Vakhitűn

Tudom, lehet cserélni vakhitet a józan ész helyébe végül, hiszen talán ma még az is lehet, a talpnyalás ezüstre térül. Simán vehetsz is érte telkeket a Balcsi partot elcsatolva, s ha eltakarja bősz tekinteted, erőd a fákat is tarolja. Ha rámutatsz a házra, hol lakom, rohan reám a végrehajtó, hamar tiéd az üzlet és vagyon, … Olvass tovább

Thomas Hall Shastid – Elment pihenni

Thomas Hall Shastid – Elment pihenni A kis Ada most elment a fenti földre, ahol nincs több fájdalom, s szeretet él örökre. Most egy angyal messze csak a fény honában, fel a fejjel szenvedők, elment pihenni bátran. Atyám, a gyászolókat vigasztald és segítsed, szánd meg halandóidat ezen a földön itt lent. Angyalok köntösükkel takarva emelték … Olvass tovább