Sir Lancelot

Artur királynak nagy körasztalánál, megannyi hős lovag találkozott, a legnemesb azonban nem vitás már, nem is lehetne más, mint Lancelot. Hőstetteit dalok, s regék sorolták, sok nő szívét rabolta el velük, ki ráemelte volna balga kardját, esélytelenként holtan elterült. De sajnos már a múlté lett e szép kor, a gáláns férfiú ma nem menő, (akad … Olvass tovább

Elrendeltetések

Bár volt idő, mikor te még nem éltél, apád, s anyád külön-külön remélt csak, de már a sorsod gondosan kimérték. Azóta én vagyok kiválasztottad, nekem te vagy jelölve, mint a végzet, akár sötétedik, s akár ha pirkad. Neked találok én ki létigéket, és láncba fűzöm kósza mondatokban, s rakok belőle éjre nászi fészket. Hiszen te … Olvass tovább

A hiány dala

Amíg a lelkem langy esőben ázva kereng a lenge délibábra várva, addig szerelmem mintha ott se volna, kapaszkodik mohón a csillagokba. Amíg magányom csenddel átfonódva igyekszik szűnni, s már a földbe bújna, addig szívemben mélabú merengve emészti kínjaim, bár messze menne. Amíg hiányzol én hiába égek, legyűrnek engem lám a messzeségek, addig szemednek tünde villanása … Olvass tovább

John B. Tabb – Nyúlcsengők

Cseng! A kisnyulak szeme, reggel oly tiszta, lágyan szól az üteme fülükbe vissza. Cseng! A kisnyulak lába, rímmel versenyez, szellőt legyőzve bátran, időt verve meg. Cseng! Mikor a nyár múlik, s jő a havazás, a nyulak nem figyelik, a csengők némák. John B. Tabb – HARE-BELLS Ring! The little Rabbits’ eyes, In the morning clear, … Olvass tovább

A tavaszhoz

Kibomló, langyos, lázadó tavaszban, megannyi lélek úgy zokog ma fel, ősrobbanás utáni pillanatban, amint a tér bezárt időt ölel. Atomjait a tágulás röpíti, miközben új világokat teremt, varázsa csillagokkal kergetőzik, és lassan végül összeáll a rend. E vágyott március ma így zuhant rám, a lelkemig hatolt az illata, fülig belészerettem, lenge fodrát, nem engedem letépni … Olvass tovább

Edward Lear – A kacsa és a kenguru

I. Kacsa szólít egy kengurut, „Ó Istenem, hogy ugrasz mezőn, s vízen, hol nincsen út és soha el nem fáradsz? Az éltem unom e csúnya tóban, és innen rég kimenni minden vágyam, ugranék, akár te úgy.” Kacsa szólít egy kengurut. II. „Hadd üljek én a hátadon.” így szólt a kenguruhoz: „Ülök, nem mozdulok, meg sem … Olvass tovább

Edward Lear – A bagoly és a macska

I. A bagoly és a macska vízre szállt Egy szép borsózöld csónakban, vittek némi mézet, sok pénzt is ám. ötfontos bankjegybe csomagoltan. A bagoly nézett a csillagokra, s dalolt egy kis gitárral, „Ó bájos cicácska, én szerelmem, milyen gyönyörű cicuska vagy, te vagy, te vagy! Milyen gyönyörű cicuska vagy!” II. A macska szólt a bagolynak: … Olvass tovább

Szívzörej

Kétéves lett a lányom lánya, Fanni, arcán mosoly, hajában tünde lokni, fél éve már, hogy nála jártam, annyi tiltás között nehéz volt látogatni. Szaladt a csöppnyi lány a széles úton, kezét felém de boldogan kitárta, én is karom felé mohón kinyújtom, fel is kapom szívét szívembe zárva. Szememből csordogál a néma könnyem, de édes annak … Olvass tovább

Jégdal

Talán a téli ég alatt, az éjszakában úszva, feléd bolyongó álmomat még megtalálom újra, és akkor majd megálmodom, hogy lesz-e folytatása, elérhetetlen jégcsapom, vagy véget ér a dráma. Pedig szeretni jöttem el, de megfagyott a vágyam, hideg, jeges tekinteted miszlikbe törte ágyam, és most felettem csillagok csupán amik takarnak, oly messze már az illatod és … Olvass tovább

James Russel Lowell – Jött és ment

Mint gally madár alatt remeg, min énekel, majd messze száll, memóriám úgy reszketett, ahogy megjött és ment tovább. Miként a szél karol tavat, az ég a végtelenbe vág, lelkemre szállt a pillanat ahogy megjött és ment tovább. Midőn tavasszal rügy reped, s a kertben illatos virág, elűzte májusa telem, ahogy megjött és ment tovább. Angyal … Olvass tovább

Jár a korsó

A Napba nézni nem tudok, csupán a két szemedbe, azóta minden mondatom felfűzöm én nevedre. Amellyel égve ajkamon feküdnék én és kelnék, s ha lenne rá még alkalom, szaladnék, mint a zergék. Rohannék hozzád boldogan, ha engem újra hívnál, mint egykor régen oly sokat, találkoznánk a kútnál. Korsódat én meríteném, cipelném, hátha számít, s ha … Olvass tovább

Oscar Wilde – Halottamért

Közel van, lágyan lépj, a hó alatt hallja, halkan beszélj, virág fakad. Fényes aranyhaján a rozsdaszín, ifjúi tisztaság hamvadt el ím. Fehér, akár a hó, nem tudta meg, nő volt, elbájoló és kellemes. Nehéz a kőkereszt súlya mellén, szorítja szívemet, lent pihenvén. Nem hallja meg dalom, szonett vagy líra, temetve életem, földhalom rajta. Oscar Wilde … Olvass tovább

A szó

Miközben itt az éjszaka, a szám a szóra hajlana, de elszorítja torkom, bicsaklik nyelvem egyre csak, ám mégis új erőre kap, ha egyszer én kimondom. Kimondanám a szót, igen, türelmesen, de részegen, hogy álmaidba oltsam, terítsem szét a völgyeken, ahol szerelmünk megterem, s mi két kobold vagyunk csak. A szót, amelynek dallama virágesőként hullana, s … Olvass tovább

Eljött hát

A régi romjain hörögve halkan felépült hirtelen, s belénk nyilallt az új világ e durva pillanatban, s hozott tüdőnkre borzadásnyi bajt. Recsegte súlyait csap és ereszték, nyikordult kriptaajtó is bele, találták mindenütt, bár nem keresték, mégis nyakunkon fájt az ütlege. Mi gyártottuk vagy épp Urunk akarta, ki tudja már, megérdemeltük-e, talán nem voltunk jól mi … Olvass tovább

Az ajtóm nyitva

A felhőket terelni kell, mert össze-vissza mennek, miként a szíved is közel terelni kell szívemhez. Kezed többé nem engedem, szorítlak én magamhoz, utánad halnék kedvesem, hát kérlek, el ne kárhozz. Szemedben ott a végtelen, tudom, hogy messze járnál, elengedem hát hűs kezed, az éji holdsugárnál. Hajadba rózsát tűzök én, szerintem elveszíted, indulj hát bánat tengerén … Olvass tovább

George Meredith – Idő és érzelem

Egy ifjú pár az erdőn andalog, az egyikük lehajol egy virágért, ez óra balzsamozva már övék, és egy másik hasonlatos napon, esetleg együtt vagy csupán maga, visszanyerve mit befalt a zord idő, öröm, virágzás és az áltató erő, amelyre vérük predesztinálta, keretbe fogja mind e jót a május, és egy aspektusa testvéri jóság, mosolygó időben … Olvass tovább

A szarvas halála

A hóra hull a vére már, s a szíve, mint fáradt madár, egy végső útra rebben, tekintetén a félhomály, miként a bús, kegyes halál, fátylát teríti csendben. Körötte szép vadászkutyák csaholnak róla balladát, agancsa földre hullott, ünője innen messze jár, riadtan bár, de még kivár, aztán becsapva kullog. Vadászat vége, szól a kürt, a zajra … Olvass tovább

George Meredith – Shakespeare szelleme

A legnagyobb tudósod Földanya, ismerte fiaid, poklokra kelt, a szenvedélyeket kibontva látta, nem volt kivételes bölcs, de jól ismert. Ám honnan volt a kedvesség az ajkán, lehengerlő, mosolygó szelleme, nyugodt, mint Isten tengerén a hullám, mégis fonódó mesékkel tele. Tükröt tartott csupán elénk kacagva, úgy éreztük, mint tízezer ökör bután, dalai pelyvát válogattak a magtól, … Olvass tovább