Volt egyszer…

Volt egyszer, hol nem volt, mesék ködén túl, volt egy szerelmes arcú hableány, kitől megannyi férfi csókot koldult, kinek csillag virult a homlokán. Szemében tengereknek kékje égett, dalában messzi szólamok között cikáztak át az ismeretlen képek, amint a part falának ütközött. Mihelyt a lágy fövenyre érve lépett, körülvették a léha ördögök, és csalták léhamód gonosz … Olvass tovább

Kultúrsokk

Az emberész egy nagy folyó amelynek nincsen gátja, viselkedése rendhagyó, nem szedhető az ráncba. Megpróbálták hatalmasok, kedvük szerint terelni, balgán maguknak ártanak, mikor ki fog majd törni. Hisz minden alkotásnak csak az ember arca áll pózt, törvénnyel azt nem is szabad, hogy szolgaságra kárhozd. Hiába van már sokkolód, ülhetsz bután nyakára, ledob, s majd nélküled … Olvass tovább

Henry David Thoreau – Én vagyok az őszi nap

Olykor egy halandó érzi magában – nem apja, de az édesanyja benne az, ki szíve mélyén halhatatlan, időtlen. Újra meg újra azt állítja, rokon velünk, vérének cseppje az ereiből mi ránk maradt. Én vagyok az őszi nap, versenyt futok az őszi szél alatt; Mogyoró virágát mikor hozza, mikor érik szőlő a lugasomba? Mikor aratnak vagy … Olvass tovább

Pilleszárnyon

Egy pilleszárnyon érkezett csodás tündérmeséből, mint gyöngybetűn az ékezet a tollamnak hegyéről, csak jött, és már nem kérdezett, a konyhámban csörömpölt, ebédet főzött, ízletest, közben kacagva flörtölt. Azt hittem akkor, végre itt leszállt egy égi angyal, ezentúl már a télnek is beint egy mozdulattal, szívembe új nyár költözik, leszámol ő a múlttal, dalom hallgatja reggelig, … Olvass tovább

George Meredith – Az ifjú bitorló

A kedvesemnek keblén van egy élő rózsabimbó, oly tiszta mint Hesper, csordultig áradó. Ő karolja, ő ringatja, ő becézi és vigyázza: És ha egy könnycseppel ébred, csókjaival szárítja: Sóvárog mindig érte, és nem fogy el hálája, jaj, te ifjú bitorló! Hozom arany trónom: Ahogy angyal köti kezét, hogy sajátjáért szóljon. George Meredith – THE YOUNG … Olvass tovább

Henry David Thoreau – Lelkiismeret

A lélek hajlamot teremt lakában, érzés és gondolkodás hoz el ma bűnt, a természetellenes faját itt legbelül. Nyiss ajtót, ha mondom e pusztaságon. Imádom az egyszerű létet, amelyben pattanás sem él meg, a lélek ép, betegség nem emészt föl, a világ nem lenne rosszabb ettől. A komoly embert bírom, ki bár víg, s bánatos, de … Olvass tovább

Végzetes

Csalódtam én, jaj mindahányszor szerelmet vallottam nagyon, most hát valljon szerelmet más is, én biztosan, hogy már hagyom. Ha volt is nékem nagy szerelmem, másnapra engem elhagyott, hiába már akármiképpen, így állnak fenn a csillagok. Cipeltem én e szörnyű terhet, Atlasz cipelte egykoron a vállán így a puszta Földet, ahogy most gondom súlya nyom. De … Olvass tovább

Ahol élek

Vajon miért e helyre jöttem, hisz vannak másik csillagok, amik körül szintúgy forognak bolygók, amint a Föld forog? Vajon miért e tájon élek, hiszen biztos te is tudod, hogy léteznek még más vidékek, ahol tengernyi szív dobog? Vajon miért e ház, ahol mi kettesben élünk boldogan, ahol szerelmes álmainkból csodányi gyermekünk fogan? Vajon miért e … Olvass tovább

Henry David Thoreau – Lelkiismeret

A lélek hajlamot teremt lakában, érzés és gondolkodás hoz el ma bűnt, a természetellenes faját itt legbelül. Nyiss ajtót, ha mondom e pusztaságon. Imádom az egyszerű létet, amelyben pattanás sem él meg, a lélek ép, betegség nem emészt föl, a világ nem lenne rosszabb ettől. A komoly embert bírom, ki bár víg, s bánatos, de … Olvass tovább

Csillagsors

A Nap vörös homályba tűnik el, s az égen gyűlnek körbe csillagok, megannyi távol, egy nagyon közel, akár egy tűzmadár, ahogy lobog. Esthajnalcsillag az, mi ott kigyúlt, a fénye oly sziporkázón ragyog, jövőnket fényli, s mégis benne múlt, ahogy szerelmünk féltve ácsorog. Mi kéz a kézben lassan andalogtunk, és néztük egyre azt a csillagot, még … Olvass tovább

Robert Bridges – Fülemülék

Mily szépek a hegyek ahonnan érkeztek, s termékeny völgyben folyókról énekeltek dalaitokban. Hol a csodás erdők? Ó, miket bejárnék, virágok között, amit átjár égi lég az évszakokban! De nem, sivár a hegy, s a folyó kiszáradt, álmainknak vágyott hangja csak mi árad, fájó szívünknek, akiknek tiltott reménye az a mélyből, nem elhaló ritmus, nem is … Olvass tovább

A szörny ébredése

Az éjben úszó városok fölött ragyognak csillagok és álmokat terítnek, miközben fordul át a Föld, a hajnal pírja testet ölt és lassan minden ébred. Az álmos csend már elköszön, s a gyorsvasút sikongva jön, tejeskocsik zötyögnek, a boltos nyitja ajtaját, az újságárus is kiállt és rikkant egyet éppen. Elindul ím a villamos, a láz már … Olvass tovább

Kedvesem, be fáj

(skót ballada fordítás) Be fáj, be fáj fenn a parton és fáj, fáj ott lent a völgyben és fáj, fáj a kis pataknál, ahol veled járt a szerelmem. Tölgyfának támaszkodtam én, gondoltam, hogy megbízható, először hajlott, majd törött, így szerelmem becsapható. Be fáj, szerelmem csapda volt, egy pillanatra szép, míg új, de idővel viaszhideg, és … Olvass tovább

Friedrich Hölderlin – Gyermekkoromban…

Gyermekkoromban csak egy isten óvott üvöltéstől és elveréstől. Védve játszadoztam kert virágaival, és a mennyei szellők meg velem. És ahogy deríted növények szívét, finom karjaikat feléd kinyújtják, úgy vidítod szívem, Héliosz atyám, ahogy Endümión, kedvenced voltam szent Luna. Ó ti, kitartó, istenek! Ha tudnátok azt, miként szeretlek. Igaz még akkor én nem néven neveztelek, s … Olvass tovább

A csavargó dala

A vágy szívemben elcsitult, de még a testem ráborult egy rég igéző testre, miközben szám is oly vadul, olyan kimondhatatlanul az égő szád kereste. Tudom, hogy lassan vége már, szerelmünknek nincs több határ, mit át lehetne lépni, engem világod körbezár, de íme, új nap fénye vár és nem tudok maradni. Csavargónak születtem én, hiába már … Olvass tovább

Találkozásaink

Találkozásunk zöld mezőn de szép volt, felettünk kéken reszketett az égbolt, szerelmünk mint a Nap, vadul sugárzott, talán fel is gyújtotta azt a lángot. Találkozásunk tenger árján ringott, nem adtam volna érte egy forintot, de délutánra már a bárka mélyén, öleltük egymást vágyaink bilincsén. Találkozásunk hegytetőn a szélben belénk karolt és átfogott merészen, mi onnan … Olvass tovább

Új tavasz

Úgy néz ki, végre új tavasz leselkedik a hó alatt, madársereglet egybegyűl, s repülnek ím körös-körül, a fákra fények hullanak, egymásba ér kelet, s nyugat, alvó barázdáik között, magokba élet költözött, belengi léted tiszta lég, csak újra merj akarni még, csak most az egyszer állj oda, hol a szabadság dallama egy új világot szolmizál, hol … Olvass tovább

Válás után

Ha majd a híremet viszed, s meséled átkozódva, hogy én csupán csak ellened készültem háborúra, ütöttelek meg vertelek, és még enned sem adtam, gyötörtem tiszta lelkedet a bűnben és mocsokban. Viszont meséld még azt is el, hogy én a börtönödben megannyi kínt viseltem el, s a véremben fürödtem, szíjad nyomán a hátamon ma is sebek … Olvass tovább

Első randevúm

Tízéves forma kisfiúcska voltam, az iskolában láttalak meg egyszer, tízórainkra vártunk épp a sorban, mikor szeplős-szép arcod észrevettem. Pirulva néztelek, felbátorodva piciny levélkét írtam egy füzetbe, majd a lapját köpenyzsebedbe dugtam, így kértem randevút sután, epedve. Te délután a sarkon állva vártál, megfogtuk egymás kis kezét mi félve és elkísértelek hazáig némán, csak két parányi … Olvass tovább

Matthew Arnold – Szonett a magyar nemzethez

Nem a spanyolnak agóniája, nem is gazdag angol, hajlott háta, ki világot áraszt egyre-másra, nem franciának kiáltozása, amely a mennybe is felhallatszik, nem ám az amcsinak marhasága, és nem is a német balgasága hazudja majd a hős erényeit. Magyar! Te légy a lánctörő, aki újraírja mindőnk reményeit, alkosd te újra halott lelkeit, a görög glóriát … Olvass tovább