Gángoly Attila

Az időjárás cifra dolog. …Az ördög, foglalkozására nézve kőműves, hetente háromszor verte a feleségét. Mivel módszeres ember volt, az asszonyt is – ősi hagyomány ez – módszeresen verte, a még kölyökfővel ellesett és továbbcsiszolt pokoli mozdulatokkal. Ellenben szomszédja, a jámbor gáz- és vízvezeték-szerelő hetente csak egy ízben tángálta el sikongó hitvesét, amit az ördög szerfölött … Olvass tovább

Megtorpant az ódon ház előtt, fülelt. A levegő mozdulatlan tömb volt, kormos felhők tapadtak az égre. Nyugat felől olyan hang gurgulázott, amely csak a hétfejű sárkányé lehetett. „Hol volt, hol nem volt…” Mikor a lakásba rontott, mindent gondosan bezárt. „…volt egyszer egy próféta.” Gyönge mellét vad izgalom düllesztette. Kevésen múlt, hogy szobája közepén orra nem … Olvass tovább

Ez a nap is jól kezdődött. Miután felkelt, az odakészített tuskókkal dugig tömte a sarokban tömzsin gubbasztó kályhát. Négy gyújtós is pocsékba ment, míg lobbot vetett a nedves fa. Várt. Sokáig. Bámulta a lángokat, megbűvölve a tuskók fekete gerincén táncoló szikráktól. A parázs most is kacérkodott vele, mint gyerekkora óta mindig. Ilyenkor csak úgy volt, … Olvass tovább

A férfi festőművésznek készült, a nő kurtizán volt. A pezsgő bécsi forgatagban ütköztek egymásba, a sugárutak csomópontján. Még aznap éjjel a kedves, vidám nő a komor, sápadt férfi szeretője lett… Hamarosan kitört az első világháború. Az agg császár bizakodó volt, népei szintén. Hadoszlopok énekeltek a csattogó zászlók alatt, a száraz szélben. * A bevonulás előtti … Olvass tovább

„Azért neveznek engem Hermész Triszmegisztosznak […], mert a világ filozófiájának mindhárom értelme birtokomban van.” (részlet a Tabula Smaragdinából) „A bömbölő szélroham hétrét görbíti a volsiniai tengerpart fáit, s megtörik a […] hegyek oldalán. Végig a part hosszán magas sziklákat koptatnak szüntelenül a […] tenger hullámai.” (Jules Verne) I Ma éjszaka úgyszólván bármi megtörténhet. Már órák … Olvass tovább

(rendhagyó déltengeri történet) Valamennyi őslakó tudta a bibliai édenkertet idéző szigeten, hogy a törzsfőnök nagyétkű. Volt nap a teremtés szégyenére, amelyen két tengerészt vagy három hittérítőt is bekebelezett; utána ideig-óráig nyugalom honolt a festői tűzhányók alatt. Nem csoda, hogy a vitorlás hajók kapitányai messze elkerülték a korallzátonyokkal koszorúzott partot, s a missziós társaság is lemondott … Olvass tovább

Már kamaszfejjel lelkesedett a filozófiáért… Most is, amint egy cipőkanállal a reggeli tejeskávét kavargatta, Schopenhauer ezeroldalas, megsárgult remekművébe temetkezett bele. Épp a legérdekesebb résznél tartott, mikor a kakukkos óra jelezte, hogy indulnia kell. Sapka helyett egy keze ügyébe akadó tarka kendőt kötött a fejére. „Vagyis a világ nem más, mint puszta ködkép, és minden az … Olvass tovább

A kovács a falu legszélső házában, a poros, száraz fűcsomókkal pöttyözött országút mellett élt, ahol a szekérkerekek szabdalta, barázda mélységű kátyúkban napokig csillogott az esővíz, s ahol a sűrű, fekete sár minden felhőszakadás után vendégmarasztalóbb volt, mint maga a szívélyes természetű házigazda. Szigorú munkabeosztás uralkodott a portán. A kovács terebélyes felesége a konyhában főzött-mosott napestig, … Olvass tovább

Az egész olyan, akár egy gótikus regény. Ódon, régi ház a temető mellett, parányi fatoronnyal, mely a tetőszerkezet mohlepte cserepei közül nyúlik elő. Az ereszcsatorna peremén naphosszat gubbaszt pár álmatag kuvik. Repkény elvadult szövedéke futja be a terméskőből rakott falakat. Az ablakok kicsik, lőrésszerűek. A bejárat kőrisfa ajtajához, melyen soha be nem gyógyuló sebként sötétlik … Olvass tovább

Reggeledett. A járókelő, hóna alatt a Szentek élete vaskos kötetével, mint a szélvész, fordult be az utcába, s ruganyos léptekkel haladt előre a szépen lesöpört kőkockákon. Magas termetű, horgas orrú, kórosan sovány férfi volt, az inak, izmok és idegek érzékeny birtokosa, kezdődő szívbetegséggel a mellkasában. – Jó reggelt, Herr Zimmermann – köszöntötte friss hangon a … Olvass tovább

Akutagava Rjúnoszuke emlékére Eleinte semmit sem érzett. Akár egy acélos tüzű fáklya, a kard fölemelkedett a magasba, majd ott ragyogott az alkonyi égen, hogy lecsapjon rá. Nehezen tudta tartani makrancos lovát, s bár félrehajolt, már késő volt… A mennyboltot kettészelő, vakító pengeszál – alighanem ez maradt az utolsó „kép”, mely az ütközetből elméjébe égett. Később … Olvass tovább

Az egyik pillanatban még szilárdan tartotta magát, de a másikban ledöntötte lábáról egy tébolyult hullám. Kétségbeesett elszánással csapkodott. Repült. Feje nagyot koppant valami kemény tárgyon, azt hitte, megreped a koponyája. Ájulás csábította, sötét barlangszáj tátogott felé. Minden erejére szüksége volt, hogy eszméleténél maradjon. Egy szemhunyásnyi ideig még látta a hajótest meredélyét, aztán a tengerbe vágódott, … Olvass tovább

– Gyűlöllek – mondta keserű hangon a férfi. – Hogyan szarvazhattál föl egy csavargóval?!… Miattad az egész világot megutáltam. Puszta kézzel kellene, hogy megfojtsalak. Pedig mennyire bíztam benned, de te sem vagy különb a többinél… Hát nem kaptál meg mindent? Vertelek talán? Vagy nem becéztelek, nem simogattalak eleget? A vizslaszuka, melyet kedvenc drámája nyomán Desdemonának … Olvass tovább

Este az ágyára hulló kísérteties lámpafényben a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esetét olvasta. Talán mondanom sem kell, hogy az ellentétébe forduló személyiség története fölkorbácsolta izgatószerektől amúgy is túlfeszített idegeit. Elalvás előtt a megszállott orvost látta lelki szemeivel, aki egyik percről a másikra szilaj szörnyeteggé változik, majd – fütyülve a királynő megkövetelte etikettre – … Olvass tovább

1 Baljósan derengett a pinceodú, ahogy a horrorfilmekben szokott. A szegényes fényben, a rozsdabarna lámpaernyő karimája alatt megigézve táncoltak a legyek. A gyilkos egy lócán gubbasztott a fal mellett, és könnyezett. Kezei úgy hevertek csupasz térdkalácsán, akár két szendergő véreb. Orrát a mindent átitató doh facsarta – no meg a villanykörtének vágódó légyszárnyak kozmás szaga. … Olvass tovább