Himnusz a Nőhöz

Te, aki arra születsz, hogy szülj, s a szenvedésre készülj, ha gyönyört ölelsz, te, aki a ránk eső-rész-poklot is hordozod, és nem szabad mondd hogy jaj! mert hogy másnak is fájjon, nem akarod. Te, aki eltekered a vekkert, mert tudod: a hajnali szó ébresztőnek édesebb, te, aki dologgal kelsz és fekszel halvány lámpafény mellett, mert … Olvass tovább

Börtönöm a város

Igen, börtönöm a város: láncok a hersegő-tüzes utcák a semmi utáni keresés-kutatás, az esztelen lótás-futás mind gondolat-kiölő gyilkos agymosás. Magamban téged féltelek: belül egy őrült kiáltás, ám rettegek, ha az őrök felébrednek, jövőnk láncszemeit szorosabbra fognák. De lásd, kell a rabság, úgy lesz édes a szabadság. a türelem lánclerázó, zsörtölődésünknek a vége: boldog varasodás.

Láncversek II.

Hívás a messzi tér előtt időzök, a harcsaszájú tér előtt, az űrhajósra gondolok, ki a Holdról az üres térből a messzeségből mennyire vágyta, s mondta: ott az otthonod… Rügyfakasztó gondolataimból vad szederinda lett rügyfakasztó csókod újranemesítette a gyümölcsöket Mag és talaj ha mag vagyok, s te talaj, a boldogság: eső szépséged a tűzre olaj lángom: … Olvass tovább

Napok

Napok 0.nap: Kóválygó nap után szokatlan fáradtság, zuhany alatt másnapra nincsenek tervek, nincs fütyörészés, fekvés, majd éjfél körül borzongva elalszom. 1.nap: Hajnal felé „forró vizet a kopaszra” majd fogvacogtató hidegrázás, felváltva, irtózom a zuhanytól, hisz szakad rólam bőven, saját lében pácolódok, mint a hering. Képtelen vagyok felkelni, fuccs a tervnek, ha lenne, fuccs a napnak, … Olvass tovább

Gyönyörűm

Oly kívánatos vagy, akár a tenger vize nyáron, mézédes ajkad hűs oázis nekem szemed fénye simogató, kezed, melyet pótolni nem lehet… Karod ringó bölcső fejemnek, hangod altató, itt aludnám egész éltemet! Arcod selymes hópehely, melyet félteni kell, leheletemtől olvadt ne legyen, édes bőrödet csók nélkül nem állom, lelkemben csókkal énekel a mámor… Karcsú tested, mint … Olvass tovább

Ahogy elmúlt a vihar

Ahogy elmúlt a vihar, szívemből kiköltöznek a villámok, érzelem-görbéimet az éj nyugtatja meg kanyargó sínek felett nem zakatol fejem… Csillapító nélkül alszom, hiába üldöz mocsarak bűze, s belémkarmol, mert szavad a porba óvodás- napot rajzol, hogy a rosszat büszkén elzavarja. Mert te vagy :villám-cikáztató, Nap-rajzoló,öröm-osztó, vihar-csillapító,mindent -alkotó!

Hortenziák

A szálló gőgös fényeitől, reszketeg Kőrös-árnyképe ferdeségtől futna, felém lépeget az ismeretlen katona szobra mamut-léptekkel felém közeleg s a múltban keresem a jelent. amikor megláttam a hortenziákat,miattad gyöngyvirággá változtak, a szobor ólom-szemmel bámult, bután, mert nem tudta, tegnap volt a múlt. Sör zenéje rég kirekedt fejemből… a város fényében úszunk egyedül szállok fel a buszra, … Olvass tovább

Emlékezz!

Ha mi áztunk, a fák is áztak, vizes lombok közt sugarak tanyáztak, öreg esőben mosolyunktól részeg lett a csók, nedv-dúsgazdag, cseppfolyós, akár a cipőnk, a pajkos csapkodástól esőtől nem futottunk sovány eresz alá, kedvünk nem szenvedett nap-hiánytól sem szél-sodorta kóbor vak szavak havától azt vettük, mit adtunk: ha mások szaladtak, mi nem mentünk vakon, beszóltunk … Olvass tovább

Bilincsben

Véremben él a találkozás öröme első csókod, mint vallomás szívemre tekeredett Vénám ordítva kéri az érzelmeket, mintha két kezed belém heroint fecskendezett. Rab vagyok, láthatatlan bilincsben fetrengő rab, léted heroinjának rabja. s most, hogy egy napja nem láttalak görcsös csontok hullanak elém… agyam lenn jár egy agyagréteg alatt körmöm kavicsokat karmol le a falról, testem … Olvass tovább

Tavaszi akkordok

Álombéli virágok bújtak ki a földből a mező szivárványtengeréből darazsak csókolják le a bódító nektárokat. Feszesre gömbölyödik az égbolt, vásznán ott lobog a tavaszi zászló, mitől téli sebeink hegednek, szívem pacsirtákkal karcolja az eget, s lüktetése szárnyrakapott ritmus, erei örömgyökerek, mik jóságodból újjáélednek. .. Ablakomon csapkod az eső. Az út összefoltozott rongydarab… Porzik a tető … Olvass tovább

Ó, tavasz

Tavasz, te bolond vérkergető lüktetés, te karókat begyökerező erő holdfény suhanáskor költsd fel őt, mutasd meg erőd, csókszagú levegőd, szeled bőrbizseregtető balzsamát, dalod ártatlan-röpke fecskeszavát… meséld, hogyan pusztítasz ó, te teremtő tavasz, csókoktól zsibbadt réteken dombok közt álmodom, s hamuban, kínok közt ébredem, ó, tavasz engem eltemet mostmár a szerelem…

Láncversek

Oly nehéz Oly nehéz a nap sugarait rács mögött csókolni a sírhantok szomorúságával oly nehéz galambszárnyat álmodni… oly nehéz szerelmet s parancsszavat egyszerre szenvedni…. Tánc érezzük a szelek forgatagában, miként szakadnak eddigi rabságom rút csörtetői öröm-áradatban felszabadulok, a félelem mégis rámszakad: netán, szemed máson megakad Féltékenység Nem mondom soha, hogy szavad egyetlen hangja is hamis, … Olvass tovább

Egy új mező felé

nem hamis már tavaszom hisz kibomlott rügy vagyunk mi ketten új mező kacsint ránk aranyom, a hínáros mocsár eltűnt mögöttem szabadon szárnyalunk a térben a zöld fű szerelmünket kéri pajkosan futunk egy új mezőben az ég mosolyogva nézi daloló virágok közt kezedet fogom virágszirom-ajkad kibontom mint nektár-éhes hű darázs egyszerre lobbanunk, mint alvó parázs a … Olvass tovább

Álmodjunk

Álmodjunk arról, hogy szabadok vagyunk, madár-szívünkkel az égen szárnyalunk vagy arról, hogy akkor hallgatunk, mikor mindenki ugat, vagy hogy csúf időben mi űzzük el a viharokat, kezünkben tartjuk a napsugarat vagy hogy csókjaink mindig éljenek, de láthatatlanok legyenek, álmodjunk tavaszt, éneket, szelet, mely parancsoktól messze visz, álmodjuk csak azt, hogy szeretlek, s szeretsz, hogy vállalunk … Olvass tovább

Lettél volna…

Ha lettél volna sziklába szorult fájdalmas ,büszke fenyő, de nem törmelék a kérgeken, kit minden burján benő! Ha lettél volna sírongó madár, kit anyja csőréből epedve etet, de nem perzselt szárnyú lepke, kit a szél kénye-kedve kerget. Ha lettél volna útszéli sáros bot, kit boldog koldus megtalál, de nem névtelen a semmiben, kit minden pénzsóvár … Olvass tovább