Grandpierre Cecília Emlékezve Negyven év, melyben pokol tüze lobbant félidőn túl, veled és szüléddel, ki magának nevelt fel, és övé is maradtál. Negyven év, melyben boldog napok oly kevese volt, nélküled, mintha veled, furcsa, szótlan keservben. Az ágy fölött hamis kép, ráképzelt mosolyunkkal, szürkítve fakult eskünk, minden nap halálával. Grandpierre Cecília
Éji magányom Ülök egyedül, többen csak a csillagok, társragyogásban. Grandpierre Cecília
Ballagtunk a sírhantok között a hivatalos emlékezés napján. A mécsesek fénye bevilágította az arcunkat. A szemébe néztem és magamban szinte vádlón számon kértem tőle az elmúlt negyven évünket. Ő mellettem haladt, azután hol előrébb, hol hátrébb. Valószínű az elhunytakra gondolt, ahogy ott, akkor illik is. Én vívódtam mindenen. Fájt a lábam, és arra gondoltam belekarolok, … Olvass tovább
Amikor majd elismerik, hogy igazad volt, akkor fog rád törni a sírás. A lelked zúzták össze, hisz hányszor szidtak, átkoztak, gyűlöltek érte, ha valót szóltál. Még harcos, erős, most gyenge és öreg. A hosszú út mögötted, sikerek, bukások mind végeztek veled. Az embereket most békével szemléled, ítélet nélkül, azokat is, akik ártottak neked. Előreutadat pengével … Olvass tovább
Az adriai tenger Az Adriában én vagyok a tenger, képzeletem amiként ő, végtelen, önfeledten, szabadon szárnyal velem. Önzetlenül befogad, körülölel, napégette testem lehűti ha kell. Szeretsz te engem, – kérdezem nem felel, de kételyemre ragyogása a jel. rajongok érte és olybá csodálom, nincs olyan év, hogy meg nem látogatom. Kékségével hódítja ámulatom, értitek, nem, elfogultan … Olvass tovább
Mondd, nem szeretted? a rendet amit én magam körül megteremtettem és követeltem azt tőletek is kikkel lakóztam az időben volt és nem szerettem mindent széthagytál én elpakoltam te meg kerested. Mondd, nem szeretted? Kutattuk a helyet de már nem találtuk nem ott volt ahova az emlékezetünk szerint oda tettük Mondd, nem szeretted? az eskünket amit … Olvass tovább
Vallomás A megszokás nagy úr, tartja a mondás, és mennyire igaz, ezt tapasztalom. Nézem az órámat, várom az időt, mikor rezdül bele, csörgés a csöndbe. És ott van ő, neszét hallom reszketeg békésen kellemes hangon megszólal. Vigasztal a napért, érzőn észleli, s titkos panaszomból vétlen kifaggat. Tiszta lelke, – mint a hegyről zúduló csörtető hűspatak- … Olvass tovább
L… emlékkönyvébe Semmit se hozott mégis mindent elvitt kezembe se adta mégis visszavette semmit se ígért meg és mégis becsapott nem szeretett sosem mégis összetépett felém jött mindétig de más úton lépdelt nem is volt soha más csak komisz kisértet. /Grandpierre Cecília Mikulás napján/
Ne búsulj miattam! A nap ugyanúgy ki fog sütni, az eső esni fog, és a hóvirág majd kinyílik a föld alól. A szomszédban káposztát főznek, a gyerekek játszanak a pöttyös labdával, mások az Adria habjai között lubickolnak. A repülőgép utasokat szállít, az okos telefonokra rajta ragadnak az emberek, és kézen fogva sétálnak a Tisza-parton a … Olvass tovább
Válasz Tudom, hogy mennyire szeretnéd mosolyom látni az arcomon. Odaadásodat, annak gyümölcsét ölelni öledben. Könyörgésed térdre lerogyva őszinte imáddal ötvözöd s megrémít közönyöm. Hát mit mondjak még? és te keseredsz el. Én voltam, vagyok is a kétségbeesett reményem elveszett lelkem sikolyában. Elhervadt koszorút fonnyadt karjaimon vicc nélkül lobálok bánat és unt élet a személyvonaton, amellyel … Olvass tovább
Mélyen A pincében lomjaid között ott leszek gyűjtőszenvedélyed éketlen darabjaként: tetem. Helyezz a kazán közelébe, hisz ismersz örökké vacogtam, mint a bundás didergő király szeretet nélkül aranytrónján Grandpierre Cecília
Én és az Adria Megjártuk a tengert mintha utoljára dobálta csónakom hagytam vigyen kénye szerint úgy vigadtunk fehér habruhájában gyönyörködtem ámul bámul elveszve mély csodás kékségében földi álmodozó amilyen én vagyok. Intve neki mondta újra megringatlak ha az elvarázsol amit nyújtani csak amilyen én vagyok. Grandpierre Cecília
Leszel a botom helyett támaszom ? Most nyújtsd segítő jobbod, valamikor hittük ezt. Így gondoltuk. Fogtuk egymás kezét, avagy régiesen karonfogva sétáltunk és szerettük egymást. Most szükség van az ölelésre, a szeretetre, törődésre, karod biztonságára. Régen sokan nyújtották nekem, ragyogtam tele élettel, fénylő szemekkel. Most homályos, összeszűkült mély tekintetem fürkészi kedved kételkedőn, félve. Ha teher … Olvass tovább
Elhallgatott a pacsirta, pedig tavaszodott, mert nincs dala, elénekelte mind. Nézte a kisleányka arcát szemlélte, kutatta ajkán a mosolyt, de nem lelte már. Nem nyílott az kerekre, csak sírásra görbült, majd zokogott, miként a felnőttek szoktak. Elhallgatott a pacsirta és nem dalolt a kisleány, pöttyös szoknyája nem lebbent a réti fűben, a pipacs lehajtotta fejét, … Olvass tovább
Talán a telhetetlenség íratja velem e sorokat, az érzékenység, amely mintha gyermekévé válna a öregségnek. A Skype-on megjelenő arc a külhoni távolból a gyermekünkké, – hogy milyen öröm, de mégis kevés – a kis unokánk virtuális ölelése a monitor előtt, bearanyozzák kis időre sokunk lelkét. Egy napon a nagy kiutazás új hazájukba hozzájuk. Repülővel. Talán … Olvass tovább
Visszhang a Házasok Hete után: „Ígérd meg azt,,.” Lázasan keressük az idézetet a meghívóra, a legszebb menyasszonyi ruha, csodálatos csokor, étel-ital, vendéglista, ülésrend, vőféj , zenekar…Milyen színű legyen az abrosz, a szalvéta, mennyi intézni való, izgalom előz meg egy esküvőt. Készülünk a nagy napra, a nagy „Ö”-vel. Na és a nászút! Napfény, csillogó tenger, egzotikum. … Olvass tovább
Élettelen, szürke volt az arca, szemeit homály fedte és összeszűkültek résnyire. Pedig micsoda világra meredő nagy kökény színű kerek szemek csodáltak meg merengőn minden virágot! A Tisza folyót, a naplementét…! És milyen jókedvvel köszöntötte a hajnalt, ha pirkadt már a teraszon állt és várta a csodát, az aznap szépségét. Előreláthatólag nem volt semmiféle elvárás, csak … Olvass tovább
„Ki a nagyobb?” A szobám teraszajtaját nyitottam éppen és a szemembe ragyogott a szokatlan decemberi tavaszban a napfény. Emléked jött felém: te láttad az északi fényt drága testvérem! Milyen rajongással meséltél róla. Még friss, hogy itt voltál, néhány napja múlt megrázó búcsúztatásod, Canada 35 C fokos hideg ridegségében. Már csak az emlékek nyújtanak vigaszt, s … Olvass tovább
Lélekszemüveg Kincs az, vagy lehet, ha a lelkeddel látod, az értékeket. Nélküled is veled Jöttél, éreztem, te már sohasem hagysz el, pedig nem vagy itt.
Nem hiszem el, hogy a buta szél nem fújja át lelked ballonkabátját, s nem mondja el neked, hogy hajadonfőtt állok még mindig ott, ugyanott mozdulatlanul megrekedve, magamra hagyottan az öreg tölgy alatt. Tudod, ott, ahol utoljára öleltük egymást a Stefánia parkjában. Emlékszel? Akkor is így fújt. A Tisza vízét fodrozta erőszakjával, s dobált mindent, ahogy … Olvass tovább