Gyöngy

Várj meg… Ott vagy a mezők illatában erdők fáinak lombja között, az esti harangszó is te vagy templom tornyok zúgása fölött. Ott vagy hol suhan a gondolat, elvérző alkonyok siratnak, az esti áhítat is te vagy sóhaja az elhagyott zajnak. Ott vagy ahol a szívdobbanás ahol összekoccannak kövek, tegnapok rongyait letépve, remények lépdelnek előtted. Ott … Olvass tovább

Virradat Szögesdrótra feszült az éji palást, elvéreztek lassan mind a csillagok. Rideg holdfény vajúdta az álmodást, s átszőtték a hajnalt akác-illatok. Nyújtózkodva sóhajtott fel a reggel, kócos haját még lágyan kifésülte. Aranyszínű napsugár-ruhát vett fel és a tegnapot gomblyukába tűzte.

csend(ek) *** ha lehozod majd újra a pillanatot elvérzik a csend *** hangzavar falán kitüremkedő csendtől némuló szavak *** megint csend… a ki nem mondott éjszakák csendfátylát nyüvi rongyosra *** illanó csend… hol van a párnám legmélyebb ráncába gyűrt féltve őrzött csend ***

Volt, hogy átkoztam… Mennyiszer volt, hogy átkoztam az Istent s szememre a szégyen tette bélyegét. Sötét felhőkön túl reméltem, s hittem hatalmas kegye hozzám egyszer elér. Már ezerszer is bánom minden átkom hisz' tehetetlen káromol szitkozva. Jelölt utamon hálát adva járok és az sem baj, ha néha botladozva. Talán jó volna tudni hová vezet de … Olvass tovább

Ma valahogy Ma különös csend volt a lelkemben, az árnyak egy percre megpihentek. Pihe párnán szenderült az álom, mint a hópihe, nagykabát vállon. Ma nyugalmat hozott a pirkadat, átölelt lágyan, fénnyel a hajnal. Ocsúdva úgy suhant, mint gondolat, mit két puha kéz egyre hívogat. Ma valahogy beszélt a csend hozzám. Halkan zenélt, mint egy szellő-foszlány. … Olvass tovább

Ma oly nagyon… Ma oly sötétek lettek az árnyak, pedig aranyló sugarát ontja magasok fénye. Számvetésre készülnek talán már megint, sohasem volt ígéretek megannyi lépte. Ma oly botladón ébredt a léha reggel, titkok mélyülő ráncait vonta sötétbe, életlen, rozsdálló kardok, vércsöppekkel, s az istenség megint csak legyint, tovább lépve. Ma oly meredek, s kietlen a … Olvass tovább

Karcolat …míg mély-kék tintába mártott tolladdal betűid vörösre karcolják a hófehér papírt…, és sejtjeimbe ivódva vérző sorokká sajdulnak, addig innom kell szavaid… – addig ne engedd, hogy szomjan pusztuljak… nem baj, ha közben lassan elfogy a lap…

Általszel… És jött a hajnal, osonó pirkadattal, hűvös szellő játszott, félig holt levelek erein rezge dallamot, s míg hallgatta, lélekbugyrait lassan bejárták neszek. És jó volt még ébredni. Mélyet lélegzeni. Eggyé váltan szállani madárcsicsergéssel, lélekszárnyakat bontva, kicsit még repülni letűnő álmokkal, túl minden messzeségen. És jó volt őrizni álmodott álmokat, miket meghagyott még az éj, … Olvass tovább

Fellegek Volt, mikor úgy űztem volna minden felleget, mi a messzeség felett, fedte a kék eget. Most itt állok, térdemig süppedő avarban, alant a tűnő volt idő, s felettem hallgatag az ezernyi csend. Ormokon túlra rohan e lét, sötétlenek az árnyak, süvölt a messzeség. Kiáltásomra a visszhang alig-alig felel, csak ha majd száműznek a sötét … Olvass tovább

Teljességgel Parttalanná vált minden valaha létező part. Érinthető lett az érinthetetlen. A pillanat nem mint képzelet létezett az elképzelhetetlenben. Zilálva torkon ragadott, tapinthatóvá téve a kitapinthatatlant, s szótalanságba fúlt minden kimondható. Aztán úgy ringatott el, mint óceánok hullámai a tágas mindenséget, míg végezetül önmagában ki nem teljesedett.

Lennél-e Mondd, lennél-e lelkemben utolsó sóhajtás, mely visszafojtva is még egy életképet a falra szegez? Mondd, lennél-e tengerben utolsó csobbanás, mely hullámaival még túlpartra egy kis vitorlást kivet? Mondd lennél-e vágy-teli utolsó lüktetés, mely egyben feloldozás, s egy érintéssel megsemmisülés? Mondd, lennél-e kínokban utolsó fájdalom, mely üvöltve széjjeltép és egy jajszóval tán\’ porig éget? Mondd, … Olvass tovább

Kiszemelt Az életbe minden nap bele lehet halni, s ha jön a hajnal, mert ismét el fog még jönni, sokadszorra is újra kell megint születni. Felvértezve útra kelni, s egyre csak menni, s ki tudja hogyan, vajon mit is fogsz majd tenni. Csonka tükörben átnézni ezer barázdán és felkacagni, mint tébolyult önnön arcán. S elfordított … Olvass tovább

Tedd AZT! Hozd el a színeket fesd meg a kék eget rajzolj feketét, fehéret tépd szét a szívemet ne várd a holnapot feledd a tegnapot oltsd el a lámpát s maradj még.

Érintés selyme (csak úgy) Mikor újra érinthette, s testét átjárta a különös remegés, mintha hirtelen lenyugodott volna, csak szíve vert egyre hevesebben. Érezte, mégse fogta fel még, valójában mi is ez: – bók, vagy intelem, vagy fény az elsárgult képeken, de érezte: – ez lélegzet. Ott volt az érintésben, ott a puha ölelésben. Ott volt … Olvass tovább

Pillanat Még alig született, s mint tiszavirág, úgy hal meg. De míg röpke élte van, s jajszó nélkül, önmagában haldokol, addig az élet él, s azt hiszi, örökké tart.

Elfogadva Sorsom végre keblemre szorítom, hogy együtt hullajtson könnyet velem. Kócos haját lágyan megsimítom, s nem baj, ha babér többé nem terem. Fülébe halkan egy dalt dúdolok, s karomban ringatom, mint gyermeket. Már rég a perceket sem számolom, ölemben nyugta végre hadd legyen. Mesélek neki mindent, mi szép volt, s hogy könnyeket ejteni néha kell. … Olvass tovább

Zuhanás Belém botlott az életem, s párás volt épp’ a szemüvegem. Nem vettem észre, rátapostam, s létvéremben sajgott talpam. De az út csak porzott, hosszan. Megfizettem már az árát, s hiába töröltem a párát. Nem hagyott el, csak jött utánam, s ketten mentünk, mint kik bátrak. Véres lábbal, továbbálltan. Ha megint elém kerülne, s tán … Olvass tovább

Majdnem tökéletes Csak néztelek. Már a legelső pillantás elbűvölt, s lett fájó, örökké-vágyódás. Az élet pergett, s közben nem történt más: – tévesen fűzött szalagon – filmszakadás. Csak nézlek, s míg a képek lelkemig érnek, – bár e bűvölet úgy fáj -, néznem kell Téged.