Habos László Az az Isten nincsen…, tudom én jól, ki szent kezében véres karddal békére int nyers szavakkal, stólába bújt álnokokkal dalt írattat gyermekhangra. Az az Isten nincsen…, tudom én jól, ki szent kezével szeretettel formál sárból csukott szemmel felsírni kész furcsa torzót anyai szívre, hogy az melengesse. Az az Isten nincsen…, tudom én jól, ki talárt … Olvass tovább
Eső esik és harangoznak. Konok ércek magasztosan zúgnak, rejtőzködő végtelennek kegyelt dallamával szólnak. Meghalt egy jó ember. Fehér reverendában, fekete cipőben állt, mint örökmécs sercegő lángja, parányi jelként sűrű, nehéz ködben. Szólítok csendet, s gyertyát gyújtok, mint egykor imára készen fejet hajtok, pedig becsaptam magam mögött réges-rég a templomajtót. Karcolt titkok fehér füstje szál, s … Olvass tovább
Fekete eső szitál elfoszló éjen Tekintetem alvó gyermekarcra mered Mosdatlan kezemben halál-hideg késsel Harmadnapos áldatlan kenyeret szegek Uramnak napja fényhullámon közeleg Kicsorbult poharamban újbor szendereg És vállamon felszakadnak régi sebek Ahogy magamra öltöm fehér ingemet Végtelen tekintet fény ölén érkezik Várom újjászületését holt reménynek Ingemről vér cseppen arcomról könny esik Kortyolok borból s nyelek szikkadt … Olvass tovább
Távolban fekete hegyek ölelnek lenyugvó Napot. Tiszta hangok közelednek. Rejteket keres magány, vihar előtti csendben megkondul nehéz harang. Megérkezett messzeség felismeri a kétkedőt. Ismerős lábnyomok tolakodnak. Homokszemre írt bűnök sikoltoznak gyermekhangon, s megkondul nehéz harang. Márványoltárok visszhangoznak szánalmas könyörgéseket. Elszórt magok szárba szöknek. Időt szaggat vágyakozásom, gyertyafénynél ölelkezek, és megkondul nehéz harang.
Vonalak találkoznak, hol ősi ábrák karcolnak végtelent, és ott vagyok én, mocorgó magzat világnak közepén, reszkető időben szivárványszín mandalába szőtt remény, hol átölel szeplőtelen anyaméh. Vonalak találkoznak, hol utazásra vár egy nyugtalan lélek, és az vagyok én, sorsutat karcolva ősreménynek, tékozló időben taszítások lüktető vonzásában, újrateremtett metamorf árvaságban.
Szeretni vágylak, megajándékozni és kifosztani éjsötétbe zuhanó viharos éjszakán. Félelmetes dörgésére a mennynek csókokkal zárom le szemhéjad, hogy ne lásd mámoros könnyem. Villámfényben tündöklő tested, féltékenyen csókokkal takargatom, és magamra húzom hullámzását, hogy érezd megszelídült mozdulatait vad ösztönömnek. Vágylak szeretni, füledbe súgva a gyönyör legszebb szavait kifosztottan és megajándékozottan, míg elcsendesednek a viharos éj hangjai.
Már megint, és újra ezernyi sejt mozdul, dobban, lüktet, s zárja ismerős anyagba végtelenségem. Ősi vágyból fogant fény ölelésed foszlik, s akaratlan belenehezedek metamorf idő markába. Már megint, és újra ezernyi érzés rezdül, feszít beteljesülés vágya, s csillagábra titkot rajzol metamorfózis csodája.
Csend van, s a perc a csendben szendereg, ma nem nézi végig a tragédiát, hol az Isten fia újra haldoklik bűneimből ácsolt véres kereszten. Csend van, s a perc a csendben szendereg, gyertyafénynél lapozom a Bibliát, s míg a Fiú Atyjához imádkozik, vétkeimet gyertyalángban égetem. Csend van, s a perc a csendben szendereg, elmotyogom őszinte … Olvass tovább
Ülök a székemen, s a faliórára pillantva mélyről tör fel belőlem egy sóhaj. Az asztalon többször használt gyertya, egy gyufás skatulya és a Bibliám pihen. Nagypéntek van, s csendet kellene teremtenem… Mit is mondok? – mi az, hogy teremteni… hiszen én azt nem tudok, s aki tudott, Ő már régen megtette. Csendet szeretnék, de az … Olvass tovább
HÁROMÉVES A TEMESI ÉVA IRODALMI KÖR Minden év decembere érzelmekkel gazdagabb időszak a Temesi Éva Irodalmi Kör életében. Emlékezünk… a költőre, a barátra (közösségünk névadójára). Mivel a TÉIK megalakításának évfordulója is erre az időszakre esik, ünneplünk is. Három éve működik irodalmi körünk a Poly-Art művészeti alapítvány égisze alatt. Decemberi együttlétünkön Somfai István, az alapítvány elnöke … Olvass tovább
Eltakart ablakú busszal érkeztem. Kéretlenül ömlött napmelege, árnyas strandra vágytam, hideg sört kortyolva, nézve Badacsonyt. Lassan haladt a sor. Sóhaj szállt, s fáradt hangú dünnyögés. Homlokom töröltem zsebkendővel, smirgli tekintetek kereszttűzében különccé emelt a kockás vászondarab. Lassan haladt a sor. Az elvesztett időt senki sem kereste. Lankadt a hajnalban felvett szúrós tekintet, tányérsapka fedett régen … Olvass tovább
Hideg újjak játszottak zongorán, s dallammá váltak a hangok, betöltve szív-meleg termet, megérintve nyugalmat keresőket. Hirtelen éjszaka lett, fekete csend, és belső csendem falán keretbe zárva pihen szelíd tekinteted. Tudom: csupán hangok vagyunk, gyorsan tovatűnő momentum terekre nehezült zajos csendben, vízcseppek felkorbácsolt, s lecsendesített tengerekben, örök létezők véges végtelenben. S maradunk elhalványuló emlék helyet találva … Olvass tovább
Mint szélvész söpör zsoldosok rémes hada. Hajnalra hullt éj. Füst takar Napot. Kigombolt lelkű anya ölel kisdedet. Hajnali Nap tör utat végtelen horizonton, hókristályokat csillogtatva kerti fákon. Kakasszó helyett kisdedsírás ébreszt álmos anyát. Gyermekágyhoz lépve kigombolja ingét, lelkét és kisimítja gyűrött mosolyát. Ridegen szendergő csendben egyszerre lélegeznek. Mohó kortyok, gyengéd simogatások hullámzására tőr harangszó. Kapkodó … Olvass tovább
Hangyaboly magányból Néha felnézek, S utat keresek Egek feletti tájon. Néha lenézek, S pocsolyatükrében Látom a megfeszített Napot, Az őrt állt felhőket, És a talpam alól Menekülőket.
ÉRINTÉS (VERSEK ÉS VERSILLUSZTRÁCIÓK A ZICHY MAJORBAN) Kötetbemutatóra és képzőművészeti kiállításra hívta a Budaörsi Művészek Egyesülete 2023. március 3-án az érdeklődő közönséget. Az est Mátyus Attila Mi a vers? című előadásával kezdődött. A költő e kérdésre adott sokoldalú, elgondolkodtató és humoros válaszaival megalapozta első önálló verseskötetének – melynek az Érintés címet adta – élménygazdag bemutatását. … Olvass tovább
Mosdótálban forrásvíz, színtelen vízében a világ önnön börtönében remeg, és felkorbácsolt hullámai beszennyeznek minden tudást, vágyat, akaratot, ki érti meg a partra vetett gondolatot? A halálra szánt levette saruját, fáradt lépte megpihen, ránehezül a remegő világra, s hullámokat tördelő lábát egy bűnös nő mossa tisztára.
Csak azért a papírért ment oda, ahogy a többiek, akik hittek a szónak, s indult el vezényszóra, vitte fájós lába, tartva a sort összeszorított foggal, szótlan, és egyre hidegebb lett, ahogy távolodott otthonától, hiába maradtak el faluvégi házak, nem lett vége a rövidnek remélt útnak, távolabbi állomásról suttogtak a sorban. És vérvörös lett az alkony, … Olvass tovább
Csendes az utca, a tér, a temető. Otthonaikba tértek az anyák. Ablakok mögött tétova árnyak, Rúzstalan ajkak fohászt rebegnek, Fátyolos tekintetek pihennek Fénytelen gyerekszemeken. Aggok félig töltött poharat emelnek. Hidegben sötétlenek a tiszta szobák. Ma sem tértek haza a katonák.
VASTAPS AZ IRODALMI ESTEN November 5-én, az érdi Temesi Éva Irodalmi Kör kötetbemutatóra hívta az irodalombarátokat. A Poly-Art füzetek sorozatban megjelent Bajkó Kati: Kata-pult és Metzger Balázs: A csodálatos Faturuly című kötetek bemutatójának helyszíne a Parkvárosi Közösségi Ház volt. Mindkét alkotó első kötetes szerzőként, első alkalommal lépett a közönség elé. A pódiumbeszélgetésen megtudtuk Katiról, hogy … Olvass tovább
Zarándokoltam, mert kellett. Apámra parancsolt a pap, s én szótlanul vele mentem. A kaptatón nehezedtek a léptek, sóhajok szálltak, de nem lankadtam, játékból apám lábnyomaiba léptem. Az éneklő nép templomba tért remélve mennyei bocsánatot a hétköznapok rút vétkeiért. Szólt ima és zengett hála-ének, s nem hullott ifjú szívemre áldás, pedig kezemben gyertyaláng fénylett. Zarándokoltam, mert … Olvass tovább