Hock Zsofia Látjátok feleim, emberek, mik vogymuk, katáng a két szemünk, rozmaringos gomblyuk, dongóként a nektárt tánccal körbezsongjuk, napra ha ébredünk, sugarát befogjuk. Látjátok ugye, Ádámot Éva hívja, kezében az alma, örök titok nyitja, piros hamvú, fanyar mirabellaszilva, földre hullott gyümölcs sárba kitaszítva. Látjátok feleim, isa por és homou, bojtorjánból kötve lábunkon a saru, csalánmaggal teli csillagot … Olvass tovább
Pöszörlégy szállt a rózsa felett a kékre – pihent egyet a pillanat. Láttatok már pöszörlégyszárnyat? Nem lehet, hisz csak villanat. Nem moccant a rezgő fény sem, rózsa felett szusszanni állt meg az idő, pihe csak a bolyhos kis test, mégis mindenség ami hajtja, az erő.
Naj! Naj, naj, naj, naj! Kiabálta már megint artikulálatlanul a gyengeelméjű hajléktalan a pályaudvarhoz vezető aluljárónál, mint mindig, valahányszor arra vitte az útja. Tá! Ti, ti, ti, ti, viszhangozta a pattogó ritmust az íves betonfödém. Hogy szellemileg visszamaradott, arról C. meg volt győződve. Ott állt a rendes helyén és mindegyre csak rikoltozott, hadarva. Közben még … Olvass tovább
Simogass ársodrott, fázó szirommal, nyurga gesztenye enyvcseppes új rügyén; tavaszszőtt hálódban vétlen fondorral less rám félőn, mint félrenyűtt oxigén. S ha szél éledne csapdosó rojtokkal, ne hagyj megázni kócrafútt jegenyén. Takarj be zuhanón omlós homokkal patak fémárnyú, abszurdkék türkizén. Lárva leszek akkor, kicsi és hideg, létszálakból font lombgubóba zárva, fövenyed súlya fejemen ködsüveg átrejtem magamat … Olvass tovább
Azt hittem, kihalt, megdermedt a pumpa ott a porcosfehér szegycsont alatt. Kéreg volt tán csak, mi szóra szálanként lassan kettészakadt: kemény évgyűrűk közt lágyan a pulpa vigyázva felhasadt s mint gránátalma tárja most nap felé vércseppes magjának húsát, égőn pirosat.
Pihen a part, szendereg. Tejében szálló ködnek vendég, vonuló hangol, és nem önfeledt gyerek. Szétfoszló nádcsóvák közt kacsák zajongnak. Nyílt sebként nyilallik fognyoma a hódnak. Dermedt koszorúval hideg homokszemek úszóhártyás lábat fagyva kerítenek. Büszke törzs kérgének iszapos odvából csöpp fülőke lángja naranccsal világol. Döng a fa dereka, harkály dobja szólal. Sebesen, reszketeg, reves vibratóval. Vattás … Olvass tovább