Szeretni, örökké

– Mi van veled Louis? – kérdezi csodálkozva André és hetykén oldalba is bök. Nem szeretem, amikor így közvetlenkedik velem. Nem áll jól neki. Tudom, jóval fiatalabb nálam, az ő generációja más, mint az enyém, de akkor sem szeretem ezt a lazáskodást. – Ne böködj, kérlek! – dorgálom meg atyáskodva és felvont orral seprek egyet … Olvass tovább

Hit-csipkék

A csupasz ágakba akadva haloványan billen a madárdal, csillagrojtokat borzol a szél az éj jelenből horgolt szövetén, az elmúlt napok zöld indáin a hold színezüst csendje ing-ring, a rét susogva lánnyá válik, s haja szálaira harmat omlik, hópuha álmokat pilinkél ember-fészkek mélyére a remény, és fénymorzsákat szór az Isten, ujja békét rezzent hit-csipkéken.

Rántott hús

Fáradt sóhajjal tette a mosatlan tányérokat a pultra. Kornél sosem szokott elpakolni maga után. Elővette a partvist és felsepert a férfi széke körül. Morzsák. Rengeteg morzsa hever a földön és mindig alatta. Lehajolt, hogy a lapátra terelje a szemetet, ekkor pillantotta meg a zsíros ujjnyomokat az abroszon. Homlokán ráncba szaladt a düh. Már megint oda … Olvass tovább

Hasonlatok

Akár a gyönge fűszál hajol szívem tiéd fölé, arcomon piheg a vágy pírja mint szirmon katicabogár, csókjaimat szórom rád ahogy a hajnal harmatoz, perccé válnak az órák és reszket pőreségünk mint tó vizén madár, csendünkbe süpped a szó akár vánkosba az álom, és mint édes kis titok megbújok aortád ívén, hozzád fonódok.

Én még…

Reszkető lepke a szirom hószín szárnyán illat inog száll, kereng a széllel, én még tied vagyok, kipattanó rügyből nőtt lomb alatta csók ül hűs padon méz íz csordul földig, s én még neked vagyok, őszi harmat pókfonálon hidegen rezzenő akkord hulló levél repes én már messze vagyok.

Petőfi macskája

Ami azt illeti, egészen rendes fickó ez a Sándor. Ha elárulod neki, hogy ilyet mondtam, miszlikekre kaszabollak álmodban! Szóval, nem olyan régen került ide, a lakással együtt kapott engem, mint csodálatos bónusz ajándékot. Engem, akinek a legnemesebb utcai vegyes padlásmix vér csörgedez kifinomult ereimben! Tehát a lakással örökölt, mert hát olyan nincs, hogy én az … Olvass tovább

Talán fohász

Istenem, vesd rám tekinteted, nézz meg jól, nézd meg a lelkemet foszló, tépett és sáros gyolcs lett, volt egyszer, régen hószín selyem, nézz a földre, nézd csak mennyi rög van, botlik a láb bennük akaratlan, gyönge, s esendő lehull a porba ruháját, szívét mind besározza, de Istenem, ha rám nézel, láss láss meg kérlek, bár … Olvass tovább

Kút mélyén a csend

– A szokásost kéred? – vetette oda foghegyről a didergő lánynak. – Azt, igen – felelte csendesen. Leült a bárszékre. Szoknyáját próbálta igazítani, de hasztalan, mert nagyon rövid volt. Összébb szorította vékonyka combjait, hátha az takarna valamit. – Tessék, négyhúsz lesz – mondta a pultos és felé csúsztatta a poharat. A lány szótlanul elvette, biccentett, … Olvass tovább

Éjmadár

Szobámba bújnak a csend-csillagok, leülnek mellém és szelíd árván nézik hogy magam vagyok. Nem szólnak semmit – mit is tudnának – csak kopott fénnyel vigasztalnának, néma sóhaj vállamra száll, éjsötét színű nagy madár kormos tollán feketén suhan át puha talpán a magány. Holdfény csepereg mint ezüst eső lepedő ráncaiban csordogáló hangtalan éji folyam, bőrömhöz ér, … Olvass tovább

Képzelt beteg

Éles fájdalom hasított a kulcscsontjába. Az álom pillényi anyaga egyszeriben szétszakadt, ahogy szemhéját feltépte az ébredés. A máskor simogató napsugarak most késként szúródtak retinájába. A kellemetlen érzés forrásához kapott és alsó ajkába harapott, hogy ne kiáltson fel. Még felébresztené Tündit, azt pedig nem szeretné. Amúgy is túl aggódós, nem kell még ez is. Három nappal … Olvass tovább

Vállamon kék ég

Végtelen kék ég ring vállamon, hajamban ezüst folyó csobog, szívem bús liget, madárdalos, az idő karcolat arcomon, csontjaimban velőig fúrtan lüktetnek tegnapok, s a húsban enyészik számolatlan múltam. Vagyok. Vagyok még, s leszek voltam. Hogy az út odáig mennyi lesz, azt nem tudhatom, de méz íze ajkamon a nap, és a hitem igazgyönggyé válik énbennem, … Olvass tovább

Milyen

Váratlan ikon villant fel telefonja képernyőjén. Dani az. Vajon mit akarhat? Léna kíváncsian kattintott a fényképes buborékra. Az üzenetben a férfi kellemes karácsonyt kívánt neki. Felvont szemöldökkel konstatálta, hogy eszébe jutott, hiszen eddig még sosem írt neki. Még ünnepek alkalmával sem. Pár éve ismerték már egymást, munkakapcsolatban álltak. Nem volt különösebben közvetlen a viszonyuk, néha … Olvass tovább

A hamiskártyás

Lassan és puhán lélegzett, bevett szokása volt. Így nem tágultak ki orrcimpái és keze sem remegett meg az izgalomtól. Hosszú évek óta játszott, tudta mire figyelnek az ellenfelei. Ezen nem múlhat a nyeremény! Blöffölni is egyszerűbb volt így, rezzenéstelen arccal. Most különösen ügyelt magára, egy ideje rájárt a rúd. Egyik játszmát a másik után bukta … Olvass tovább

Ha most itt lennél

Ha most itt lennél válladon fény-pehelyként ücsörögne a napsugár, s hajad ezüstje akár a gyémánt szikrát vetne a mézszín délutánban. Ha most itt lennél a zörrenő lombok alatt, talán kézfejedre hullna a közelgő ősz rőt csókja, és szárnyra kapna sóhajodtól egy fecskeraj. Ha most itt lennél az ég kékebb volna, a csönd is szebben szólna, … Olvass tovább

Macska az ablakban

Nem, nem terveztem macskás nővé válni. De annyi mindent nem tervez az ember és mégis megesik vele. Jogosítványt sem akartam, aztán valahogy mégis lett. Azóta sem értem. Nálam nagyobb értetlenséggel csak az oktató meg a vizsgabiztos rendelkezik a témát illetően. Mondjuk az meg az ő bajuk. Nem terveztem munkahelyet sem váltani, aztán tőlem függetlenül is … Olvass tovább

Fogadom

Fogadom, hogy minden haragot odaát – a régi évben – hagyok, szívembe megbocsátást teszek és magammal jövőre azt viszek! Fogadom, hogy ha tudok adok másoknak segítek, lehajolok, ha nem megy valami, hát kérek szégyent félretéve segítséget! Fogadom, hogy hiszem az Istent, az útján járok hittel, a fényben, tőle soha el nem fordulok akkor sem, ha … Olvass tovább

Surran az ősz

Bíbor a bükk és rőt a lomb hűsen surran a szél, a gyönge nap fölé hajol fákra csurran a méz, borzong a rét lenszín taréj zörren a száraz csend, pókcsipkét tép hulló levél ősz keze rozsdát fest, tar ágakon kék cinke dal rezzenő gyöngy csücsül, kóró hegyén ring alkonyat zöldbe arany vegyül.

Még nyár van

Bágyadt szellő csiklandozza a fákat lombjuk sárguló leveleket kacag, most még szép, ahogy az ég felé szállnak a légies, színarany kis madarak. Most még itt a nyár, mézgába ragadtan ragyog és gyümölcsök héján hirdeti, mily édes, mily finom, és múlhatatlan, forró, s heves akár az ifjonti szív. Ám szalmasárga fénye meg-megbotlik gesztenyék tüskekabátján és rozsdál … Olvass tovább

Az út

Mellettem zölden suhan el a táj. Nem nagyon szoktam vezetés közben nézelődni, de most feltűnt, hogy egyszeriben nyár lett körülöttem. A tél sokáig tartott, vártam már a susogó lombokat. Lehúzom az ablakot. A hűs szél bezuhog körém. Belélegzem a hárs tömény, simogató illatát. Eszembe jut, ahogy a kertben a fa alatt ülünk a padon. Fejemet … Olvass tovább