Nyári kalandok

Izzón sóhajtott a nap, szürkéskéken lobbant az ég, a rét szárazon ringott, és lombokat csókolt a szél, meztelen talpunk alatt csattogott a forró beton, kacaj gurult a járdán, nyomunkban az alkony futott, már csillagokat jósolt nád közt tekergő rigófütty, a kerítésbe akadt, s kibomlott egy esti fényfürt, vérbő szúnyograj zúgott a mézsárga lámpák alatt, korholt … Olvass tovább

Bíbor sóhajok

Zajdul a vérem, bíboran buzog, ébred a hajnal pírja arcomon, leheleted csend izzó sóhaja neked vagyok bimbózó rózsafa, lobban a csókod szomjas ajkamon szikrát szít ölem ring és hajladoz’, szemedben szemem fűzi gyöngyeit gyönyör reszket vágy húsos szirmain. Lehull a szó, az ösztön illanó szerelem rebben puha pillangó piheg a párnán szívem és szíved, kezem … Olvass tovább

Menekülés

A villódzó képernyő kéken világította meg arcát. A szeme alatti szürkés karikák szinte percről percre mélyültek. Unottan kattogott az egér gombja ujja alatt, a neoncső kísértetiesen zúgott a növekvő csendben. Megkordult a gyomra. Meglepetten hallgatta a hangosan követelőző emésztőszervi zajt. Az órájára pillantott. Este hét múlt nem sokkal. Sejtette, hogy későre jár, mert a takarítókat … Olvass tovább

A lovag: Tizenegyedik történet: Lovagok

– Mesélj már! Milyen volt a randi? – csacsogja sürgetőn Csilla. Közben tekintete mohón vizslatja Barbi arcának rezdüléseit. – Nem volt rossz… – hangzik a nem túl lelkes felelet, miközben leül az asztalhoz. – Hogy érted azt, hogy nem volt rossz? – háborodik fel homlokát ráncolva és zavartan elsimít egy redőt az abroszon. – Hát … Olvass tovább

Nem kell a mese

Nem kell nekem fehér ló, se tejfelszőke herceg, nem kell éji Rómeó halott hősszerelmes. Boldogságot nem mérek várban, palotában, sem gyémántos gyűrűben, vaskos bankszámlában. Lovagom se viseljen fényes páncélt, s kardot, vártoronyban nem hímzek, ha tű szúr se alszok. Miattam a sárkánnyal harcolnod biz’ nem kell, hagyj a hősnek csókjával, mostohám úgysincsen. Légy inkább az … Olvass tovább

Elindulnak a fák

Az anyaföld belsejében, duzzadó méhének nyirkos, puha melegén gyökeret eresztenek az elszórt magvak, fejüket a fény felé felszegik, s növekednek. Egy levél, meg egy másik, vaskosabb szár, vessző. A talajban mélyen kúszik, elágazik a hömpölygő gyökérrendszer. Az élet. Aszályosra szívja anyját a lombosodó gyermek, s már feszeng a bölcsőben fejére koronát követelve. Ágtiszta törzse kívül … Olvass tovább

Vánkosom

Hidegen karcol az ablakon a fogyatkozó hold sarlója, és zörrenve koppannak rajta a riadtan ébredő csillagok, mint kísértet, suhan át a nyáresti szél a szobán, s a függöny panaszosan sóhajtva testesedik. A fény beömlik a padlóra – különös égitest folyam -, ezüst habjába hullnak a benti tárgyak árnyai, és sodródnak hajnalig. Az ágy gyolcs-fehér csendjében … Olvass tovább

Ébredő érintés

Arra ébredek, hogy fázom. A takarómat keresem még lehunyt szemmel tapogatózva. Ujjbegyeim finoman lopakodnak az éjjel összegyűrt vászonlepedő ropogós felületén. A puha paplant még nem találtam meg, helyette izmos karodra téved érintésem. Megsimítom. Karikagyűrűink halkan csengve összekoccannak. Elmosolyodok. Szeretem a kezed. Dolgos, serény, néha sprőd, mert kiszárad a hidegtől, a kézmosástól, és fémekkel dolgozni sem … Olvass tovább

Karantén történetek: Tizenegyedik történet: MacsKArantén

Feje tetejére állt itt minden. Még az elején teljesen rendben volt, hogy többet volt velem itthon a Jámbor. Én csak így hívom. Valami Jancsinak szólítják mások, de az olyan hülyén hangzik. Szóval sok szempontból alakult kedvezően a helyzetem, nem tagadom. Újabban, ha hajnal négykor ráülök a mellkasára és a szájába nyúlkálok – persze behúzott körömmel, … Olvass tovább

Míg szeretlek…

Csak állok a zsengén zsizsegő tavaszban, térdig ér a napfény, az ébredés cirógat, nyakam hajlatába csókot lehel a hajnal. Szememet lehunyom – megint rád gondolok -, hagyom, hogy hajamba puha kócokat súgjon a szél testetlen ajka és az emlékeimet rólad összeborzolja. Ruhám ráncaiba virágok illatát szórják az égig érő fák, a lengedező hintán a tegnap … Olvass tovább

Befalazott ablak

Izgatottan várta a dolgozat eredményét. Nagyon sokat tanult. Talán nem is volt olyan kérdés, amire ne tudta volna a választ gondolkodás nélkül rávágni. Jól kellett sikerülnie. Hátha így eléri a hőn áhított célt. Édesanyja mosolyát. Egy ötösért cserébe már biztosan felderül kicsit. Újabban sokszor sír és szomorú. Irma néni letette a papírlapot elé is, Kitti … Olvass tovább

Volt egyszer: Huszadik történet: Suttogó szeretet

Az ablaknál állok, kezemben csészét szorongatva. Jól esik a forró tea. Nem csak a kortyok kellemesek, a fázós ujjaim is örülnek a meleg kerámiának. A napot figyeltem, ahogy egyre lejjebb és lejjebb csúszott az égbolt gömbölyű felületén, egészen, míg el nem érte a horizontot. A fénye, mely aranyló mézhez volt hasonlatos, bíbor vérré vált, majd … Olvass tovább

Volt egyszer…

Konkoly szirmán ring az ég szellő hordja hűvösét, lebben pipacs pendelye rétek piros gyöngyszeme, szénaillat szerteszét, gerle hívja kedvesét, fák susognak csendesen emlék nyílik szívemen. Fák alatt öreg padon te meg én s a csillagok, mézes csók a szájakon szelíd álmok szárnyakon, kéz a kézben, öröklét, lelkeink közt kötelék, suttogásunk fényes nesz, volt egyszer egy … Olvass tovább

Érintések

Éreznem kell a lebbenő percben tested melegét, bőröd illatát. Tenyered simítsd tenyeremhez, ölelj, mint álmokat az éjszakák! Forró sóhajodat gyöngéden hullajtsd nyakam hajlatába, ahogy hajam omlik a szélben, legyél rajtam pajkos csiklandás! Ujjaid begyén buja mámort hints pőreségemen szerteszét, mint mennybolt a nyári záport, s halld lüktetéseim lágy neszét! Öled vezesd el ölemhez, mohó szomjad … Olvass tovább

Ébredés

Zajong a város füstös szerető, lobban a hajnal reszket lepedőm, ébredés riad az éj tetemén, a hús remeg még csontom melegén. Ágyam tenyerén ülök hallgatag, a fény lehull nap bágyadt csillaga, csak bámulom táncát mily ingatag és pőre csendje lágyan simogat. Szemem keres most fülledt álmokat, szívem szíved és szájam csókodat, kihűlt a reggel hamvad … Olvass tovább

Az örökség

A nyitott ablakon át puha nesszel lopódzott be az éjszaka az aprócska, magányosan álló házba. Lába nyomán halk cirpegés vászna hullott a földre, fekete köntösén ragyogtak a csillagok, sóhaja langymelegen kövérítette a könnyű függönyöket, és lengedező hajából száraz füvek illata hullt szerte a szobában. Hűs ujjainak érintése puhán siklott a két meztelenül heverő testen. A … Olvass tovább

Találkozások: Kilencedik történet: A találkozás

Az autó motorja felzúg végre. Sietek. Hamarosan otthon vagyok. Egy kicsit tovább tartott ma bent a munka, nem rajtam múlott. A főnököm csak mondta és mondta, már azt hittem sosem lesz vége. Közben csak a faliórát néztem lopva, nehogy észrevegye. Eleinte. Aztán már nem ügyeltem arra, hogy tapintatos legyek. Azt hiszem még sóhajtottam is néhányat. … Olvass tovább

Lélek-szőttes

Minden ott van bennem – egészen eltemetve – mélyen benn szívemben, s pitvarok kamrák csendje szorongatja izmos lüktetéssel az elveszettnek hitt érzéseket. Őrizem az első pillanatot rólad. Szinte érzem a lensárga napfényt, az ősz gesztenyéinek illatát, az avar lágyan roppanó zaját, ahogy darvakat aggat az égre az alkony csillagok helyett, s bennem didereg kapkodón a … Olvass tovább

Téli szünet után

Ez a nap is eljött. Mindenfélét érzek. Izgulok, félek, akarom, nem akarom, szeretem, utálom. Nem akarok menni. De mindenkitől azt hallom, menni kell, nincs más lehetőség. Azt sem tudom, mi van. A szoknyám szorít kicsit a hasamnál – talán a szaloncukor tényleg sok volt -, a pulcsi meg szúr. A harisnyám is folyton lecsúszik. Már … Olvass tovább