Éjmadár

Szobámba bújnak a csend-csillagok, leülnek mellém és szelíd árván nézik hogy magam vagyok. Nem szólnak semmit – mit is tudnának – csak kopott fénnyel vigasztalnának, néma sóhaj vállamra száll, éjsötét színű nagy madár kormos tollán feketén suhan át puha talpán a magány. Holdfény csepereg mint ezüst eső lepedő ráncaiban csordogáló hangtalan éji folyam, bőrömhöz ér, … Olvass tovább

Képzelt beteg

Éles fájdalom hasított a kulcscsontjába. Az álom pillényi anyaga egyszeriben szétszakadt, ahogy szemhéját feltépte az ébredés. A máskor simogató napsugarak most késként szúródtak retinájába. A kellemetlen érzés forrásához kapott és alsó ajkába harapott, hogy ne kiáltson fel. Még felébresztené Tündit, azt pedig nem szeretné. Amúgy is túl aggódós, nem kell még ez is. Három nappal … Olvass tovább

Vállamon kék ég

Végtelen kék ég ring vállamon, hajamban ezüst folyó csobog, szívem bús liget, madárdalos, az idő karcolat arcomon, csontjaimban velőig fúrtan lüktetnek tegnapok, s a húsban enyészik számolatlan múltam. Vagyok. Vagyok még, s leszek voltam. Hogy az út odáig mennyi lesz, azt nem tudhatom, de méz íze ajkamon a nap, és a hitem igazgyönggyé válik énbennem, … Olvass tovább

Milyen

Váratlan ikon villant fel telefonja képernyőjén. Dani az. Vajon mit akarhat? Léna kíváncsian kattintott a fényképes buborékra. Az üzenetben a férfi kellemes karácsonyt kívánt neki. Felvont szemöldökkel konstatálta, hogy eszébe jutott, hiszen eddig még sosem írt neki. Még ünnepek alkalmával sem. Pár éve ismerték már egymást, munkakapcsolatban álltak. Nem volt különösebben közvetlen a viszonyuk, néha … Olvass tovább

A hamiskártyás

Lassan és puhán lélegzett, bevett szokása volt. Így nem tágultak ki orrcimpái és keze sem remegett meg az izgalomtól. Hosszú évek óta játszott, tudta mire figyelnek az ellenfelei. Ezen nem múlhat a nyeremény! Blöffölni is egyszerűbb volt így, rezzenéstelen arccal. Most különösen ügyelt magára, egy ideje rájárt a rúd. Egyik játszmát a másik után bukta … Olvass tovább

Ha most itt lennél

Ha most itt lennél válladon fény-pehelyként ücsörögne a napsugár, s hajad ezüstje akár a gyémánt szikrát vetne a mézszín délutánban. Ha most itt lennél a zörrenő lombok alatt, talán kézfejedre hullna a közelgő ősz rőt csókja, és szárnyra kapna sóhajodtól egy fecskeraj. Ha most itt lennél az ég kékebb volna, a csönd is szebben szólna, … Olvass tovább

Macska az ablakban

Nem, nem terveztem macskás nővé válni. De annyi mindent nem tervez az ember és mégis megesik vele. Jogosítványt sem akartam, aztán valahogy mégis lett. Azóta sem értem. Nálam nagyobb értetlenséggel csak az oktató meg a vizsgabiztos rendelkezik a témát illetően. Mondjuk az meg az ő bajuk. Nem terveztem munkahelyet sem váltani, aztán tőlem függetlenül is … Olvass tovább

Fogadom

Fogadom, hogy minden haragot odaát – a régi évben – hagyok, szívembe megbocsátást teszek és magammal jövőre azt viszek! Fogadom, hogy ha tudok adok másoknak segítek, lehajolok, ha nem megy valami, hát kérek szégyent félretéve segítséget! Fogadom, hogy hiszem az Istent, az útján járok hittel, a fényben, tőle soha el nem fordulok akkor sem, ha … Olvass tovább

Surran az ősz

Bíbor a bükk és rőt a lomb hűsen surran a szél, a gyönge nap fölé hajol fákra csurran a méz, borzong a rét lenszín taréj zörren a száraz csend, pókcsipkét tép hulló levél ősz keze rozsdát fest, tar ágakon kék cinke dal rezzenő gyöngy csücsül, kóró hegyén ring alkonyat zöldbe arany vegyül.

Még nyár van

Bágyadt szellő csiklandozza a fákat lombjuk sárguló leveleket kacag, most még szép, ahogy az ég felé szállnak a légies, színarany kis madarak. Most még itt a nyár, mézgába ragadtan ragyog és gyümölcsök héján hirdeti, mily édes, mily finom, és múlhatatlan, forró, s heves akár az ifjonti szív. Ám szalmasárga fénye meg-megbotlik gesztenyék tüskekabátján és rozsdál … Olvass tovább

Az út

Mellettem zölden suhan el a táj. Nem nagyon szoktam vezetés közben nézelődni, de most feltűnt, hogy egyszeriben nyár lett körülöttem. A tél sokáig tartott, vártam már a susogó lombokat. Lehúzom az ablakot. A hűs szél bezuhog körém. Belélegzem a hárs tömény, simogató illatát. Eszembe jut, ahogy a kertben a fa alatt ülünk a padon. Fejemet … Olvass tovább

Esteledő

Aranyba hajlik a búzamező lágy kenyér álmot ringat a szél, ág közt éj susog, hűs harmatbölcső fészket ölel zöld lombnyi levél, csillagok ülnek a víz tetején rengő pisla kis fény madarak, nádbugát borzol és sussan a lég szunnyad a holnap az ég alatt, kormos csönddé válik a létezés, rétek szirmain nyugszik a nyár, vánkosok óvják … Olvass tovább

A nyakkendő

Az üzlet az üzlet. Ez volt András jelmondata. Szerette hangoztatni a legkülönfélébb helyzetekben. Néha teljesen feleslegesen. Vonásai éppoly feszesek voltak, mint elvei. Soha semmiből nem engedett. Akkor sem, ha ez számára veszteséggel, vagy kellemetlenséggel járt. Szüksége volt egy megbízható titkárnőre. Encike nyugdíjba megy két héten belül, így miután elköszönnek, többé nem lesz közük egymáshoz. Bár … Olvass tovább

Csillaga lettél

A csillagokba költözött. Mondják. Én úgy hiszem, aznap, mikor körbezárt téged a csönd, és sóhajod volt az utolsó rezdület tőled, lezuhant a mennybolt kékje, le, egészen a bársonyos földre, és puha felhőágyra fektette törékeny, szép lelkedet, felemelt téged, mint saját halottját, felemelt magához a kékség, homlokodra fényt csókolt az Isten, és csillag lettél, csillaga lettél … Olvass tovább

Józsi, a jó keresztény

Még az előző napi fényt ölelve reszkettek az összezárt szirmok a templom kertjében álló fákon. Két rigó a frissen nyírt fűben ugrálva bogarakra vadászott, rájuk meg a plébános vörhenyes macskája. A rőt bundán álmosan csillant meg a hajnali harmat néhány cseppje. Az ódon épület ajtaja tétova nyikorgással tárult, komótos kulcszörgés kísérte az idős hölgy puhán … Olvass tovább

Ha tehetném, eléd állnék

Ha tehetném, eléd állnék csontig csupaszon, és pőre szókkal vallanám meztelen lelkem bátortalan érveit, ha tehetném, átölelném gondterhelte vállaid, s félszeg vággyal csókolnám bíbor vérrel telítődött, megremegő ajkaid, ha tehetném, meglesném csillagfényű álmaid, lehunyt szemed horizontján hold ezüstjét simítanák szégyenlősen ujjaim, ha tehetném, eléd állnék csontig csupaszon, vázig levetkezett szívvel, bal kamrámból kitépném e titkomat, … Olvass tovább

Csiszolódások

Amikor találkoztunk – te meg én -, két lélek voltunk, két csend a zajban, két tökéletlen kis fogaskerék a kattogva haladó világban, mi a kapcsolat paradoxonja. Csikorogva, sokszor fájdalmasan csiszolódtak a lélekkerekek, meg-megakadtunk hibáink miatt. Két lélek vagyunk, tökéletlenek, de már egyek vagyunk, s közös a csend.

Néma madár

Tenyerem életvonalán sajdul a dallamtalan csend, elakad a simogatás csüggedt verőereimben, bánat ólmos súlya nyomja aortám íveit, s reszket egy kék madár pitvaromban, – kalitba zárt halk szeretet -, didereg a dal a torkán, de szárnyát szólítja a szél, ölelés melegére vár… mert az ember mindig remél.

Elringató

Langymeleg szellő baktat a réten hajlong a pázsit, bókol a lomb is, loccsan a napfény fürdik a vízen, bodzavirágon méz-jövő sejlik, rebben egy pille ég színű szárnyon mennyboltról hullott kis kék töredék, csillanó hímpor ring tulipánon szűzies csókja harmatot igéz, fent ficseregnek dróton a fecskék fekete-fehér gyöngysor nyár nyakán, csipkét varr a csend pók szövedékén … Olvass tovább