H. Gábor Erzsébet Zsike

H.Gábor Erzsébet Gyümölcsös ősz Sápadt sugárka kúszik az ágra, csillan a fényben sárga kabátja, gesztenyefának barna bogyója hullik a földre, itt van az óra. Őszi gyümölcsök ünnepe van ma, édes a körte, hersen az alma, mélylila szilva olvad a számban, rajtam a legszebb tarka ruhám van. Sóhajt a Nap, oly gyenge, erőtlen… Roskad a tőke, … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Gerlepár Vágyaik szárnya gyenge már, fáradt az éltes gerlepár, nem tombol bennük vad vihar, beérik most már annyival, amit az Isten ád nekik, amíg a létet átszelik. Szerelmük fészke megkopott, áztatták éles záporok, bősz szelek tépték, zord telek, s mégis vigyázták mód felett, otthonuk volt a mindenük, s szeretet volt az Istenük. Valaha, … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Alkonyi csendben Alkonyi csendben nézem a tájat, vénül az este, bágyad a nap, fénye a tó vizén álmosan játszik, képzeletemnek szárnyakat ad. Lebben a függöny, lágy zene hallik, rajtam egy érzés átbizsereg; nyárvégi esték, perzselő csókok, emlékek árja visszapereg. Vállamon könnyű sálam a stóla, langyos a kő a talpam alatt, álmatag ágakat dajkál … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Hogyha majd… Aggódom érted, drága hon, terhek a fáradt válladon, gondoktól ráncos homlokod, pihenni néked nincs jogod; népedet véded szüntelen! Babér a restnek nem terem, muszáj, hogy küzdj, hogy hős legyél, az aki bátor, nem henyél. Hogyha a célod szép, nemes, küzdeni érte érdemes, s vigyázni azt, mi ránk maradt… Múltunk, akár a … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Úgy vigyázlak Itt vagy újra, drága Napom, ablak nélkül éltem vakon, szemem tág volt, mégse láttam, haljak bele, azt kívántam. Fényed csenve elosontál, felhők mögött bujdokoltál, közben szívem majd meg fagyott, benne sajgó bánat lakott. És most itt vagy, reám ragyogsz, s körém fonva aranykarod, úgy ringat e drága lágyság, mint egy áldott … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Szeretlek csendben Szeretlek csendben, mélyen és nagyon, bárhová indulsz, követlek vakon, s ha egyetlen szó sem hagyja el ajkad, hiába néma, akkor is hallak. Szemed a könyvem, s ahogyan nézel, kiolvasom, hogy belül mit érzel, íriszed bársony szivárványfénye létednek tiszta életregénye. Magamban hordlak, szívembe rejtlek, ki tudja azt, hogy órák vagy percek jutnak … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Verset festek Verset festek szép szavakkal, tollam kecses mozdulattal lejti táncát, gyúl a papír, arcom dísze rózsa-nappír. Ég a verssor, fény az útja, pennám hegye lángra gyújtja, szavak gyűlnek, dalra hívnak, s véget vetnek minden kínnak. Versem színes, mint egy festmény, estharmat ül kinn az estén, lázam könnyű szellő oltja, mintha Múzsám csókja … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Álmomban látlak még anyám Álmomban látlak még, anyám; fátyolos ködben szállsz felém, lebegsz a kéklő ég taván, s megállsz egy felhő szegletén. Szemedből csillagfény ragyog, átjárja árva-lelkemet, körötted méla angyalok, s megáldasz most is engemet. Karodba bújni volna jó… Fakul a kép, s te elrepülsz, elvisz az égi léghajó, fehér ruhában benne ülsz. … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Égi fénykörök Hol csillagtenger árja járja égi fénykörét, ott, ahol az öröklét van, soha nincs sötét, s ott, ahol a szerelem, s a szeretet az úr, napsárgában, s vérvörösben ring a kék azúr. A végtelenben élő lelkek tánca oly kecses, hátradőlve nézik őket érző Istenek, a szférák zsongó, halk zenéje mindent átitat, és … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Tavaszváró Lelkemben trillázó szólamok. Ragyog a hold és a csillagok, s úgy szórják fényüket szerte szét, ahogy a nagyanyám szép mesét hintett rám, azért, hogy álmaim messzire szálljanak szárnyain. Várom a tavaszt, a jégtörőt, s álmodom most is egy szép jövőt, ölelve gyermeki múltamat. Rövid az életünk, elszalad, de amit megéltem, drága kincs, … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Kellenél anyukám Kellenél anyukám, most nagyon, nehéz a teher a vállamon, bánatom, mondd, kinek sírjam el, hogyha kit szerettem nem felel? Vigaszra, hogy leljek nélküled, szobádban mindenik szék üres, létednek hiánya megfeszít, erőtlen hitem már nem segít. Tudom, hogy hívjalak, arra vársz – hol vagy most, testtelen merre jársz? Könyörgöm, nézz le rám, … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Március Kacsint a nap, és a március, akár a kőgazdag Dárius, úgy szórja kincseit, s mintha ma, szivárványszínekkel játszana; rózsaszín szirmokat szór felém, s levelet bont ki a fák hegyén. Zsibongó tavasz van. Lenge szél suttog a fülembe, s úgy mesél, akár egy hódoló férfiú. Nevetve hallgatom én, hiú. Bolond vagy, csalfa szél! … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Vigyázz ránk, Istenem! Uram a mennyekben! Térdelünk előtted – ne vedd el, kérlek, a hitünket, erőnket, add, hogy a reményünk életre sarkaljon, s bennünk az akarat acélos maradjon. Ne adj egy őrültnek kezébe hatalmat! Ahol a halálnak kaszája arathat ott érzi jól magát, tébolyult szerepben, örömét lelve a halálsormenetben. Bűntelen emberek hullanak ezrével… … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Csillagfény (2) Hogyha elhagy majd a legutolsó sóhaj, búcsúzz tőlem kedves, csendes, szelíd szóval, vagy csak vén kezeddel simítsd végig testem, s öleld át a szívem, mellyel úgy szerettem. Hogyha nem lesz válasz, s néma ajkkal fekszem, tudd, hogy mindörökre fészket raktál bennem, lelkem lágy falába úgy loptad be lényed, hogy az ében … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Sorsutam Úgy suhant el ez a hetven év, akár a szellő a fák fölött. Éreztem végig a sors kegyét. Ó, vajon szívemben lesz-e még vadtüzű lobogás, lángvörös, vagy csak a fagy jön már, s puszta tél hűti le zsibongó véremet? Amikor emlékdalt fú a szél bennem a szerelem újra él. Gyönyörű ifjúság, ég … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Új tavasz jön Ráncos arcú kis levélke bámul rám a pázsiton, ahogy ő is, én is a nyár láva-hevét áhítom. Fakó az ősz, könnye hullik, készülődik tél-papa, hósubát ölt, s szelek szárnyán megérkezik éjszaka. Fehér a táj, dunna alatt haldoklik a kislevél, röpke sorsát elsiratva búcsúdalt a szél zenél. Új tavasz jön – … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Nehezek lesznek Nehezek lesznek az ünnepek, szívemben érzelmek küzdenek, fogaim nyomától kék a szám, nem lehetsz velünk már, jó anyám. Búcsút int elmém a reménynek, hiányod vad tüze feléget, perzselő fájdalma nem csitul, arcomon lobogó láz pirul. Telet hoz reám a bánatom, reszket a paplan az ágyamon, didergés járja át szívemet, félek, hogy … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Az ősz sóhaja Karmazsin öledben öreg ősz, létem ma ringatva elidőz. Vállamra hullik egy falevél, tenyerem öblébe belefér, s bámulom erei fonalát. Tudja már, hogy mi van odaát; élete véget ért – ennyi csak? Semmit sem ér már a szent vigasz! Süppedő szőnyeg a dús avar, zizzenő siráma nem zavar, kiszáradt sorsokban szép … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Szordínó Ezernyi mécses ég ma itt, szívemben mélyen él a hit, hogy van talán még folytatás, hogy nem csalás a szép varázs, mely megteremti létetek, az égi lélek-életet, s hogy láttok mindent, s hallatok, és azt is, hogy ha hallgatok, mert nincs már szó, csak érzelem… A mennyet tónak képzelem, hol csillagfényű églakók … Olvass tovább