H. Gábor Erzsébet Zsike

H.Gábor Erzsébet Csillog a fény a tó vizén Ragyog a fénylő, drága nap, árnyékot vet a vén platán, ülök a parti fák alatt, ott, hol annyiszor vártalak. Otthonom, drága szép hazám! Megült a csend, s a déli szél lágyan simítja arcomat, szorgos kis dongó döngicsél, hálám szívemben égig ér, nem vívok meddő harcokat. Csillog a … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Amíg a szívem megtelik Aranykalászos búzaár, lángol a katlan, dúl a nyár, pipacs piroslik, tűz a Nap, béka hűsöl a fűz alatt. Száraz a föld, a szent mező szomjazik, s mint a szenvedő vizet remélve vár, sajog – föntről egy szempár ráragyog. Göröngy az úton, kőkemény – kegyet remél e költemény. Mivé lesz … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Rőt levelekkel játszik a szél Rőt levelekkel játszik a szél, dúdol a fák közt, átfon a dal, minden, mit érzek, benne zenél, zizzen a rozsdás, száraz avar. Őszvégi sanzont peng ma a húr, szállnak a felhők vatta puhán – mennyi időt ad vaj’ még az Úr? Napszítta már a tarka ruhám. Múlik az … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Valóra vált Valóra vált egy régi álmom, bár, kicsit későn, de nem baj az! Szívemben most is lázas nyár van, pedig a tél már kinn havaz. Gyermekként ébren álmodoztam, képzelve, fényes színpadot, királynőt, angyalt, híres embert, s azt is, hogy mindez én vagyok. Képzetem szárnya elrepített, társam az ében este volt, ezüstös fényben … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Az ősz könnyei A fák ruhája rőt vörös, a táj színesbe öltözött, a földön hant a dús avar, mely minden szennyet eltakar. A lét pihenni vágyna már, homályos köd a láthatár, a felhők teste megdagad, kövérkés cseppek hullanak. A foszló szőnyeg ázni kezd – én itt maradok bármi lesz, vizes a ruhám, rám … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Gyümölcsös ősz Sápadt sugárka kúszik az ágra, csillan a fényben sárga kabátja, gesztenyefának barna bogyója hullik a földre, itt van az óra. Őszi gyümölcsök ünnepe van ma, édes a körte, hersen az alma, mélylila szilva olvad a számban, rajtam a legszebb tarka ruhám van. Sóhajt a Nap, oly gyenge, erőtlen… Roskad a tőke, … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Gerlepár Vágyaik szárnya gyenge már, fáradt az éltes gerlepár, nem tombol bennük vad vihar, beérik most már annyival, amit az Isten ád nekik, amíg a létet átszelik. Szerelmük fészke megkopott, áztatták éles záporok, bősz szelek tépték, zord telek, s mégis vigyázták mód felett, otthonuk volt a mindenük, s szeretet volt az Istenük. Valaha, … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Alkonyi csendben Alkonyi csendben nézem a tájat, vénül az este, bágyad a nap, fénye a tó vizén álmosan játszik, képzeletemnek szárnyakat ad. Lebben a függöny, lágy zene hallik, rajtam egy érzés átbizsereg; nyárvégi esték, perzselő csókok, emlékek árja visszapereg. Vállamon könnyű sálam a stóla, langyos a kő a talpam alatt, álmatag ágakat dajkál … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Hogyha majd… Aggódom érted, drága hon, terhek a fáradt válladon, gondoktól ráncos homlokod, pihenni néked nincs jogod; népedet véded szüntelen! Babér a restnek nem terem, muszáj, hogy küzdj, hogy hős legyél, az aki bátor, nem henyél. Hogyha a célod szép, nemes, küzdeni érte érdemes, s vigyázni azt, mi ránk maradt… Múltunk, akár a … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Úgy vigyázlak Itt vagy újra, drága Napom, ablak nélkül éltem vakon, szemem tág volt, mégse láttam, haljak bele, azt kívántam. Fényed csenve elosontál, felhők mögött bujdokoltál, közben szívem majd meg fagyott, benne sajgó bánat lakott. És most itt vagy, reám ragyogsz, s körém fonva aranykarod, úgy ringat e drága lágyság, mint egy áldott … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Szeretlek csendben Szeretlek csendben, mélyen és nagyon, bárhová indulsz, követlek vakon, s ha egyetlen szó sem hagyja el ajkad, hiába néma, akkor is hallak. Szemed a könyvem, s ahogyan nézel, kiolvasom, hogy belül mit érzel, íriszed bársony szivárványfénye létednek tiszta életregénye. Magamban hordlak, szívembe rejtlek, ki tudja azt, hogy órák vagy percek jutnak … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Verset festek Verset festek szép szavakkal, tollam kecses mozdulattal lejti táncát, gyúl a papír, arcom dísze rózsa-nappír. Ég a verssor, fény az útja, pennám hegye lángra gyújtja, szavak gyűlnek, dalra hívnak, s véget vetnek minden kínnak. Versem színes, mint egy festmény, estharmat ül kinn az estén, lázam könnyű szellő oltja, mintha Múzsám csókja … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Álmomban látlak még anyám Álmomban látlak még, anyám; fátyolos ködben szállsz felém, lebegsz a kéklő ég taván, s megállsz egy felhő szegletén. Szemedből csillagfény ragyog, átjárja árva-lelkemet, körötted méla angyalok, s megáldasz most is engemet. Karodba bújni volna jó… Fakul a kép, s te elrepülsz, elvisz az égi léghajó, fehér ruhában benne ülsz. … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Égi fénykörök Hol csillagtenger árja járja égi fénykörét, ott, ahol az öröklét van, soha nincs sötét, s ott, ahol a szerelem, s a szeretet az úr, napsárgában, s vérvörösben ring a kék azúr. A végtelenben élő lelkek tánca oly kecses, hátradőlve nézik őket érző Istenek, a szférák zsongó, halk zenéje mindent átitat, és … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Tavaszváró Lelkemben trillázó szólamok. Ragyog a hold és a csillagok, s úgy szórják fényüket szerte szét, ahogy a nagyanyám szép mesét hintett rám, azért, hogy álmaim messzire szálljanak szárnyain. Várom a tavaszt, a jégtörőt, s álmodom most is egy szép jövőt, ölelve gyermeki múltamat. Rövid az életünk, elszalad, de amit megéltem, drága kincs, … Olvass tovább

H.Gábor Erzsébet Kellenél anyukám Kellenél anyukám, most nagyon, nehéz a teher a vállamon, bánatom, mondd, kinek sírjam el, hogyha kit szerettem nem felel? Vigaszra, hogy leljek nélküled, szobádban mindenik szék üres, létednek hiánya megfeszít, erőtlen hitem már nem segít. Tudom, hogy hívjalak, arra vársz – hol vagy most, testtelen merre jársz? Könyörgöm, nézz le rám, … Olvass tovább