Firmamentumi randevú

Nesztelen oson az éj sötétje, friss csókot lehelve a vidékre. Üdén pihennek a harmatcseppek… s természet ruhája sokkal szebb lett. Feleszmélnek az első trillázók, köszöntve a hajnalt és varázslót. Bájolgó égi csoda érkezik, ében eget szürkületre festi. Elmék édes álma ásít egyet, majd képzelet kapuján átvezet, hisz lápujjhegyen motoszkál a csend, regéjét őrzi a sok … Olvass tovább

Magány tekintete…

Az alkonyat csókot lehel a tájra fürdőzve, víg mosolyát elénk tárva. Szép narancsra festve a messzeséget, nesztelenül parádézva mesélget; Mutatva apró házikó íriszét, bent társtalanság s álmok valós frigyét. Ott, ahol deresedő hölgy ácsorog, mélázó elme társa némán zokog… Felidézve döngicsélő családot, akik majszolták a kisült kalácsot… s anno belakták a családi fészket, s gyarapították … Olvass tovább

Hajnali harmat

A sötétség ében abroszán még pislákol csillagok fénye, hisz már a Hold arany zubbonyán ékköve nyugovóra térne. Közeleg a pimasz pirkadat, tettét véka alá sem rejtve. Komisz mosolyát megvillantja, s gyöngyeit szétteríti szerte. A Föld langyos lehelete száll, hűvös levegő nem hezitál. Páracseppből készít szép medált, s a Nap sugarával meditál. Megvillantva fényének kincsét, éltető … Olvass tovább

Télvarázs

Nesztelen táncot járnak a hópihék, oly csintalan mosolyuk meg-megcsillan, kacér pillantásban kis egyéniség, s röpke élet csodálata megvillan. Hófehér csipkeruhában fénylenek, amint a világosság simogatja testüket, tarsolyukban báj, s üzenet lapul, szépségüket így tovább adva… Szél szárnyán ide-oda szállingóznak, amint felhőtlen mámoruk dala száll, mesés látványuk igézőn vonzóak…, lelket melegítő gyönyörű varázs. Az emelkedő hőmérséklet … Olvass tovább

Illanó róka

Tar ágak közt lapul a csend léte, rőt levelek dermedten álmodnak, pihen a táj… Természet meséje s a tél bűvölete párt alkotnak. A távolból feltűnik egy árnyék, mely közelítve egyre csak halad, nesztelen s egyenes az irányzék, megfigyelve a fénysugarakat. Hópehelypaplan varázslatosan megcsillan, rozsdás osonva libben, fekete írisze óvatosan kacsint, s gondolata kökörcsinben… Feldereng gyermekén … Olvass tovább

Didergő lelkem

Gyermeki lelkem, mint egy magányos csónak, mely tenger közepén a partot keresi, a megpróbáltatások vigyorgón szólnak… elgáncsolva csak létezésemet lesik. Míg mások az igazak álmát aludták, mezítelen énem kómásan menekült, az éjszakáim így lettek rendre kurták, fejlődésben lévő testem így kimerült. Hétköznapok kálváriáin lépdeltem, s fejemben kavarogtak a gondolatok… annyi szépséget s jóságot elképzeltem, s … Olvass tovább

Mezei virágok

Langyos szellő cikázva táncba hívja a mezőt, lengedező fűszálak kacéran hajladoznak. A pirkadat pilláit igazítja ébredőn, amint búcsúcsókot int az álmos csillagoknak. Virág-kelyhek nyitogatják színes szirmaikat, elegánsan pukedlit vetve titkukat óvják, s amint felfedik rejtett álmukat és vágyukat, boldogságuk illóolaját szerteszét szórják. Barátságot ápolnak egymás szomszédságában; – a mindig vidám és napfény megtestesítője, tavaszi hérics … Olvass tovább

Belső utazás jövőképe…

Elindultam a lélek labirintusának macskaköves útján, hol történelmet fest az idő pecsétjére a piktor ecsete, amelynek míves vonalain emlékek hada kacsint rám kurtán, s utat mutatva elvarázsol, majd kalauzol a végtelenbe. Szemlélteti a nappalok búskomor és napsütötte orcáját, láttatja az éjszakák felhőtlen ragyogásának sötét leple, s jelezi az univerzum földi életünk aprócska morzsáját, mi több, … Olvass tovább

Érzések életképe… Forrás: www.poet.hu kortárs magyar versek

Tudod, milyen érzés szeretet nélkül létezni? Illúziók mellett felnőni…? Magányt érezni? Hiába a magzatzsinórban lévő kötelék, és bűbájos hangon megszólaló tündérmesék. Melyek szemrebbenés nélkül szemedbe hazudnak, s az éltető, szép szavak hirtelen tovafutnak. Észleled, amikor érdek üti fel a fejét, amit más célja elérése vezérel feléd. Mintha letaszítanának a mélység bugyrába, ahonnan gyűrötten araszolsz fel … Olvass tovább

LEVÉLTÁNC…

LEVÉLTÁNC… (szonett) Még aranyhaját fésüli a nyár, suttogó szél keringőzve reppen, rőt színben tündököl már a határ, s emlékek sokasága szívekben. Levélruhában lépdel Őszapó, szelíden integetve beköszön, topánkás jelenése megkapó, orcáján sugárzóan nagy öröm. Nyár asszonya szelíden rá pislant, tekintete faága közt oson, sejti, ittléte gyorsan elillant, mint tűző Nap korongja alkonyon. Látja falevelek keringőznek, … Olvass tovább

Őszi hajnal

Őszi hajnal (Levéltánc) Távolodó éji lámpások piszmogón halványuló fénye, lassú ütemben elszivárog, s felragyog Nap aranyösvénye. Üdén viruló páracseppek gyöngyruhájukat mutogatják, fény hatására egyre szebbek, az elmét lágyan táncba csalják. A fák farsangi gúnyát öltve, mutatják átváltozásukat, ősz színeiben tündökölnek, s szél kócolja koronájukat. Búcsút int a nyár szép világa és festői léte, emlék lesz … Olvass tovább

Költöző vagány…

Költöző vagány… Vitorlát bont a nyár, színes lett a határ. Hajója készen áll, az idő őszre áll. Tanterv is összeállt, a gyerekekre vár. Csivitelő dal száll, fecskeraj hazaszáll. A hajnal ködben jár, magányos homokvár. Harmatcsepp szalutál, a szél is gazsulál. Elhajózik a nyár, megpihen a határ. Búcsút int, oly buján, szép emlék lesz csupán. 2023. … Olvass tovább

Perzselő nyár

Forróság tombol, így élőlény pórul jár, küzdő pillanat. Világít katlan tüze, nyelve oly sziporkázó. Verejték buggyan, sós patak keletkezik, viháncol s halad. Egyre erősödik az enyhülés utáni vágy. Napsugár izzik, kánikula viháncol, levegő rezzen. Uralkodó kábultság az embert megviseli.

Gyógyír a léleknek

Rohanó életünkben kell egy lopott pillanat, ami ölelkező pilláinknak nyugalmat ad… azért, hogy feltölti lelkünket békesség fénye, s halljuk, mit üzen a madarak dalának léte. Sötétség palástja szelíd világosságot ölt, tisztaság fehér szirma és reményt kínáló zöld… a szeretetvirág eleganciáját adja, melyet a hím piros, bíboros csőrében tartja. Mozdulatlan alkat érzékeli a lágy rezgést csendben … Olvass tovább

Elmúlás fája

Az idő mélységes barázdákat vésett kérgén, élni akarása méltón küzdött az életért, időjárás kócos viszontagságai révén kapott hideget s meleget elmúlt éveiért. Visszapillantva a bohém fiatalságára, pazar smaragdzöld levelei árnyékot adtak. Titkok őrzőjeként óvta a relikviákat, hisz égiek fényességét szuvenírként kapta. Alattomos viharok csatái megviselték, tettereje szüntelenül s masszívan kitartott. Lelkében felragyogtak a hűen védett … Olvass tovább

Pitymallat hangja

Az éjszaka csendje békésen pihen, álom süvegében mezítláb sétál, sötét lepel látható a zeniten… s ébredő pirkadat eközben tréfál. Pihe-puha takarón redő rezdül, pillát visszahúzza éji káprázat, elmében vízió dallama csendül, s idilli ének hangja szerteárad. Trillázó torkú kismadárkák hada csábítón zengi hajnal üzenetét. Füttykoncert érzéki s bájos zamata mosolyt hint… sugároz fenséges zenét. A … Olvass tovább

Az évszak klímája /Nyár /

A Nap izzón tekintve megcsillan, a levegő vibrálón ficánkol, bőr verejtéke oly kíváncsian kibuggyan s önfeledten viháncol. Szomjazó érzés feszíti a húrt, trillázók laza pihenőt tartva lapulnak, hisz kánikula az úr, akit büszkesége egyre csak hajt. Vágy éled hűsítő szellő után, a gyengülő szervezet felkiált! Nyakigláb klíma feszít trónusán, valójában szerfelett rafinált. Égi áldásér könyörgő … Olvass tovább

Az évszak klímája ( Nyár)

A Nap izzón tekintve megcsillan, a levegő vibrálón ficánkol, bőr verejtéke oly kíváncsian kibuggyan, s önfeledten viháncol. Szomjazó érzés feszíti a húrt, trillázók laza pihenőt tartva lapulnak, hisz kánikula az úr, akit büszkesége egyre csak hajt. Vágy éled hűsítőszellő után, a gyengülő szervezet felkiált! Nyakigláb klíma feszít trónusán, valójában szerfelett rafinált. Égi áldásér könyörgő lélek, … Olvass tovább

A lélek könnycseppje

Porfedte utakon bandukol lelkem, a köd bús cseppjei ajkamra hullnak, mélységes fájdalom mar a szívembe, hisz dühös villámok most tornyosulnak. Bennem szeretet lángja pislákolva ég, hiába vés mély barázdát a kín! Óvnám léted pillanatát vágyódva, de ketyegőd ekkor mérges mályvaszín. Álmod és vágyad csakis róla mesél, nem számít, hogy aláz és sárba tipor, de hozzád … Olvass tovább

Napnyugta lordja

Tó vizében megmártózó, alkonyati fények, cseppek tükrén narancsszínben, gyöngéden szétterül, izzó mosolya szenvedélyes tünemény, léte átöleli a tájat… kisugárzása hevül. Csend melódiája szelíden ringatja lelkem ott, hol a néma partszakasz magányos padja áll, eme helyen a nyugalom szigetét megleltem, s égi-vándorok káprázatos dala tovaszáll. Ágaskodó fák tért hódítva bontják lombjukat, hisz igéző álmot sző az … Olvass tovább