Menyhárt Csaba

Őszi ének Látod: a fecske útra kélt, hull a színes diólevél; deres a szőllő, őszre jár – mond jössz-e már, mond jössz-e már? Karomba veszlek itt megint, míg szemem szomjan rád tekint, s fejem válladon elpihen szép szelíden, szép szelíden. Te vagy a lelkem, életem: tündökölsz tisztán, fényesen: hol is találnék csillagot, mely így ragyog, … Olvass tovább

Megvan írva a csillagokban Villámlik, vagy csillagfényt szór tollam, mért állnék meg, azért meg sem állok. Csillogj, dalom, csillagfényből fontan, vagy sújts, mint a nyomtalan villámok. De ha csillag, sarkcsillag légy, versem, ott kössünk ki, hol fényed ragyog; s ha villám vagy, égesd porig menten azt, mi megvan írva a csillagokban.

Egy boszorkány sírkövére Itt nyugszik az, Kit nem temettek Hanem egy máglyán Élve elégettek. Itt nyugszik az, Ki bogyóval gyógyított, És a máglyán égve A fájdalomtól ordított. Itt nyugszik az, Kit a papok ítéltek halálra, És örömtől ugrálva Kísérték a máglyára.

Szívemhez Tudom, nagyon fáradt vagy már te, szívem, ütésed egyre gyengébb, érzem, mintegy bicegve jársz, nehézkesen, mintha neked túl késő volna minden. Sok év óta ütsz itt szüntelen, metronómoddal élénken s szelíden, s ha akarod, ha nem, míg éltet Isten, egy lesz a sorsunk, neked és nekem. Tudom, jussod van, hogy pihenni kezdj el, hisz … Olvass tovább

Örök lángok Halálomat ha elhoznák a percek, csak ellenségem venné vígan észre. Kevéske hely volt nekem itt kimérve: nem voltam kapzsi szolga, sem hiú herceg. Mi bennem érték:- örök, halhatatlan. -A szívem fájó csillag, és ragyogva, és nincs erő, mely vas-öklébe fogja, mert forr a pokolnál hatalmasabban. s ha eltemetnék ólom koporsóba, ahogy az élő … Olvass tovább

Boszorkányos vad szeleknek Száz árbocból, mely naponta csendes révből vízre rendül, hány törik szét, összerontva vad szelektől, fergetegtől. Vándormadarak hadából, húzván tájakon keresztül, tengerek mélyére hány hull, fergetegtől, vad szelektől. A szerencsét hajkurászod, vagy eszményeid követnek el, sújtolásig rád találnak boszorkányos, vad szelekkel. Gondolatod úgy sem értik, mely világol énekedben: szállj csak ringatózva váltig boszorkányos … Olvass tovább

Mérleg-rúdja Múlt a jövő: egyetlen íven a két oldal, akármelyik: annak aki megfejti, majd a Végben a Kezdet rejlik. Óvakodva vonulj oldalt, csillog az ár, meg se lássad ne halld meg a csábító dalt, hogy ha hív, ha biztat, állj meg. Meg se billenjen nyelvével a hideg ész mérleg-rúdja a változó perc felé, mely boldogság … Olvass tovább

Csillag-templom Fent ahol izzik az északi szél lovas hajszolja fekete lovát. Térj le a csillag-szabta csapásról ! Szétmar a kéklő, fagyos világ. Csillag-templom fénybe hevül s magas oszloptörzs sora fenn. Boszorkányok tartanak útján, ontja a hűs levegőt a dermesztő táj. Egyre csak táncol s táncol láng, testes erős daccal el gomolyog, Ördögi parázzsá magasulnak Verdesi … Olvass tovább

Meghalva megszületni Idő adj más sorsot nekem, mindegy, mi lesz az ára, hiszen a lét kútfője vagy és a halál királya. Vedd vissza örök életem, csillagtüzét szememnek, s pár percét add cserébe csak a földi szerelemnek. Káoszból jöttem, hagyd, hogy abba visszamenjek. A csend hozott világra, s én szomjazom a csendet. Miért irigyled végzetét a … Olvass tovább

Előszó egy költeményhez Ne halljam azt, hogy embernek lenni semmiség ! Az ember izzó fénysugár, fáklya, mely tüzét egy életen át hinti szét, a holnapi s mai élők előtt lobogva jár. Hullámok dőlnek rád nehéz oromként, hogy megkoccan fogad, náluk jobban hidd akkor is a napfényt s a békés partokat. Ha mézes-mázas had húzza füledbe … Olvass tovább

Szerelmesen De egy szép csillag, mely az űr csendjéből éledett meg, határtalan távlatot ad az árva tengereknek. S ha boldogan feléje ring a vándor- kedvű hullám, miatta buggyant könnyeim nem titkolhatja pillám. Reám ragyog szerelmesen, hogy mély sebem hegessze, de jaj, mind magasabbra száll, szívemtől messze-messze ! Rezgő, hideg sugára rám olyan búsan világol… szeretem … Olvass tovább

Az esti csillag Indult a csillag. Szárnya nőtt a vágyas indulatban. Évezrek útját tette meg egyetlen pillanatban. Felette csillagboltozat és csillag-ár alatta, a villámhoz hasonlított vakító fényalakja. S körül, hol mélységekbe vész a káosz birodalma, meglátta: első, szent napon hogy lett a fény hatalma. Tengerként tornyosul a fény, amerre zúg repülve, száll, száll s a … Olvass tovább

Te szél Mint furcsa, foghatatlan vándor, a tájon szerte járok. Madár vergődik röpködő hajamban, gyűlölök minden mozdulatlanságot. – Te szél, ne kelts fel engem ! Ne még ! Riasztó hangod oly kegyetlen ! Ne törd el ifjú testem üvegét ! Te szél, kímélj meg engem. – Rá érsz nyugodni majd, ha hív az álom közömbös … Olvass tovább

Édes hazámnak Ha a fákon az ág susogva, remegve hajlik az éjszaka szelében, rádöbbenek, szép táj, lélekzetedre, parázsló csókjaid megérzem. S úgy tűnik, hallom, ahogyan a távol, bolygókon át, szüntelen árad, szívembe zárlak, messzi fény-varázsból érkező kincsei édes hazámnak.

A csillagig A csillagig mely este kel, az út oly véghetetlen, hogy ezredévek múlnak el, míg fényük ide lebben. Lehet: már régen kialudt a kéklő távlatokban, de rezgő fénye, a hazug, egünkön csak ma lobban. A csillagkép, mely régen holt, lassan suhan az égre, amíg nem látta senki: volt, ma látjuk már: de vége. Épp … Olvass tovább

A hold világa A hold világa alig tűnt fel, ezüstösök a hegycsúcsok, az erdő halkan felsusog, s egy esti kürt sírva tülköl. Mindig halkabban, csendesebben, mindig távolabb,-távolabb… Halál vágyban szőtt álmokat ringatok el sok régi sebben. Miért hallgat el oly riadtan, mikor a lelkem érte küld ? Mondd, fogsz-e sírni, esti kürt, majd valamikor énmiattam … Olvass tovább

Árnyak ezre bókol Lóhere szaga árad a mezőn szelíden. Sárgállik már a fűszál, árnyékban játszik a gyermek. S mintha nem is fatörzset ülne meg, hanem nyerget, a tutajos, vad vízen. Sereg vonul az éjben a fénylő hómezőn át farkast vadászni, szánjuk a messzeségbe vész el. Lépked haza a matróz, búcsúzik a hajótól. Kísérteties messzi fénnyel, … Olvass tovább

Tengernél Itt végre minden kő szilárd, mert közel van a tenger. Csúszott a láb, eltört az ág, de végre, itt a tenger. Sem porhanyó, sem súlytalan, nem állt ellen dühének. Itt nincs hely másnak biztosan, csak az igaz kőnek. Széjjelmorzsolták könnyedén s lazát vad ütésnek. Zord nóta döngött és kemény, – veszélyben volt az élet. … Olvass tovább

Anyám Ugye-nem tévedtem ebben ? Ez más tánc, ezt szeretem ! Anyám, tört fény a szemedben – Nem vagy eszméleteden ? Némán ne meredj rám, ne ! Szólj, én vagyok itt, a fiad. Köszönöm a gondot, a könnyet, a vesszőt és a szidást ! – De most, anyám, te köszönd meg a hozzádrepítő utazást !