jank “Üdvözlöm!” Zoltán oda sem figyelve, hanyagul csúszott be a tegnap vásárolt, vadonatúj elektromos autó volánja mögé. A hangos üdvözlést már mindennapi tárgyai esetén megszokta, így nem figyelt fel az autó üdvözlésében bujkáló árnyalatnyi fölényes hangsúlyra. “Üdvözlöm, Zoltán…” – Indulj! – adta ki a betáplált indító utasítást, ám az autó cseppet sem zavartatta magát, folytatta a … Olvass tovább
ma különösen kéken kék az ég laza ecsettel lehelt rá a szél néhány fehér és szürke csíkot és letagadva magukat a sírok szinte derűsen elnézelődnek emlékművei a múló időnek az ég papírján kalligrammaként a ruhátlan fák kaparják a fényt alattuk rozsdás bokrok ágai s velük táncolnak a szél lányai az elmúlás és a szépség együtt … Olvass tovább
Fogadom, hogy keresem a szépet, igézetet a napesti fényben, a virágszirmok érzékeny báját, a felhőmesék hamvas csodáját. Fogadom, hogy vágyok majd a jóra, szívből jövő szép emberi szóra, a lelkemből adok én is másnak, kik fájó léttel reményre vágynak. Fogadom, hogy teszem ami hasznos, építően szép, kedves, magasztos, erősítem mindazt aki gyenge, és kezét fogom, … Olvass tovább
A faluban sétáltam egy kora este, a csend nyújtózott az utcán elégedetten, mint a cica teste a délutáni szunyóka után. Mentem, de magam körül semmit sem láttam, befele figyelve céltalan mászkáltam. Egy házat láttam meg, szegény már megkopott, jól megtépázták a nyári viharok. Az idő elég rendesen rátenyerelt, sápadtan, mégis értelmesen figyelt. “Uram, ha nem … Olvass tovább
Hideg fogai arcomba marnak, s gyémánt körmei tépnek a fagynak. Kopasz ágain páraruhában, morcos, rideg fák állnak homályban Tetőt nyakukba húzva a házak falunk legszélén csendesen állnak. Fénylik aranylón az ablak szemük, és halk sóhajként rebben a füstjük. Szürkék a felhők, szürke az este, unottan zümmög a sötét csendje. Szunnyad a szél is szárnya se … Olvass tovább
Megrázta felhődunyháját a jó öreg tél. a sok pihe szállt ezer felé. Ma ez ritkaság, ezért, dalolj és emlékezzél. “Esik a hó!” harsant csatára hívó kürtszó gyanánt a mondat, amelytől minden kisdiák szíve örömmel nagyot dobbant. Ádáz hócsatákat vívni, Kirajzottunk a játszóterekre. Jéggé fagyott kezünk, lábunk de játszottunk jókat nevetve. A magas dombra húztuk a … Olvass tovább
Fekete árnyak közt lófrál a Hold fénye De már halkan pelyhedzik az éj sötétje Magányosan áll az udvaron a hinta egy kósza szellő néha megtaszítja Hideg jár a kertben; vár a meleg szoba azasztalon gőzöl finom török tea A Kedves pihen, állig bekuckózva A sznúker amit nézek, cseppet sem izgatja Lábbal égnek alszik Bobek kutyám … Olvass tovább
Ringó lombú szálfák között sziklamélyi barlang van. Mackó bácsi, Mackó néni éldegél a barlangban. Nevelgetik, terelgetik három kicsi bocsukat. Gazdag erdő málnabokra jól megtölti gyomrukat. Legkisebb bocs Szeleburdi, izeg-mozog, ficereg. Fára mászik, vízbe ugrik, málnát mohón eszeget. A középső Ugribugri, szalad, pattog, jót nevet. Erdőn, mezőn elbitangol, nem riasztja semmi meg. Okoska a legidősebb könyveket … Olvass tovább
Epheszosz romjai között sétálunk a Kedvessel. A múlt hűvösen rám köszönt. Mintegy látomást vetített elém a múló idő fátyolára: egykor e helyen ember élt. Reggel felébredt korán, még a tegnap terheitől és az álomtól egy kicsit mogorván. A mozaikos járdára kilépett az arcát a napfénybe mártva, szívében vágyak és remények. A Torosz bérceire nézett, szürkés … Olvass tovább
Hozzám bújsz drága kicsi unokám, szemeidben a tudás vágya ég. Mondd csak, papa, ma nem jó a világ, hisz’ csak a múltról szól minden meséd. Most is szép az élet, és jó veled. Örülök, mert teljes az életem. De mivel nagyon jól érzem magam, jó újra élni a szép múltamat. Sok boldog mozgalmas évet éltünk. … Olvass tovább
Az állatok mindenütt ott vannak, Szavak nélkül tanítanak. Nem nevetnek, de oly derűsek, Tőlünk gondokat elűznek. De ők nem csak aranyosak, számunkra nagyon hasznosak. A kutyák vakokat vezetnek, vagy elveszetteket keresnek. A cica, ha dorombol az öledben, az öröm növekszik a szívedben. A tyúkok vígan kapirgálnak, és minden nap egy tojást adnak. Ló vagy csacsi … Olvass tovább
A diók sorra koppannak a diófa alatt vastagodó avarba. Az őszi ég ma füstösen, mogorván bámul. Fénytelen a táj. Egy kis dió, bár eljött az idő kapaszkodik, amíg van erő és amíg van diónyi dióakarat. Nem hagyja el az ágat, mely rügyként szülte őt a szelíd tavaszi égbolt meghitt bárányfelhőinek sima suttogása alatt. Diónk úgy … Olvass tovább