Nagy János 2 Rákbeteg sorstársaimnak… Néha bújócskáznék a halállal, bújva, rejtve előle magamat, mert a kegyes sors engem nem vállal, víg táncot lejt bennem egy daganat, vérem csörgedez, hordva a szennyet, mit ránk testált az elrontott század, mitől egy bús emberöltő szenved, a természet is riadva lázad. Néha elbújnék a halál elől, lapulva csendben, mint huncut gyermek engem … Olvass tovább
Lesz-e még? (Tumor műtét után, az ágyban fekve) Mivel gyógyít a nap fénye? S mi ad okot új reményre? Kék virág az illatával, Zenével a víg madárdal. Gyógyít majd a meleg étel, Kedves szó, a csók ízével. Fodros szellő, simogató, Szívemben az útravaló. Hogyan gyógyít a zöld mező? Lesz-e tavasz, következő? Túl az éjen, minden … Olvass tovább
Lesz-e még? (Tumor műtét után, az ágyban fekve) Mivel gyógyít a nap fénye? S mi ad okot új reményre? Kék virág az illatával, Zenével a víg madárdal. Gyógyít majd a meleg étel, Kedves szó, a csók ízével. Fodros szellő, simogató, Szívemben az útravaló. Hogyan gyógyít a zöld mező? Lesz-e tavasz, következő? Túl az éjen, minden … Olvass tovább
Időutazó A tavaszi égbolt alatt megbújik még a pillanat, arany dallamot szór az ég, csengőszót, mintha hallanék. Angyalok táncos, víg hadát álmodban te is hallanád, gyermekkorod szép énekét leteszi Isten, épp eléd. Édesanyád, ha énekel, hangja elszáll az égbe fel, ígér számodra kedveset a fényben járó képzelet. Múlt idők hangja visszaszáll, nincs még elmúlás, nincs … Olvass tovább
Holdfény keringő Szülőföldem a fénylő éden időtlen időkbe hullt léte, tiszta magányban fut az égen, száműzött vadként kell majd élnem, a napfény ősi ellensége. Nem kísér el a sötét tájon, egyedül kóborol a lelkem, reményt keresve nem találom a járt utat az ingoványon, míg az éj színét megízleltem. Magányos létem hajótörött csillagok körébe forgatott, álmok … Olvass tovább
TÜKÖRBEN Egy nap szembenéztem magammal, keresve az elmúlt éveket. A vén idő még hív, marasztal, de a rút perc gyorsan lépeget. Letűnt korok bús igézete torz képet festett a tükörbe. Kíváncsian, vajon nézem-e, vagy a tükörkép fénye görbe? Nem találtam azt, aki voltam, nem láttam meg azt, aki leszek. Emlékeim becsomagoltam, most már hiába kísértenek!
Ősz búcsúztató Futnak az égen virgonc fellegek, búcsút int az ősz bágyadt csillaga, fájó emlékek színe ellebeg, csendre ébred a holdas éjszaka. Szüreti lángok fénye alszik el, ködös reggelek csordulnak felém, szeme sarkából az ég rám figyel, a tél szava hív frissen, feketén. Ökörnyál libeg, búsan tovaszáll, keres magának sírva új utat, fejét hajtja a … Olvass tovább
Gyertyafüst Imbolygó gyertyaláng kutatja az estét, múlt idők emléke a fényben feldereng, a félhomály ölén magad megsebeznéd, ha a múlt árnya a jelennel egybecseng. Leszáll az éj, lepkeszárnyon suhan feléd, mintha csak egy angyal az égből érkezne, leborítja föléd sötét köpönyegét, maradsz csak egyedül, magadat kérdezve. Újra fáj minden perc, elrepült pillanat, minden tovafutott, elveszett … Olvass tovább
Az éj udvarán Az éj udvarán, csillagok között, csordul a holdfény háztetők fölött, röppenő sugár ring le a falon, elterül csendben, vár hallgatagon. Szellő sem mozdul, alszik az árnyék, elmúlt időknek emléke átég, szívemben táncol, pörög a fényben, kerget egy álmot, mozdulva ébren. Sírok a holdnak ezüst könnyeket, ígér majd nyugvást: éjjelt, könnyedet, s lesz … Olvass tovább
Fényszóró Csillagot röptet az éj színezüst fonálra, ébred a hold az égen, körbekocsikázik. Szirmát bontja az éjjel százszínű virága, az alvó házak között füstös szellő játszik. Szemerkélő esőcsepp táncot rop a réten, csendesen csordogál a hűvös vizű patak. Álmos angyal tűnődik a leomló fényben, amíg a gyermekálmok békében alszanak. A múlt idők emléke repül föl … Olvass tovább
Nyár igéző Rám talált a nyár tarka fénye buja vágyakkal körbejárva, úgy simogatott, mintha élne, s édes-bús csókkal visszavárna. Régi nyarak emléke lobban lángra újra, mint izzó parázs a múltat emésztő lángokban megtorpan a vágy, szívdobbanás. Marad a jelen szürke árnya, egyforma napok egymás után, körbevesz a csend békaszárnya, a nyár csak ígéret volt csupán.
Ünnepváró Verset írok karácsonyra, nem is vers, csak olyan forma. Írom kékkel, rózsaszínnel, minden sora épp, hogy rímel. Költök bele gyermekálmot, fenyőfát is, ha nem bánod! Szaloncukrot méz-édeset, ajándékba írok neked. Játékokat, hajas babát, „Csendes éjt”, ha óhajtanád. Békességet, boldogságot, kis Jézuskát majd meglátod. Együtt lesz az egész család, körbefogjuk apát, anyát. Gyúljanak az esti … Olvass tovább
Télidő Hideg álmot sző az elmúlás szörnye, A tűszilánkos, kíméletlen este. Sötét árnyalak várt az örömömre, Életem minden baját megkeresve. Nem hozott ajándékot, – nem is kértem, Bágyadt félhomályban csak azért sírtam, Fakó csillagfény mellett elkísérjen, Ne vesszek el egy másik idősíkban. Elmúlt karácsonyok igézetében Lássam az időt, a végleg elfolyót, Szétfoszló jégvirágok erdejében Emlékeimből … Olvass tovább
Téli világ Fehér felhőfoszlányt görget maga előtt a hópelyheket szállító, hideg szekér, remeg a jégvirág, a faggyal egybenőtt, egy kisgyermek kezébe mégis belefér. Kisfiú álmodik magának karácsonyt, mint afféle szófogadó, rendes gyerek, de a rossz emlékek égő fénye ráront, szívében csikorognak a homokszemek. Hideg téli estén mereng a holdvilág, pislákol a csendben, köszönni elfelejt, angyalok … Olvass tovább
Lélek szonett Talpam alatt nyög a holt avar, a fák ágán halvány fény dereng, lét, a léttel újra összecseng, múlik az időtlen zűrzavar. Az ég fülledt álmokat szitál, mint szétmálló őszi köd lebeg, földre hullva árván hempereg, a bolond szél mindent szétzilál. Nem marad más, csak az emlékek, sóváran azok is mennének vissza egy távoli … Olvass tovább
Kedves Bolyongtam járatlan utakon, mint gyermek, féltő anya nélkül, csillagfényes éjben, egyedül. Kerestelek kósza holdfényben, ölelve az álmodó csendet, míg szívem szívedben elcsendesül. Vártalak minden pillanatban, hogy rám találj, fogd a kezem, hallgasd meg szívem dobbanását! Hajtsd a vállamra a fejedet, találjuk meg együtt a szebb jövőt, a magányban másiknak társát. Bújj ide mellém, vigyázok … Olvass tovább
Halottak napja előtt Fognám a kezed, ha lehetne még, Együtt sétálnánk, de elvett az ég. Mennénk az úton, vissza sem nézve, Közben a holdfény téged becézne. Csillagok fénye feléd ragyogna, Utat mutatna, rád mosolyogva. S minden vágyálmunk valóra válna, Együtt az égből hazatalálva. Otthonunk lenne a csábos égbolt, Tűnne az emlék… már csak árnyék volt. … Olvass tovább
Napsugár Arany felhőkben jár a nap, álmot repít az égre, sugara karcos fényt harap, mintha örökké élne. Röppenő este szárnyain nyaram emlékét hordja, múltba révedő álmaim hűs szellő űzi, bontja. Lehull az éj nesztelenül, a nap már tűnőfélben, szívemben majd megtelepül a csend, a futó fényben.
Lehullott levél terít le szőnyeget, Bíbort fest a fény, a szíve fölreped, Színes paletta ont le rám bánatot, Szomorú őszben szívedet átadod. Csendes esővel siratott múlt üzen, Halvány emléked elindul nélkülem, Ködös tájakon bolyong majd egyedül, Csillagok között az éjjel elvegyül. Fagyos télidő jövője meglegyint, Írom a neved, kimondom szó szerint. Hiányzol, – úgy fáj … Olvass tovább
Fényjáték Fejem fölött ezüst fények égnek, az ösvényen lomhán mendegélnek az álmokat kergető csillagok, melyekkel újra összeolvadok. Kéz a kézben, tovább együtt megyünk, utunk végén majd megpihenhetünk, messze távol a hajnal integet, az ébredés talán még szép lehet… Jöhet még újra reménnyel álom, szivárvány csüng le a fénynyalábon, simít a napfény viharra csendet, elmúlás után … Olvass tovább