jegmadar

Levedlett életem búskomor magány. Szúrások helyén, vér nem bugyog. A hegek tátonganak, mélyek és feketék. Apám azt mondaná; rosszul szúrta meg a disznót, kegyelemdöfés kell neki. Szívemben fészket üt a rémület, alvadt vérem bennrekedt, csomós az indulat, csak a fekete heg marad. Az ölőkésnek nincs foka, kétélű tőr. A szúráshoz erő kell. A forgatáshoz is. … Olvass tovább

A fekete csillag láthatatlan, szeme gonoszul kéklik, ámde lesütve tartja, ahogy új áldozatot keres. Pillája felgyúl, rámtalál – halott arcomon torz mosoly. Tegnap láttam egy gyereket, a bőrén oltotta el a cigarettát a bevásárlóközpont előtt. Elfordított fejek, füldugók. Mások körbeállták, mint valaha a vásári mutatványost. A láthatatlan csillag láncokat s bilincset rak rám – tetszhalál. … Olvass tovább

Apám ivott, néha ütött. Van aki absztinens – józan bolond. Elfojtott indulatokban a gyilok. A nők mindig elégedetlenek. A pofon is érintés – intim és tabu. Jó nekem, pofontalan élhetek.

A múlt szakadéka fölött, szárnyat növesztettem. Hullák húzzák lábaim. Kezem helyén pengék. Kaszabolom a sziklafalat. Kapaszkodásra alkalmatlan vagyok. Szárnyalok. Előttem szitok, a torkát elnyesem. Arcomon könny és nyál elegye, csöpögő életbalzsam. Csorbult ujjpengével vizet fakasztok. Vért nyelek, vért izzadok. Saját szárnyam kaszabolom. Utolsó illúzió; gyönyörű hullává válhatok. Szamszára kerékbetörés.

Álmodom, érint a kezed nyakszirtemen csókod, emlékek zápora. Kitakart múlt, az üres ágyhelyen, tested süppedésének nyoma. Hűlt jelen, hol csak hallucinál a szuszogás, fájón súg moraja.

Újra A démonok zsákmányra lesnek. Kóbor tekintetük rátalál a sebezhető emberi elmére. Láttam magam, az árokparton álltam. Kiástam a szívem. Már rég volt, amikor ide rejtettem. Eső után, sártól ragad a föld. Nehéz így ásni. Fekete kígyóvá válok. Gödröt ások a szívemnek újra. Sosem fogom meglocsolni. A sár kiszárad, s alatta a szív bereped. Nincs … Olvass tovább

Amikor odaértünk, már elvitte a mentő az asszonyt, aki levágta az egyik mellét. A konyhapult véres volt, a férj egy fehér lepedővel törölte fel. Szétmázolta a vért, a felesége vérét, aki mielőtt levágta a mellét az ereit is próbálta de az nem sikerült. Vártuk a rendőröket, akik helyszínelni fognak. A francért értünk ide előbb? A … Olvass tovább

temetői harangokat ver félre az öntudat összefutnak a kozmikus szálak emberi méltóságot tipor a mindenható hatóságok tesze-tosza játéka… váladékot termelő test – zabálástól rothadó hús bűzös fekáliát kent szét a gondoskodó ösztön kárpitba ivódott vizelet szaga terjed felfekvések eleven sebe a bőrön mozdulatlan tömeg zavaros tekintet veleszületett állapot nesztelenül kifakadt fekélyek nyomán szemérmetlenül jajgat a … Olvass tovább

Iustitia Félelem nélkül lép, bokáján csillan a béklyó pántja, szabadulást vár. A vád tanúja hamis. Protestáló hite könyörög, igazságot akar. Nem létezik!

Varázsceruza Kaptam ma egy szép ceruzát úgy örül a lelkem, kifaragtam hogy e verset megírhassam menten. Piros pöttyös, puha hegyű ír a grafit álom, fehér lapon sorakozó betűhegyre vágyom. Napok óta csak szenvedtem nem jött semmi ihlet, telefonom jegyzetében virtuális ötlet. A betűket besimítva mégse lett versforma, kezemben a ceruzával rövid kis agytorna. Páros rímeket … Olvass tovább

Kinevető poszt Levendulaméz és borecet csókjától fűszeres életünket befőttekbe töltöm, az élet sója édesíti így a kamrám polcait – vagy nem, de jól hangzik a körmondatokba csomagolt, vélt szellemes posztokat megosztani, mert weboldalam egója, akár mint a “Marcsi fakanala” – vagy mi, rólam szól. Annál is inkább, minekutána lesz a közhelyes bejegyzés tárgya az elcsépelt … Olvass tovább

Hasonlat Hasonlatot keresek, a szerelem hasonlatát, lángoló tűz, izzás, tűzvész éget, torok-gombóc és szívdobogás, gyomortáji lepkék tánca köd takarja a szemet mondják róla, hogy rózsaszín… trubadúr ének – szentjánosbogár első látásra – villámcsapás, vagy lassan hömpölygő patak, buzgár és örvény, mi elragad lehet egy forrás, tápláló nedű de lehet mély kút, mindent elnyelő fekete lyuk, … Olvass tovább

Szervusztok, pajtikák! Izgalommal indul a nap a ligetbe kimegyünk. Bábszínházat eddig még csak képernyőről ismerünk. A fiaim kérdezgetnek – Milyen lesz a paraván? Köszönhetnek ők is majd úgy? – Szervusz, kedves pajtikám! Vitéz László ugye ott lesz? Az ördögöt csépeli. „Szomjatos” lesz biztos nagyon Vigyünk szörpöt is neki. „Egy, kettő, három, télen, nyáron.” Kórusban szól … Olvass tovább

Vörös csillag, dölyfös csillag: a csapongó múlt, hulló átka – Ezerrel támad éjszaka. Vörös csillag, hulló csillag: bitorlók világát éltető – – Elvtársak! A trón éghető? Vörös csillag, fénylő csillag: felkent papjaid gyónnak jajjal – Ezerrel támad a hajnal. Vörös csillag, dölyfös csillag: letörik üstököd néhanap – Ezerrel kel fel majd a nap. Vörös csillag, … Olvass tovább

Volt egy lány Tündöklő fény, perzselő emlék, talány – Duna-partján egy fénylidérc táncol. Volt egy lány, itt égette sorsát, magány s ellobbant láng, jelenés valahol. Az Erzsébet-parkban a régi sétány – új burkolat, őslombos fák alatt. Volt egy lány, ki még esetlenül, mélán jövője felé botolva haladt. A Duna lidérce tört jövőt jósolt – Talány … Olvass tovább

Mindegy, féled vagy vállalod a maszkot csak sebeidet nyaldosod, a varr szakad, édes a vér vagy sós is lehet, tagadod ha keserű, beállsz a sorba s már homlokod sem ráncolod kétely fogja be a szád fertőző dögvész lehelet agyakban él tovább nem mondhatod, hogy én én vagyok fogaid között mormolod, elrejt a maszk és a … Olvass tovább

Emlékszel még? A Tejúton, tejbe aprított hullócsillagot ettünk reggelire, és vártuk hogy a tejcsárdában táncra keljen az este. Szerettelek…talán te is szerettél. Bizonytalan már a múlt, és sosem volt együtt jövőnk. A szád szegletében – egy mosoly – a csillagpor ottmaradt. Mézet kértél, hogy édes álom legyen az együtt töltött idő. A távoli csillagra sose … Olvass tovább