Jónásné Göncz Zsuzsánna A múltból egy kéz A pillanat ölébe bújtam. Vállára hajtottam fáradt fejem. A múltból felém nyúlt egy kéz, és letörölte könnyes szemem. Megsimogatta arcom, hogy mosoly fodrozza néma ajkamat. Meleg takaróba burkolta a lelkem, hogy meg ne fagyasszam jéghideg önmagam.
A nap átsütött a lombokon és csipkés árnyékot vetett. A föld sáros volt. A zivatar cseppjei még ott ragyogtak a fűszálakon. A fényben ezüsttükörként csillogtak a tócsák. Szerettem volna megállítani az időt és megragadni a gyönyörű pillanatot, hogy az enyém legyen hosszú napokig, hónapokig, évekig. Így akartam fogni a kezed is. Lágyan, finoman és selymesen, … Olvass tovább
Fagyokat ír az idő Fagyokat ír az idő. Végtelenbe merül szemem. Jég borítja a földet. Hideg üzenetet küld nekem. Olvasom didergő sorait. Szempillámon dércsillag ül. Szívemig hatol egy jégcsap, s elolvad ott belül, hol nem fagyhat meg az érzés, hol nem süvít a tél szele. Szívemben meleg szeretet van. S ettől olvad meg a szeretetlenség … Olvass tovább
Hócsend Tombol kint a tél. Földre teríti havas subáját. Hócsend van. Magamon érzem jeges ruháját a téli iszonyatnak, s látom, hogy jégvirágos az ablak, mögüle kilátni nem lehet. Hideg rémület repül, minden életet eltemet. Hócsend van, bár tombol kint a tél, süvít vad szele. Virágos az ablak. Megmintázta a hideg könyörtelen jege.
Megbocsátottam? Igen. De nem érzek semmit. Vagyis érzek, de ez nem katarzis. Fájdalom, mely huzatként csapkodja bennem a szívem ajtaját, s kinyitom, ha kopogsz. Beengedlek, de semmi sem lesz olyan, mint régen. Hozzám jössz, de mégsem hozzám. Már nem ahhoz az ártatlan és szép álomhoz jársz vissza, aki voltam. Kihoztad belőlem, hogy rémálom legyek és … Olvass tovább
Tíz éves forma lehettem, amikor a mi vidékünket is elérte a háború. Édesanyám egy egyszerű kis házban lakott velem, néhány tyúkocskájával és fekete foltos macskájával. Édesapám a háborút járta. Azon a vidéken, ahol mi éltünk nem álltak a házak egymás szájában, ha társaságra vágytunk, becsületes utat kellett megtennünk a szomszédok házáig. Jóval aratás után voltunk, … Olvass tovább
Nem kellett Taxival érkezett. Sírva csoszogott be a házba. Szegényes kis motyóját a székre tette. – Nem kellek. Most mi lesz velem? Feltört a harag, a gyűlölet. Az értetlenség kiabált. Aztán csönd lett. – Itt nem maradhat. – Van háza. Vigyük oda! Mozgalmas napok jöttek, de erre nem emlékezett. Elfáradt agysejtjei demenciát tápláltak. Naphosszat csak … Olvass tovább
A gyertya halvány fénye Szemembe hull a gyertya halvány fénye. Szívembe a múlt ködlő szép emléke. Fülembe mászik a sercegés a lángból. Ki elment egyszer most hiányzik a mából. Egyedül vagyok, egyedül kell lennem. Ha elolvad a viasz, nekem is kell mennem. Szétfolyik az emlék anyagtalan teste. Kanóc nélküli láng az érzéseim leste, hogy kikutassa … Olvass tovább
Koszorút fon az ősz Koszorút fon az ősz, a nyár sírjára teszi. Haldokló fák leveleivel a hantot befedi. Koszorút fon az ősz. Szalag rá az ég kékje. Szomorú nótát húz a szél, sikoltása gyászi zenéje. Koszorút fon az ősz. Rozsdás színeit nekem adja. S ahogy a nyár sírját befedte, a lelkemet is betakarja.
Az ősz érintése Elhervad a természet világa. Harmatkönny ül a virágok szirmára. Az álmos földet száraz avar takarja. A leveleket szél kavarja. Elmúlás színei öntik el a tájat. Kémény füstje jelzi a meleg házat. Üres fészek sír búcsúszerenádot. Jön az ősz, hogy átölelje a világot.
Rózsa a mozsárban Elhagyott zongorán üres pohár. Roskadó asztalon rozsdás mozsár. Mozsár alján emlékszemek. Múlt időkre emlékezek. Elhagyott zongorán hervadt rózsa. Sírva gondolok egy fájó szóra. Fehér billentyűn hamu és por. Üres papíron íratlan sor. Elhagyott zongorából dallam száll. Elhamvadt, széthullt a rózsaszál. Vérző szirmait mozsár törte szét. Vörösre festette a zongora billentyűzetét.
Sokszor látom. Testre simuló farmer, csíkos pulóver, elnyűtt cipő, kopott dzseki. Hihetetlenül vékony. A divatszakmában azt mondanák, vég nélküli lábai vannak. Hosszú fekete haja lófarokba fogva libeg. Az arca szép, de látszik rajta, hogy ideges, fáradt, korához képest idősebbnek néz ki. És az is látszik rajta, hogy nem így gondolta. Gyerek volt még. Gyerek. Tudta, … Olvass tovább
Hittel élni Ne aggódj! Az élet több, mint étel, a test több, mint ruha. Amire szükséged van, megadja a mindenség Ura. A liliom nem sző, a madár nem vet, nem arat. Mégis jut nekik pompa, s ha kell éltető falat. A holnap nem tiéd. A ma elég terhet ád. Ne aggódj! Isten gondot visel rád.
Rejts el! Dörög, villámlik. Esik, elázik. Szél fúj, vihar van. Rejts el magadban! Bimbóban sziromnak. Fűszálra harmatnak. Patakba vízcseppnek. Azt mondom, szeretlek.
Kinyitja szemét a hajnal Valahonnan a mélyből, a fekete éjből elindul egy gondolat, felébred egy mozdulat. Kinyitja szemét a hajnal. A madár együtt kél a dallal. Bennem is dereng a félhomály. Menni kell és nincs szabály, mi visszatart, hogy maradjak, a magányba leragadjak. Kiutat találni nem lehet! A félelem fény felé nem vezet. Megakad a … Olvass tovább
Hajnalhírnök Kéz érinti a hajnalt, s a hegyek mögé tolja. Világosodik a sötét. Nem marad foltja. Kialszik a csillag. Gyertyája lobban messze. Felkelt a nap. Hajnalhírnökét el kell, hogy eressze.
Haikuk Neked ígértem a jövőt, a holnapot. Nem értem oda. Kibillenek, mint egy csésze kávé. Foltot hagyok szíveden. Hétfő vagyok és vasárnap. Köztes napok lényegtelenek. Megkaparint a hitetlenkedés réme. Kérdőjel minden. Szegénység az úr. Elfogyott az ölelés. Adakozzatok!
Én, a homok tenger Homokban járok. Homokszem szúrja a talpam. Zsebre dugom a kezem. Felsóhajtok, mert nem így akartam. Nem így akartam járni. Nem akartan én homokszemmé válni. Nem akartam nyomot hagyni a földön. Nem akartam, hogy a bánat velem jöjjön. Talán nem is én voltam, kinek nyomát mosta a tenger. Velem volt egy magányos … Olvass tovább
Küszöbön a szívem Ajtódhoz érek. Kopognék talán. Fogom a kilincset, mint egykor, hajdanán. Most nem mondja senki, hogy Isten hozott kedves. Megremeg a kezem, s a szemem könnytől nedves. Várok, csak várok. Leülök egy kőre. Összetört szívem teszem a küszöbre.
Fürdik a hold Csobban a hold. Fürdik az éjben. Önmagát látja csillagok szemében. Szemedbe nézek. Elmerülök benne. Fürdök a holddal a csillagtengerben. Lemosom a magányt. Pora nem kell nekem. Csobban a hold, s fürdik velem.