Joli Reitinger

Lélegzet Miről írjak még neked, dicsérjek zúzós vén telet, rajzoljak harmatos tavaszt, mit hólé olvaszt, s megdagaszt, a nyárról szóljon énekem, mi átbukdácsol bérceken. fessek talán egy barna őszt, levélben rejlő csalfa csőszt, alkossak szóból karzatot, vagy lélegzetnyi dallamot, láttassak jót, vagy vad gonoszt, a rossz bennem csak jót fokoz, ha erre kérsz hát megteszem, … Olvass tovább

A csend a lélek álruhája Ismerd meg a levél halk beszédét, szólongasd a fát az ég alatt, érezd át a sírás bús negédjét, széltől egyszer az is felfakad. Azt is halld meg, mit súgnak a lombok, esténként, ha elköszön a Nap, titkukat megőrzik lomha dombok, s zöld mezők felett a madarak. Merülj el e könnyed … Olvass tovább

Én, a végzet Naplemente volt, köröttem néma csend, amikor zümmögve egyszer csak megjelent magányosan egy bágyadt őszi légy, nem tudtam mit keres, talán a kedvesét. Szomorúan, oly búsan repdesett, gondot láttam rajta, nem is keveset, két lábát dörzsölte össze legott, felzizzent, majd hopp, tovaosont. Aztán megült a száraz kenyéren, – gondolta -, ma ezzel is … Olvass tovább

Angyal, fekete ruhában Pirkad az égalj, messze merengő, azúrnak kékjén felhő, derengő, s amíg a szellő lágy dala zizzen, aranylevélen időz az Isten. Ostoroz néha, olykor cikázik, ha eső zúdul fényerén játszik, vásik az ember, forrong a vére, üveggolyóként gurul a léte. Szikes a puszta, a karma ordas, a vadon éber, mit hoz a holnap? … Olvass tovább

Rügyfakadás Ha fényben úszik kinn a rét, s a fák bozontja lassan, ó, nézd a szél kócolja szét aranyhaját a Napban. Meglásd az édes kék azúrt, mi néha fagyban ül még, a langy meleg már nem hazug, tavaszt pittyegnek cinkék. A szívnek nem kell nagykabát, ficánkol a varázslat, érzem, hogy ajkad aranyág s tüzet szít … Olvass tovább

Nyeregbe száll az ősz Indián lován nyeregbe száll az ősz, tépázott árny közt így jut el közénk, magánybazárt madárdal lesz a csősz, a lepkeszárny nem repteti körét. Sápadt párát őriz a szarka-völgy, s míg fák közé bújik a néma éj, a víz didergőn fut, mint télidőn, s lúdbőrözik, mint ki titkát rejti épp. Berkenyemáglya rőt … Olvass tovább

Neked dalolok ( Szabinak, kis unokámnak) Hallgasd csak, hogy zeng a trilla, fenn az égen kis pacsirta. Reggelente itt a méhek, fűzfa körül döngicsélnek. Ághegyeken aranybarkák, mindüket lám idecsalják. Érkeztél te kisfiúcska, döngicsélve, életútra. Éld e titkot, mindig szárnyalj, énekszóval, kismadárral. Léted legyen vidám angyal, ébredj vele virághajnal!

Töpörödött idő Hűsölni a parkba mentem, mikor a hőség egyre nőtt, hogy az árny alatt feledjem az osztott fényű vén időt. Ahogy haladtam, mögöttem a Nap, s pora szétégetett, láttam megtöpörödötten, egy csöpp anyóka lépeget. Törékeny volt, ügyetlenül, – akár egy apró kisgyerek -, szép lassacskán egy padra ült, s áldásként keresztet vetett. Arcáról a … Olvass tovább

A vén akác Szerelmes lett a vén akác, ölelkezett a széllel, a mézelő virága már, rég egybeforrt a éggel. De egyre dúdolt, énekelt, versenyre kelt a Nappal, új hajtás sarjadt végeken, rábólintott a hajnal. A szél csak fújt, ólálkodott, és fűvel-fával táncolt, a vén akác csodálkozott, sokukkal mért viháncolt. Csak álldogált, majd csendesült mozdulatlan álmain, … Olvass tovább

A zöld szinesztéziája Mézillattal szökött be a nyár, hogy találkozzék veled,s velem, halványzölden ringatott a nád, madárfészek bújt meg csendesen. Palackzölden borostyánbogyók, a fenyő friss selymet hajtatott, folyondáron ringtak a rigók, a hárs csöndje körbe baktatott. Olív szín felborzolta ágát, aranyvirág, korona gyanánt, a méhek zümmögték el nászát, futó meténg őrizte haránt. Az illat bódított,s … Olvass tovább

Kései látogató Már vártalak, gyere, kerülj beljebb, maradjunk itt, vagy menjünk feljebb? Ahol kényelmes ott foglalj helyet, ha gondolod, előtte moshatsz kezet. Parancsolj, libasülttel vár az asztal, tiszta víz, kenyér, friss kugler marasztal. Nézd a kertem, benne nő a holnap, igen, néha a jázminok tapsikolnak. Hogy mondod? Vannak-e proletárok? Ó, már nincsenek, csak szennyel telt … Olvass tovább

Síssy Az allé hűvös árnykörén bekandikál a napsugár, a lombos fák levél közén, az út végén a szobra áll. Dicső királynénk tette rég áthatja még a szíveket, de mára már csak holt-füzér, mi ott a fényben megreked. Szépsége mély, fedi a Nap, ő birkózik csak egyedül, s amíg a nappal elhalad, tücsök prímásunk hegedül. Vállán, … Olvass tovább

Igaz szavak nyomában Semmikor se ülj fel a csalfa mesének, inkább égesse el szikra, tűz, enyészet, sose nyújtsd a kezed hamis parolának, ha helyed nem leled, higgy csak a madárnak, repülj együtt vele, hogy igaz szót szólhass, kavicsaid szedd fel, hogy hegyeket mozgass, majd kopog a fény is, mert a Nap nem vénül, nélküle a … Olvass tovább

Érintés Az éjben néha teljesül egy álom, hallgatom a csendet, szíved halk neszét, féltő nyugalmam nálad megtalálom, a szembe jött idő elvezet feléd. Úgy érints meg, mint hűs szellő a fákat, rejtegess, miként a fák a muzsikát, a pirkadó hajnal zenéje várat, s nap karcsú poharán suhan tovább. Az őszi fűz kopottas, csendes árnyán megül … Olvass tovább

Ott keress Ott keress, az erdő sűrűjében, hol csendet füttyent minden kismadár, szél kavarta avar gyűrűjében, hol rezzenéssel télbe vész a táj. Ott keress, a forrás hűs vizében, a tisztaság ízét ízleld velem. borzongj testem apró szögletében, örömben üröm ott együtt terem. S ha visszhangot őrző felleg leszek, vagy jegenye mi fel, az égig ér, … Olvass tovább

Tükröződés Ha majd elmos az elfolyó idő, már tompul a tegnap lüktetése, éber fényt kutat a kósza redő, tudod mi is tested küldetése. A csended kövesd, a nyugodt álmot, de el ne hagyd veszni igaz szavad, légy mélyekben bolyongó zarándok, szellem nélkül létezni nem szabad. —————————————- Szellem nélkül létezni nem szabad, légy mélyekben bolyongó zarándok, … Olvass tovább

Áldás Ha szél leszek hárfám a vadon lesz, rajta játszom a fáradt hallgatást, magamba fázom a téli borzongást, begyűjtöm a könyörtelen sok neszt. Megtagadom a vihart, ha repeszt, s a perselybe tett könyöradományt, csak felrepítem az ambróziát, kelyhedbe szórva hitet vetek a hűs lebegő kékből, s figyellek, hogy mint keleszted az élet-kovászt. Fuvallatom hajadba fon … Olvass tovább

Mende-monda Ha a nyuszi fűben ülne, miénk lenne sülve-főve. Ha az Ali, baba volna nem rablókkal kóborolna. Ha a ravasz, róka lenne, veszély sose közeledne. Ha a Jankó, babszem volna, a dalom is másképp szólna. Ha az ember, ember lenne még az ég is ünnepelne. Szépnek nyílna minden virág, élhetőbb lenne a világ. Kicsorbult a … Olvass tovább

Készülődés Visszajönnél-e ide, hol csak madár jár, és sebzett gondolat, a domb alatt talány, autósuhanás, és hideg, míg az öles fahasáb lángra nem lobban? Rajta őrizem kezed nyomát. (Lám én tudom, hogy a kéz nemcsak kéjfakasztásra jó.) Csurgó eresz meneszti a múltat, vele fújtat az idő. Tele a madáretető, a cinkehadak ide menekülnek. Milyen erős … Olvass tovább