Reichenbach József Mit is mesélhetnék Mit is mesélhetnék még soraimon kivül én, hisz volt már reménység, élet, halál végzet ölén. Megénekelték előttem már az összes jót és rosszat, mindegyik Cézárt, és rimpárt. Kártyát még a lét hova oszthat? Mert a szavak gyönge testébe esztelen ürességet tölteni, olyan mint a hamis hangszer zengése, amit igen kár jóval felövezni. … Olvass tovább
(Csend és vihar) Óra ketyegésbe burkolózik a csend szobám négy fala között, s nyögő mutatók mögött fel-felbukkanva kavarodó időt csent. Világom sűrűsödő univerzuma kopott ablakomon át viharra nyitja magát, mint lélek-labirintus mechanizmusa. Ami kint tombol, az belül dühöng talán, szellemként fortyog némán, s néha felvillan léhán a szótlan csend, vihar tajtékzó vonalán.
Őszi levelek Fák lombjai mögül suttog az őszi szél, s a roskadó ágak hegyéről gőgicsél. Álmait bizony onnan festi szerteszét, rója fel, halkan írja lengő szellemét. Mit is üzenhet vajon az a deres kéz, ami levelek hátán csöpp mesét csempéz? Színek mögé vakol s víziót hengerez, jó történetén múló múltat jellemez. Ki érti, értheti a … Olvass tovább
Míg lelked talajt nem ér Ágak közt bóklászó kis madár A rejtőzködő érzelem, Mely tapint, lüktetve megérint, Mikor békét, összhangot remélsz. Ébredj szellem, riadj, kérlek! Mert itt e nyújtózkodó világban, Hol elhalkul az erkölcs, S megadja magát a józan ész, Kell, muszáj léteznie egy lángnak, Mely felráz, és távol vet téged a bajtól, Mint a … Olvass tovább
Óda a zöld levélhez Hulló apró zöld levél, S tavaszi süvöltő lány, Hallgassátok meg imám, Szívem, hozzátok beszél! Pőre szavaimon át, Mert az én lelkem ődöng, Búsúlva, itt-ott dühöng, Tépve szárat, kis mohát, Mert természet színpadán Oly színészek játszanak, Kik ripacsnak látszanak, Erdők anyja agg nyakán. Hulltak emberi kézből, Használt, mocskos kosztümök, S egy madár … Olvass tovább
Sziklámon ülve Sziklámon ülve merengek, S kérdem magamtól: Meddig még, Mert mélység hív, belelengek. Végzet ez, vagy csak múló vég? Sziklámon ülve nézem kezem, S gondolkodom a véremen, Hogy vajon dolgom jól teszem, Jól, mit nagy hévvel elkezdtem? Sziklámon ülve Siratom erőm erőtlenségét, S kövemről nézem elhűlve Testem tehetetlenségét!
Suttognak a lombok, dombok Szenvedést, és gyötrődést Suttognak a bús őszi lombok, Alattuk én, vágyva a törődést, A szeretetet, mint a zúzmarás dombok, A Nap melegét! De jaj! Haldoklik a Nap, Temetésére indul már a pap, Harangszó, téli szél árnyékában. Hűvösek a nappalok, Hidegek az éjszakák, S néhány faág andalog A fagyos ház ablakán, Vésve … Olvass tovább
Szólaló szó Elhalkult a lángoló szó, Jó, a néma búcsúzó. Csúszó mászó magány, Kaján vigyorral magán, Lazán őrjítő kínba zár, Vár én rám, mint a cár, Bár csöpp levegőt enged. Melenget bűzös szennyet, Csendet, hogy megöljön, S Jöjjön véres földön Ösztön, az élni akarás, Tagadás, vagy a nyakazás, S a szakadás a múlttól. Dúdol lelkem … Olvass tovább
Vívok én háborúkat Vívok én vörös háborúkat, Ősfegyverekkel egymagam, Hol a fém, fém ellen ugat, S test, test ellen rohan. Hiába száll a diadal ének, Emberek szívéből békét hintve. Áruló szájukat nyitják a vének, Ellenem, ellenem ítéletet intve. Küzdök hát! Szavak kardjaival szemben, Vasöklök súlyával szemben, S a pokol jelét mellen, Cipeli a visszajáró szellem. … Olvass tovább