Juhász Magda2Vakáció Csiga hátán hordja házát, diák meg a tudományát, a csigának sokkal könnyebb, nem tankönyvek alatt görnyed. Mert a tudomány az nehéz, diák főbe mégis befér, okosabbak leszünk tőle, esztendőről, esztendőre. De amikor kisüt a nap, szemünk az ablakra tapad, közeledik a nyár idő, vele együtt a szünidő. Elfáradunk a tanévben, vágyódunk a pihenésre, szűkebb … Olvass tovább
Juhász Magda Eljött a Mikulás. Fenn az égen nyílt egy ablak, a Mikulás arra lakhat. Szólt egy kis nyúl: – Írjunk néki, meleget kell tőle kérni. De Mackó úr fejét rázta: – Bízzuk ezt csak majd a nyárra. Aki fázik, lakjon nálam, elég tágas az én házam. Ott mindenki melegedhet, és megírjuk a levelet. Meglátjátok … Olvass tovább
Sárba lépek, cuppan a lábam itt született Apám a sárban, és amikor eljött az utolsó perce, ide húzta vissza akkor is a lelke. Ide húzta vissza, ahol minden sárban, ahol vert agyagból volt a szülőháza. Ahol ezerszínű virág nyílt a réten s víg madárhad dalolt künn a Sárrétében. Hol a Sóstó körül kéklett a vasvirág, … Olvass tovább
Puha a párna, a takaró, anyuhoz simulni mégis de jó. Vasárnap délelőtt anyu meg én, vidáman ugrálunk apu helyén. Apu a reggelit készíti el, vasárnap ő is egy csoda jó fej. Puha a párna, a takaró, de néha ráborul a kakaó. Ezért én nem kaptam még ki soha, mert mindig az apu önti oda. Anyuval … Olvass tovább
Anyu szerint szakács leszek, apu szerint katona, de a nagyi rájuk mordult: − Előbb tán’ az iskola! A nagynéném rábólintott, de azt mondta a másik, hogyha mégis katona lesz, kötök neki kamáslit. Azóta is a szótárban keresem hogy mit jelent, nekem ez a kamásli szó, bizony nagyon idegen. Már az osztály is keresi, Böbe végül … Olvass tovább
Játszik a szél, játszik, emeli a sapkám, talán el is vinné, ha én odaadnám. Ezt a sapkát nékem édesapám vette, sokat dolgozott, míg árát megkereste. Hogy adhatnám én ezt, csak úgy könnyen oda, hiába fáj erre a Szél úrfi foga. Fütyül is mérgesen, csapkodja a fákat, de én erős vagyok, vélem el nem bánhat. És, … Olvass tovább
Kórók, nádak összetörve, sodrásában a folyónak, szelíd füzek, bús magányban hajbókolva, ráhajolnak. Zúg a folyó, árad zengve, söpredékkel száguld tova, felette a fekete ég, istentelen sötét lova. Bűnöket visz, bús holtakat, elönt falut, házat gyárat, ordít, tombol: – Gyilkos ember, bárhová bújsz, megtalállak! Budapest.2020.
Ma születésnapokat ünnepeltünk, majd hazafelé jövet, az autóban dédunokáimnak meséltem. A szülők elől, mi pedig hátul ültünk. A kicsit sikeresen elaltattam, de a 7 éves uncsim nem aludt el, egyre újabb és újabb mesét kért. Egyszer végre elcsendesedett, na gondoltam ő is elaludt. Hirtelen megszólalt: – Dédi, mi az az ökör? A kérdés váratlanul ért, … Olvass tovább
Juhász Magda Koldus bölcsesség Kutya hideg ez a világ, ha nincs meleg szoba, az is lehet, hogy rám suhint, az égnek ostora. Mert itt az ég is oly hideg, akár a föld öle, nem irigyli ezt senki sem, nincs is hozzá köze. Ha néha mégis elvágyom az emberek közé, ülök csendesen egyedül, bújok, rossz gönc … Olvass tovább
Árad a szélben a bánat, alszik a fán a dió, koppan a zápor a sárban, hallgat a mennyei szó. Sárgul a fáknak a lombja, készül az őszi uszály, hajnali szél szerenádja zúgja, hogy halni muszáj.
Marakodj ember A kéklő ég, a nyárral odalett, szélvész száguld a háztetők felett. Mennyi dísz és mennyi pompa, hullik most le az avarba. Nézd, az esővel kivert föld alatt, királyok és koldusok alszanak. Köztük nagy már a békesség, nincs vita, és nincs különbség. Csak felettük dúl egyre még a harc, akinek sok van, az többet … Olvass tovább
Karácsony, háború idején Mikor a fenyőfán gyertya gyúlt, a földre éppen bomba hullt, és szép lett a karácsony éjjel, – hófehér hó, terítve vérrel. Mikor a fenyőfán gyertya gyúlt, az emberi faj megvadult, döngött katonacsizmák talpa, országok vergődtek alatta. Amikor a bomba földre hullt, a szeretet is meglapult, és Jézus Krisztus ünnepére, szégyent hoztunk a … Olvass tovább
Felragyogni De jó volna künn a réten, lefeküdni bűvös éjben, felnézni a csillagokra, mint ragyognak, mint ragyognak. Beszívni a rét illatát, hallgatni a föld moraját, megérezni, hogy titokban, sok ember szív összedobban. De jó volna künn a réten, csillagfényes, bűvös éjben szívdobbanást meghallani, és a rétről felragyogni, felragyogni. Szigetbecse, 2007.
Elmúlás Őszi levelekből őszi levéltenger, sodorja a szél, ujjongó örömmel. Végre szüretelhet, kopasztja a fákat tépő kezei közt csontkarokkal állnak. Szállnak a levelek, végső táncot járnak, tudják, hogy tavaszra, már hiába várnak. Hiába virul ki tavasszal a föld, őszi levelekből soha nem lesz zöld.
Eljött az ősz Nézd kedvesem, eljött az ősz a fákon már szélvihar táncol, és udvarunkban a sok dió csörögve hull, a fáról. Háztetőnkről galamb figyel, és amint a dió megreped, csendesen suhanva felkapja, s viszi a dióbelet. Az utcákon sietve járnak, bár az őszi nap tüze heves, októberben nehéz elhinni, hogy ily nagy meleg lehet. … Olvass tovább
Rád gondolok Mikor rád gondolok, a szívem megremeg, és hozzád száll csendesen a jegenyék felett. Mikor rád gondolok, dalol a sok madár, és nem tudlak feledni, – soha már.
Elhagyott a régi lány A bennem lakó ifjú lány, elköltözött egy délután, itt hagyva nékem lomjait, szerelmeit és vágyait. Minden hiába, nem lelem, miért is tette ezt velem? Fiókom mélyén van talán a régi kedves ifjú lány? Jöjj vissza és ne légy gonosz, reményem egyre-másra fogy. Megvan, már látom, ám a lány csak fényképről nevet … Olvass tovább
Egyedül Egyedül állok a parton, hallgat a nyári este, a víz fölött pára lebeg, és a hold megbújik benne. Suttog a nádas zizegve, halk szava róla mesél, múltat idéz a sötétben, s ringat a nyár esti szél Emlékek hullnak szívemre, kibomlik sok kedves kép, jön felém újra a parton sietve, úgy ahogy rég. Felkér egy … Olvass tovább
A pacsirta Mikor az ég körbefogja, és gyönyörű dalát a földre ontja, lelked megtelik üdvösséggel, mert nincs rá szó, amit akkor érzel. Az ember csak hallgat, és nem érti senki, hogy tud egy kis madár, – ily’ csodát tenni.
Búcsú a nyártól Nemsokára vége a nyárnak, börtönöm lesz majd a szoba, nem látjuk egymást az úton, nem látjuk talán már soha. Nemsokára sárgul a levél, foszlik ruhája a nyárnak, esőtől ázott őszi fák, előttünk zokogva állnak.