Szégyen

– Rozi! Rozi! – kiabált Jolán a lányára. Dühös volt az egész világra, de leginkább magára. A férje a fronton ő meg itt hét gyerekkel. Béla a legkisebb még csecsszopó, ráadásul hasfájós és rossz alvó is. Aludna ő, de nem lehet! Egy anyának nem lehet! Ezek meg semmit nem csinálnak úgy ahogy kéne! – Rozi! … Olvass tovább

„Hátha”

Hátha – Eriggy’ borér a kocsmába. Itt az üveg, vidd vissza. Nesze, ötszáz forint. – rám emelte az ujját. – Almabor, Asztali almabor! El ne felejtsd. Hétévesen már ismertem pár borfajtát. Olaszrizling, szürkebarát, ilyenek. Apám nagy ivó volt, de ritkán volt nyilvánosan részeg. Anyám szerint zugivónak mondták az ilyet, akit sosem láttak az utcán részegen, … Olvass tovább

„Semmitnemérő”

Az emberi lét számolatlanul tartogatja önnön pokla bugyrait. Mint egy alvó vulkán, mint egy bevarasodott fekély, úgy raktározza az elveszett elhagyott, elutasított magányos gyermeki énünk érzelmeit. Aztán életének derekán, amikor egy boldog pillanatban felér a csúcsra azt hiszi elfeledheti, hogy a magasság mélység is egyszerre. Mert magunkban cipeljük a felfelé törekvést ugyanúgy, mint a mélység … Olvass tovább

Fúzió

–Te, nézd már asszony, ezt a kölyköt. – hívtam a feleségemet. Álltam a tacskó kölykök felett és vakartam a fejem. Fruzsi az ötéves tacskónk reggelre megfialt. Négy kölyök nyöszörgött az alomban, de az egyikkel valami nem stimmelt. Fruzsi anyu, aggódó tekintettel nyalogatta kölyköket és néha bocsánatkérően rám pislantott mintha őt tartanám bűnösnek a furcsaságért. Az … Olvass tovább

Könnyű séta

Könnyű Séta Prológus Történetünk valahol a jövőben játszódik, ahol látszólag békés világ forr, mert a lüktető rotyogást, elfedi a csöndes pusztulás. Tudják mi az a Könnyű Séta? Halálkapu? Elmesélem. Úgy kezdődött, hogy egy szép reggelen a felkelő nappal együtt beköszöntött a túlnépesedés apokalipszisa. Ekkor már oly sok ember élt a földön, hogy a globális katasztrófa … Olvass tovább

Keserédes ősz

Hát ott kezdem, hogy hosszú volt a nyár, nagyon hosszú, de végre ősz lett. Emlékszem a baktató szekér mögött ferde sugarak szegélyezték az utat. A fák aranyban zöldben szikráztak ahogy a szél pajkosan mozgatta a leveleit, és csípős hajnali harmat csillogott a fűben. – Hőőő! Itt megállunk! – mondta a nagybátyám a lovaknak. Én a … Olvass tovább

Keresztút

Ne reszkess itt! Nincs a kezedben kincs! Miért félsz! A Semmit el nem veszítheted! Mi az, ami a kezedben feszül? A kereszted? Áldozat? Értetlenség? Kárhozat? A kérdésekkel teli kínzó ösztön elröppen majd. Akkor mi lesz, ami hajt? Most is csak ülsz a keresztút korhadó fáján, Mint a bagoly, aki kívülről bölcsnek látszó talán, De belül … Olvass tovább

A költő a hód és a fajansz

Borús Kázmér, ahogyan a neve is mondja bánatos volt. Naphosszat ücsörgött fényűző belvárosi otthonában és a laptopját bámulta. Eleinte várakozva, vágyakozva, de pár óra múlva már szomorkodva, aztán egyre dühösebben. Ahogy azt már évek óta tette – a reggeli rutinját elvégezve, kávé, pipa, kávé, wc, laptop kinyit és bámul. Aztán újabb pipa tömés, pöfékelés. Arisztokratikusan … Olvass tovább

Egy csomó

– A fene! – átkozódott halkan. A szerencse most is elkerülte. Kiakasztotta a kötelet a plafonról meredező kampóból és újra hurkolta. – Elfelejtettem. – csóválta a fejét. – Ilyen nincs. Most meg már elfelejtettem a kötést. Egészen belemerült a csomózás folyamatába. Nem jött ki. – A fene. – ismételte újra. Megcsóválta a fejét. – Egy … Olvass tovább

Hinta

Hűvös volt a reggel. Igazi őszi sárral és kásás hóval kevert latyakos hideg reggel. Olyan ez mintha egy marék, csúszós összetapadt döglött csigát találna az ember a kabátja zsebében. Ijedten rántja vissza kezét. Pont ilyen riadtan hőkölt vissza ő is, de aztán megemberelte magát és kilépett az udvarra. Lassan kitolatott a kocsival aztán módosan kulcsra … Olvass tovább

Mély

Ma olyan vagyok, mint egy város, Amit poshadt fekete lyukak borítanak, Felrobbant aknák szemgödreiben sár és enyészet A csatornákban állott pondró és rothadó alvadt vér. Sorsrontó tollaskígyók rázzák a csörgőiket a sarkokon Kántálják a borzalmas jövőt, hogy ne legyen holnapom Akár egy kiharapott pofájú, kínban fetrengő, Lógó lélekzsigerekkel vonító kutya, Ocsmány életörömmel a szája sarkában, … Olvass tovább

Angyalszárny

Szállni kéne. Szállni kéne, de nem tudok. A sírásók már elmentek. Belefekszem. Pont jó. Csak a szárnyaim, a szárnyaim sehogy se férnek majd bele, ha meghalok. Pergetem a földet. Sötét és sűrű, akár az idő. Kifolyik a kezemből. Nyirkos picit. Eldobom. Bele a gödörbe. Halkan puffan az alján, beleveszik a homályba. Nem baj. Ha majd … Olvass tovább

„Merrikriszmössz!”

Hideg este volt. Az éjszakai égen kéken szikrázott a levegő. A lassú hóesésben mindenütt pislákoló karácsonyi fények lebegtek. Időtlen szépségben lüktetett a város, fagyos, dermedten fiatal volt az este. Ám a külváros elit negyedében a szépen kövezett járdáján csoszogó, magában dünnyögő férfinak ez a holdbéli, fenyőszagú fényekben tobzódó kép egyálalán nem volt érdekes. Lefoglalta a … Olvass tovább

A híd

A híd Akkor még nem tudtam, hogy le fogok ugrani. Csak néztem a vizet és bámultam a tükröződő fényben múló időt. Késő délutáni csönd volt. Nyár vége. Amíg kisétáltam a hídhoz, elgondolkoztam mennyire elegem van. Mennyire sok és lehetetlen megoldásokkal teli az életem. Kényszerpályára állt a létezésem mozdonya, sebesen húzta maga után múltam vagonjait a … Olvass tovább

Apám labdája

APÁM LABDÁJA Apám labdája kerek volt. Pont olyan kerek, ahogyan egy tízéves forma srácnak kerek a világa. Sárga keményfa kerítésünk volt. Ilyen girbe – gurba de aránylag egyforma lécekből állt. Alig vitte a fúró. Emlékszem ez még olyan fúró volt, aminek külön van a trafója. Én vagy húsz tonnásnak éreztem, mivelhogy egész nap cipeltem. A … Olvass tovább

Menekülő remény

Reggeli fény, Foltos, ráncos, szakadt, hiú remény. Mint ócska vánkosok hevernek itt is ott is. Egy pillanat és szertefoszlik. Mint megannyi apró nesz a napsütésben. Mint a békák bújnak a résnyi sötétben. Ébredező rögök ők, A menekülők, a túlélők. S a vadászokat is piszkálja a tény, Hogy az ő kezükben a fegyver. Újabb hajnal, új … Olvass tovább

Temetői gondolatok

„Égessetek el”. – Azt a két vödröt hozd még fiam. – mondta édesanyám. Felnyaláboltam a krizantémokat. A kocsiba pakoltunk. Két vödör virág egy marmonkanna víz, fenyőgallyak. Tata a mankóval, gyerek viháncolva. Útközben észrevettem, hogy lapos a kerék hátul. Megálltam a házunk előtt és fújtam bele. Miközben nyomtam a pumpát elgondolkoztam, mikor voltam utoljára a temetőben. … Olvass tovább

Test

A TEST Egy Mikor az utolsó sóhaj is elhagyja a lelket, tulajdonképpen semmi sem történik. A test nem tud szeretni, érezni, lélegezni, üríteni, energiát feldolgozni többé. Mozdulatlanná válik. Ha meglököd, az energia úgy szalad át rajta akár a villamos huzalon. Semmit nem emészt fel belőle, nem válik a részévé. Mégis mintha élne. Rugdoshatod akkor sem … Olvass tovább

Esti mese

A Holdgyémántokat pedig ellopták. Ím, gyászruhát öltött a világ, s a koldusok fejük mögül húzták elő aranyékszereiket. A Horda most is támadta a hontalanok apró gyűrűit. Kegyetlen barbár mészárlást rendeztek az amúgy is élőhalottak között. Az Égők, – a Holdgyémántok különös őrzői, szárnyakat bontva keresték az ékszert, melytől létük függött, s kérlelték a bolygókat: segítsenek … Olvass tovább

A tű hegye

Éjjel kettő óta hasaltam és görcsbe rándult figyelemmel markoltam a fegyvert. Hol az eget, hol az előttem húzódó végtelent bámultam kigúvadt szemmel. Közben lassan vörösödni kezdett a látóhatár széle, fejem fölött csipkefelhők sorjáztak szépen. Egymásba bújva kergetődztek, alakokat formálva a naptól vérző égen. A beleimet már jócskán szétmarta az éhség, már csak az űr maradt … Olvass tovább