Csak egyszer

Egyszer valóra válhat minden álom, egyszer felérhetünk a messzi csúcsra. Vágyunk szaladhat szerte, hét határon, mocsár se húz le, mert kitér az útja. Ha egyszer úgy dalol nekünk pacsirta, hogy “csak egyszer éljük rongyos életünk”, habár terelget, mégis ezt tanítja, szülni költeményt, sorokba vén betűt. A Vén Betűt, miből csiholt ezer lesz és a milliók … Olvass tovább

Modern Hamupipőke

Elgyötörten ébredt, forgott vele a világ, émelygett. Éjjel szinte semennyit nem aludt, megfeküdte gyomrát a képzelgés. Kísérletet tett, hogy kidörzsöli szeméből az álmot, eredménytelenül. Nyújtózott egy hatalmasat, minden tagja sajgott, kibújt a paplan alól, feltápászkodott, a fürdőbe vánszorgott, hogy vegyen egy hideg zuhanyt, hátha attól észhez tér, de a vízpermet nem segített, hiába dögönyözte bőrét … Olvass tovább

Viharos – végletek kint, bent

Éktelen vihar van megint. Utálnia kellene – mindenki utálja –, ő inkább tiszteli, van benne valami méltóságteljes, talán Isten akarata, haragja vagy ereje, maga sem tudja. Összekuporodva bámul ki a megtépázott fákra, az alattomosan terpeszkedő felhőkre, bekebelezik az egész környéket, megvetik lábukat a horizont szélén, és eszükben sincs továbbállni. Ennek nyomós oka lehet, nemcsak időjárási … Olvass tovább

Üzenet a jövőnek

Elfáradtam. Azt gondoltam, hogy hitem megingathatatlan, ám tévedtem – miközben ujjaim közt morzsolódott az idő, szilánkokra törte a hallgatás. Hogy visszakapjam Isten adta jussom, kimondom, amit magamba tuszkoltam annyi éven át. A tanítás küldetés, pedagógusnak lenni kiváltság, és nincs oly hatalom, mely felülírhatja ennek igazát. Most szorítást érzek mellkasomban, fáj, hogy összedőlni látszik, amit megálmodtam, … Olvass tovább

Titokszonett

A tintató nyugodt, a toll kiszárad, üres lapot kapar, hiába írok, pedig szavadra hívok új imákat, te nem tudod, s a hófehér papírok halomban állnak, ám felold az éjjel – magányom árnya már betűkre bomlik, elém gurulnak egyre, szerteszéjjel csapong a gondolat, nem ér a pontig… de hogy lehetne hangod illatára a kotta hangjegyét szavakba … Olvass tovább

ATTILA és én

A magyar költészet napja alkalmából merültem el gondolataimban, ám emlékezésemben megfogalmazott üzenetem nemcsak április 11-én – József Attila születésnapján –, hanem az év minden napján érvényes. A magyar költészet egyik legkiemelkedőbb képviselője már kisiskolás koromban szívembe lopózott, megérintett a végtelen szomorúság, mely verseiből áradt. Némi sorsközösséget véltem felfedezni és mivel empatikus vagyok (talán túlzottan is), … Olvass tovább

Radnótiról – gyermekszemmel, őszintén

Tízéves voltam, egy kis falusi iskola négyes összevonású alsó tagozatának negyedikes tanulója. Már gyermekként is vonzott az irodalom, nem telt el úgy nap, hogy ne feledkeztem volna bele valamelyik versbe. Akkoriban ment egy népszerű rádióműsor, a „Nyitnikék”, melynek adásait rendszeresen követtük tanórákon, a játékos feladatokat többen megoldottuk, postára adtuk, és lázas izgalommal vártuk a jutalomként … Olvass tovább

Ha szállni vágysz

Ki verset ír, nem éri átok, szavakba mágiát kever, papírra folynak így az álmok, talán lehull a ködlepel, s a szív megint ütemre dobban, hiába állt előtte romban, virulva jár, a ritmusa dobolja versbe, nincs tusa. Ki szállni vágy, magába mélyed – előbb keresd meg álmaid, pihennek ott, s a csalfa hit takarja drágakőnyi fényed; … Olvass tovább

Írunk – vallomás az irodalomról

Írunk. Elvonulok a másik sarokba, belemerülök a gondolataimba, mert akadnak, bármennyire azt mondtam neked pár perccel ezelőtt, hogy ma nem vagyok irodalmár kedvemben. Nem találom a helyem, amióta azt kaptam, hogy haszontalan dolgokról fecsegek, mert ugyan szépek a verseim, de a jelenlegi világhelyzetben nem erre kellene pocsékolnom az értékes szavakat, hanem csupa hasznos, közéleti eszmefuttatásra, … Olvass tovább

A köd mögött

Sikít az őszi szél kopott vonója, avarra sírja bánatát az Isten – esőt szitál, s megannyi könnye volna, hogy enyhet árva koldusokra hintsen, de jő a tél, szakadt ruhákra dermed, szegények álmait fagyasztja dalba, sehol kenyér, meleg, hiába tervek, vacognak éhesen –, kevés hatalma; tavaszra testük is soványra sorvad, erő alig marad, szemernyi élet, a … Olvass tovább

Kristályomhoz, szabadon

Ideje nagytakarítást tartanom. Képzeletbeli polcom felé fordulok – látszólag hatalmas káosz, mégis rendben áll minden hasznos és minden haszontalan – szemmagasságban sorakoznak a tévedések, már rég meg kellett volna szabadulnom tőlük, ám a szokás hatalma erősebbnek bizonyult nálam – mostanáig. Van itt minden – átverés, tudatmódosító hazug ígéret, cselszövés, megaláztatás, hamiskártyás szellemek, gyűrött papírlapok, megkezdett … Olvass tovább

Engesztelő

Engesztelő Én azt gondoltam, te vagy az ösvény, de nem taposlak, melletted megyek, hogy minden bokor kettőnkre hajlik, az erdő lombja minket rejteget; és azt gondoltam, te vagy a szikla, hegy tetején úr, ott vársz délcegen, töretlen hittem, kékvizű tó vagy, megfürdök benned, s veled vétkezem. Most attól félek, rút felhő lettem gondtalan égen, hol … Olvass tovább

Tükörjáték életre, halálra

A nő magába roskadva ült a magas sziklaszirten. Kihalt az egyébként forgalmas hegytető, a kirándulók ilyenkor már alszanak; neki nem jött a szemére álom, felmászott kedvenc helyére. Gyakran járt ide, amikor reménytelennek érezte jövőjét. Csípős volt az idő, vékony kabátján átfújt a szél, reszkető karját keresztbe fonta. Szüksége volt egy kis csendre, távol a világ … Olvass tovább

Marasztaló

Marasztaló Ha majd ellobbanni készül benned a láng, gyöngy kacajjal szítom szunnyadó tüzedet, és anya sem óvja úgy féltett gyermekét, ahogy az ősz elől magamba rejtelek, aztán majd szűz havon ölelés lesz a kard, egy csók hagy balzsamot elgyötört lelkeden, és újra vér zubog, a szív ritmusra jár, még nem vár a sír, maradj meg … Olvass tovább

Infúzió sárgadinnyére és öröklétre

Infúzió sárgadinnyére és öröklétre Valahonnan ismerős a kép; áporodott kórterem, fullasztó hőség, a levegőbe páracsíkot gőzöl a nyár, klórszagú ágyban fekszik a szerelem, karjába elixír csordogál – csipp-csepp, csipp-csepp, hány csepp kell az élethez? Nem számolom, csacsogok, hogy teljen az idő – viccet mesélek, önfeledt hahotád jön válaszul, új történetek születnek bennem, megírom majd mindet, … Olvass tovább

Nem akarok mást

Nem akarok mást Nem akarok mást, csak friss levegőt, ne feszítse mellkasom sóhaj, könnyű szívvel indulni a hegyre, felhőtlenül nézni messzeséget; találgatni, mit susognak fenn a fák, tündértáncot járni levélzizegésre, beszívni az erdő avarillatát, leheveredni tarka rét gyepére, fűszállal csiklandozni ajkad, míg vadvirágot tűzöl kócos hajamba, nem akarok mást; talán még hatalmas záport, mely a … Olvass tovább

Monogram

Monogram Amikor nem tudok verset írni, elég, ha rád gondolok, kezembe fogom legszebb tollam, s egy köteg papírlapot, az elsőre kanyarítom neved betűjelét, máris dől belőlem a szó, folyamként áradva mesélem, ami vagy nekem; álomból született hús-vér valóság, tapintható, lekottázhatom hangod bársonyát – buja dallamokban csendülő izgalmas hangsorok; megtölthetem a lapot bőröd melegével, érintésedtől szemérmesen … Olvass tovább

Holdfénybe merülve

Holdfénybe merülve Szende szellő szalad a pusztán, kerti magányra köszön az est, éhes fuvallat borzolja bőröm, hevül az arcom, ernyed a test, szédülten süllyedek, félig aléltan holdfénybe merülve, nincsen határ, fátyolos szemmel csodára várva képzetem keringő dallamra jár – némán bódít, szelíd szólamokkal, bűvös ujjak, pezsdítő futamok; ölel az éj, titkunk lepel alatt, magamba zárlak, … Olvass tovább

Íriszedben

Íriszedben A kerti bútoron csalóka fények, fejed fölött aranyba ring a messze, egy új tavaszba hív pacsirtaének, s a nap simítja színeit kezedre; felém hajolsz, az életet meséled, velem kacagsz, vidít pimaszkodásom, s a sorsom útja íriszedbe téved, puhán magába rejt a drága bársony; csacsogni volna jó, örömre járva, ölelni kell, ha szívbajunkra balzsam, de … Olvass tovább

Digitalizált anziksz – madártávlatból

Szélesre tárom szobám ablakát, kell a levegő, tegnapi százhúszas pulzusom normális tartományban lüktet, a nap bátran merészkedik elő a horizont szélén, mintha mi sem történt volna, megszokott munkarendjében tevékenykedik, fényárban fürdet, energiát osztogat; viháncoló madarak hirdetnek kikeletet, vérszilva szemérmesen tárulkozó virágai emlékeztetnek, rózsaszín tavasz virul, hurrá!, megújulás van, legalább a természetben. A természet törvényei megmásíthatatlanok, … Olvass tovább