Katerinaforest Némán és tehetetlenül időzik életem itt ragadtam ebben a sűrű ingoványban miből már nincs kiút, hiába keresem, hisz vakként jártam eddig a világban. Időzök hát, és megpróbálok látni ha jön a hajnal és majd hasítja, tépi sötét leplét gyáva önmagamnak, mi takarja lelkem, azt mi nyomorít. Sírni kéne, hangosan zokogni, tépni a ruhám, szórni a … Olvass tovább
Sára kinyomtatott egy oldal iratot, felállt, intett az asszonynak, hogy várjon. A főnöke ajtaja résnyire nyitva volt, mint általában mindig, most is telefonált. Kopogott. Türelmetlenül várt, hátha befejezi a beszélgetést. Megunta az egy helyben topogást, benyitott az ajtón. – Elnézést, van egy ügyfelem, nem értem mi a teendő ilyen esetben, a hitel átütemezési kérelme nincs … Olvass tovább
Más ez az ősz, furcsa érzés, ahogy érkezett kopogtatás nélkül, nyitja az ajtónk, hirtelen hűvös lett az est. Hideg lett a lelkem tőle idebent. Valami változott, más minden, nem készült fel senki és semmi, hogy pihenni térjen. Zaklatott gondolataink ébren figyelnek minden neszre, álmaink bennünk rekedtek, talán örökre. Félve figyeljük egymás arcát, töröljük könnyeinket, meleg, … Olvass tovább
Terítő nélküli asztal közepén üres tányér. Meleg leheleted kondenzcsíkként körbejárja a hideg szobád. Nem vagy egyedül. Veled ül az üres tányért bámulva a család. Huszonegyedik század! Ki hitte volna, hogy ezt hozza rád? Társbérlőd a nyomor. Mindennap várod a végrehajtót. Pedig dolgoztál, reggeltől estig, hisz te voltál az átlag, aki az életbe belefáradt. Hittél, az … Olvass tovább
Az ablakból nézték a panelház előtti járdaszigetet.Odalent legalább hét-nyolc ember álldogált. Pár méterre a csoporttól megállt egy autó, az hozta a végrehajtót. Később leállt egy ponyvás teherautó az utca kanyarjában, majd besorakozott mögé egy rendőrautó is. Karola kivett a táskájából egy halom iratot, idegesen szorongatta a kezében. Megállt az ajtóval szemben, és várt. Benjamin megfogta … Olvass tovább
Halkan kérem én, talán meg se hallod, hogy fordítsd felém arcod, s akkor talán észreveszed, ha szemembe nézel, a lelkemből áradó szomorúságot. Mert kicsiny fekete gyöngyfélelmem már oly nagyra nőtt, hogy elsötétítette az eget, s már elfogyott belőlem minden jó gondolat, mik eddig segítettek fényre, résekre lelni. Bezárult minden ajtó. Műmosollyal készülök az ünnepekre, nincs … Olvass tovább
A kisvárosba beosont az est, belopta magát az utcákba, szürke, mocskos fátylat borított a kapualjakra. Ahogy mélyült a sötétség, kipattantak az utcai világítás kis fénykörei. Mint a nyakláncon az opálos gyöngyszemek, ott lebegtek a fényfüzérek, a rothadó tartalmú kukák felett, amiket a házmesterek kitoltak a hajnali szállításhoz, nem törődve a lesben álló hajléktalanokkal, akik reggelre … Olvass tovább
Kavicsos út, hepehupás, rajta szelíden bújó pocsolyák, már oly régen járok ezen az úton. Ha elfáradok, megpihenek bárhol, árokparton vagy köveken ülve, járdaszegélyen, vagy madárszaros parkok rozzant lócáin, egy hörgő város közepén. Arctalan emberek kerülgetnek, néha belém rúgnak, leköpnek, rám dobják lelkük zuborgó mocskát. Már nem érdekelnek. Nincs bennem feléjük zéró tolerancia. Gyűlölöm őket. Bent … Olvass tovább
Barna, az egyik volt egyetemi barátja ígérte, hogy elfuvarozza a másik városba. A magas, szőke hajú srác reggel ott volt a megbeszélt időben, egy mozdulattal összeszedte a két bőröndöt, meg a kézitáskáját. Az anyja búcsúzáskor minden szavára közömbösen bólogatott, mint aki nem törődik semmivel, azzal sem, hogy végképp magára marad. Sára figyelte az ébredező tájat … Olvass tovább
Figyelted éjszaka a hűvös csillagokat a kígyózó neonfényben bujkáló Holdat. Cipőkoppanásokból reményt szőtt a lelked: – Talán takarót hoz, egy tányér meleg ételt. Hullott rád hópehely, mint manna az égből, lelkedben tavasz volt, álmodtál egy virágos rétről. Figyelj Barátom! Figyelj! Ne higgy a mesében, Arcod viaszfénye nem hat meg senkit sem! Utad min ideértél, már … Olvass tovább
A kórház folyosóján végig lebegett a fertőtlenítő szag. Tudta, hogy nem mehet be az intenzívre, mégis kinyitotta a kórterem ajtaját egy pillanatra. Meglátta az apját, ahogy rá volt kapcsolva az életfunkciókat ellenőrző gépekre. Egy negyvenes éveiben járó orvos közeledett feléje, Sára gyorsan becsukta az ajtót és elindult az orvos felé. — Kérem, bocsánat… Závori Mihály, … Olvass tovább
SZILUETT Az apja és az anyja ott ül a kis konyhában, abban a szűk lyukban, amibe, ha beültek hárman, mint egy szardíniás dobozban elfogyott körülöttük a levegő. Ez volt a panelvarázs, ahogy mindig is becézte az életterüket. A szülei vitatkoztak valamin. Amikor benyitott hozzájuk, elcsendesedtek. Sára megérezte a feszültséget. – Mi baj van? – Mi … Olvass tovább
DIPLOMA Az egyetem aulájában véget ért a diplomaosztás hivatalos ceremóniája. A méhkashoz hasonlító hangzavarban a hozzátartozók gratulációja zajlott. Sára kezében a friss közgazdasági diplomával fülig-érő szájjal állt a családja előtt. Az édesapja megilletődve átölelte. – Ez a nap is eljött, diplomás hölgy lett az én kicsi lányom! A keresztanyja – szokásához híven – végig sírdogálta … Olvass tovább