Márkus Katalin Ötödik osztályos voltam, amikor egy nap, kicsire összehajtogatott levelet találtam a padomon. – Szép a hajad Kata! Írta röviden és tömören Laci, a titkos hódolóm. Bevallom, fülig pirultam, míg padtársam vidáman kuncogott. Ő volt a postás, egy hatodikos fiú vele küldte el levelét. Választ is várt, de akkor nem küldtem. A második levélben már többet … Olvass tovább
“Kék ég alatt zöld a fű,” fehér cérnát varr a tű, szivárványos ég alatt, repülnek a madarak. Varjú tolla fekete, zöld a fűzfa levele, sötétlila padlizsán, nem terem a kősziklán. Barna medve brummogva, kukucskál a bokorba, piros málnát keresgél, nagyon fürge, nem henyél. A katica hétpettyes, sárga nárcisz oly kedves, sapkát köt a kötőtű, “Látod, … Olvass tovább
Amikor elértem az iskolás kort, annak rendje-módja szerint, már május végén, anyukám beíratott az iskolába. Egész nyáron nem gondoltam rá, de ahogy közeledett a szeptember, apukám vett a városban egy iskolatáskát, és egy sötétkék iskolaköpenyt fehér legombolható gallérral. Praktikus volt, mert ha úgy adódott, este anyukám kimosta, másnap a sparhelten melegített vasalóval levasalta és újra hófehéren virított a … Olvass tovább
Apu tudom, oly sokszor mondtad nekem, Te csak tanulj, tanulj édes gyermekem. Pedig én is szerettem volna csatangolni, fészekből tojást lopni, vagy kukaccal pecázni. Ám, Te szigorúan számon kérted a leckét, míg pajtásaim a dombon egymást kergették, ha, pedig ábrándozva verseket faragtam, vaj’ kire ütött ez a gyerek – töprengtél magadban. Ma iskoláimat befejeztem, hazafelé … Olvass tovább
A pad már akkor is ott állt a tóparton, amikor a kisiskolás Bori még a szüleivel ment nyaralni. Egy hatalmas kőrisfa óvta a tűző naptól, de rajta üldögélve, pazar kilátás nyílt a tóra. Talán ezért sem volt magányos. Szemfülesnek kellett lenni, hogy pirosra festett deszkáin lehessen pihenni.Pedig akkoriban még fehérre festett betonból öntött lábakon állt. … Olvass tovább
Csillagtalan éjszakán, oly nagyon félek én, mellettem árva a hely, mióta elmentél. Nézem a sötét eget, merre jársz kedvesem? Ha csillag vagy, ragyogjál! “Ilyenkor légy velem,” Emlékeink ringatnak, amely sovány vigasz, csókod emléke hamvad, testem, lelkem sirat. Szeretnék újra élni minden pillanatot, szép naplementét nézve elmúlna bánatom. ” s engedd hogy Hozzád bújjak!” ölelj át … Olvass tovább
Ma reggel meglepően frissen ébredtem, jól esett a nyújtózkodás, boldogan mosolyogtam. A nap is vidáman küldte szobámba fényes sugarait, mintha tudná, hogy a mai vasárnap egészen különleges. Anyák napja van, és ünnepelünk. Oly rég találkoztunk, de valamelyik éjjel megígérte, hogy ma eljön. Kicsit furcsának találtam, amiért nem engedte, hogy én menjek el hozzá, de nem vitatkoztam vele. Úgy is … Olvass tovább
Ebéd utáni pihenéstől felfrissülve, jókedvűen indultam az udvarunk végébe ültetett cseresznyefához, melynek ágain már mosolyogtak a pirosra érett, szép nagyszemű cseresznyék. Egyik kezemben egy kicsi vödröt hintáztattam, a másikkal az utóbbi időben hozzám szegődött hű társamra támaszkodtam. Még mielőtt másra gondolnátok, ez a hű társam egy szépen megmunkált kampósbot, amivel biztonságosan tudok közlekedni. Telefon a zsebembe, … Olvass tovább
Már ifjúkoromban megmutattad, milyen jó érzés rímeket faragni, versben leírni gondolataimat, ám bújócskát játszottál velem, eltűntél, és sokáig nem találtalak. Keresgéltem a szavakat, melyek ott lebegtek előttem, mint est előtt az alkonyat, de én nem láttam meg őket, fülemmel nem hallottam a ritmust, melyet a rímek tapsoltak. Hét lakattal lezárt ajtó mögött rejtőzködtél, tintám elpárolgott, … Olvass tovább
Ha gondolatom írásra késztet, nagy csatákat vívok a rímekkel, valahogy mindig eltűnik egy-egy, mint a csintalan, csibész, kisgyerek. Próbálgatom rendbe szedni őket, csatasorba állítom párosan, de mindig szaladgálnak, pajkosak, én keresgélem őket morcosan. Biz’ messze állok a nagy költőktől, árnyékuk nyomába sem léphetek, Ők Isten fényében sütkéreznek, én verseimmel híres nem leszek. Képzeletem néha oly … Olvass tovább
Én olyan világban szeretnék élni, ahol a gyűlölet szót nem ismerik, esténként lehet csillagokat nézni, nem takarja felhő az ég fényeit. Hullámzó vizek tiszták, mint a forrás, nincsenek tarra vágott, kopasz dombok, csak békés hajók bonthatnak vitorlát, zöldellő fűben virág illatozzon. Békességben élhetne ember, állat, nem dörögnének pusztító fegyverek, kórházakban az orvosok vidámak, betegség helyett, … Olvass tovább
Megtörtént a vízszentelés, követte a házszentelés, hát a farsang mit csinál, mulatságra készen áll. Vidámsággal, zeneszóval, körömcipőben a hóban, álarcban vagy anélkül gond ilyenkor eltörpül. Fánk illatú szelek szállnak, kocsonyák remegve fáznak, de eljő a húshagyókedd, ostorával cserdít egyet. Véget vet a vidámságnak, szekrénybe a cifrasággal, böjti szelek hamut fújnak, visszahozzák a gondokat. 2024.
/ egy kiadós vacsora után / Mezítláb sétáltam a hóban kezemmel egy biciklit toltam, a hó meleg volt, nem hideg, mégis kiabáltam, segítsenek. Belestem volt iskolám ablakán, valaki kinézett, ki ez az öreglány? Én szégyenszemre elfutottam, de a biciklit is húztam-vontam, magas híd tornyosult előttem, ott már a biciklire felültem, a nagy hóban alig bírtam … Olvass tovább
Ballag már az Ó év, lyukas a bakancsa, rongyos a kabátja, zörög minden csontja. Nyomában az Új év legényesen járja, bársony a papucsa, cifra a kabátja. Tarisznyája tömve mindenféle jóval, zajosan érkezik, tánccal, síppal, dobbal. Még semmit sem ígért, ujjával csalogat, faragott botjával előre mutogat. Látod, ott bőség vár, ha szorgalmas leszel, úri módon élhetsz, … Olvass tovább
Egykedvűen nyomta meg a leszállást jelző gombot. Már megint vége egy napnak, egy hétnek és nemsokára az évnek. – Jaj, de hosszú lesz ez a hétvége is – sóhajtotta. Rajta kívül még hárman szálltak le a buszról. Egy darabig egy fele mentek, de vele nem beszélgettek. Nem haragból, csak egyszerűen nem volt közös témájuk. Vacsorafőzés, gyerekkel tanulás, … Olvass tovább
Hóban csikorgó csizmatalpak, deres fákon fázó madarak, békésen pipázó kémények, rég volt emlékeket idéznek. Gyerekzsivaj a domboldalon, hógolyó csata az udvaron, hajnali disznó visítások, fel-fellobbanó szalmalángok. Jégvirágos szobaablakok, kis patak vize is befagyott, szállását kereső Szent Család, minden este, házról-házra járt. Tollfosztókat is megtartották, hájas kráflit mind elkapkodták, füstölőkben sonka, szalonna, nótás kedve volt az … Olvass tovább
“Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.” lelke arannyal teli kincses doboz, aki nem vár gyógyító orvosokra, testében Istentől kapott szív dobog. Ilyen a gyermek, ártatlan bárányka, szívében nem csírázik bűnnek magja, még nem borult rá földnek sötét árnya, boldog lennék, ha mindig így maradna. Légy te is szabad, öleljen napsugár, ne kísértsenek éjszaka … Olvass tovább
Ahogy közeledett november vége, egyre hidegebbek lettek a reggelek, a Nap is sokszor gondolkodott, hogy előbújjon-e a szürke ködfelhők mögül. Sietve intéztük kinti dolgainkat, a hideg csípte vörös kezeinket szaporán dörzsölgettük, hogy felmelegedjen, mert ugye a kesztyű az még a fiókban lapult. Á, még nem kell, majd a télen! – mondtuk – pedig már rég … Olvass tovább
Még tündökölnek a napsugarak, aranyozva a hullámzó vizet, magányosan áll a part menti pad, e szép alkonyban egyedül pihen. Esténként én is egyedül vagyok, imáimat küldöm az ég felé, talán egy csillagon üldögélnek, hogy nem érnek Isten színe elé. Válaszára türelmesen várok, “de Isten sohasem fú a kürtbe” lelkem mégsem szomorú, hisz tudom, itt van … Olvass tovább
Aznap reggel lassan készülődtem. Húztam az időt, hogy minél később induljak, pedig tudtam, nem szabad elkésnem. Táskám már bepakolva várt a nappali foteljában. Nem viszek magammal sok mindent, csak az ilyenkor szükséges dolgokat. Ahányszor csak rápillantottam, összeszorult a torkom. Nem, nem megyek, kipakolom a cuccaimat és itthon maradok. Telefonomat kikapcsolom, még véletlenül se tudjanak elérni, … Olvass tovább