Márkus KatalinDélutáni csendes pihenéskor egyre sűrűbben ölelnek körül az emlékezés gondolatai. Azt mondják, az idő szépít, biztosan így van… Ahogy sokasodik éveimnek száma, az emlékezésben egyre jobb vagyok visszafelé. Jó pár éve, még úgy voltam vele, talán én nem is voltam gyerek. Semmi sem jutott eszembe a korai éveimből. Most pedig, ha a varázsgömbömbe belenézek, a legkorábbi … Olvass tovább
Múltban kutakodva egy emlékkép villan, unatkozva álltam léces kiskapunkban, porzott a szekérút erdő felől jöttek, nyárvégi melegben tüzelőt cipeltek. Feslett csizmájában ember jött elsőnek, foga között pipa hátán köteg rőzse, fején a kalapja csurgóra állítva, kilógott alóla szép fekete haja. Színe hagyott inge, foltozott nadrágja, biz’ nem hasonlított a cigány vajdára, kevéssel mögötte asszonya követte, … Olvass tovább
Doroti minden erejét összeszedve szaladt a lassanterülő esti szürkületben. Szülei éberségét kijátszva szökött el otthonról. Nagyon fontos volt számára, hogy még egyszer utoljára átölelje azt a fát, ahol Milossal szerelmet vallottak egymásnak. Ó, de rég is volt, amikor megfogadták, egyszer majd összeházasodnak, gyerekeik lesznek és boldogan élnek. Azóta, sok víz lefolyt a falu melletti folyócskában, és … Olvass tovább
Hideg, havas a világ, mégis nyílik hóvirág, tulipán még hezitál, mi sem járunk mezítláb. Siess, siess kikelet, hívd a meleg szeleket, láttunk havat eleget, „kergesd el már a telet.” Mátyás lába romboló, jeget tör a nagy folyón, kispacsirta hírmondó, olvad már a hógolyó. Tavasztündér mosolyog barka szirma szép bolyhos, érintése bársonyos, jókedvünk van, bolondos. 2025, … Olvass tovább
Fenn a felhők verekedtek, hódunnájuk széjjel repedt, egész éjjel hullott a hó, lett is reggel látnivaló. Faágakon hópamacsok, réten, mezőn hótakarók, éhesek a kismadarak, nem találnak finom magvat. Ingyenkonyhát megnyitottam, diót, magot bőven raktam, jött sok cinke és vörösbegy, mindegyiknek örvendezek. Míg tart a tél, enni kapnak, öröm látni, sokan vannak, veréb is jön, de … Olvass tovább
Közös munkahelyen találkoztunk, ismerkedtünk, majd barátokká váltunk, együtt jártunk moziba, bálokba. hétvégén felváltva, egymás otthonába. Egyszer megtörtént, ketten kedveltünk egyet, kíváncsian vártuk, ki lesz a nyertes, Ő mást választott, hoppon maradtunk, jót nevettünk nem bosszankodtunk. Amikor ránk talált az igaz szerelem, erős barátságkötelünk nem szakadt el, esküvőink után kétfelé vált utunk, éreztük, tudtuk, barátnők maradunk. … Olvass tovább
Márkus Katalin Én már láttam álmomban a jövőt, amikor nem lesznek gyűlölködők, békében élhet majd minden ember, férfiak kezében sem lesz fegyver. Nem lesz majd bűnözés, sem áldozat, lelkekben nem ég örök kárhozat, nyitott ablakból ének hangja száll, melyre válaszol a dalos madár. Gyermekek a réten szaladgálnak, körülöttük tarka lepkék szállnak, virágkoszorút kötnek, szalagot, mindenki … Olvass tovább
Ötödik osztályos voltam, amikor egy nap, kicsire összehajtogatott levelet találtam a padomon. – Szép a hajad Kata! Írta röviden és tömören Laci, a titkos hódolóm. Bevallom, fülig pirultam, míg padtársam vidáman kuncogott. Ő volt a postás, egy hatodikos fiú vele küldte el levelét. Választ is várt, de akkor nem küldtem. A második levélben már többet … Olvass tovább
„Kék ég alatt zöld a fű,” fehér cérnát varr a tű, szivárványos ég alatt, repülnek a madarak. Varjú tolla fekete, zöld a fűzfa levele, sötétlila padlizsán, nem terem a kősziklán. Barna medve brummogva, kukucskál a bokorba, piros málnát keresgél, nagyon fürge, nem henyél. A katica hétpettyes, sárga nárcisz oly kedves, sapkát köt a kötőtű, „Látod, … Olvass tovább
Amikor elértem az iskolás kort, annak rendje-módja szerint, már május végén, anyukám beíratott az iskolába. Egész nyáron nem gondoltam rá, de ahogy közeledett a szeptember, apukám vett a városban egy iskolatáskát, és egy sötétkék iskolaköpenyt fehér legombolható gallérral. Praktikus volt, mert ha úgy adódott, este anyukám kimosta, másnap a sparhelten melegített vasalóval levasalta és újra hófehéren virított a … Olvass tovább
Apu tudom, oly sokszor mondtad nekem, Te csak tanulj, tanulj édes gyermekem. Pedig én is szerettem volna csatangolni, fészekből tojást lopni, vagy kukaccal pecázni. Ám, Te szigorúan számon kérted a leckét, míg pajtásaim a dombon egymást kergették, ha, pedig ábrándozva verseket faragtam, vaj’ kire ütött ez a gyerek – töprengtél magadban. Ma iskoláimat befejeztem, hazafelé … Olvass tovább
A pad már akkor is ott állt a tóparton, amikor a kisiskolás Bori még a szüleivel ment nyaralni. Egy hatalmas kőrisfa óvta a tűző naptól, de rajta üldögélve, pazar kilátás nyílt a tóra. Talán ezért sem volt magányos. Szemfülesnek kellett lenni, hogy pirosra festett deszkáin lehessen pihenni.Pedig akkoriban még fehérre festett betonból öntött lábakon állt. … Olvass tovább
Csillagtalan éjszakán, oly nagyon félek én, mellettem árva a hely, mióta elmentél. Nézem a sötét eget, merre jársz kedvesem? Ha csillag vagy, ragyogjál! „Ilyenkor légy velem,” Emlékeink ringatnak, amely sovány vigasz, csókod emléke hamvad, testem, lelkem sirat. Szeretnék újra élni minden pillanatot, szép naplementét nézve elmúlna bánatom. ” s engedd hogy Hozzád bújjak!” ölelj át … Olvass tovább
Ma reggel meglepően frissen ébredtem, jól esett a nyújtózkodás, boldogan mosolyogtam. A nap is vidáman küldte szobámba fényes sugarait, mintha tudná, hogy a mai vasárnap egészen különleges. Anyák napja van, és ünnepelünk. Oly rég találkoztunk, de valamelyik éjjel megígérte, hogy ma eljön. Kicsit furcsának találtam, amiért nem engedte, hogy én menjek el hozzá, de nem vitatkoztam vele. Úgy is … Olvass tovább
Ebéd utáni pihenéstől felfrissülve, jókedvűen indultam az udvarunk végébe ültetett cseresznyefához, melynek ágain már mosolyogtak a pirosra érett, szép nagyszemű cseresznyék. Egyik kezemben egy kicsi vödröt hintáztattam, a másikkal az utóbbi időben hozzám szegődött hű társamra támaszkodtam. Még mielőtt másra gondolnátok, ez a hű társam egy szépen megmunkált kampósbot, amivel biztonságosan tudok közlekedni. Telefon a zsebembe, … Olvass tovább
Már ifjúkoromban megmutattad, milyen jó érzés rímeket faragni, versben leírni gondolataimat, ám bújócskát játszottál velem, eltűntél, és sokáig nem találtalak. Keresgéltem a szavakat, melyek ott lebegtek előttem, mint est előtt az alkonyat, de én nem láttam meg őket, fülemmel nem hallottam a ritmust, melyet a rímek tapsoltak. Hét lakattal lezárt ajtó mögött rejtőzködtél, tintám elpárolgott, … Olvass tovább
Ha gondolatom írásra késztet, nagy csatákat vívok a rímekkel, valahogy mindig eltűnik egy-egy, mint a csintalan, csibész, kisgyerek. Próbálgatom rendbe szedni őket, csatasorba állítom párosan, de mindig szaladgálnak, pajkosak, én keresgélem őket morcosan. Biz’ messze állok a nagy költőktől, árnyékuk nyomába sem léphetek, Ők Isten fényében sütkéreznek, én verseimmel híres nem leszek. Képzeletem néha oly … Olvass tovább
Én olyan világban szeretnék élni, ahol a gyűlölet szót nem ismerik, esténként lehet csillagokat nézni, nem takarja felhő az ég fényeit. Hullámzó vizek tiszták, mint a forrás, nincsenek tarra vágott, kopasz dombok, csak békés hajók bonthatnak vitorlát, zöldellő fűben virág illatozzon. Békességben élhetne ember, állat, nem dörögnének pusztító fegyverek, kórházakban az orvosok vidámak, betegség helyett, … Olvass tovább
Megtörtént a vízszentelés, követte a házszentelés, hát a farsang mit csinál, mulatságra készen áll. Vidámsággal, zeneszóval, körömcipőben a hóban, álarcban vagy anélkül gond ilyenkor eltörpül. Fánk illatú szelek szállnak, kocsonyák remegve fáznak, de eljő a húshagyókedd, ostorával cserdít egyet. Véget vet a vidámságnak, szekrénybe a cifrasággal, böjti szelek hamut fújnak, visszahozzák a gondokat. 2024.
/ egy kiadós vacsora után / Mezítláb sétáltam a hóban kezemmel egy biciklit toltam, a hó meleg volt, nem hideg, mégis kiabáltam, segítsenek. Belestem volt iskolám ablakán, valaki kinézett, ki ez az öreglány? Én szégyenszemre elfutottam, de a biciklit is húztam-vontam, magas híd tornyosult előttem, ott már a biciklire felültem, a nagy hóban alig bírtam … Olvass tovább