Márkus Katalin Ballag már az Ó év, lyukas a bakancsa, rongyos a kabátja, zörög minden csontja. Nyomában az Új év legényesen járja, bársony a papucsa, cifra a kabátja. Tarisznyája tömve mindenféle jóval, zajosan érkezik, tánccal, síppal, dobbal. Még semmit sem ígért, ujjával csalogat, faragott botjával előre mutogat. Látod, ott bőség vár, ha szorgalmas leszel, úri módon élhetsz, … Olvass tovább
Egykedvűen nyomta meg a leszállást jelző gombot. Már megint vége egy napnak, egy hétnek és nemsokára az évnek. – Jaj, de hosszú lesz ez a hétvége is – sóhajtotta. Rajta kívül még hárman szálltak le a buszról. Egy darabig egy fele mentek, de vele nem beszélgettek. Nem haragból, csak egyszerűen nem volt közös témájuk. Vacsorafőzés, gyerekkel tanulás, … Olvass tovább
Hóban csikorgó csizmatalpak, deres fákon fázó madarak, békésen pipázó kémények, rég volt emlékeket idéznek. Gyerekzsivaj a domboldalon, hógolyó csata az udvaron, hajnali disznó visítások, fel-fellobbanó szalmalángok. Jégvirágos szobaablakok, kis patak vize is befagyott, szállását kereső Szent Család, minden este, házról-házra járt. Tollfosztókat is megtartották, hájas kráflit mind elkapkodták, füstölőkben sonka, szalonna, nótás kedve volt az … Olvass tovább
„Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.” lelke arannyal teli kincses doboz, aki nem vár gyógyító orvosokra, testében Istentől kapott szív dobog. Ilyen a gyermek, ártatlan bárányka, szívében nem csírázik bűnnek magja, még nem borult rá földnek sötét árnya, boldog lennék, ha mindig így maradna. Légy te is szabad, öleljen napsugár, ne kísértsenek éjszaka … Olvass tovább
Ahogy közeledett november vége, egyre hidegebbek lettek a reggelek, a Nap is sokszor gondolkodott, hogy előbújjon-e a szürke ködfelhők mögül. Sietve intéztük kinti dolgainkat, a hideg csípte vörös kezeinket szaporán dörzsölgettük, hogy felmelegedjen, mert ugye a kesztyű az még a fiókban lapult. Á, még nem kell, majd a télen! – mondtuk – pedig már rég … Olvass tovább
Még tündökölnek a napsugarak, aranyozva a hullámzó vizet, magányosan áll a part menti pad, e szép alkonyban egyedül pihen. Esténként én is egyedül vagyok, imáimat küldöm az ég felé, talán egy csillagon üldögélnek, hogy nem érnek Isten színe elé. Válaszára türelmesen várok, „de Isten sohasem fú a kürtbe” lelkem mégsem szomorú, hisz tudom, itt van … Olvass tovább
Aznap reggel lassan készülődtem. Húztam az időt, hogy minél később induljak, pedig tudtam, nem szabad elkésnem. Táskám már bepakolva várt a nappali foteljában. Nem viszek magammal sok mindent, csak az ilyenkor szükséges dolgokat. Ahányszor csak rápillantottam, összeszorult a torkom. Nem, nem megyek, kipakolom a cuccaimat és itthon maradok. Telefonomat kikapcsolom, még véletlenül se tudjanak elérni, … Olvass tovább
„Az emberélet útjának felén ” számot vetek az elmúlt időkről, mert az ember oly sok mindent megél, mégis az elme elfelejt, töröl. Egykor örvendeztem a tavasznak, rózsanyíláskor én is virultam, még lubickoltam mint az aranyhal, de a nyári éj, már bokán rugdalt. Összetört lelkem éles szilánkja, szétkaszabolta boldog életem, meglegyintett az elmúlás árnya, nagy terhemmel … Olvass tovább
Az asszony hálásan nézett férjére, aki a hintaszékben kényelmesen elhelyezte, majd úgy fordította a széket, hogy a kétszárnyú erkélyajtó üvegén keresztül a kertet láthassa. Kellemes késő őszi délután volt, az égen tündöklő Nap szikrázóan küldte sugarait a földre. A férfi súgott valamit az asszony fülébe, mire az elmosolyodott, és megsimogatta párja kezét. Ő válaszul csókot … Olvass tovább
Fájó magányomban kérlek, hallgass meg Uram! Oly egyedül vagyok, mint a víz felett szálló madár, ki vijjogva keresi párját, mielőtt leszáll az éj. Én is keresem páromat, kit idő előtt magadhoz szólítottál, és magával vitte lelkem jobbik felét. Sírok, zokogok, mert Ő, már zsámolyod tövében ül, s hallgatja bölcs szavaidat, míg én itt a földön … Olvass tovább
Az öreg hársfa már nagyon várta a meleg tavaszi napokat. Göcsörtös ágait nagyon megropogtatta a téli fagy, és a hidegen fújó északi szelek. Ilyenkor recsegtek, ropogtak, még a füleit is befogta, hogy ne hallja panaszos jajgatásukat. De ami késik, az nem múlik, így előbb-utóbb megérkezett a tavasz. A nap is melegebb fénnyel simogatta ágait, a … Olvass tovább
„Szép virág a rózsa, hát még a bimbója,” olyan kívánatos, mint a szép lány csókja, harmat friss cseppjeit napfény csillogtatja, lágyan fújó szellő táncolva ringatja. Meleg nap fényétől kinyílnak szirmai, csókot lehelnek rá leánynak ajkai, illatos virágon pillangók pihennek, zöld levelei közt tüskéi figyelnek. Anyánk kertjében is szép rózsák nyílottak, rózsalugasában sokszirmú pirosak, magas tearózsák … Olvass tovább
Szinte egész délelőtt esett az eső, a kedvem is olyan borús volt, mint az idő. Egyedül voltam, hiányoztak a rég, vagy alig pár éve elhunyt szeretteim. Hogy egy kicsit vigasztalódjak, ebéd után elővettem az egyik ősrégi megfakult papírdobozt, benne a sok-sok megsárgult fényképpel. *** Apai öregapám fiatalkori képét sokáig nézegettem, miközben megpróbáltam felidézni a tőle sokszor … Olvass tovább
Vörösen izzik az ég alja, tüzes ágyán piheg már a nap, búcsúcsókjától felhő olvad, káprázatos e szép alkonyat. Elcsendesül, pihen a város, sötétben a varjú sem károg, kicsi lámpákban halvány a fény, csendes utcákon oson az éj. „Éj leng alá a mély vadonra ,” sötét fátylát csillag hordozza, minden zajt,vigalmat eltakar, lágy szellőtől csipkéje szakad. … Olvass tovább
Nemrég megadatott nekem, repülhettem, mint a madár, úgy szálltam szép tájak felett, Kis-Balatonnak szépséges szigetein, Matula kunyhóját kutatták szemeim. Hatalmas ősfák fölött ámulva néztem, az ágak közt ringó sok-sok madárfészket, odébb a zöld fűben őzek kergetőztek, egy magaslesből vadász figyelte őket. Erdős hegyek csúcsán aprók a várromok, Rezi vár kövein magyar zászló lobog, béke jelképe … Olvass tovább
Örülök, ha múlik a sötét éj, „A Fénynek földi hang még nem felelt” friss reggelen jó kávézni Veled, körülöttünk minden csendes, békés. Oly meghitt a csendben üldögélés, néma fák titkokat őrizhetnek, árnyékuk a kék tó vizén lebeg, benne mártóznak a zöld levélkék. Finom kávét lassan kortyolgatom, aromája sokáig maradjon, mint emlékeim közt e szép hajnal. Egymást … Olvass tovább
A kéklő nyári égen trónoló nap úgy határozott, egy kicsit megtréfálja az embereket. Egész télen, és tavasszal csak azt hallgatta, hogy milyen hideg van, fáznak, még a nap sem melegít rendesen. Alig-alig küld egy kevés fényt, mintha sajnálná, pedig neki aztán bőven van belőle. – No – gondolta magában, várjatok csak emberek, eljön még az … Olvass tovább
Vállamon tarisznya indulok utamra, hogy merre vezet majd csillagom mutatja, „Édes anyámasszony ne féljen kegyelmed” jóra intő szavát szívembe rejtettem, Isten is velem van vigyázza majd utam, ne hullassa könnyét pár év majd elsuhan, fejemben tudással hogyha visszatérek, elmúlnak majd akkor a szomorú évek. Elszaladt az idő mester lett belőlem, üzentem szülémnek jövök sietősen, álmomban … Olvass tovább
Emlékek közt a legszebbet kerestem, szívem rejtett zugában rátaláltam, ” Két karodban ringatózom csendesen ” így pihentünk együtt, egymás karjában. Szerettem hallgatni megfontolt szavad, suttogó hangoddal is simogattál, elpirultam, mikor hozzám ért ajkad, hűség gyűrűjével elkápráztattál. Esküvőnk napja szép volt, mint egy álom, a meghitt perceket míg élek, őrzöm, nálunk nem volt boldogabb a világon, … Olvass tovább
Ősi templom áll magas domb tetején, gesztenyefa őrzi a kicsi szentélyt, tavasz melegétől rügyek pattannak, zöld levelekre, s virágra bomlanak, fürtös kis szirmokra mosolyog a nap. ” Fehér virág virul a gesztenyefán” tavasz királynője sok-sok éve már, Zöld leveleken fehér karácsonyfák, napfényben fürdőző szépséges csodák, szemnek gyönyörű, hófehér ragyogás. Tavaszi szélben levelek táncolnak, virágok kelyhében … Olvass tovább