Egyszer

Egyszer, ha elköszön a lelkem, vagy el sem, csak lelép a semmibe, magammal viszem azt, hogy szerettél. Nem tudni, mennyire hamar tűnnek el a lábnyomok, hogy meddig bámulok, mint hervadó virág a síron… mert lehet, az leszek… csak pár napig, kinyílok majd máshol, ahol napfényt másolok neked, s szívedbe lopom az emlékezéssel.

Daráló: Eltékozolt rész

Ma még az enyém is ez a föld, s hogy mivé változik, nemcsak látomás… Beleborzadok. Kicsiny énrészem töredezik lassan szét körülöttem, ahogy fáradok. Pedig tettem érte, időmet el nem mulattam. Vasárnapokat cseréltem, csakmegélhetésre. Cserébe maradtam talpon erőből élve, ami hűtlen hagy el, mint tulajdon… Lehajtom fejem, muszájból fájnak kiszakadt (s)érvek. Talán helyrehozhatók, alázattal kérve. Felélt, … Olvass tovább

Túlféltés?

Hogyan mondjam el, hogy ne keltsek pánikot? A szíved alatt nőtt… hogy mivé, láthatod, óvott büszkeséged. Elköszönnek reggel foszlányok, férc-szavak, nincsen váró busz… szemtanúk fák, kőfalak, hogy rohan az élet. Aggódni örök, mégis hullámzó erő, néha szunnyadás a veszélyt felismerő, áradó túlféltés. Szabadságvágy-tenger, tiltások, zátonyok, szabadulni kész, hisz szárnyakat álmodott, használni kísértés. “ELTŰNT!”, lángoló betűk, … Olvass tovább

Szelíd bohémságok / Apám/

Nem volt nagyravágyó, sem mindent látó bölcs. Kérges tenyeréhez szelídült az erkölcs. Hétköznapok búját bohémsággal fedte, ami elnehezült, dallal derítette. Súlytalannak látszó, mosoly-arcú emlék… hol a szavát hallom, oda visszamennék. “Néha a gond elől világgá kell menni, a szabad percekből mélyet lélegezni!” Ereimben lüktet, pedig égre dobta, természet szonettjét a szívembe lopta. Hogy szeressem, óvjam … Olvass tovább

Mert akarom…

Álomból hozott a jajszavam, hozzá túlsúlyos gondolat hűen tapad. Nem szándéktalan, mert húz lefelé, bontogat; mit, miért nem… értem, nem értem… A békétlenbe beleszól életkedv. A még töksötétben koránkelő, kis szárnyasok… azaz hol is tartottam éppen? Zuhanok… a mélyben sajog a megszokott módon tevékeny kín. Rajtam, bennem…! Meddig még? Akad a kérdés pont középen… magamra … Olvass tovább

Pünkösdi harmónia

Szelíd galamb pihen a régi kereszten, hosszú árnyékában térdepel a csend. Imája pillanat, békésen, görnyedten a szél adja hírül, mit Isten üzent. Mert megbocsát a múlt, irgalom létező! Körülvesz a remény, az örök ébredő! Bólogató ágak, zöld ring széles ölben, fények és árnyak életkedvvel festik. Könnytől, mosolygástól nyílik már a völgyben, duzzadó bimbók ígérete feslik.

Aki tanít

Mindenki volt egyszer diák, meg is éli a leckéket, innen tárul ki a világ, egyedi lesz a történet. Sorsunk része. Aki tanít, jobbá tenne, ezért fárad. Útvesztőben eligazít, jövőt kínál, tudástárat. Képez, oktat, hibát javít, rámutat az értékekre. Velünk épít, aki tanít, hazát a jobb pillérekre. Köszönet jár, tiszteletem! Többé tesz, ki így gazdagít. Becsüljük … Olvass tovább

Hímzések… /Anya/

Hímzések… /Anya/ Rózsákat rajzolok, százat… grafit búsul, holt-remény. Könnyem áztat minden szálat, elmosódik feketém. Színek futnak fehér gyolcson, csenddé lett sors-tarkaság. Virágok a folyondáron, megélt napok, éjszakák. Mindennapok öltései… összebújók, láncszemek, felidézett érzései bennem élnek, mint jelek. Ne varrjon, most játsszon velem, duzzogtam, “Jó nem leszek!”, megértette türelmesen a lázadó perceket. Nyűgömet, a gyerek-inget… Felvenném… … Olvass tovább

Lázrózsa

Kínzóan makacs szögesdrót-inger… A tea forró… gyógyfű keverék. Félretett a megáztatott filter, egy csészényi íz maradt benne még. Találgatok… Csak melegét érzem és valami csekély illatfélét. Átvészelte annyiféleképpen lelkem a testnek e bűnhődését. Burjánzik szerte, lázrózsa nyílik, keringő vérembe szeret bele, gyökere nyúlik egész a szívig, sok éles tüskéje játszik vele. Csapongón virul, reszketek, fázom… … Olvass tovább

Árverés alatt

Bús tekintetű, pusztuló szerkezet… meg-megújuló fecskefészkeket vigyáz málló vakolat. Enyészet piheg korhadó léceken, hazajár a szél pókhálós férceken. A ház él, lakható. Lét-erózió bent… egy magányos sóhaj, s megrekedt átok. Hízott, dagadt… Záloggá vált múlt árverés alatt. Jobb napot nem ígér idő, ami kísért már sokadszor ébred. Nyert már a jelenben adós türelem néhány felélt … Olvass tovább

Mert visszajönnek

Nem érkeznek ők titokban, vidám daluk ficsereg, kihirdetik ők is frakkban, szép évszak ez emberek! Lyukas már a régi fészek, építész a fecske pár, hozzálátnak, hamar készek, tapasztáshoz jó a sár. Fecskezönge reggelente, ablakba tett ébredés. Felkelni! A nap üzente, nemcsak buta fecsegés. Érkezéstől búcsúzásig, fecske-otthon szívügyek, amíg nőnek fiókáik, fogynak kártevők, legyek. Madárkotta villanydróton, … Olvass tovább

Megint

Megint a semmiről írok, épphogy rímeket keresek. Hűséges gondolat-csíkok, benne szilánkok, cserepek, amik szúrnak… megszokottan, bár lassan gyógyulttá múlnak, kicsit mássá birtokoltam. Megint ráunok a csendre, mállik a zajban, szétcsurog. Hangolnak ál-értékrendre, hol hízik, nő a jégburok. Megértem? Jobbat kívánnék, sajgok lélektől a szívig. Kikkel miért is vitáznék? Hitem számol egytől-tízig. Megint haladok a korral, … Olvass tovább

Farsangol a tél

Ködfürdőzik tejfehérben a nap fénye, szendereg. Mint áttetsző, nagy kötényen, csupa-lyukon átpereg. A sövényen madárkotta, készülnek a víg dalok, mind a tavaszt csalogatja, úgy érzik, itt andalog. Tavasz-maszkban pózol a tél. Felpróbálta. Úgy maradt. Unalmas a rideg páncél, jégcipő is széthasadt. Télidőt hagy egy cókmókban, ne legyen ok panaszra, téli maszkja a gardróbban, móka lesz … Olvass tovább

Éretten

Üvöltve jöttem erre a világra, éjszakák türelmét meggyötörtem, de békültem jóság szelíd szavára, ha nyűgömmel hozzágömbölyödtem. Jóllakva apadt illúziómérték, tarkaság szőtte át a tejfehért. Mesék tanulsága illanó érték, mégis visszatérek az ihletért. Kísérő vágyak édesek, mostohák… többet kaptam, mint amennyit kértem. Éretté tettek bölcsek és ostobák egy ÉN-né válva összefüggésben. Kihunyt bűvölet, látszateffektusok. Szívembe írt, … Olvass tovább

Ihlet

Téli éjben zajong a szél, meg-megszakad monológja, óg-móg… magányos, vén öreg, fákat ölel, csontjuk töri… csak szeretné, bújna közel. Jóvátenné, ha lehetne… ablakokra jó szándékát jégvirágként rálehelte.

Őszre hangolt

Hiába űznek, utól nem érnek, édenem pokol égeti el, fárad az énem, de hazaérek, csengőhangom “kelni, kelni fel!”. Suttogom reggelnek: “Ma is kellesz… ” csak, ami itt van azt hiszem el, megszokott ritmus társul a jelhez, bár az ördög itt is rám lehel. Viszonzom, küldök őszi mosolygást, haragját víg színekbe fojtom. Nyakamba sálat, ma talán … Olvass tovább

Kerítés

Mindig vonzott a békés meghittsége… mondták, hogy szent HELY, gyógyvizű forrás. Bevallom, hittem, s hiszem ma is. Rég jártam itt, talán már két éve. Látszik, hogy magánkézbe került a környék. Hosszú kerítés láttat, tudd, ez itt már saját. A látkép így átalakult, mint az út, ami odavezet, ami nem lett hosszabb, sőt, hamarabb odaérünk. A … Olvass tovább

(L)Élek

Talán nem eltévedt ez a lélek bennem, mikor e testé lett egy véletlen percben. Hűséges egy vendég, amíg vagyok marad, bár örökké lennék, de itt csak ő szabad. Megmutatta ilyen, épen és egészen, szívem üti, igen, erejét felélem. Belátok szinteket. Összerakott dolgok. Találtam kincseket, tudom, mi a boldog. Megtörő lendület, biccent rám a reggel. Lüktetek, … Olvass tovább

Letisztult

Nincsen bezárt múlt, nincsen törölt emlék, mikor felszakad, már nem siratom. A régi ÉN-ből ha egy dallá lennék, találna húrokat a fáj-dalom. Lírából kotta békült a haraggal, voltam a dráma hű tanítványa. Letisztuló kor szívvel és szavakkal, napszínekkel készül dioráma. Igazból gyűjtök, hamistól fázom, hűséges a jó, tapad a rossz is. Zsúfolt életkép… már ősz … Olvass tovább