Kicsilelek

Miért siettél mindig? Miért futottál eddig? Ha se fegyvered, se étked, Vehetsz lelket ördögtől angyalig. Miért haraptál kemény földbe, Nem puha, langyos esőbe? Kapkodtál a levegőért, De mit kaptál? Füstlevegőt miben megfultál. Miért akartad mindig, Hogy te legyél a legjobb? Hogy lássák tehetséges vagy, De mindig szorított a torok. Miért akartál küzdeni, Amikor remény sem … Olvass tovább

Szólok az életnek. Hagyd mostmár abba. Elég volt szenvednem, Legyen most pompa. Kérsz az élettől: Vedd most le a kezed, Öldök lelked hajítsd el! Nem kellett neked a tisztelet. Kívánsz a létedtől. Légy hát most boldog. Megkaptad? Megkaptad. De még mindig van nyomorod. Akarsz a boldogból, Fájból nem is ennél. A fáj nevel, de csak … Olvass tovább

Kisszobámból kinézek, Lám mit mondanak a fények, A sárga már nem a remény színe, E világban irigység gyökeredzett. Látni szenvedni, fájni, Embereket ütni, enni, Szavakkal dobálózni, Odamegyek hozzájuk: ,,ki ez a senki?” A jót manapság úgy nézzük, Mintha rejtett kép lenne, Tükörképünk is rossz, De nem teszünk ellene. Mindenki jobb akar lenni mindenkitől, Nem akarunk … Olvass tovább

Kőbe ütöd a lábad. Kőbe vésed az árnyad. Nyomot akarsz hagyni, Hogy legyen még utánad. Ha már nyomorod betölti az éjt, A káprák rosszba esnek eléd, Mindez csak belülről, Hogy ne lássák még. S miként a jóba támadnak Lélektépő szavakat, Mikor a jó szívét lelkét kitenné, De elveszik a szárnyadat. A jónak miért adnak fájdalmat, … Olvass tovább

Átkot szórnak, Végfátyolt tesznek annak fejére, Kinek van becsülete, Bemocskolják a szónak. Szóba temetik, Hangleejtéseket megjegyezve Fájón keresik Azok a szemek, a hangok a vigyor zaját kirekesztik. Ki jó, ki tanító, Ki bölcs, dúsképzeletű árnylátó s lélekgyógyító. Vele nem lehet boldog lenni. Te nárcisztikus förtelemszántó… Végletekig is lefetyelhetsz Abból a vízből amit a kutya iszik, … Olvass tovább

Ott ázik. Ott fázik. Nézd, olyan vicces. Hogy sír, egy olyan után, aki saját talicskájában azt hiszi giccses. Talicskában föld gally, Mindenféle tüske mi elporlad, s elmálik. Ő inkább kígyóként pompázik. Rotál a kapa, a föld alattad széjjelmálik. Új énje sátán, Könnyeket többé nem szárit. Ott nyög. Ott ül sokáig. A fájdalom úgy tépi, Mint … Olvass tovább

Az új szív Mit az emberek kérnek, Nem avítt, napszítta tiszta lélek. Mit az emberek kérnek, Csupán lélektelen ének. Mit az új szó kér a házban, Nem a régi vakbuzgó árnyban, Mit az új élet kér tespedve, Boldogság egy rossz párban. Molyrágta szívben, Ki és mit is keresne? Mi viszi az embert, saját bűne, És … Olvass tovább

Kopolya felett, s még annak is fölébe, Égivándor repül napnak a szemébe, S mi látszik fentről csak rét és ökröcske, De mit látsz közelebbről, apró kincsecske. Mit látsz közelebbről, Kenyér az asztalon, Szalonna a tányéron, S meghazudtoló jólét egy ódon ajakon. Mit a kopár elme nem akar látni, Azt kútba önti, S mik árán fáradozott … Olvass tovább

Kinek árva tükre látja, Hogy a virágszíve ára, Nem pénz s nem megvehető, Nem gyarló ember száma. Kinek becsülete nap, Szíve holdból farigcsált, Éjszakákban világít, Vérében ég, a tiszta lát. Ki tudja hogy szíve jó, Mégis esznek lelkéből mint ennivaló, Kinek mézes szó és mély tó Gondolata, mint a fény, csillanó. Lelkébe a könnyek Úgy … Olvass tovább

Volt egyszer hogy úgy volt, Hogy egyszer volt, hol nem volt,: itthagytál. Volt egyszer hogy úgy volt, hogy a kisszobám Falán letört emlékek, a falak oldalán Megsárgult képek, a képük idézik a lelket, most talán Enyhült a zaj a fejben, Nem tombol annyira, De eltűnt a kedvem, Nem tudom mi baja, Valami mégis a szívem, … Olvass tovább

Ne hidd hogy rosszabb nálad a téren, A buszmegállóhoz, az üres járdákhoz leértem. Ne hidd hogy rosszabb a hidegben, A fények égnek, a szemem vakítják félig ébren. A buszok mind elmentek, nem várok már semmire A busz elvitte a reményt egy másik térre, A nap lement, néhány unalmas arc kerül a képbe. Itthagytak egyedül a … Olvass tovább

Sírunkon is esengő kezek rínak majd, Összekulcsolván kezüket, mondanak imát, S átkozzák, ki tépi a magyart. Szablya vágja aljzatunk, S mi úgy futunk, Hogy vérünk túlpezsdül, Úgy ugrunk táltos lovakról fel le, Hogy testünk s eszünk újfentrül, El is fölödi, utunk milyen veszélyt ról fel. Míg a szánkban pezsdült a szőlőnedű, Oly sok volt a … Olvass tovább

Kék hajnal, szürke árnyak az árokban állnak, Elesnek, csetlenek, botlanak, Roskatag világ, egy ember mondogat nekem, Semmit mondó, üres szavakat, A fájdalomtól már nem hallom, nem érzem azokat. Nem tudom hogy ember, vagy az éj Hangja beszél hozzám, vagy a remény, Az ütéseket eddig kibírtam, De a múlt árnya még itt a nyomomban. Szénné vált … Olvass tovább

Mit rejt a város amiben lépkedsz, Egy árva kisember vagy, ki ablakából kinézhet, Bent ragadt egy házban, ki sosem léphet… Minden nap iszik reggel egy öreg keserű bort, Minden este szív egy szál ócska cigit, Minden délután sír egy nagyot, Egyik délben sem eszik egy falatot, ajtót sem nyit. Mit rejt az a ház, milyen … Olvass tovább

A lelkem vizét vesztett szikkadt árva kis patak, Lerombolja az általam tervezett sírokat, Valami ami szép, ami ereszti fényét. Valami ami boldoggá teszi az árva lényt, A kiskanállal kellett összeszedni darabját, Most meg úgy ég, most meg úgy ég… Valami ami tép, a sok gondolatot széttépi, Valami ami megnyugtat és a szorongást szétveri, Valami ami … Olvass tovább

Bölcs könyvek fekszenek a polcon, Bölcsül mondják: elmék lelke itt heverész. Megfontolt sorok között találod meg, Mi dolgod, ha lelked elvész. Olvasva pár sort, felismérve életed: Árva, fájó léted mögött bújik meg szerény becsületed. Olvasva pár sort, Lehet leesik néhány könnycsepp, Melyek mint jó a rosszban, jóként követeleődznek, De a könyvek nem írják át az … Olvass tovább

Vaksors hozta fájdalom, Gyaszmat élet maradon, Maradnak a zsarátnok érzelmek, Mik belül égnek, kívül ülnek arcodon. Noha már nem fáj a sors, De sírlak van benned, Szíved a sors gonosza olta csupa véres seb. Tested híves, lázbeteg. Ha gondolkodták volna, Minden tetted után, De nem akartad, azt mondtad: Abcúg, az élettel alássan se bántál. Csak … Olvass tovább

Űző nappal, Tűző lánggal, vicsorít a délután, Rásüti a fényeit a térre ami oly sivár. Bezárt a kedv, égő nappal, Valahová lépdelek, De űz az agy egy apró gondolattal, Kicsi a zár, fényes a nap, De ez kívül van, csak a látszat. Betűk vannak írva a szememre, Mégis kiolvashatatlan árnyat mutat, Nyugszik a perc, de … Olvass tovább