komornyikKáromoltad már életedet egy új szakasz hajnalán? S vártad-e hű mátkád kimeresztett karmokkal? A gyep szétválik, hajbókolva csiklandják az ember lábát, midőn lerója útját. Megéri-e a Napnak felkapaszkodni a fellegek létráján, hogy később onnét letaszíttassa a sápadt arcú, melankolikus Hold? Megéri-e sopánkodni a karcolásnyi sérelmen, ha az út úgy is elfogy előbb-utóbb a talpunk alatt?
Nem akarta elhinni, hogy plátói szerelme az intenzív osztály ágyát nyomja. Hogy a szép Manci élet és halál között lebeg. Az egészséges, életvidám Manci, aki még deres haját is úgy dobálta a válla fölött, mintha a múló évek csak ráncokba csomagolt, édes cukorkák lennének. Nekem kellene most itt feküdnöm – gondolta Rezső a beteg hölgy … Olvass tovább
szirom-puha csók napsugárral hinti be szívem zárt kertjét *** tündér lábnyoma lágy szőnyeget göngyölít nyíló virághad *** gloriett alatt teafoltos nevetés kisasszony pletyka
virágfuvallat madárszárny simogatta szerelmes sóhaj *** méhraj döngicsél nyúlszőr-ecset festi fel a tavasz nászát *** napsugár mosoly titkos kerti légyottok harmatkönny-cseppek
Nyáron a hangyabolynak sok tennivalója akadt, még az esős időszak előtt be kellett fejezniük a gyűjtést. A dolgozók egészen messze vándoroltak az otthonuktól, hogy a legfinomabb falatokat szállíthassák a királynőnek. A hangyavezérek hasznos tanáccsal látták el a fiatalabbakat: – Vigyázzatok! Akármennyire is éhesek vagytok, sohase rágjátok meg a szirmokat, mert minden virágot szellemek őriznek! Persze … Olvass tovább
Aki visszavár Kérem, ne csak gubbasszon itt, a kinti rattanszéken! Öntse ki nekem a lelkét, végtére, ezért keresett fel, nem igaz? Ne ódzkodjon tőlem, ami közöttünk elhangzik, az nem hagyja el a virágoskertemet! Áh, értem. A homloka felett gondok felhősödnek. A szeme beborult, a pillái tövében már könnyeket fakaszt a kiszolgáltatottság, a kilátástalanság… Azért érezni … Olvass tovább
Hálás vagyok, hogy arcod vonala tenyerembe simulhat. Köszönetet mondok, hogy megegyezhet lélegzetvételünk ritmusa. Szeretem az időpontot, mikor léteink fonala ugyanazon szőttesbe került, s érzelmeink vadhajtása buja erdővé terebélyesedett. Az ágak összehajolnak, ujjaink egymásba fonódnak. 2020. 03. 05.
Már ne haragudj, Éjféltáj, ha elcsitul A dombtető utolsó harangkondulása, S a távolban felmorajlik Egy meggörnyedt tölgyfa, Miként múltidejű merevsége Bánatba, majd villódzó Agresszióba csap át… Már ne haragudj, Húzd ki tövestől a tüdődbe, A szívedbe, a gyomrodba döfött Sérelmeket, morzsold szét Ujjaid közt bűzös pernyéjét A felperzselt álmoknak. Már ne haragudj, A szörny nem … Olvass tovább
Holnapután Felsejlik a láthatáron egy másik Esthajnal. Holnapután Szirmot bont az érintetlen kaktusz. Holnapután Mosolyba foglalja gondolatait a siketnéma. Holnapután Tisztára mossa ingemet a szemetetlen folyó. Holnapután Sült galamb száll az éhező gyermek elébe. Holnapután A tűzmadár nem kotlik tovább a haláltojásán. Holnapután Kristályossá szilárdul az elhatározás. Holnapután Virágba borul az Életfa lombja. Holnapután Újrasarjad … Olvass tovább
Gyér fényű Holdglória – Fogyatkozó ártatlanság. Áttetsző ködfátyol Megkaristolja a deressé dermedt, Osonás lépteivel tűzdelt gyepsort. Neszezés hallik. Kopasz faágak csattogva összeverődnek, Akárha megtapsolnák Az árnyba toppanót. Cipősarok koppanása a kövezeten. Kattan a zár, nyílik a kapu. Elkerekedett bagolyszempár – Az elismerés medalionja, Érdeklődve követi az éji vándor Halk iramlását. Tenyerén még szoba-meleg feszül. Nyakszirtjéről … Olvass tovább
Óriás narancsot vont az égre a márványvonalú, téli naplemente, szikrákat hintve a visszamaradt hó szemcsés buckáira. Az árnyékok cérnafolyondárrá nyúltak. Áttetsző jégcsapok csüngnek alá a fagytól kopogó ereszről, akárha zokogó angyalok könnyét zárná magába, kik nem haraphattak a nap-narancs édes zamatából – egy tovavonuló varjúraj megelőzte őket. 2020. 01. 11.
A hajadon megszaporázta lépteit. Majdnem elvágódott az utcasarkon felgyülemlett, nedves levélkupacban, de nem torpant meg egy pillanatra sem. Nem tudta elviselni annak a pipogya legénynek a képét, aki egy ideje folyvást a nyomában koslatott – azért sietett, hogy kikerülje a vele való, óhatatlan találkozást. Jó, jó – gondolta magában némi részvéttel, tenyerét a feje fölé … Olvass tovább
Hajam bebocsátott dicsfényt és illanó napsugarat, varkocsomba ivódott, csillám-szalagommá lett nyár nektárjának édes-hamis folyama. Hercegi virágkehely – pártája aranyozott hintó. Sorvadó vadvirág – pártája reszketeg szirom-düledék. 2019. 10. 20.
Csillárfény Medúza-lágy golyóbis Bálterem andalító glóriája Merésszé bájolja a bátortalant Csillagszikrákat hint Nyakékre és fülönfüggőre Mégsem képes tompítani A borgőz és pezsgőtajték Pirospozsgás lenyomatát Sem az álmodozó hajadon Ártatlan pírfoltját Égősor Kacérkodó vívmány Örök egységre, örök villódzásra Kárhoztatott (vagy tán jutalmazott?) Béklyó Díszgömb-társai láttatják Felnagyítják Sziporka-tükörképét Míg a fenyő szúrós ölét Csalfa szeretőként Kígyózva körbefonja … Olvass tovább
Villám hasított a fák közé. A vadász rémülten dobta hátára aznapi zsákmányát, és szedte a lábát az ösvényen. Az előbbi felvillanás utószínei sokáig elhomályosították látását. Mintha megelevenedne retináján egy aranyág, melyet az alászállt istenség képzett pipájának füstjéből, összekötve az emberek világát a felső világgal. Ám a férfit most a legkevésbé sem izgatta a mesebeli párhuzam. … Olvass tovább
A rossz nem kopogtat fészkünk peremén. Nem rikoltja indítékát, nem kapirgálja a perceket. Hívatlanul, alattomosan reppen az életünkbe. Suhantam az őszi szél egy vad áramlatán. Az imént bekebelezett hernyó alig kúszott a bendőmbe, máris tömör fájdalom csapódott bal felkarcsontomba. Fél szárnyammal eszeveszetten csapdosva még fenntartottam magam a levegőben, bár csalhatatlan süllyedésnek indultam. Minden ízemet megfeszítve … Olvass tovább
Szétcincált pókháló szálldos őszi falevelekkel keretezett üde tájon. Csillog a nedves fű, pára csap fel egy tündér lába nyomán. Vagy tán kedvesem osont által a portán, ajkát sanzonra csücsörítve, földes utat vájva az avar diszharmonikus mintájába? Vajon hallani fogom őt, mikor szúrágta ablaktáblám alá ér, halántékán a verejtékcsík mint ökörnyál ragyog, és szentimentális suttogása érzéki … Olvass tovább
ép gondolatot épkézláb nem hagyta el szám éppen keseregve epekedtem ihletem morzsaléka után építeni fellegváram cikornyás tornyát épségben megmászni az élet fáját létra gyanánt épphogy felocsúdtam epés zavaromban kidörzsöltem szememből az álmot eperpiros méregpír tarkította arcom s épkézláb mondat nélkül, fáradhatatlanul építettem, sz- építettem tovább életem ágát. 2020.02.21.
Amikor simogat a csalánlevél, És nyakad köré tekeredik A lánccsörgés anyagtalan kígyója, Valami nincs rendjén. Amikor a felfuttatott borostyánlevél Távolra ható, Kínzó öleléssé silányul, Semmi sem bizonyos a jelenben. A hamis sejtések élettelen vázai, Mint kétszínű mohapárnák, Telepednek rád, Behálóznak, nem eresztenek. A lég kiszorul, a zsák besüllyed. Az esszencia élő melege Feketére fakul. És … Olvass tovább
Elfoglalom magam A sárkány koponyájának Ormótlan peremén, Belélegzem a sós vízzel felkúszó Savas ellenérveket. Ha léptem felsérti a pikkely-sörétet, Fájdalmas ordítás hallik, Cseppen-csurran a folyékony részvét Az üres szemgödör mélyén, S pálma alakú tűzvirágok gyúlnak Szanaszét az éj egén. 2019.11.23.