Hurrá, nyár! Negyedik törtébet: Kamilla királykisasszony

Nyáron a hangyabolynak sok tennivalója akadt, még az esős időszak előtt be kellett fejezniük a gyűjtést. A dolgozók egészen messze vándoroltak az otthonuktól, hogy a legfinomabb falatokat szállíthassák a királynőnek. A hangyavezérek hasznos tanáccsal látták el a fiatalabbakat: – Vigyázzatok! Akármennyire is éhesek vagytok, sohase rágjátok meg a szirmokat, mert minden virágot szellemek őriznek! Persze … Olvass tovább

Tizedik történet: Májusi eső: Aki visszavár

Aki visszavár Kérem, ne csak gubbasszon itt, a kinti rattanszéken! Öntse ki nekem a lelkét, végtére, ezért keresett fel, nem igaz? Ne ódzkodjon tőlem, ami közöttünk elhangzik, az nem hagyja el a virágoskertemet! Áh, értem. A homloka felett gondok felhősödnek. A szeme beborult, a pillái tövében már könnyeket fakaszt a kiszolgáltatottság, a kilátástalanság… Azért érezni … Olvass tovább

Hála

Hálás vagyok, hogy arcod vonala tenyerembe simulhat. Köszönetet mondok, hogy megegyezhet lélegzetvételünk ritmusa. Szeretem az időpontot, mikor léteink fonala ugyanazon szőttesbe került, s érzelmeink vadhajtása buja erdővé terebélyesedett. Az ágak összehajolnak, ujjaink egymásba fonódnak. 2020. 03. 05.

Szólít a szörny

Már ne haragudj, Éjféltáj, ha elcsitul A dombtető utolsó harangkondulása, S a távolban felmorajlik Egy meggörnyedt tölgyfa, Miként múltidejű merevsége Bánatba, majd villódzó Agresszióba csap át… Már ne haragudj, Húzd ki tövestől a tüdődbe, A szívedbe, a gyomrodba döfött Sérelmeket, morzsold szét Ujjaid közt bűzös pernyéjét A felperzselt álmoknak. Már ne haragudj, A szörny nem … Olvass tovább

Majd

Holnapután Felsejlik a láthatáron egy másik Esthajnal. Holnapután Szirmot bont az érintetlen kaktusz. Holnapután Mosolyba foglalja gondolatait a siketnéma. Holnapután Tisztára mossa ingemet a szemetetlen folyó. Holnapután Sült galamb száll az éhező gyermek elébe. Holnapután A tűzmadár nem kotlik tovább a haláltojásán. Holnapután Kristályossá szilárdul az elhatározás. Holnapután Virágba borul az Életfa lombja. Holnapután Újrasarjad … Olvass tovább

Hideg ölelés

Gyér fényű Holdglória – Fogyatkozó ártatlanság. Áttetsző ködfátyol Megkaristolja a deressé dermedt, Osonás lépteivel tűzdelt gyepsort. Neszezés hallik. Kopasz faágak csattogva összeverődnek, Akárha megtapsolnák Az árnyba toppanót. Cipősarok koppanása a kövezeten. Kattan a zár, nyílik a kapu. Elkerekedett bagolyszempár – Az elismerés medalionja, Érdeklődve követi az éji vándor Halk iramlását. Tenyerén még szoba-meleg feszül. Nyakszirtjéről … Olvass tovább

Narancs és jég

Óriás narancsot vont az égre a márványvonalú, téli naplemente, szikrákat hintve a visszamaradt hó szemcsés buckáira. Az árnyékok cérnafolyondárrá nyúltak. Áttetsző jégcsapok csüngnek alá a fagytól kopogó ereszről, akárha zokogó angyalok könnyét zárná magába, kik nem haraphattak a nap-narancs édes zamatából – egy tovavonuló varjúraj megelőzte őket. 2020. 01. 11.

Őszi eső: Első történet: Halk kopogás

A hajadon megszaporázta lépteit. Majdnem elvágódott az utcasarkon felgyülemlett, nedves levélkupacban, de nem torpant meg egy pillanatra sem. Nem tudta elviselni annak a pipogya legénynek a képét, aki egy ideje folyvást a nyomában koslatott – azért sietett, hogy kikerülje a vele való, óhatatlan találkozást. Jó, jó – gondolta magában némi részvéttel, tenyerét a feje fölé … Olvass tovább

Illatos hozomány

Hajam bebocsátott dicsfényt és illanó napsugarat, varkocsomba ivódott, csillám-szalagommá lett nyár nektárjának édes-hamis folyama. Hercegi virágkehely – pártája aranyozott hintó. Sorvadó vadvirág – pártája reszketeg szirom-düledék. 2019. 10. 20.

Lélekfények

Csillárfény Medúza-lágy golyóbis Bálterem andalító glóriája Merésszé bájolja a bátortalant Csillagszikrákat hint Nyakékre és fülönfüggőre Mégsem képes tompítani A borgőz és pezsgőtajték Pirospozsgás lenyomatát Sem az álmodozó hajadon Ártatlan pírfoltját Égősor Kacérkodó vívmány Örök egységre, örök villódzásra Kárhoztatott (vagy tán jutalmazott?) Béklyó Díszgömb-társai láttatják Felnagyítják Sziporka-tükörképét Míg a fenyő szúrós ölét Csalfa szeretőként Kígyózva körbefonja … Olvass tovább

Vihar: Hetedik történet: Aki betakar

Villám hasított a fák közé. A vadász rémülten dobta hátára aznapi zsákmányát, és szedte a lábát az ösvényen. Az előbbi felvillanás utószínei sokáig elhomályosították látását. Mintha megelevenedne retináján egy aranyág, melyet az alászállt istenség képzett pipájának füstjéből, összekötve az emberek világát a felső világgal. Ám a férfit most a legkevésbé sem izgatta a mesebeli párhuzam. … Olvass tovább

Őszi történet: Második történet: Őszapó

A rossz nem kopogtat fészkünk peremén. Nem rikoltja indítékát, nem kapirgálja a perceket. Hívatlanul, alattomosan reppen az életünkbe. Suhantam az őszi szél egy vad áramlatán. Az imént bekebelezett hernyó alig kúszott a bendőmbe, máris tömör fájdalom csapódott bal felkarcsontomba. Fél szárnyammal eszeveszetten csapdosva még fenntartottam magam a levegőben, bár csalhatatlan süllyedésnek indultam. Minden ízemet megfeszítve … Olvass tovább

Szentimentális ritkulás

Szétcincált pókháló szálldos őszi falevelekkel keretezett üde tájon. Csillog a nedves fű, pára csap fel egy tündér lába nyomán. Vagy tán kedvesem osont által a portán, ajkát sanzonra csücsörítve, földes utat vájva az avar diszharmonikus mintájába? Vajon hallani fogom őt, mikor szúrágta ablaktáblám alá ér, halántékán a verejtékcsík mint ökörnyál ragyog, és szentimentális suttogása érzéki … Olvass tovább

előrelÉPés

ép gondolatot épkézláb nem hagyta el szám éppen keseregve epekedtem ihletem morzsaléka után építeni fellegváram cikornyás tornyát épségben megmászni az élet fáját létra gyanánt épphogy felocsúdtam epés zavaromban kidörzsöltem szememből az álmot eperpiros méregpír tarkította arcom s épkézláb mondat nélkül, fáradhatatlanul építettem, sz- építettem tovább életem ágát. 2020.02.21.

Csendben, zölden és feketén

Amikor simogat a csalánlevél, És nyakad köré tekeredik A lánccsörgés anyagtalan kígyója, Valami nincs rendjén. Amikor a felfuttatott borostyánlevél Távolra ható, Kínzó öleléssé silányul, Semmi sem bizonyos a jelenben. A hamis sejtések élettelen vázai, Mint kétszínű mohapárnák, Telepednek rád, Behálóznak, nem eresztenek. A lég kiszorul, a zsák besüllyed. Az esszencia élő melege Feketére fakul. És … Olvass tovább

Csendes ellenkezés

Elfoglalom magam A sárkány koponyájának Ormótlan peremén, Belélegzem a sós vízzel felkúszó Savas ellenérveket. Ha léptem felsérti a pikkely-sörétet, Fájdalmas ordítás hallik, Cseppen-csurran a folyékony részvét Az üres szemgödör mélyén, S pálma alakú tűzvirágok gyúlnak Szanaszét az éj egén. 2019.11.23.

Titokban

Az elszívott fény vízért kiált. Cseppen, csurran a könny, Hármat talált, egy sem maradt. Tékozló égitestek. Bársony szőnyeg végtelen csomóján Össze-összeérő rózsák. Felszáradt harmatos mosolya, Gondolatát megőrzi a szoba. 2018.09.25.

Örömteljes

Libbenő szoknya körül a légörvény, Szende mosoly körül a bájos fény, Óhatatlanul várod vágyad beteljesülését. Illanó, megfoghatatlan gyönyör Nyílként süvít át az ember lelkén, Hogy szapora lélegzetvételt S kismadárként verdeső szívet Hagyjon maga után. Szürke órák monoton kattogása Foszlott ritmussá csitul, S eljő a szerelem és öröm perce, A harangok ünnepélyesen kondulnak, Rezonálnak a beteljesült … Olvass tovább

Nagytakarítás

Sárga, pici szoba, Négy égitest simogat. Ódon kiszögellések, Letűnt korok sugallata. Talpam alatt hideg csempe, Csillagok visszafogott fénye. Szúrágta régi bútor, Gyermekkorok kincsesládája. Búcsú előtti nagytakarítás, Idő- és térbeli nagy utazás. 2018.09.21.

Minden relatív

Egy piros cetlire írtam fel titkos, leghőbb vágyaimat, egy ízig-vérig elégedett hölgy képét, aki visszafogott szépségével és gyümölcsöző tudásával előteremti leendő családja fészkét. A cetli a ruhásszekrényben landolt: hadd szívják be az anyag szálai a varázsige szent szavát. Sokáig kuksolt az írás a szekrény mélyén. Évek múltával sincs fejlemény, alkatom messzebb sem révedhetett volna a … Olvass tovább