Kovács Fanni

Hangtalan ordít, kinek belsője megszakadt, a térben vákuumként összeroppan; csillaggá lesz, fényes ponttá — fehéren izzó világtalan, aki a távolból árván, jámboran szemléli a Megközelíthetetlent.

Tükörben keresve hasonmását Átesik szeme fehérjén — Beláthatatlan következmények A jelen-nem-lévő tátong torzóján Hullámok ringnak A víz mélyén Visszatekint önmagára Pupillája fénye megfakult Valaki álmában zokog — Szemhéjával takarja be A fagyos szürkeséget.

Hazudtam / anyámnak / hogy ne fájjon / Mondtam / nem leszek öngyilkos / Ígértem / bíztam / biztattam: Ne félj / ne félts / elmúlik / Elhagyom / a gondolatot / Elmossa a víz / elúszik az árral / Csak azt nem tudtam / hogy A gondolat / már belém nőtt / Részem lett … Olvass tovább

Egy görcsös / meggyötört / Megtört fatörzs / hever Az út szélén / mint egy Magzat / melyet / az Anyaméh kivetett magából / Építik / az utat / A munkások kitúrták / Most csak hever / lelenc Módra / várja az enyészetet.

Éjközépi ima Szám magányos és kihűlt, Szívem meleg-reszketeg. Egy érintésre vágyom végig A gerincem mentén; Egy nyugodt, hosszas, Érzéki érintésre, Egy forró leheletre, mely Csupasz melleim öleli körbe. A másik jelenlétének tapasztalására A hajadon éjben. Egy másik Pőre testre, vérrel telve, hozzám Feszülve. Pusztán valaki ottlétére. Magára a gondolatra, hogy nem Vagyok önmagamban — az … Olvass tovább

Bizonyára okot adtam rá. Hogy mi? Ja, a mai öltözékem? Lássuk csak, vegyük leltárba: Szürke, szövet kosztümnadrág takarta alsó fertályam, Világos, finomesésű kendő volt a nyakamba lapozva, Hajam kontyba felfogva, Hm, talán a csili-vili bizsu a fülemben, Az lehetett, Vagy, a kihúzott cicaszemek. Előttem van, ahogy a Nyugati aluljárójában zakatolok a mozgólépcsőn, Meg-megrándul alattam, Emelkedem, … Olvass tovább

Mert felnőttnek lenni jó Kislányként azt gondoltam, majd ha felnőtt leszek, fogmosás helyett, kakaót szürcsölve, éjfélig önfeledten babázhatok. Tévedtem. Hisz fogmosás után, ágyban, pohár borral kezemben sajtot majszolgatok, s pirkadatig regényeket, verseket, filozófiát forgatok.

Mísz merengő Ültél-e már a Duna partján elveszetten, Nesztelenül egy szál cigarettával a kezedben, Bánatosan vizslatva az éjféli fényeket, Miközben a fagyos víz csapkodta térdedet, S vágyakozva nézted a hollószín eget, Mielőtt a hullámokba oltanád testedet? Kiivott sörösdobozokból állítva sereget, Halkan idézvén csillagképeket, s szenteket, Megtorpanván a visszafordíthatatlan Folyományától, mi követné tettedet, Imára nyílik reszkető … Olvass tovább

Árván múlik az ifjúság Kürt és harsona zendül, riadó, összeomló Harangok és sziréna szól, Ilyen érzettel vert fel a megszokott reggeli vekker Mély, meleg, puha álmomból. Csoszog a papucs, nyávog a macska, már éhes, Ide a kávét, fél liter kell, mire valami feléleszt. Meredten dermedek a gőzölgő ital felett, elveszek Ébenszín, kavargó rejtelmeiben. Nincs idő … Olvass tovább

Efemer ágytárs Test a testhez úgy simul, mint az éjjeli pezsgő buborékjai a pohár falának. Heves izgalom pattan, feszül a hideg márvány- pultnak csupasz mellkasom, padlón heverő neműk, és nemek majd zihálva ernyednek a fekete paplanon. Tükörszemedben csillog meztelen alakom, édes csókokkal tekerem körbe homlokod. Megálmodtál s valóra váltam. Valósra vágytam: csak emléked őrzöm védtelen, … Olvass tovább

P. A. mint fixa idea Ilyesfajta robusztus delejes erő alatt munkássága felé vonzódva kényszeres posztulátum: Ő a világ közepe.

Ha randevúra vinnél Cukrászdába hívj meg. Ártatlanul leeszem Magam; másszor Vanília fagylaltot Lassan, Ízlelve, Élvezve Majszolom, S ha a tölcséren Végigfolyna, Mélyen Szemedbe Nézve Nyalnám Fel.

Szeretem az emeletről leszaladva a nappalin át a mosott ruhák illatát a konyhában megülő forró pirítós s olvadt vaj szagát mezei egér neszét ahogy az ereszen szalad át ekkor érzem igazán milyen csendes is a magány.

Képzeletben minden nap levelet írok Neked. Levelet, amiben elmesélem örömöm, bánatom; hogy odapörkölt a kávé, hogy hóangyalt készítettem a kertben, hogy a gyertyafényes vacsorám egyedül ettem, hogy melyik könyv lett az új kedvencem, hogy a tejszínt véletlen vajjá köpültem, hogy ma én is marcipánt ettem, s azt is, hogy hiányodba majd’ beleszakad a szívem. Levelet … Olvass tovább

Rég áhított szeretőmnek, az Elmúlásnak Sivár, holt üresség sikolt lelkemben, szédülve boltik meg benne a zord éjszaka. A kavargó semmi között néhol feltűnik pár kihűlt érzelemfoszlány: Ez voltam én egykor, egy részem mi elmúlt vala. Vacogó fogakkal kuporgok, ajkamon nyál csordul, szemen üregesen fürkészi a sötétséget. Görcsösen ragadom meg fonalát a sikamló kétségbeesésnek. Reszketőn zuhanok … Olvass tovább