Szûcsi Krisztina Erdőszéli pocsolya Van egy lábnyom az erdő szélén. Nem is lábnyom: pocsolya. Őzsuta súlya mélyítette, s benne csillan a napfény mosolya. Szél, ha kikezdi, lassan szárad. Reped és szikkad a patanyom. Sötétség száll az erdőszélre, neszeit elrejti a halk alkony. Éjjel, ha újra dörren az ég, fénnyel telik meg lassan a tócsa. Őzsutára emlékszik a … Olvass tovább
Ősz viszi, tá ti-ti Nézem az égen, ha szólal a dal, nem siet, nem rohan, engem akar. Vágyain elsodor messzire tán, így lesz a hangjuk az én furulyám. Rezzen a távoli szárnysuhogás, zizzen, ha földre lehull a varázs. Ősz szele lassan a tél fele jár. Távoli tájakon zengi ma már. Csattan az ajtó a fészek … Olvass tovább
A Parkban Ülök a parkban. Mindenki lábát szedi, majd nyakát szegi úgy siet. Járdák kövezve jobbra, balra, de ha útja arra visz, merre nem az ösvény, de a láb akarja, átgázol sövényen, gyepen, virágon, mindenen az égvilágon mi szembe jön. Felfelé tekintve tán rosszallón nézek, ám lenézve, mindent elnézek. Az út arra visz, merre lábak … Olvass tovább
Szembeszél Szembeszélben csak a csend beszél, minden egyebet elvisz a szél. Messze, üresen fecsegve vissza-visszacsengene, senki sem figyelne rá, senki sem keresne értelmet benne. Betűtengert görgetne tova, messzire, a semmibe, hova nehéz értelemmel, ébren menni, nehéz szó ellen szót emelni. A csend halkan mormolja el, mit a hangos beszéd elterel. Némán suttogja fülbe, fába, bekúszik … Olvass tovább
Van úgy, hogy egy napsütötte pillanatban, kávéval a kezemben kiülök a kert leghátsó zugába. Mikor kilépek, szorosan bezárom magam mögött a ház ajtaját, s benn hagyom hétköznapi önmagam. Tudatosan. Kisétálok, s leülök egy téglára, ládára, farönkre, amit találok, s engedem, hogy aki kijött velem, lásson. Van, hogy eltelik egy-két perc is, mire az a másik … Olvass tovább
Őszi levelek Elszenderedik a nyári, sárga fény, bágyadtan pislog a zöld lombok között. Bántja szemét az éles zöld határ. Látja jelét, hogy menni ’kéne már… Nagyokat szusszanva dérfátylat lehel, reggeli sóhaja hideg és konok. Színeket veszít a láthatár. Látja jelét, hogy menni ’kéne már… Sárgába, narancsba barnát is kever, néhanap előbukkan még a zöld is. … Olvass tovább