Kacsó Krisztina 1. A halványlila, velúr, öntapadós tapéta egy pillanatra felra-gyogott a kintről beszűrődő fénytől. Léna nyugtalanul fész-kelődött a klasszikus stílusú franciaágyon. A jobb oldalára fordulva szőke haja kócosan terült el a vállán. Álmában újra látta a vörös hajú lányt és a lánynál idősebb férfit. Az orrában érezte a Maruti frissen kárpitozott kalap-tartójának és vadonatúj gumiszőnyegének erőteljes … Olvass tovább
Egy nyári nap születtem. Anyám szerint, soha olyan perzselőn nem sütött a nap, soha olyan édes nem volt a lanyha szellő csókja. Születésem mozzanatait hallgatva, biztos voltam benne, hogy anyám túloz. Talán csak az anyai szív esett csapdába, amit úgy hívnak, feltétel nélküli szeretet. Egy nyári nap határoztam el, hogy író leszek. Toll és papír … Olvass tovább
Szmájli Lépteink alatt kopog az ócska aszfalt a beszívott levegő buborékosan kúszik a gyomrodig felöklendezed az aznapi stresszt és nem hiszel a szemednek: a szabadságot látod a nyakam köré tekeredni. Téged fojtogat a ma és elhantolt a tegnap én nem kelek korán minden reggel nem tömöm tele hamis ígérettel a felsőbb hatalom zsebét lehetőséget húzok … Olvass tovább
Varázsló Balaton Víztükrödet látván saját szememet vélem felfedezni a kék és a zöld magasságai, mélységei. Némán nézel vissza rám gyomromban oldod a görcsöt táncolni volna kedvem. Egymás mellett csúcsosodó hegyek ahogy körbevesznek rojtos lelkemet foltozod szépségeddel taréjhullámok ringatnak a megelégedés ágyán. Magamhoz ölelem a tihanyi tájat szívdobbanásom visszhangja a fülembe kúszik lusta vized kőkoccanása mossa … Olvass tovább
Mindenkinek van egy megváltója Emberi megváltók is élnek köztünk. Nekem az apám volt. Kislányként úgy állt mellettem, mint egy szikla elmozdítani senki sem tudta. Mozdulatlanságba dermedve feküdtem a hófehér gipszben a kinti sötétségben kacagtak a csillagok a hópelyhek ezüst csillagvirágai leskelődve figyeltek engem. Álmosan fordítottam el a fejem kósza könnyek láncát viseltem a szememben, a … Olvass tovább
Lányomhoz Érzem az illatod. Már úgy vártalak! Az idő homogén masszává olvad egybe, nem tudom, mióta fekszem itt. Mozdulni sem bírok. Minden olyan távoli. Az élet. Az egykoron fontos dolgok. Még te is. Kinyitnám a szemem, de nem bírom. Szemhéjamat betonsúlyúnak érzem. Hosszú pilláim csiklandozzák a szemem alatti pergamen vékonyságú bőrömet, de nem tudom megvakarni. … Olvass tovább
Azt képzelem Azt képzelem, hogy nem történtek meg a tegnapok a holnap sem sóhajtozik gyászosan fölöttünk gyermeki énem kuckót épített a fájdalomnak hogy ne tudjam milyen, amikor már nem vagy. A múltból visszanézel rám pilláiddal a sarokba sepred a kínzó szilánkokat jót akartál, de rosszat tettél az élettől nem megvédtél te terítetted rám a valóságot. … Olvass tovább
Szégyen A sor kígyóként tekergett előtte az emberek jobbra és balra bámultak nem néztek egymás szemébe. Összetört álmaik szilánkjai a bőrükbe fúródott a nincs lemosta róluk a reményt a másik bánata még sötétebbre festette a holnapot. Évtizedeken át épített jövő és álom omlott össze mint bontásra váró épület csak itt hiányzott a por ami jobb … Olvass tovább
Ági testének minden pontját marta a keserűség. A bánat mindig is az élete része volt. Anyja korán meghalt, apja jobban örült egy pohár itókának, mint a saját lányának. Mély sóhajtás közepette lépett át egy tócsát, hóna alatt az elmaradhatatlan festőkellékeket szorongatva. Egy könnyen felállítható festőállványt és egy félméteres vásznat. A festékeket és az ecseteket a … Olvass tovább
Kinek mondjam el? Kinek mondjam el, ha nem neked? Lelkem apró húrjai nem úgy rezdülnek, mint régen. Kinek mondjam el, ha nem neked? Bensőm minden sejtje oly hideg és fagyos, akárcsak télen. Kinek mondjam el, ha nem neked? Nincs bennem fény, ami felmelegítené a testem. Kinek mondjam el? Mi bánt, mi az én vétkem?
Timi nyűgösen kászálódott ki az ágyból. Morogva keresgélte lábával a mamuszát, de végül mégis muszáj volt lehajolnia, hogy megtalálja az elkallódott lábbelit. Szíve szerint ki sem kelt volna az ágyból, ha a kávé semmihez sem hasonlítható aromája nem csalogatja ki a konyhába. – Mi van te hétalvó? Azt hittem, már fel sem kelsz ma reggel … Olvass tovább
A ma soha nem jön vissza A ma soha nem jön vissza. Mormolhatsz ezer imát. Azt gondolod, sok van még belőle, S odázod a pillanatokat. Osztol, szorzol, összeadsz és kivonsz. Húzod az időt, mert azt hiszed, A ma egy végtelen időszak. Ne mondj nemet minden mára! Egyszer véget ér az élet. Múlnak az évek, vele … Olvass tovább
Nem leszek senki festővászna Az erdőben sűrű köd hull alá, talpam alatt ropognak a falevelek. Azt hiszem, ilyen lehet a halál. Eljött, hiába is vezeklek. Nagyot lépek. Egy másik álomban ébredek, de a vízió csomót köt a lelkemre. Fuldoklok. Úgy elszaladnék, de nem tudom, merre menjek, ahol az álomképek nem követnek. Bűnös vagy, csaló vagy. … Olvass tovább
Csillagszövet A sötét éjszakában kóválygok, a Hold sugara füröszti a testem. A szolgálatában álló csillagszórványok, fényükkel igazítják helyére a lelkem. Hogy aztán minden planéta fényes ponttá váljon. És arany szövetként a magasba szálljon. Láthatatlan kezek feketére mázolták az eget. A lelkem nyögve keresi bensőmben az utat, de csak reménytelenül keres és kutat. Fülemben furcsa zaj, … Olvass tovább
Álarc Kati csalódottan rakta le az ódivatú mobiltelefont az előtérben álló nyikorgó asztalra. Forró könnyek égették az arcát. Az apró gyöngyöknek kinéző könnycseppek szenvtelenül siklottak le a nyakán, hogy aztán pacát hagyjanak a kopott rongyszőnyegen. Az asszony egy elnyűtt mackónadrágban és egy fehér, valaha szebb napokat látott pólóban támaszkodott a falnak. A hátát jólesőn hűtötte … Olvass tovább
Mondd, apu! Mondd apu, van a mennyországnak száma? Felhívhatlak holnap, vagy talán már ma? Úgy szeretném hallani a kedvességed, azt az ízes létai beszéded. Szavaid selyemként simogatnak engem, hisz mondanivalódban benne van minden. Mondd apu, van a mennyországban egy parányi hely, ahol találkozhatsz a szeretteiddel? Ha csak néhány percre, egy röpke pillanatra, hogy tudjuk, nem … Olvass tovább
Ridegség Vérszínű kabátját szorosan húzta össze magán, tekintetét a semmibe fúrta. Nem a tél hidegétől fázott, a sötét ajtó mögötti ridegség kötötte gúzsba. Szeresd a gyermeket! Csak akkor hozd a világra, ha mezítelen lábát be tudod fedni, ha a szeretetetteddel mindennap meg tudod lepni. Kicsiny kis leányka, a fagyos padlótól hófehér a lába. Hiába áll … Olvass tovább
Ha isteni erővel bírnék, Ha isteni erővel bírnék nem létezne szenvedés. Az emberek arcára nem ülne ki soha fájdalom. Ismeretlen szó lenne a betegség, és soha, senkit sem gyötörne lázálom. Ha isteni erővel bírnék, nem tudnánk mi az, hogy halál. Senki sem érezné az érzést, hogy most úgy sírnék, lelkünkbe soha nem fészkelné be magát … Olvass tovább
A piros és sárga csíkos cirkuszi sátor hevesen rázkódott a hirtelen támadt viharban. A hevederek azonban stabilan tartották magukat. A sátor közelről és távolról is úgy nézett ki, mint egy élő organizmus. Amikor belekapott a nagy erejű szél, friss levegővel telt meg, hogy aztán úri gróf módjára pöffeszkedjen a tisztáson, ahová néhány nappal korábban állították … Olvass tovább
Egymagam Sötétben ülök. Egymagam. A múlton merengek. Egymagam. Gondokat szülök. Egymagam. Megoldani nem merem. Egymagam. Fejemet elfordítom. Egymagam. A semmibe ordítok. Egymagam. Választ senkitől sem kapok, mert egymagam vagyok.