A tündér és a Sárkány – HARMADIK TÖRTÉNET

Mabu a sárkány, egyedül élt, már nagyon régóta. Valamikor volt párja, de elpusztult. Az emberek nem jártak arra, amerre ő lakott. Nem féltek tőle, tudták, hogy nem bánt senkit, csak nem akarták zavarni. Nem jutott eszükbe, hogy magányos lehet. Néha már unalmában ordított és lángot fújt. Kezdett az étvágya is elmenni. Mostanában a látása homályosodott, … Olvass tovább

Igazat mond, vagy ő is hazudik?

Öt éve magányosan élt. Nem is gondolt arra, hogy összejöjjön valakivel. Elege volt egy életre a férfiakból. Most itt utazik a vonaton üzleti úton. Ahova most megy, oda kocsival körülményesebb lenne eljutni. Hatalmas kerülővel és túl sokáig kéne vezetni. Éjszaka megszállni valahol. Ezen a vonaton kényelmesen és gyorsabban jut el. A nyugalomba, dolgozhat a legközelebbi … Olvass tovább

A ház ura

Kisebbségi érzésem kialakulása. A kertben csinálgattam egy kis ezt-azt. Lassan ráérősen, hiszen nem volt annyira sürgős. Akkor ment el, csaknem mellettem. Szóltam neki, a nevét mondtam. A szavamba minden kedvességemet belesűrítettem. Csaknem esdeklően szóltam hozzá. Fel szemmel rám pislantott, majd szó nélkül ment tovább. Fennhéjázva, büszkén, mintha nem is ismerne. Komoly méltósággal, mintha csak véletlenül … Olvass tovább

Szél szárnyán

Szél szárnyán Szél szárnyán száll, A sok gondolat. Hol, merre jár? Velünk nem marad. Hozd vissza szél, A sok vágy mesét. Csak kicsit nézz, Sok az üresség. Elszállt álmok, Léha fecsegés. Hova jutott? Egy új nemzedék. 2010. 04. K zella

Szevasz tavasz

Szevasz tavasz Tavasz rügyfakadás Madarak éneklik A kikelet dalát A természet csodás Ki az, aki árt Háború, gyilkolás Emberi világ Szevasz tavasz Kis ravasz Hol jártál ily soká Vártalak Lassan jössz, késel Korán mégy el. Nekem ez olyan Szomorú világ. 2011.01.24. Kzella

Mihaszna mumus

Mihaszna mumus Van nálunk egy mumus Nevezni se tudjuk Minden héten zavar Pénztárcámba kavar. Gyorsan eltünteti Kosztpénzem megeszi A mihaszna mumus Segíteni nem tud. Csak a kárt okozza Menjen át máshova. Maradjon ott végleg Nekem nem szükséges. 2011.02.23. Kzella

Szerelmes leheletek

Szerelmes leheletek Kedvesem forró Csókodra gondolok S veled álmodom Gondolat vele Rohanó pillanatok Emléke kísér Szerelmes szavak Minden ígéret csodás Hinni nem szabad Szerelmes szavak Sejtelmes leheletek Kéjes érzelem Az idő veled Perc csak, néhány pillanat Rohanó élet Visszagondolok Első emlékeinkre Csupa boldogság Látlak mindennap Képzeletben idősen Így is szeretlek 2011.02.13. Kzella

Karcsú leszek

Egy levélből összevágott idézet: ,,Tudományosan igazolt készítmény: az xy kezelés nagyobb mennyiségben, gyorsabban pusztítja el a zsírsejteket minden más kezelésnél. 1,5 -2 kilogrammal leszel kevesebb, már az első 24 órától kezdve, míg egészen – 9 kg – ot el nem érsz egy hét alatt… – 1,5 kg naponta, amit az xy kezelés garantál! – Lemondások … Olvass tovább

Pamut mamut 2.

Pamut mamut – 2. Volt egy apró mamut A teste csak pamut. Mégis minden este Párna lett a teste. Egy gyermeki elme Feje alá tette. Karjával ölelte Álmában szerette. Boldog volt a mamut Akkor is ha pamut Volt szerető barátja Vele merült álomba. 2011. 01. 12. Kzella

Pamut mamut

Pamut mamut – 1. Volt egy kicsi mamut Kérlelte az anyut Legyen már kabátom. Mert én mindig fázom. Édes kicsi mamutom Elfogyott a pamutom Egy gombolyagom sincsen Elkötöttem, kincsem. Majd ha jön az új termés Gomolyagot veszek és Kötök neked kabátot Hogy a hátad ne fázzon. Örült a kicsi mamut Lassan újra lesz pamut Lészen … Olvass tovább

Üdvözöllek, kedves idei esztendő!

Remélem, jól érzed magad hosszú utazásod után. A fogadtatás mindenki részéről megtisztelő volt. Hangos ricsajtól a kedves köszöntésekig mindent kaptál. Szeretettel vártak az emberek. A színek kavalkádja köszöntött, tűzijáték, zene, mosolygós arcok. Közöttük a családom. Végül én is köszöntöttelek. Párszor nyilvánosan, kedves szavakkal. Internetes ismerőseimnek képekkel kedveskedtem és ők viszonozták. Volt egy másik köszöntés a … Olvass tovább

Újévi fogdalom

Újévi fogadalom Még soha nem tettem, Akkor most elkezdem, Gyűjtöm a terveket Hogy mindent bevegyek Angyali jó leszek Másokat szeretek Ha mindent így teszek Öröm lesz életem Csupa szép csupa jó Sehol sincs hasonló Csak az lesz érdekes, Hogy ebben nem hiszek! 2010. 12. Kzella

Téli emlékeim

Téli emlékeim Hó csapódik rám a betonút mellett, a járművezetők rám nem figyelnek. Apró kis pont vagyok korai hajnalon. Fázom, sietek és süppedőn lépek gödörbe, megcsúszom, elesek, félek. A járdán vastag hó Az nem gyalogló. Kapucnim felhajtom, lesunyom fejem. orromig látok, de előre megyek. Hó van most mindenütt, van aki kikerül. Menni kell mindennap, enni … Olvass tovább

Őszi lombszőnyeg.

Őszi lombszőnyeg. Lombszőnyegen szaladok, Léptem hangja ropog, Enyhén fúj a szél, fázom, Jó a hangulatom. Lombszőnyegen sietek, Kedvem derűs, vidám, Kergetem a levelet, Szívem tavaszra vár. Lombszőnyegen lépkedek, Lassuló ütemben, Fáj, a nyár eltűnése, Testem sosem pihen. Lombszőnyegen sétálok, Úgy, mint aki ráér, Nincs senki, most utamon Más, csak a hűvös szél. Lombszőnyegen tipegek, Elmúlt … Olvass tovább

Őszi képek

Őszi képek Lehulló levél messze sodorja a szél, Ideje lejárt. Sárguló levél Az őszt is jelképezi Vége a nyárnak Minden színezés számomra ősz hirdető Nyár felejtése Színes gyümölcsök Szüreti muzsikaszó Szőlőlé szűken Csíkok az égen Keskeny felhőfoszlányok El úszó nyár vég. Varjak költöznek Tél közeledtét érzik Erőt gyűjtenek Fúj az őszi szél Szárnyalnak a levelek … Olvass tovább

Őszi varázs

Őszi varázs Süt a nap a deres tájra Igyekszik nyári ragyogással Meleget kívül nem sokat ad Csak a lélek vidámabb. Panelek ablakán sokaság Tíz, húsz nap köszönt ránk Átölelném éltető sugarát Kesztyű és vastag kabát Csak látszat a meleg Miért érezzük úgy mégis A sugár a szívbe megy Zúzmarás falevelek elmaradva az ágakon Az őszi … Olvass tovább

Zörög az avar…

Zörög az avar… Zörög az avar a léptem alatt Gyorsan elszaladt ez a nyár Fák susognak az őszi szélben Az idő lassan hűvösre vált. Egyedül lassan lépkedek, Hiányzol mellőlem kedves. A régi nyomokat keresem, Amikor még itt voltál velem. Ballagok apró léptekkel, Gondolatom van csak veled, Nagyon messze vagy tőlem Vajon hol lehetsz kedvesem? Eltűnik … Olvass tovább

Hullócsillag

Hullócsillag Csak hullasz lefelé Ismeretlen anyag, Se nemed, se élted, Lassan múlik a fényed. Ha lehullsz, Valaki meghal A legenda mondja Maradj fenn kérlek, Fontos a lét és az élet Neked is tisztelni kell Neked is fáj a halál. Maradj a helyeden Ne legyél kegyetlen, Akkor a szeretetem Rád is kiterjesztem Aggódok érted Kedveset, szépet … Olvass tovább