La Vie Meddig fújhatom a csöndet, meddig a hallgatást? Lélekvirágos lufivá nőve ki értetné meg szívem legmélyebb titkát? Meddig mondatom még el, örök sötétség lepte el lelkem, mikor egyetlen lányom kómaországban járt? Véletlenek sora, akár süllyedő hajók deszkái kísérték e földi útját, s tudom, kitől kapta el a végzetes agyhártyagyulladást. Nem érek vele semmit, ő éli a … Olvass tovább
Add Uram, hogy emberségesen éljünk, emberi voltunkat sohasem feledve! Sohasem úgy, mint, aki nem tudja, hogy a művészet a hit nyelve és nincs szüksége misékre, gyónásokra, de még templomokra sem ahhoz, hogy kiteljesedjen. A végtelenből kell kivágnunk gondolataink hosszú sorát, ami nehezebb, mint egy sakkjátszma. Nincsenek kiszámított lépéseink, sem szabályaink, de van utunk abban, hogy … Olvass tovább
Hajnalban forgolódom, nem jön a megnyugvás, az álom, hullócsillagok cikáznak az augusztusi égbolton, ablakom tükör, visszaveri csóváik és kívánnék valami képtelenséget, de nem lehet, már más időkben bolyongok és szépen bedobozolok mindent, amit versekbe szednék: hét gyermeket, akiket az inkák az ezernégyszázas években áldoztak fel, az is lehetséges, száz esztendőt tévedek, de együtt helyezték őket … Olvass tovább
Megjelent a Helyőrség. ma oldalán Akkor azt kérdeztétek, miért írok verseket. A válasz hirtelen bennem rekedt. Csak arra az indiai platánra tudtam gondolni Mezőhegyesen, aki leguggolt hozzám és átölelt, hogy erőt meríthessek egykoron marhavérrel borított hitéből, mert a vers bebábozódott lepke az Amazonas mélyén, s pillangóvá érvén bontja ki szépségét, hiszen magasan suhan az esőerdők … Olvass tovább
„Ha majd az Időben eljön az a korszak, amikor az ember minden barlangot szétrobbantott, amit valami célra fel nem használhatott, és minden öreg fát már régen kivágatott, akkor már késő lesz siránkozni a megbillent természeti egyensúlyon, amelyet helyreállítani sem atombombával, sem mindentudó elektronikus gépekkel nem lehet.” (Fekete István) 1. Előzönge – Az őseim kertjei Édesanyám … Olvass tovább
visszahoztál mert el sem mentem innen néha álmaimban a küszöböm hibernálja az óceánt és dagálykor egy fehér bálna messze röppen ajtóm őrizte pedig mit szélből kovácsolt a Létra börtönbe zárni így akart midőn hű szerelmét egyre csak várta de nem tudta ki is az hiszen eltévedt az úton ahol mindenki rettegte létét illedelmes bókkal senki … Olvass tovább
Csütörtökön arról beszélt, hova akar temetkezni. Akkor mindnyájan elhűlve hallgattuk, hogy ne égessük el. Ládában akart nyugodni, hogy kukacok rágják testét. Ámulva néztünk rá, és kissé őrültnek hittük.. De arra senki sem gondolt, ami péntek reggel történt. Iszonyú sikításra ébredt a ház. Meghalt- üvöltötték. Tisztán emlékszem rá, hogy a szomszéd felültette. Ösztönösen tapogattam a pulzusát, … Olvass tovább
„Az ember híd és nem cél. Azt szeretjük benne, hogy áttűnés és letűnés.” (Nietzsche) Egy Anyám nem szeretetett. A húgom imádta. Ez a nemszeretés kölcsönös volt. Huszonkét esztendeje, hogy elment, s majdnem mindvégig parancsolgatott. Ehhez könnyű hozzászokni, ha állandó programként fogadja be az agyad, hogy ez a természetes. A lelked azonban ellenáll. Zsófi lányom születése … Olvass tovább
Megjelent a Partium Folyóiratban A történetnek a valósághoz semmi köze. Ha valaki magára, lakóhelyére ismer, az kizárólag a véletlen műve. Az Agyamentfalu utcában sok-sok ház van. Aki nem ismeri az itteni viszonyokat, az bizony, eltéved. Van ugyanis sima Agyamentfalu utca, aztán van 1. A, 1. B, 1 C, 1 D, 1 E, 1 F, 1 … Olvass tovább
Megjelent a Helyőrség, s a Partium Folyóiratokban. Episódios / A múmia Hommage à Fernando Pessoa „Az életről dalolok – s a halálról íme mégis: Az árny-halál sarkamban lappang, ülő alakomnál, s évek óta – Néha közelhúzódik, már-már szemtől szembe.” (Walt Whitman) I. Sorsom ajtajának kilincse bedeszkázott ablakomra néz. Néha eltűnődöm magamba bújva körbe-körbejárva vajon, mikor … Olvass tovább
1. Pessoa szorongásai El akarok szakadni… Magamhoz venni kalapom és sétabotom. Kisétálni ebből a világból, ahol minden csak üzlet… Még a háború is. A betegségek úgyszintén. Minden csikorog, minden sodródik. Aki érkezik, a pályaudvaron marad. Letörött állványzatok, szétkorhadt deszkák, soha meg nem született habarcsok építik a semmit. Csöndet iszik a táj. Néhány kilométerre jajokat dobál … Olvass tovább
Egy részlet Anyák napján a készülő, A Játékos című könyvemből. Halálod előtt Kilenc nappal ezelőtt mentél el Debrecenből, s megbeszéltük, hogy két hét múlva két-három hétre egyedül jössz haza kipihenni a munkáid, Budapestet, Nagymarost, Szabadkát. Előtte azonban a színházi autóval elviszed a lámpád, azt a hatvan kilogramm rezet fúvott üveggel, a festőállványod, a faltól falig … Olvass tovább
Krisztus a szenvedések sokasága, a feltámadás, a végtelen szabadság, a hit. Krisztus az emberség: a bonyodalmak hiánya. az irgalmasság, a szeretet, a béke, a hit. Isten az alfa és ómega, itt jár e Földön és Krisztussal érkezik, ki önmaga a hit. Megjelent a https://tiszatajonline.hu/irodalom/a-feltamadas-ciklusanak-verseibol-2/ oldalon.
„A fényből, amelyet odakünn láttam, át kell adnom a mi életünk homályába egy sugárra valót…” (Márai Sándor: A kassai polgárok) Gyermekkoromban minden olyan közelinek tűnt, noha a távol mégis olyan messze volt, mint Óriásország, de akkor még tudtam varázsolni. Nem kellett ehhez semmi más, csak a fantáziám. Szerettem a kertünk végében meghúzódó mohás gyepen üldögélni, … Olvass tovább
Vitorlát bontott az Isten, s földi gyermekeinek sirályszárnyakat adott, hogy az Ég kékjében találkozhassanak. Vitorlát bontott az Isten, sóvárgott a földi szépek után rabul ejtette egy mosoly, ahogyan egy kisgyermek futott egy pöttyös labda után. A mosolyból szellő lett ott fent az Egekben, s Isten vitorlája vidáman szállt, sirályszárnyainkkal ott röpködtünk mellette, kik felismertük Őt, … Olvass tovább
döccenőkkel telt macskakő utakon bokáim kihajtogatva akadtak a kerékpár küllői közé apám szitkozódott ostobaságomon és azonnal orvoshoz vitt de már nem rejthettem lábam csak az út fölé nyomunkban kóbor kutyák nyaldosták kicsöpögő vérem én pedig egyre csak szívtam magamba ami még megtörténhetne velem de minden macskakő macskakőbe nyílik a nagyobb a szűkebbe ring át és … Olvass tovább
Aludnék. Freudi mélyen analizálnám a tegnapi napot és nem kötnék bele barátom, Jung ellenérveibe, csak asszociálnék és azonnal le is írnám a szavakat, latenciaidőm a tudattalanban új képekbe talán még elmerül, s kósza misztikusan himbálózik legbelül… Lehet olyan hat óra vagy talán annyi sem a horizont vízszint alatt lebeg. Félálomban ér a döbbenet, hogy vigécünk … Olvass tovább
Két házam van és egyik sem az enyém, csak egy kert suttog néha bennem a mohás járda peremén, meg a fűzfa, a hatalmas koronás, az ősi vágy-vándor utazás… *** Kinéztem minap az ablakon hűs eső csapott arcon: lassan beérik a tél, hajléktalan botorkált egy elképzelt küszöb felé, emlékeivel már jó előre kitapétázta légházát, otthonossá teremtette … Olvass tovább
1. Tudsz e Földön örök csodákról, szépségről, rétről, égi világról… Tavaszi szellők, selymes, kék ernyők, bujkáló felhők örök daláról, az azúrosan fényes lalaláról… 2. Kacag a rét, téged hív, szeress nagyon, így szólít, pattan a rügy, ébred a nyár, árad a szív – árva madár, fénylik a föld – sárga kalász: dúsan ringó életvirág, kószál … Olvass tovább
Szabad asszociációk Kelebi Kiss István azonos című versére Ez a szoba az útitársam, van, hogy elbeszélgetünk. Megszentelt falaival meg-megnyugtat, ha néha elfeled a kegyelem. Ilyenkor elárultan beülök egy sarokba, s eszembe jut Anyám… Kisiskolásként egy négyesért órákat térdepeltetett a konyhai kövön az előre odakészített kukoricát szétszórva szortírozta ocsúgyanús lábaim elé. Most ez a szoba az … Olvass tovább