La Vie 1. Pessoa szorongásai El akarok szakadni… Magamhoz venni kalapom és sétabotom. Kisétálni ebből a világból, ahol minden csak üzlet… Még a háború is. A betegségek úgyszintén. Minden csikorog, minden sodródik. Aki érkezik, a pályaudvaron marad. Letörött állványzatok, szétkorhadt deszkák, soha meg nem született habarcsok építik a semmit. Csöndet iszik a táj. Néhány kilométerre jajokat dobál … Olvass tovább
Egy részlet Anyák napján a készülő, A Játékos című könyvemből. Halálod előtt Kilenc nappal ezelőtt mentél el Debrecenből, s megbeszéltük, hogy két hét múlva két-három hétre egyedül jössz haza kipihenni a munkáid, Budapestet, Nagymarost, Szabadkát. Előtte azonban a színházi autóval elviszed a lámpád, azt a hatvan kilogramm rezet fúvott üveggel, a festőállványod, a faltól falig … Olvass tovább
Krisztus a szenvedések sokasága, a feltámadás, a végtelen szabadság, a hit. Krisztus az emberség: a bonyodalmak hiánya. az irgalmasság, a szeretet, a béke, a hit. Isten az alfa és ómega, itt jár e Földön és Krisztussal érkezik, ki önmaga a hit. Megjelent a https://tiszatajonline.hu/irodalom/a-feltamadas-ciklusanak-verseibol-2/ oldalon.
“A fényből, amelyet odakünn láttam, át kell adnom a mi életünk homályába egy sugárra valót…” (Márai Sándor: A kassai polgárok) Gyermekkoromban minden olyan közelinek tűnt, noha a távol mégis olyan messze volt, mint Óriásország, de akkor még tudtam varázsolni. Nem kellett ehhez semmi más, csak a fantáziám. Szerettem a kertünk végében meghúzódó mohás gyepen üldögélni, … Olvass tovább
Vitorlát bontott az Isten, s földi gyermekeinek sirályszárnyakat adott, hogy az Ég kékjében találkozhassanak. Vitorlát bontott az Isten, sóvárgott a földi szépek után rabul ejtette egy mosoly, ahogyan egy kisgyermek futott egy pöttyös labda után. A mosolyból szellő lett ott fent az Egekben, s Isten vitorlája vidáman szállt, sirályszárnyainkkal ott röpködtünk mellette, kik felismertük Őt, … Olvass tovább
döccenőkkel telt macskakő utakon bokáim kihajtogatva akadtak a kerékpár küllői közé apám szitkozódott ostobaságomon és azonnal orvoshoz vitt de már nem rejthettem lábam csak az út fölé nyomunkban kóbor kutyák nyaldosták kicsöpögő vérem én pedig egyre csak szívtam magamba ami még megtörténhetne velem de minden macskakő macskakőbe nyílik a nagyobb a szűkebbe ring át és … Olvass tovább
Aludnék. Freudi mélyen analizálnám a tegnapi napot és nem kötnék bele barátom, Jung ellenérveibe, csak asszociálnék és azonnal le is írnám a szavakat, latenciaidőm a tudattalanban új képekbe talán még elmerül, s kósza misztikusan himbálózik legbelül… Lehet olyan hat óra vagy talán annyi sem a horizont vízszint alatt lebeg. Félálomban ér a döbbenet, hogy vigécünk … Olvass tovább
Két házam van és egyik sem az enyém, csak egy kert suttog néha bennem a mohás járda peremén, meg a fűzfa, a hatalmas koronás, az ősi vágy-vándor utazás… *** Kinéztem minap az ablakon hűs eső csapott arcon: lassan beérik a tél, hajléktalan botorkált egy elképzelt küszöb felé, emlékeivel már jó előre kitapétázta légházát, otthonossá teremtette … Olvass tovább
1. Tudsz e Földön örök csodákról, szépségről, rétről, égi világról… Tavaszi szellők, selymes, kék ernyők, bujkáló felhők örök daláról, az azúrosan fényes lalaláról… 2. Kacag a rét, téged hív, szeress nagyon, így szólít, pattan a rügy, ébred a nyár, árad a szív – árva madár, fénylik a föld – sárga kalász: dúsan ringó életvirág, kószál … Olvass tovább
Szabad asszociációk Kelebi Kiss István azonos című versére Ez a szoba az útitársam, van, hogy elbeszélgetünk. Megszentelt falaival meg-megnyugtat, ha néha elfeled a kegyelem. Ilyenkor elárultan beülök egy sarokba, s eszembe jut Anyám… Kisiskolásként egy négyesért órákat térdepeltetett a konyhai kövön az előre odakészített kukoricát szétszórva szortírozta ocsúgyanús lábaim elé. Most ez a szoba az … Olvass tovább
1. Holt vidék „Jeges ágak között zörgő időt vajúdik az erdő.” (József Attila) Roppan az éj, némák az emberek, lelkükben vaksötét szendereg, zárt ajtók mögött is félnek, s immár semmit sem remélnek. Van, ki tudja, hogy csak egy bábu a politika táblájáról és nyomorult, mert kiszorult egy hazából, s mint leütött királynő menekül, csak lelkében … Olvass tovább
Aki gondolatban mozdulatlan üveges szemmel, csecsemőpózban követni tudná anyjának zokogását, meg is halhatna már. De nem teszi. Az anyjának alaktalan ölelése van, ívtelen ráncai sokasodnak. A háta, mintha meghajolna, az ágy fölé dől. Gyermeke mozdulatlan. A lélegeztető gép csöve néha megremeg. A dializáló szerkezet ablaktalan és szótlan, csak a vért szállítja, s büszke, mint egy … Olvass tovább
akkor is március hatodika volt bőszen zuhogott az eső hajlított ágakat arcunkba zúzott borított ránk dőlt és az újságot visszalapozva tizenkét fokos napsütéses tavaszt virágillat takarót jósló mézelőt bolondosan pajzánul játszott az idő s a felhőit nem mutató kék légből zuhant alá a nem várt öröklét huszonkét éve kísért már e keserűség és elnézem az … Olvass tovább
El kellett volna veszítenem e napot, hogy élve maradj… Meg kellett volna tartanom az összes többit, mert rád hasonlítottak. Nem lett volna szabad elveszítenem a szerdát, mert így közöttünk a valóság és a semmi mezején, ahol a képzelet is szélként nyargal, felejtésből ácsolok hidakat, elfeledett nyelvekből olvasok rád vajákos igéket. Jégbe fagyott holt levél arcod … Olvass tovább
Anyaszilánkok – Anya! Nem akarok kistestvért! – Zsófi már üvöltött, s életében először földhöz vágta magát, rugdosott, úgy visította, hogy: „Nem és nem!”. Pedig az ikerterhesség egyik petezsákja már elhalt, egyetlen magzat várta csak, hogy Zsófi testvére lehessen. Ő sem sokáig, mert állandóan a fülemben csengett a „Nem és nem!”, annyira befészkelte magát a lelkembe, … Olvass tovább
Véletlenül azt találtam mondani, hogy haza szeretnék menni. Értetlenül néztél rám. — Hova haza? — kérdezted. — Haza szeretnék menni! — ismételtem. — De hiszen itthon vagy! — felelted. — Nem tudok itt lenni! — válaszoltam. — Nem érzem a levegő illatát, a hajnalok hősét, az ágy puhaságát, az ablakokról lemálló idő sercegését, a szabadban … Olvass tovább
1. Az utak, melyeken jártunk, szeretethidakat vertek bensőmben: puha mohával és szerelemmel volt kikövezve minden egyes kilométertábla, a virágok legfenségesebb orcájuk mutatták, a hegyek felöltötték báli ruháikat, a patakok kacéran hívogattak királyi ivócsészéikkel, s minden, de minden káprázattal itatott át. Valaha erre a csodára eszméltek az újjászülető Angyalok, s a velük földre szálló hullócsillagok is. … Olvass tovább
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Hatalmasabb volt az mindenkinél és oly sok gőg élt benne, hogy az bizony majdnem elhomályosította a napot is. Birodalmában így is minden nyirkos volt és tejfehér. Még lépni is alig tudtak az közrendű emberek, hiszen nem nagyon láttak tovább az orruknál! Bezzeg a király! Hatlovas hintókon … Olvass tovább
Kelebi Kiss Istvánnak és Schmidt Tibornak szeretettel Magam sem gondoltam, mikor kocsiba ültem, mennyi felesleges limlommal térek majd haza, parkolóhely sehol, mert a szomszéd lány éppen a vadonatúj sárga színű járgányát csutakolta, három helyet nyomban el is foglalt, úgy vélvén övé a világ, fiatal bájait csak úgy szórta, a feneke fölötti liliommal szemeztem egy darabig, … Olvass tovább
1. — Jössz velem sétálni? — kérdezi a fiú. — Persze! Menjünk — válaszolja a lány. — Kéred ott azt a rózsát? — kérdezi a fiú. — Persze — feleli a lány. A fiú beugrik a kerítésen, egy egész csokorra való virágot szed, miközben szeme sarkából vizsgálja a ház lakóit. Egy öregember ordít ki a … Olvass tovább